A magyar közoktatás abnormális viszonyai

Már három hónap sincs hátra az érettségiig, amelyet – a reform miatt, érthető okokból – az idén felfokozott érdeklődés és heves érzelmek kísérnek. Az osztálytermekben, a tanári szobákban, az érettségiző diákok családjaiban és az oktatáspolitika színpadán egyaránt.
Ez utóbbinak – normális körülmények között – kettős küldetést kellene betöltenie. Az oktatáspolitika dolga egyfelől olyan irányt szabni a mindenkori érettséginek, amely megerősíti és emeli a közoktatás színvonalát, ennélfogva hozzájárul a nemzeti kultúra, az általános műveltség erősítéséhez. Másfelől pedig arról kellene gondoskodnia, hogy a vizsgára készülő korosztálynak valóban lehetősége legyen nyugodt körülmények között felkészülni az érettségire, és ott minél eredményesebben szerepelni.
A magyar közoktatás viszonyai azonban régóta abnormálisak. Az oktatáspolitika a saját igazának minden áron történő bizonygatásával van elfoglalva, s eközben mindkét fent említett küldetését elhanyagolja. Mindenekelőtt azt kell elmondani, hogy az érettségireform nem szolgálja bizonyítottan a nemzeti kultúra, az általános műveltség emelését. Több okból sem. A reform több lényeges új elemet vezet be, amelyek közül hármat érintünk: 1. igyekszik standardizálni az érettségi vizsgákat, hogy objektívabbak és megbízhatóbbak legyenek; 2. kétszintűvé változtatja a vizsgát (közép- és emelt szinten teszi letehetővé); és 3. az emelt szintű érettségi vizsgát kihelyezi a középiskolákból vizsgaközpontokba.
A standardizációt üdvözöljük, mert az egységes követelmény, a vizsgák öszszemérhetőségének megteremtése már halaszthatatlan feladat volt. Ennek jegyében a legtöbb érettségi vizsgatárgyból központilag elkészített írásbeli feladatokat fognak megoldani a diákok, amelyeket szintén központilag kiadott útmutatók alapján egységesen javítanak majd a tanárok. A középszintű érettségin is természetesen. Nem felel meg tehát a valóságnak az oktatási miniszternek az a beállítása, amely szerint csak és kizárólag „az emelt szint standard volta teszi összehasonlíthatóvá a teljesítményeket”, és hogy csakis „a kétszintű érettségi képes feloldani a felsőoktatási felvételi rendszer és a középfokú oktatás közötti ellentmondásokat”.
A két vizsgaszint bevezetése ugyanis köztudottan problematikus. Miközben a diák két tantárgyból az emelt szintű vizsgára készül, szükségképpen kevésbé foglalkozik a többivel. Vagyis feláldozza az általános műveltségét a két emelt szintű érettségi tárgy (mint régen a felvételi) oltárán. A fejlett világban mindinkább hátat fordítanak a két tantárgyra koncentráló megmérettetésnek. Nálunk meg már 15-16 éves korban tantárgyválasztásra ösztönözzük a középiskolásainkat (amikor még erre nem érettek). Ez a legfőbb indok, ami miatt elutasítjuk a kétszintű érettségi jelenleg megvalósulóban levő formáját. És tudvalevőleg emiatt nem tart rá igényt (az idegen nyelv szakok kivételével) a felsőoktatás sem. Az egyetemi szféra megfontoltan döntött, számot vetett azzal, hogy a középszintű érettségi is összemérhetőbb lesz a korábbinál, valamint azzal, hogy ma már a végzett középiskolás korosztály nagyobbik felét be tudja fogadni, így a felvételhez nincs tehát szükség szigorúan szelektáló, nehéz vizsgára.
Az új érettségi harmadik jellemzője lesz az a változás, hogy az emelt szintű vizsgákat kiviszik a középiskolákból.
