Nem tolerálható a kormány elutasítása

Egész életemben tudatosan törekedtem arra, hogy szóbeli és írásbeli megnyilvánulásaimban is lehetőleg viszszafogott és toleráns legyek, s igyekeztem úgy – udvariasan – megfogalmazni véleményemet, hogy mások érzékenységét ne sértsem. Ugyanakkor soha nem tértem ki az egyenes véleménynyilvánítás elől, csak megpróbáltam józanul, körültekintően – a szélsőséges megnyilvánulásoktól elhatárolva magamat – megfogalmazni nézeteimet. Mindig igyekeztem kiegyensúlyozott s nem pedig radikális vagy éles konfrontációt eredményező vélemény kialakítására.
Most azonban a (trianoni) határon túli magyarok állampolgárságának megadása ügyében nem tudok hűvösen józan, elfogulatlan maradni. Olvasva az MSZP–SZDSZ-kormány érveit, egyszerűen nem maradhat az ember toleráns. Nem, mert vannak határok, amelyet egy ember, egy kormány, egy kormányfő nem léphet át. Nem léphet át akkor, ha valóban magyar embernek, Magyarországért, illetve a magyar nemzetért felelős kormánynak, Magyarország miniszterelnökének vallja magát. Egy olyan embernek, kormánynak, miniszterelnöknek, akinek nem csupán joga és lehetősége, de – mondjuk ki bátran – kötelessége is azon magyar embereken segíteni, akiket (szüleiket, nagyszüleiket) a tragikus trianoni döntés megfosztott korábbi, magyar állampolgárságuktól. Hiszen ők – a kassai, zentai, ungvári, kolozsvári magyarok – éppúgy részei a magyar nemzetnek, mint azok, akik a határokon belül élve vallják magukat magyarnak.
Jól emlékszem, hogy 1998 és 2002 között az akkori ellenzék azzal (is) bírálta az Orbán-kormányt, hogy ne akarja innen, az anyaországból megmondani, hogy mi kell a sajnálatosan más országokban élő, külföldi állampolgárságú, de magyar identitású embereknek, bízzuk ezt rájuk. Nos, most ebben a kérdésben egységes a környező országokban élő magyarság álláspontja: mindenki úgy véli, hogy jó döntés lenne, ha magyar állampolgárságot kapnának. Hogyan lehet ezzel a kéréssel, józan óhajjal szembeszállni? Hogyan lehet ennek ellentmondani? Hogyan mer ezzel a véleménnyel a kormány szembeszállni? Honnan veszi az erkölcsi alapot ehhez? Nem érzi, nem tudja felfogni, hogy a kormánynak a magyar nemzet egészét tekintve van felelőssége?
A nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor mondta, hogy nem lehet mindig megtenni azt, amit meg kellene, de mindig meg kell tenni azt, amit meg lehet. Már régen – népszavazástól függetlenül – meg kellett volna adni az állampolgárságot a Szlovákiában, Ukrajnában, Szerbiában, Romániában stb. élő magyaroknak. Ez a belhoni magyarság részéről nem több, mint egy gesztus. Egy kéz, amely kinyúl a másik felé, kapocs, amely az összetartozást szimbolizálja. S ha valaki erre nemet mond, ha nem érzi a nem válasz erkölcsi súlyát, akkor az az ember számomra nem létezik. Erkölcsi nulla, akinek nincs felelősségérzete, nincs magyarságtudata, nincs gerince, nincs erkölcsi tartása. Ez a nem számomra már nem tolerálható.
Apám egy évvel azelőtt halt meg, hogy Antall József kijelentette, lélekben 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Ha megérte volna Antall József szavait, biztos, hogy könnyes szemekkel hallgatta volna. Most, 14 évvel Antall József kijelentése után egy apró lehetőség nyílik arra, hogy a határon átívelő nemzet tagjai között erősödjön a közös hajóban evezés élménye és felelőssége. Én, a feleségem és az azóta már felnőtt, immár szavazóképes gyermekeim tudjuk, hogy mi a feladatunk. Elmenni, és igennel szavazni. S őszintén remélem, hogy a magukat a magyarsághoz tartozónak valló emberek is így cselekszenek majd.

A szerző egyetemi tanár