George Bush az élre tört

A napokban zajlott le az amerikai Republikánus Párt elnökjelölő kongresszusa New York városában. A jelölőgyűlésen nem is okoztak nagy meglepetést a küldöttek, mert mind a 4536-an a jelenlegi elnök mellett tették le voksukat. Azt azonban elérték, hogy New York liberális populációja nap mint nap teljes erőbedobással tüntessen Bush és csapata ellen. Amikor – még tavaly nyáron – kiderült, hogy a párt New Yorkot választotta a jelölőgyűlés székhelyéül, a párt kemény magja erre heves ellenállással reagált, hiszen köztudott, hogy a városban a demokraták öt az egyhez arányban vannak túlsúlyban a republikánusokkal szemben. Az elnök kampánytanácsadói azonban csökönyösen ragaszkodtak a városhoz, amely soha nem alszik – New Yorkot becézik így –, mert mint utóbb kiderült, új stratégiájuknak megfelelően a bizonytalan szavazókat akarták megnyerni ezzel a gesztussal is. Mindezek mellett a Republikánus Párt kellő önbizalommal várta a New York-i pártgyűlést, és nem is alaptalanul, mert a legújabb közvélemény-kutatások azt mutatták, hogy a regnáló elnök két százalékpontnyi előnnyel vezet riválisa, John Kerry előtt, de nem elhanyagolandó a harmadik jelölt, Ralph Nader öt százaléka sem, mert mint köztudott, a környezetvédők elnökaspiránsa a demokratáktól veszi el a szavazatokat.
Ami igazából rossz hír a demokratáknak, az az, hogy augusztus elejéhez képest Kerry előnye teljesen elolvadt Bushsal szemben. A republikánus kampánygépezet ugyanis egy nagyon jól sikerült egész pályás letámadást indított a demokrata jelölt ellen. Kezdődött ez azzal, hogy a vietnami háborús veterán Kerry ellen sikerült összeverbuválniuk egy olyan veteráncsapatot, akik együtt szolgáltak vele és azt állították, hogy Kerry gyáva, megbízhatatlan és felelőtlen katona volt. Hiába tiltakozott a demokrata oldal a nyilvánvaló torzítások ellen, a közvélemény egy részének megingott a bizalma Kerry háborús múltját illetően. De ezzel még nem volt vége a demokrata elnökjelölt problémáinak. Amíg egy hónappal ezelőtt Kerry még tíz ponttal vezetett Bush előtt a gazdasággal kapcsolatos elképzelései miatt, addig mára ez az előny nullára csökkent. De a legaggasztóbb trend a demokraták szemszögéből az volt, hogy a közvéleményben változás következett be Kerry vezetői stílusával és karakterével kapcsolatban. Jelenleg az iraki háború lezárását illetően Bushban jobban bíznak az emberek, mint Kerryben, ami azért is meghökkentő, mert a nyáron még Kerry vezette ezt a listát is, és az a tény, hogy a demokrata jelölt még ebből sem tudott magának politikai tőkét kovácsolni, nagyon rosszul jöhet hosszú távon az egész pártnak.
A New York-i nagygyűlés ismét Busht állította a figyelem középpontjába, és két hónappal a választások előtt ez is sokat jelenthet. Az elnök, a demokraták tiltakozása ellenére, New Yorkba érvén azonnal ellátogatott a két lerombolt torony helyszínére – ez a helyszín a városba látogatóknak már csaknem zarándokhelynek számít –, hogy ezzel a gesztussal emlékeztesse a világot, hogyan is harcol Amerika a terrorizmus ellen. A látogatásnál természetesen nem hiányozhatott a város akkori polgármestere, Rudy Giuliani sem, aki valóban sokat tett azért, hogy azon a baljóslatú napon ne uralkodjon el a pánik. A kongresszus második napján történtek a nagy események, ugyanis ekkor szólalt fel Arnold Schwarzenegger, Kalifornia állam kormányzója is. Még tavaly októberben, amikor az egykori osztrák testépítőt kormányzóvá választották, a következőket írtuk a Magyar Nemzetben: „A Fehér Ház újult érdeklődéssel fordul Kalifornia felé, mert ez az állam 1980 óta először döntően befolyásolhatja a jövő évi elnökválasztás kimenetelét.” Ez az állítás mára már hatványozottan igaz, mert ha Kalifornia a republikánusokra szavaz, akkor csaknem bizonyos Bush újabb négy éve, tekintettel a két jelölt közötti minimális százalékkülönbségekre. Mindenesetre a Bush-tábor már kellő önbizalommal rendelkezik, és úgy tűnik, megnyerték az ingázó szavazatok jelentős százalékát – legalábbis egyelőre.
