Új magyar mélykonzervativizmus

Bár vezetői tagadják, mégis vannak a szociáldemokráciában követendő modellek. Van skandináv modell, van mediterrán-szocialista modell és van a Harmadik Út modellje. Ez utóbbi alapító atyái, Anthony Giddens és Tony Blair – miként most Hiller István és társai is – immár egy évtizede ígérnek adócsökkentést, „tisztességes” piaci versenyt, „garanciát” és „nyugalmat” a legtehetősebbeknek, „mentőövet”, a vigasztaló állam „új” ópiumát a szegényeknek. Ajtót („nyitott kapukat”) mutatnak az ipari munkásságnak és az új munkásságnak: a pedagógusoknak és az egészségügyi dolgozóknak. Felszámolják a szociáldemokrata hagyományt, és közben rafináltan háttérbe szorítják a szakszervezeteket. Kényszeresen keresve az „új” megoldásokat, a végletekig viszik a privatizációt, a magántulajdont erőltetik ott is, ahol nincs létjogosultsága. A „versenyképesség” és az „exportvezérelt” növekedés ürügyén hozzájárulnak a helyi erőforrások átszivattyúzásához a nemzetközi pénzügyi központokba.
Nyugat-Európában a szociáldemokrata pártok tagsága ma már nem dől be a Harmadik Út neoliberális alapokra épülő, ál-szociáldemokrata elméletének. A mediterrán országok szocialista pártjaiban, ott, ahol él a francia szocializmus tradíciója, eleve nem volt esélye. A skandináv szociáldemokrácia masszív és sikeres történelmi hagyománya is kellő védettséget jelentett tartós térhódításával szemben. Végül, hála Blair ellenzékének és a szakszervezeteknek, Nagy-Britanniában is ellehetetlenült a Harmadik Út kísérleti laboratóriuma, a New Labour.
Csak Magyarországon, ahol Európában egyedülállóan gyenge a társadalom érdekérvényesítő képessége, lehet a Harmadik Utat különböző színeváltozásaiban visszacsempészni a baloldali politika élére. Korábban Medgyessy Péter kábított minket a „harmadik dimenzió” elméletének ígéretével. Most a Hiller-irat szolgál újabb bizonyítékul: a magyar szocialisták továbbra is a blairi, harmadik utas liberál-konzervatív modellt követik. Ez akkor is így van, ha baloldali fügefalevélként néhány esetlen szófordulatot gyömöszöltek a baloldali fordulat szükségességéről az „új magyar szociáldemokrácia” programtervezetébe. Azt olvashatjuk: Magyarországon „a társadalom nagyobbik része kirekesztetten él”, valamint Magyarország „szabad, de igazságtalan”. Ezzel kapcsolatban az első kérdésünk az lehet: miért írják másutt Hillerék, hogy a parlamenti választásokat kétszer is megnyerő MSZP büszke lehet a rendszerváltásban játszott szerepére, ha kormányzásának az lett az eredménye, hogy Magyarország „igazságtalan”, ahol „a társadalom nagyobbik része kirekesztetten él”?
Másfelől, ami ennél fontosabb: a „szabad, de igazságtalan” kitételre igazi szociáldemokrata mindig azt válaszolta: nem lehet szabadság ott, ahol igazságtalanság van. Ahol pedig igazságtalanság van, ott a szociális jogok kiterjesztésével lehet az emberek szabadságát növelni. Az „új magyar szociáldemokrácia” képviselőitől azonban mi sem áll távolabb, mint a szociális jogok bővítése. A „szociális” szó mindössze háromszor szerepel a szövegben, és akkor is a szociális jogok egységesítéséről, és nem kiterjesztéséről esik szó. Az „új magyar szociáldemokraták” abban is különböznek a nemzetközi szociáldemokratáktól, hogy nem a szociális jogok kiterjesztéséért, hanem éppen ellene harcolnak (emlékezzünk csak a minimálbér emelése elleni szocialista tiltakozásokra az Orbán-kormány idején!).
