Az említett nagy transznacionális vállalatok szerezték meg a hazai piac nagyobbik részét is. A hazánkra erőltetett privatizáció és liberalizáció következtében a közüzemi lakossági fogyasztói árak nálunk is az egekbe szöktek, és jelentkeznek az ellátásbiztonsági problémák is. A kapacitáshiányos termelői piac szerkezete és az elsősorban nem villanykereskedésre szolgáló szűk határkeresztező vezetékkapacitások eleve nem biztosították a versenypiac kialakulásának feltételeit, nincs is verseny, csak annak látszata. De nem is ez volt a valódi cél, hanem a piac megszerzése és a képződő hatalmas jövedelmek kivonása.
A termelői piacot döntően az MVM (Paks), az Electrabel (Duna menti), az RWE (Mátra) és az AES (Tisza) erőművek határozzák meg, mindegyikük termelésére szükség van, köztük verseny nem tud kialakulni. A privatizáció óta számottevő versenykapacitás – a kapcsolt energiatermelő egységeken kívül – nem létesült, a tartalékkapacitások leépülnek. Az ellátásbiztonsághoz szükséges tartalék esetenként még az importforrások igénybevételével sem biztosítható, így a január elseje óta liberalizált termelői piacon bármelyik érdekcsoport ármeghatározóvá válhat. Az ellátásbiztonság fenntartását és a fogyasztói árak mérséklését jelenleg a nagykereskedői jogosítvánnyal rendelkező közszolgáltató MVM biztosítja. Részben saját erőművei (Paks, Vértes), részben a többi erőművel kötött hosszú távú áramvásárlási szerződései (úgynevezett erőművi portfóliója) révén.
Kihátrálás az energiapolitikából
A kormányzati politika egyre inkább hasonlít az 1994–95. évire, amikor a gazdaságpolitikai hibákat a Bokros-csomaggal és az energetikai privatizációval igyekeztek korrigálni. A kormányzat ezért játszik a transznacionális cégek kezére, amelyek a teljes villanypiacot meg akarják szerezni.
A kormány az év elején egy megalapozó tanulmány közzétételével az új energiapolitika kidolgozására társadalmi vitát hirdetett meg, amire nagy szükség is lenne, hiszen a privatizáció és a liberalizáció, valamint EU-csatlakozásunk új helyzetet teremtett. A felhívásban szerepelt, hogy a „beérkezett vélemények alapján kiegészített energiapolitika tervezete április 15-től lesz olvasható a minisztérium honlapján”. Sajnos a vita elmaradt, a hozzászólókat – köztük társulatunkat – arra sem érdemesítették, hogy észrevételeiket közzétegyék. Ehelyett Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter arról értesített bennünket, hogy ez az ütemterv nem tartható; az új energiapolitikának immár nincs határideje. Gyaníthatóan a kormánynak nincs a nyilvánosság számára koncepciója. A jelek azonban arra utalnak, hogy a háttérben folyik az energetikai privatizáció előkészítése. Mintha az akció csak figyelemelterelésre szolgált volna, valójában a kormányzat végleg ki akar vonulni az energetikából, be akarja fejezni az energetikai privatizációt, nem tekinti állami feladatnak az energiafogyasztók védelmét.
A nagykereskedő monopóliumának megszüntetése, a szabályozás tökéletesítése ürügyén, kormányzati segédlettel folyamatosan támadják a termelésben jelen lévő és az átviteli hálózatot birtokló MVM-et, amelyet még nem sikerült eddig teljesen birtokba venni. Korábban az MVM közvetlen privatizációja volt a meghirdetett cél, most a megkerülő hadművelet körvonalai bontakoznak ki.
Ezzel szemben a nyilvánosságban alig esik szó az értékesítési oldalon együttesen fellépő áramszolgáltatók tényleges monopolhelyzetéről, amelynek káros következményeit a fogyasztók naponta érzékelhetik. Az értékesítési szektorban ugyanis már nincs hazai versenytárs. Bár az MVM-nek – a három tulajdonoshoz tartozó – hat áramszolgáltatóval külön szerződése van, ezekben azonban a kartellismérvekre jellemző, együttes fellépést biztosító megállapodások szerepelnek. S hogy ez mit jelent, azt jól mutatta a hatósági nagykereskedői ár 2001. januári eredményes áramszolgáltatói bojkottja. A Gazdasági Versenyhivatal mégsem vizsgálta ezt a kérdést.
