Válaszúton az MDF

Június 13-a óta az MDF a nyugodt felelősség pártjának számíthatna. Tekintsük ezt lehetséges jelmondatváltozatnak az 1990-es nyugodt erőre. Most, 2004 derekán még valóban csak lehetőségről van szó. Az MDF az 1990-es legnagyobb támogatottság helyett a 2004-es legkisebb elégséges támogatottságot is sokféleképpen használhatja. Jó esetben ez a támogatottság a nyugodt felelősség pártjává segítheti. Erről érdemes most közösen gondolkodnunk.
Bebizonyosodott, hogy az MDF társadalmi tábora még él. Ha él, akkor bővülhet is. De hát ez a bővülés nem megy magától, ráolvasással vagy puszta reménykedéssel. Az MDF jelenlegi táborának a 2006-os országgyűlési választásra meg kellene háromszorozódnia. Az lenne a biztosíték az önálló országgyűlési helyre. A megvalósítás az MDF-en múlik.
Ehhez a politikai és szellemi munkához lenne szükség nyugodt felelősségre. A hivatalos MDF háza táján viszont inkább ingerültséggel és bezárkózással találkozunk. Tények igazolják, hogy a vezetők egy körének ingerültsége korábbi bezárkózó és önkényes lépésekről terelné el a figyelmet. Mi vethet véget ennek? Az MDF éppen a június 13-ai megnyugvás után így kényszerpályára sodródhat. Ezt még megakadályozhatjuk. Hát akkor akadályozzuk is meg!
Gyökeres változásra persze nincs szükség. Mind a belső bizalmat, mind a társadalom növekvő bizalmát nyílt és egyértelmű politikai és szellemi magatartás teremtheti meg. Az első feladat most ebben áll.
Lássuk azonban az említett tényeket. Az MDF legutóbbi országos gyűlése megerősítette az eredeti értékrendet, majd ennek alapján az önállóság és a Fidesszel való stratégiai szövetség mellett döntött. Az európai parlamenti választás kampányában természetesen ennek kellett volna érvényesülnie. Csakhogy a kampány döntéshozói az önállóságot az elkülönülés és a stratégiai szövetségessel való szembefordulás irányába taszították. Választott testületek határozatai helyett az MDF-et alkalmi nyilatkozatok és kiáltványok képviselték. Elnöki politizálás ürügyén a kampányban ellenőrizhetetlen szereplők ellenőrizhetetlen megnyilvánulásai bukkantak fel. Ráadásul a kampány döntéshozói a belső vitát és a kiigazítási igényt elfojtották, sőt megtorolták. Ezzel helyi és országos szabályokat szegtek meg. A másik fél aztán erkölcsi megfontolásból elhallgatott. Gyűlt a parázs a hamu alatt, oktalanul és kártékonyan.
Ez az önkényesség az MDF-et kimozdította eredeti helyéről és szerepéből. Következmény? A nemzeti és keresztény konzervatív értékrendet, a rendszerváltoztató jobboldali politikai kötődést semleges centrumtörekvés halványítja el. Ez veszélyezteti az MDF történelmi önazonosságát. Világos önazonosság nélkül a vonzerő és a bizalomépítő képesség nem növekedik. Az MDF a mostani legkisebb elégséges támogatottság birtokában helyben járásra kényszerül.
Holott a 2006-os országgyűlési választás a jelenlegi tábor megháromszorozását teszi kötelezővé. Erre legkésőbb 2004 végétől készülni kell. Meggyőző programmal és hiteles képviselettel kell készülni.
De hát éppen ebben mutatkozik baj. Az MDF kampányának nyilatkozatai és kiáltványai a politikai senki földjére kalauzolnak. Az európai uniós betagolódást tévesen értelmezik. A globalizáció gyorsulásáról tudomást sem vesznek. Ez a környezet pedig napról napra szélesebb és mélyebb hatást gyakorol az országra, a nemzetre, a Kárpát-medencei magyarság jövőjére. Ebbe a környezetbe nemcsak be kell illeszkedni, hanem ennek a környezetnek a hazai ellensúlyozására is be kell rendezkedni.
Mit is ajánl például a kampány alapjául szolgáló Monoki Nyilatkozat és a Konzervatív Kiáltvány? „Az MDF… kölcsönös kompromisszumok vállalásával nemzeti közmegegyezésre törekszik”, továbbá „a korszerű konzervatív politika szerint a gazdaságban nagyobb szabadságra van szükség…, támogatja a privatizációt, mert az állam gyakran rossz tulajdonos.” Semleges nemzeti közmegegyezés? Mind nagyobb gazdasági szabadság? Jóhiszeműen egyoldalúnak minősíthetjük ezeket a rögtönzéseket. Érdemileg azonban a nemzeti önrendelkezést gyengítik, illetve az uniós és a globalizációs környezet befolyását segítik.
Új viszonyok közé kerültünk. A nyitott uniós és globalizációs térben a nemzeti, keresztény, konzervatív értékrend az önrendelkezési politika elsőbbségét támogatja. A hagyományos jobboldaliság immár az önrendelkezési politika elsőbbségében ölt testet. Vele szemben az uniós és a globalizációs tér nyitottságának elsőbbsége áll. Ezt a politikát a hagyományos baloldaliság mai irányzata hordozza. Az MDF-nek ebben a viszonylatban kell folytatnia és megújítania a maga történelmi helyét és szerepét. Ki kell mondanunk, hogy az MDF a politikai és a szellemi önazonosságát az önrendelkezés elsőbbségének oldalán teheti egyértelművé. Csak ezen a politikai oldalon állhat. Semlegességnek, centrumosdinak, rögtönzésnek itt nem lehet helye.
Az MDF jelenleg ezekkel a kérdésekkel szembesül. Nincs válságban, de válaszúthoz érkezett. Belső szakadás nem fenyegeti, de tisztázó belső vitáit le kell folytatnia. Vezető csoportjai nem üzennek hadat egymásnak, de a nyilvános képviseletet természetes versenyben kell hitelesítenie. Nagy néppárti szerepre hiába vágyna, de elégséges támogatottsággal a nyugalom és a felelősség pártjává kell válnia. Nem késett el, de feladataiban nem mulaszthat.
Mindezt újabban a Lakitelek munkacsoport hozta napvilágra. Szándékaik szerint maguk is vállalják az őszinteség nyugalmát és a közös döntések felelősségét. Az MDF-et nem ők szorították válaszútra, de a jó irányválasztásért tenni akarnak. Ebben jóhiszeműséget és együttműködést érdemelnek. Nemzetben és demokráciában gondolkodó párt eleve így cselekszik. Hanem itt milyen hasadt lelkű magatartásba ütközünk? Az MDF 2004-es kamarillapolitikusai hátat fordítanak az alapítóknak, de összeborulnak az 1996-os pártszakadás MDNP-s kamarillapolitikusaival. Az 1996-os pártszakadást liberális centrumisták gerjesztették. Az MDF kampányának döntéshozói inkább hozzájuk húznak. Irányjelzés ez is. Az MDF kamarillapolitikusai folyamatos szakítópróbát kockáztatnak a liberális centrumista törekvés jegyében. A sebtében előre hozott tisztújítás is ezt vinné dűlőre, még a politikai mezőny legújabb változásainak elemzése, még a mérlegelt programalkotás előtt.
Ha ez így van, az bizony kapkodásra és felelőtlenségre vall. Pedig az MDF most már a nyugodt felelősség pártja lehetne. Reméljük, előbb-utóbb az is lesz.

A szerző az MDF alapító tagja és volt választmányi elnöke