Leben und leben lassen – élni és élni hagyni –, ezt a német közmondást a gyakorlatban csak differenciáltan alkalmazzák Magyarországon. Keveseknek jó, de a többségnek nem jó ma itthon élni. Kezd újjáalakulni egyfajta verbális rendőrállam, amolyan kommandós parancsuralmi rendszer. Az Európai Unióba való belépésünkkel reménykedni lehetett, hogy nemcsak határaink lesznek átjárhatóbbak, hanem kitárulnak az eddig zárt kapuk, kevesebb lesz a fék, csökkennek a jobb élet reményét akadályozó szabályok. Könnyebb lesz a megélhetés. Az ellenkezője történt. A bizalmatlanság, a hitetlenség, a kis- és középkeresetű embereket átfogó, egymást átfedő ellenőrzésnek álcázott vegzatúra kapott mindenhol elsőbbséget.
Az APEH vállalkozásokat sújtó, ezernyi adótételén túl van már a lakosságot fenyegető víz-, gáz- és áramkommandó. De felállították a borkommandót, a parlagfűkommandót, a vámkommandót, a Paksot védő neutronkommandót, legutóbb a szeszesital-standolási kommandót. Amelyik vendéglőben, kocsmában, egyszemélyes büfében a tulajdonos saját magának nem standol, azt akár ötszázezer forintra is meg lehet büntetni. Hiába az áruk származását igazoló számlák sora, az eszetlen törvényt be kell tartani. A szándék többirányú. Egyrészt a „szociáldemokrácia” nevében tönkre kell tenni a néhány százezer kisvállalkozót, helyet adva a multiknak, a gyorséttermeknek, másrészt a cél, a folyamatos sarc, a lenyúlás, a megélhetésért küzdő, dolgozó emberek zsebében való kotorászás. Senki sem a rend, a parlamentáris demokráciában megszokott törvényesség ellen méltatlankodik. A túlszabályozottságból, a méltatlan, megalázó ellenőrzésekből van mindenkinek elege.
Az önkényesség, a békés polgárok vegzálása talán a fővárosban a legfeltűnőbb. Vegyük csak a több millió autótulajdonos helyzetét. Minden ellenszolgáltatás nélkül emelkedik a parkolási díj és tekintet nélkül, akár kórházak, rendelőintézetek előtt is néhány perc késésért már ezer forint a büntetés. A sunyiságra nevelt és kényszerített, parkolópályán dolgozó őrök teljesítményrendszerben munkálkodnak, minél több a megbüntetett autós, annál jobban megbecsülik őket. Cserébe a főváros vezetői nem gondoskodnak a megfelelően kialakított parkolóhelyekről, az autósoknak magas járdaszegélyekre kell félig felállniuk és az autóból kiszállva szinte kikerülhetetlenül a kutyapiszokba, a széttaposott szemétbe, tócsákba, gödrökbe léphetnek. A feltört, kifosztott gépkocsik a pénzbehajtókat nem érdeklik. A parkolóórákba befolyt napi százmillió forintnyi összeget láthatóan nem a katasztrofális állapotú utak, járdák karbantartására, tisztán tartására fordítják. Egyszóval Budapest drága város, soha ennyi pénzt kocsitulajdonos az utak okozta, gépkocsiban keletkezett károkért nem fizetett.
Nyugat-Európát járva sokan tapasztalhatták, hogy sem Ausztriában, sem Németországban, sem Olaszországban, sem Görögországban nem igazoltatják ok nélkül a gépkocsikat a rendőrök. Jöhet a magyar turista nyugodtan autóval a borairól híres Grinzingből, a sörfesztet ünneplő Münchenből vagy valamelyik tengerparti vendéglőből, nem állja útját pillanatonként a gendarmerie. Mégis rend van, mégis kevesebb a baleset az utakon, mindenhol feltételezik, hogy az autósok betartják az adott ország szabályait. Nálunk viszont tovább folytatódik a törvénytisztelő állampolgárok és külföldiek folyamatos zaklatása. Nem kell gyorsan hajtani, nem kell szabálytalankodni, akkor is kiugrik a lesben álló rend őre az útra, és igazoltat. Például, aki a második kerületi Csalogány utcán tart haza esténként, az tapasztalhatja, hogy minden indoklás nélkül igazoltatják. Van, akit többször is megállítanak, egy héten belül háromszor is. Autósok dühöngnek, ha minden rendben van, akkor miért, minek ez az egész? Ha keresnek egy bűnözőt, akkor rendben van, de csak azért, hogy pénzt szedjenek be olyasmiért, amit még el sem követtek, ez szabályos zaklatás. Ezzel nem a rendet, a biztonságérzetet erősítik az emberekben, hanem a bizonytalanságot. Sokan úgy gondolják, hogy a peremkerületekben, a sötétebb utcákon a rend őrei félnek járőrözni, a bűnözőket futni hagyják és a könnyebb megoldást választják. Mert amikor igazán kellene rendőr, soha nincs
Azt persze senki nem ellenőrzi – az adóhatósági kommandó sem –, hogy miből telik a Széchenyi- vagy a Sváb-hegyen, a Zugligetben, a Rózsadombon a pazar, uszodás, utcára irányított kamerás palotákra, mindent lehengerlő luxusdzsipekre, nagy tengerentúli utazásokra, tengerparti birtokokra. Pedig az adóellenőrzés, a pénz eredetének vizsgálata tőlünk nyugatra bevett szokás. Ezeket a módszereket kellene itthon is bevezetni. Diszkréten, de keményen számon kérve a gyorsan, gyanúsan meggazdagodókat, védje akár mentelmi joga vagy politikai kapcsolatai. Addig többen, egyre inkább úgy vélik, hogy az állami, az adózók pénzével ügyeskedő Demszkyk, Weklerek, Kulcsárok, Gyurcsányok Magyarországa ez.
Hogy teljes legyen a kép, ajánlom már most néhány újabb kommandó felállítását, amely számon kéri a magukat törvényen kívül helyezőket is. Ilyen lenne a pénzmosást ellenőrző kommandó vagy a korrupt hivatalnokokat, magas rangú minisztériumi tisztségviselőket vizsgáló kommandó. Szükség lenne egy vagyonkommandóra is, amely vizsgálná, hogy a közpénzeket egyesek hogyan fordítják magáncélra. Aztán az ígéretkommandónak is helye lenne itt, számon kérné a beváltatlan ígéreteket a politikusoktól.
Végül kell egy szemétkommandó is, mert lesz itt mit takarítani.
origo.hu
Nézőpont Intézet: Áradt a Duna, apadt a Tisza