Van azonban a kialakult helyzetnek egy reményt keltő új vonása. 1994 óta nem volt példa arra, hogy az MVM menedzsmentje szakmai alapon nyíltan szembeszálljon a kormány közeli tanácsadó körök által sugalmazott, támogatott privatizációs törekvésekkel. Úgy látszik, hogy a szakmai tisztességet, a villamosenergia-ipar szakembereinek többségére jellemző nemzeti, közösségi identitást nem sikerült teljesen felszámolni. A végveszélyben megszólalt a hivatalos MVM is. Az MVM Közleményei 2004/2–3. számában, amely az interneten is olvasható, a nemzeti társaság vezérigazgató-helyettese terjedelmes és szakmailag megalapozott cikkben leleplezi a villanypiaci demagógiát, s kifejti a közösségi érdeket megvalósító nemzeti villamos társaság koncepcióját, amelyért eddig csak az Energiapolitika 2000 Társulat és én szálltunk síkra. Ez figyelemre méltó fordulat: a széles körű nemzeti konszenzus megteremtésének kezdete lehet, amely sikerre vezethet. Örülök, hogy az általunk sokszor, de eddig számottevő eredmény nélkül kifejtett gondolatokat most már erre a hivatalos MVM-álláspontra utalva foglalhatom össze.
Az MVM ellen folyó támadás egyik célja a piaci erőfölény megszüntetése ürügyén az MVM erőművi portfóliójának szétdarabolása, vagyis az egyetlen hazai potenciális versenytárs ellehetetlenítése. Pedig ma csak az MVM érvényesíti portfóliójában a legkisebb költség elvét, ami egyedül fékezi a fogyasztói árak gyors növekedését. Egyébként a piaci erőfölény állításának nevetségességét mi sem bizonyítja jobban, mint az 1996–2002 közötti években a privát erőművek 110 milliárd és a privát áramszolgáltatók 130 milliárd forint profitja, szemben az MVM negatív profitjával.
Amikor piaci demagógiával az MVM olcsóbb forrásainak piacra vitelét szorgalmazzák, akkor ténylegesen arról van szó, hogy a közüzemből az olcsóbb ár ígéretével kicsalogatandó nagyfogyasztók ellátásához az átlagosnál olcsóbb forrásokat megszerezzék. Ennek következtében a megmaradó közüzem átlagára növekedne, vagyis a közüzem keresztfinanszírozással biztosítaná a versenypiac árelőnyét.
Az MVM-portfólió egyben tartása azért is kulcsfontosságú, mert a villany ára mellett lényegében a hazai erőművek határozzák meg az ellátás biztonságát is. A portfólió felbontása esetén megszűnne az MVM-en keresztül a közösség érdekében gyakorolt állami ellenőrzés lehetősége, az MVM helyébe a piaci eszközökkel nem korlátozható magánmonopóliumok lépnének, amelyek akár százszázalékos piaci koncentrációt is létrehozhatnának.
Óvatosan kellene kezelni a villanyimport felszabadítását is. Az olcsó villanyt ugyan be kell ereszteni, de meg kellene akadályozni, hogy a forráshiányos piacon vagy a hazai termelők kiszorítása után az átmeneti importárengedmény visszájára forduljon, és a hiányhelyzetet kihasználva az importőrök, kereskedők az árakat feltornásszák.
Harc az átviteli hálózatért
Az átviteli hálózat az MVM tulajdonában van, a rendszerirányítást az MVM-ből kiszervezett állami tulajdonú Mavir végzi. Az EU-irányelv szerint olyan úgynevezett TSO-rendszerirányítót kell kialakítani, amely az átviteli hálózat tulajdonosaként a rendszer üzemeltetése mellett felelős annak karbantartásáért és fejlesztéséért is. A szigorú tevékenység-szétválasztási előírások miatt a TSO ugyan nem járulhat hozzá közvetlenül a piaci tevékenység eredményességéhez, de a jelentős tulajdoni hányad növeli a tulajdonos tőkeerejét, finanszírozási pozícióját, piaci erejét és értékét is.
Egy ideje vita folyik arról, hogy az MVM tulajdonában lévő átviteli hálózati vagyont is a Mavirnak adják-e, vagy a Mavirt integrálják viszsza az MVM-be. Ez utóbbi lenne a nemzeti érdek, számos európai társaság is maga birtokolja a hálózatát, ma már az MVM vezérigazgatója is
emellett érvel nyilatkozataiban. A „szakmai vita” hátterében valójában a villamosenergia-ipar maradékának privatizálása áll. A nemzeti elkötelezettségű energetikai szakértők — akik már a Mavir kiszervezése ellen is tiltakoztak — régóta hangsúlyozzák, hogy a megmaradt közösségi tulajdont, a nemzetközi gyakorlattal összhangban, egyben kell tartani a villamosenergia-iparban.