Az elnök kritikusai azonban ugyanolyan vehemenciával támadják Busht, mint ahogy a republikánusok teszik ezt Kerryvel. „Mit értünk el azzal, hogy elfoglaltuk Irakot?” – teszi fel a kérdést egy demokrata érzelmű publicista. „Azt, hogy repülőgépek már nem csapódnak be felhőkarcolókba (ezt szeptember 11. előtt se nagyon tették), és egy pár terrorista a fűbe harapott, mindezt potom 100 milliárd dollárért” – teszi hozzá a szerző. A másik oldalon a republikánusok Busht állandóan Reagannel hasonlítják össze, utalván a két elnök hasonló szellemi színvonalára. Ez az összevetés azonban nem állja meg a helyét, mert míg Reagan komplex kérdéseken keresztül jutott el az egyszerűnek tűnő válaszokig, addig Bush tanácsadói úgy szállítják az ötleteiket az elnökhöz – ahogy ezt egy bennfentes megfogalmazta –, mintha az pizzát rendelt volna. Ráadásul konzervatív körökben nagy megrökönyödést váltott ki Michael Moore elhíresült filmje, a Fahrenheit 9/11, amelynek első jeleneteiben az elnök egy floridai általános iskolában tesz látogatást, és éppen versenyt olvas a kisiskolásokkal, amikor valaki megsúgja neki, hogy mi is történt a WTC-vel azon a baljóslatú reggelen kilenc óra öt perckor. Az elnök arca a hír hallatára teljesen üressé válik, szemei kimerevednek, de nem áll fel, nem hagyja abba az olvasást, és komor arccal hallgatja végig az Én kis bakkecském vidám történetét.
Egy másik jelenetben szintén Bush látható, amikor az őt támogató milliárdosok vacsoráján mond beszédet, ahol a szupergazdag társaságot – nemes egyszerűséggel – ti vagytok az én támaszaimnak titulálja. Ezt az ominózus jelenetet egyébként egyetlen amerikai tévécsatorna sem közvetítette, ami azért valamit elárul az ottani média jelenlegi állapotáról. És ha mindez még nem lenne elég, a republikánusok jelölőgyűlésének első napján a küldöttek legnagyobb megrökönyödésére az egyik sajtópáholyból – ki más, mint – Michael Moore integetett ki az addigra már meglehetősen felbőszült politikusoknak.
Politikai elemzők egybehangzó véleménye szerint Kalifornia mellett Ohio állam a másik sorsdöntő hely, ahol eldőlhet a választás. Nem véletlen, hogy a New York-i gyűlés előtt Bush elnök is személyesen kampányolt itt, csakúgy, mint John Kerry, aki több beszédet is mondott az államban. Ohióban rendkívül magas a munkanélküliek aránya, és a munkavállalók zöme ahhoz a klasszikus munkásosztályhoz tartozik, amelynek kegyeit most mindkét párt olyan feltűnő odaadással keresi. A kongresszus második napján az elnök felesége, Laura Bush mondott megható beszédet, úgy jellemezve férjét, mint aki mintaapa, de kemény- kezű, állhatatos, csupaszív ember, és akiről ő szívesen elbeszélgetne bárkivel egy jó kávé mellett. Az est fénypontja azonban Kalifornia kormányzója, Arnold Schwarzenegger volt, aki korai, simulékony stílusán változtatva meglehetősen éles hangnemben bírálta a demokratákat, majd az egekig dicsérte Bush elnöki kvalitásait, és arra szólította fel az ország új emigránsait, hogy haladéktalanul lépjenek be a Republikánus Pártba. A kongresszus ideje alatt egyébként feltűnően euforikus volt a hangulat, hiszen az összes közvélemény-kutató Busht hozta ki elsőnek. Ez az előny, habár minimálisnak látszik, mégis fontos figyelmeztetés lehet a demokratáknak, mert ha a Kerry-csapat nem tud hamarosan újítani, akkor az elkövetkező két hónapban súlyos problémákkal kell szembenézniük.
A regnáló elnökről el lehet mondani, hogy burokban született, mert négy év alatt kétszer is szerencsés csillaga segített neki abban, hogy a csúcson maradjon. A 2000. évi választásokat úgy nyerte meg, hogy a legfelsőbb bíróság jóformán odaítélte neki az elnöki trófeát. A következő évben arról lett híres, hogy az amerikai elnökök közül ő volt legtöbbet szabadságon, és talán ezért is viselkedett olyan megértően a D–209-es (volt) magyar miniszterelnökkel is – mert mint tudjuk, Medgyessy Péter maga is jeleskedett az üdülés frontján, Kubától Thaiföldön át Mallorcáig bezárólag sok helyütt. Azután jött szeptember 11., amikor Bush ismét a reflektorfénybe került, és ismét csak olyan körülmények hatására, amelyekhez nem sok köze volt. Akkor Amerika és a világ közvéleménye – talán először 1945 óta – egy emberként állt mögötte. Ezt a páratlan lehetőséget azonban nem tudta kihasználni, és csak annyira futotta, hogy lerohanja Irakot, és valami kísérteties szovjet stílusban ott mint felszabadító tetszelegjen. Az iraki háború és az azt követő atrocitások hatására az egész arab világ Amerika ellenségévé vált, de mindezek ellenére Bush hűen követi a neokonzervatív tanácsadók utasításait, és csökönyösen hiszi, hogy az iraki invázió hasznos és szükséges akció volt.
Az amerikai belpolitikai helyzet jelenleg azt mutatja, hogy George W. Bush komoly eséllyel pályázik a második elnöki terminusra, ami édesapjának, az idősebb Bushnak nem sikerült. John Kerrynek és a Demokrata Pártnak óriási erőfeszítésekre van szüksége ahhoz, hogy ezt a trendet a saját javukra változtassák, de mint tudjuk, a politikában semmi sem lehetetlen. Mindenesetre a demokraták hatalmas feladat előtt állnak, és rajtuk is múlik, hogy a jövőben ne egy amerikai milliárdos elnök fogadjon széles mosollyal egy magyar milliárdos miniszterelnököt a Fehér Házban.

A szerző politológus, egyetemi oktató