Ami azonban igazán meghökkentő a Hiller-féle vitairatban, az nem is ez, hanem az, ahogy továbblép a nemzeti közép gondolatától nemzeti, konzervatív irányba. (Zárójelben jegyezzük meg: az új magyar szociáldemokrácia kifejezés szerepel legtöbbször, több mint hatvanszor a szövegben. Lefoglal a harmincegyből legalább két oldalt, jelezve, hogy több ez, mint program. Fohász és imádság a Magyar Szocialista Párt szociáldemokrata átalakulásának elismertetéséért.) Az „új magyar szociáldemokrácia” mellett a „nemzet” szó a második leggyakrabban szereplő politikai fogalom, szintén hatvan körüli előfordulással. Hillerék szerint az „új magyar szociáldemokrácia”, vagyis a Magyar Szocialista Párt hivatott arra, hogy újraegyesítse a kettészakadt magyar nemzetet. „Vállaljuk és határozottan végigviszszük a nemzet újraegyesítésének programját” – írják. Sőt: „minden politikai irányzat közös célja a nemzet felemelkedése” – olvasható a szövegben. Tudjuk: az országegyesítés programja a – történelme során többször több részre szakadt és Trianontól sújtott – Magyarországon eleve népszerű program. A kilencvenes évek eleji sikeres német egyesítés is felértékelte az országegyesítő célokat. Az előző kormányzati ciklusban Orbán Viktor rendszeresen beszélt a nemzet békés, határokon átívelő újraegyesítéséről. Furcsa, hogy a szocialisták, akik akkor ezért nacionalistának bélyegezték őt, most ezen a téren is visszatérnek az Orbán-kormány jelszavaihoz. Ugyanakkor a szocialisták koncentrált nemzetieskedése felveti a kérdést: vajon a Fidesz helyére pályáznak? A Magyar Szocialista Párt akar lenni a nagy jobboldali konzervatív párt? Fel akarja adni baloldaliságát? Netán a politikai paletta jobb- és baloldalát egyaránt el kívánja foglalni? Egypártrendszert akar? Egy ilyen következtetésre alapot ad az is, hogy a szerzők úgy tesznek, mintha az ország kettészakítottsága a Fidesz műve, a Fidesz eltűnése pedig a nemzet újraegyesítésének legfőbb feltétele lenne. A konzervatív fordulat jele a törvényes rend és az „íratlan szabályok” betartatásának kiemelt hangsúlyozása és a bevándorlással kapcsolatos feltételek szigorítása is. Az „új magyar szociáldemokrácia” korszakában nemcsak a gazdasági, hanem a politikai menekültek előtt is bezárulnak az országhatárok, ha „a gazdaság teherbíró képességének határai” azt megkövetelik.
A szociáldemokrácia története összekapcsolódott a nemzeti keretek közötti politizálással. De legalább annyira hozzátartozik lényegéhez a nemzetköziség. A francia Jean Jaures azt mondta: „Kevés nemzetköziség eltávolít, sok nemzetköziség közelebb hoz a nemzethez.” Márpedig a szociális mellett a nemzetközi dimenzió az, ami leginkább hiányzik az „új magyar szociáldemokrácia” mélykonzervatív programjából. Szembetűnő, hogy mennyire nem fontos Hilleréknek Európa: az Európai Unióval kapcsolatban megelégednek néhány közhelyszerű kijelentéssel. Pedig a nemzetközi szociáldemokrácia abból a felismerésből jött létre a XIX század végén, hogy a globalizáció korában a problémákat nem lehet többé nemzeti szinten megoldani. Ma hasonló a helyzet. Szükség van egy olyan ellensúlyra, amely lehetővé teszi, hogy a globalizáció áldásait a társadalmak alsóbb szintjein is élvezhessék. Ez a törekvés tükröződik abban a Jacques Delors, Anthonio Guttierez és Michel Rocard által is támogatott kezdeményezésben, mely a maastrichti kritériumok mintájára szociális kritériumokat írna elő a tagállamoknak. A magyar szocialistákat azonban láthatóan nem foglalkoztatják az ilyesfajta problémák. Valószínűleg ezért nevezte az újdonsült európai parlamenti szocialista képviselő, Gurmai Zita a szociális Európáért kiálló francia szocialistákat nemes egyszerűséggel „stupidnak” – ahogy erről a Libération című francia napilap július 6-i száma beszámolt.