Ezzel ellentétben a hírek szerint nemcsak az MVM tulajdonában lévő átviteli hálózatot, de még a csúcsgázturbinákat is a Mavirnak tervezik átadni. A mintegy 160 milliárd forint könyv szerinti értékű vagyon piaci értéke ennek többszöröse, a villamosenergia-szolgáltatás jövője szempontjából pedig felbecsülhetetlen.
A vagyonátadás igazi célja az így feltőkésített Mavir privatizációja, eladása a villamos piacon többségi tulajdonnal rendelkező külföldi, multinacionális társaságok részére. Ettől valóban MVM-független lenne a rendszerirányítás, de teljesen az említett társaságok befolyása alá kerülne. Ennek a stratégiai jelentőségű alap-infrastruktúrának az eladása annak felel meg, mintha a fő közúthálózatot vagy a vasúthálózatot privatizálnák.
Az alaphálózat átjátszásával létrejönne e külföldi társaságok vertikális (termeléstől a szállításon át az értékesítésig tartó) integrációja, teljes monopóliuma az iparágban, állami ellenőrzés nélkül. Vajon kinek az érdekét szolgálná ez? Közismert, hogy ezek a transznacionális társaságok már régóta igénylik a tulajdonrészesedést az átviteli hálózatból is, vagyis a leendő vevők készenlétben állnak. Ez nem más, mint szakmai köntösbe bújtatott vagyonátjátszás lenne. Nem az MVM-et privatizálnák, mégis teljesen felszámolnák. A vagyon nélkül maradó nagykereskedő MVM nem lenne biztonságosan finanszírozható, összeomlana a villany-közszolgáltatás, megszűnne a tízmillió magyar „részvényes” érdekérvényesítési lehetősége.
Az átviteli hálózat új tulajdonosainak hozománya lehet az alacsony átviteli költségek fedezése ürügyén előre hozott villanyáremelés, amely – az 1995. évi privatizációkor garantált hírhedt nyolcszázalékos profithoz hasonlóan – megalapozza az új tulajdonosok egyre növekvő jövedelemszerzését.
Nemzeti villamos társaság
A villamosenergia-iparban az állami felelősségvállalás az ellátásbiztonságra, az árstabilitásra és megfizethetőségre, valamint a környezetvédelemre terjed ki. A rendelkezésre álló eszközök: a szabályozás és a piaci tulajdonosi jelenlét. Az európai országok többségében mindkét eszközzel élnek. Az sem lehet véletlen, hogy szinte minden országban (például a közelünkben Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában) van nemzeti villamos társaság. A hazai viszonyaink között sem lehet egyedül a szabályozói funkcióval biztosítani a közösségi érdek érvényesülését, ehhez a villamosenergia-ellátásban kellő piaci erővel és tőkeerővel rendelkező, önfinanszírozásra képes, többségi állami tulajdonú nemzeti társaság szükséges.
A piaci erőt a hosszú távú szerződéses portfólió, a tőkeerőt pedig a Paksi Atomerőmű és az átviteli hálózat tulajdona jelenti. Ennek a társaságnak nincsenek regulációs kiváltságai, versenyben van a transznacionális monopóliumokkal, s éppen ez a verseny korlátozza a transznacionális cégek profitmaximalizálási törekvéseit, s a költségek fedezése mellett segítheti az árak leszorítását. Így tud az állam eredményes piaci befolyást gyakorolni a fogyasztók érdekében.
Az MVM egyenjogú piaci szereplőként, szükség esetén új erőművi kapacitásokkal (építés, vásárlás) is hozzájárulhat az ellátásbiztonság növeléséhez. A transznacionális cégek is valamilyen állami garanciát igényelnek a fejlesztéseikhez. Miért ne a hazai tulajdonú társaságának adjon garanciát az állam?
A helyzet drámai, elérkeztünk az utolsó felvonáshoz. A tennivaló is világos: társadalmi és politikai összefogással meg kell akadályozni a nemzetellenes végkifejletet. További privatizáció helyett létre kell hozni a nemzeti villamos társaságot.
A szerző az MVM volt vezérigazgató-helyettese,
az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke
origo.hu
Hatalmas vaddisznó hozta rá a frászt a biciklisekre Baján – videó