A Hiller-féle vitairat a giddensi harmadik utas filozófia általánosságait ismételgeti, ahelyett, hogy a várhatóan hosszú távon megoldásra váró konkrét nemzetközi és nemzeti problémákra keresné a választ. Joguk van-e a nagyhatalmaknak biztonságuk érdekében egyoldalú, preventív katonai beavatkozásra? Támogatják-e a magyar szocialisták a Tobin-adó bevezetését? Mi a véleményük az északi, fejlett országok mezőgazdasági termelési és exporttámogatási rendszeréről? Megvalósítható-e a keynesianizmus egy kontinensen? Hogyan viszonyulnak ahhoz az új angol törvényhez, mely szerint a részvénytársaságok részvényeseivel meg kell szavaztatni a vezető állású alkalmazottaknak járó juttatásokat? Mi a szocialisták véleménye az állampolgári jogok magyar biztosának javaslatáról, hogy hozzák nyilvánosságra az állami vállalatok vezetőinek járandóságát? Hogyan lehetne elkerülni a kevésbé fejlett és a fejlettebb európai országok közötti adóversenyt vagy adódömpinget? Szükség van-e progresszív személyi jövedelemadóra? Milyen jogi eszközökkel biztosítanák, hogy a multinacionális cégcsoportok határokon átnyúló belső kereskedelme a valós költségeket tükrözze, és a belső elszámoló- árak rendszerét ne az adózási szabályok megkerülésére használják fel? Hogyan oldható meg a családi gazdálkodók és a jogi személyek közötti földtulajdonlási probléma Magyarországon? Vajon követendő-e a Magda Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista elnöke által megfogalmazott cél, miszerint „a föld legyen azé, aki bérli”? Szükség van-e az OEP mellett az egészségügyi ellátásszervezőkre? Nem lehetne Németország és Franciaország mintájára Magyarországon is parlamenti bizottságot létrehozni az egészségügyi reform kidolgozására, hogy a bizottságok ne kizárólag a korrupció területén dolgozzanak, ott, ahol semmi esélyük sincs, hogy eredményt mutassanak fel? Mi lesz a panellakásokkal? Az üdülési csekkek nem a munkavállalók kiszolgáltatottságát növelik-e a munkáltatókkal szemben? Kizárnák-e a jogi személyeket a pártokat támogatók köréből? Támogatják-e a magyar számvevőszék alelnökének javaslatát, hogy részletesen meghatározzák a költségvetés minisztériumok számára megszabott keretösszegét? Mi a véleményük a számvevőszék elnökének javaslatáról a PPP-programok felülvizsgálatáról?
Másokkal együtt ezeknek az alapkérdéseknek a mellőzése alapján levonható a következtetés: a Hiller-iratot a nemzetközi szociáldemokrácia múltjának és jelenének figyelembe nem vétele, az alapvető magyar és nemzetközi problémák megkerülése jellemzi. Ha ezt a programot elfogadják, a Magyar Szocialista Párt és jövendő elnöke továbbra is mellékszereplő lesz, akiknek feladata, hogy a baloldaliság fügefalevelének szerepét betöltsék, miközben szabaddá teszik a terepet a majdani miniszterelnök kuliszszák mögötti politizálása előtt. Újabb példa ez arra: a Magyar Szocialista Párt a rendszerváltás kezdete óta bizonyos üzleti körök szociális köntösbe bújtatott érdekérvényesítő szervezete. Mostani konzervatív fordulata, a harmadik utas közhelyek ismételgetése, befelé fordulása pontosan tükrözi a mögötte álló gazdasági és politikai elit jelenlegi szándékait. A privatizáció befejeztével immár az eddig megszerzett kiváltságok konzerválása, megőrzése a fő cél. Az „új magyar szociáldemokrácia” programja csak nyilvánvalóvá teszi azt, amit régóta tudunk: az igazi „mélykonzervatívok”, a kiváltságőrzők a baloldalon vannak.

A szerző filozófus, gazdaságtörténész