Az oktatási miniszter nyilatkozataival rendre azt sugallja, hogy a saját tanár előtt letett vizsga eredménye eleve megkérdőjelezhető. Nemcsak arról a megalázó rejtett állításról van itt szó, hogy ti, tanárok nem korrekten osztályoztok, vagy legalábbis részrehajlók vagytok, ami ellen tiltakozunk! Az ilyen vélemények nem kellő átgondoltságról is árulkodnak: külföldi vizsgarendszerekben már nagyon jól meg tudták oldani, hogy az iskolában, saját tanár előtt letett vizsgák is objektívak és öszszemérhetők legyenek. Nem kell ezért vizsgaközpontokba kihelyezni a vizsgákat, ahol egyébként ugyanezek a középiskolai tanárok látják el a vizsgáztatói feladatokat. Ezért is emeltük fel a szavunkat – sajnos, hiába – a vizsgaközpontokban szervezendő vizsgák ellen. Az idegenben zajló érettséginek – a tanárok iránt megfogalmazott presztízsromboló és elfogadhatatlan bizalmatlansága mellett – még egy kártétele van: megfosztja a vizsgát legnemesebb hagyományától. Attól, hogy a fiatal épp a volt tanárai előtt tegyen tanúbizonyságot arról, hogy valóban „megérett”. Ez a felnőtté válást jelképező beavatási funkció varázsolta ünnepnappá az érettségi vizsgát az iskola falain belül és a családokban is.
Ismeretes, hogy a decemberi előzetes jelentkezésen a végzős középiskolásoknak mindössze körülbelül egytizede választotta önként (azaz nem idegen nyelvből felvételi miatt kötelezően) az emelt szintű vizsgát. Csak örülhetünk diákságunk egészséges józanságának.
De akárhogyan vélekedjünk is a jelenlegi oktatási miniszter modernizációs álmát szimbolizáló reformérettségiről, ezekben a hetekben a polémia kiélezése nem szolgálja a tanulók érdekét. A kocka el van vetve: a diákság és a tanárok erre a szeretem-nemszeretem érettségire készülnek. A felkészülési folyamatot és az egyes gyerekek vizsgájának sikerét felelősségteljesen és alázattal kellene most már minden szereplőnek szolgálnia. Az Oktatási Minisztérium vezetőinek azzal, hogy nem hallgatnak el fontos információkat (köztudottan megtiltották a próbaérettségi rossz eredményeinek nyilvánosságra hozatalát). Vagy hogy feltárják, mennyi forintjába került idáig és a jövőben az adófizetőknek az érettségireform. Vagy azzal, hogy határozottan elzárkóznak minden olyan megnyilvánulástól, amellyel akár a minisztérium vezető tisztségviselői, akár a felkészítő tanfolyamok gyakran kompetenciahiányos és nem eléggé felkészült előadói előszeretettel sértegetik, esetleg megalázzák a változásokat kételyekkel fogadó pedagógusokat.
De nem örülünk az alkotmánybírósági kezdeményezésnek sem. A számok ismeretében mondvacsinált problémának tekinthetjük az igazságosság nevében megfogalmazott aggodalmakat. Mindössze néhány ezer lehet azoknak az egyetemre jelentkezőknek a száma, akik tavaly vagy korábban érettségiztek, és most a számukra előnyösebb pontbeszámítással kérik a felvételüket a felsőoktatásba. Az ő érettségi eredményük általában nem a kitűnő mezőnyben található, különben bizonyára felvételt nyertek volna már a múlt évben a kiválasztott egyetemre vagy főiskolára. Úgy vélem tehát, tömeges méretekben nem kockáztatják az idén végző fiataljaink felvételi esélyeit. Az idei érettségiben nem ennek a kisebbségnek az esetleges pozitív diszkriminációja okozza a legnagyobb gondot. Akkor meg miért borzoljuk az egyébként is feszült várakozásban érettségire készülő tanulók és az értük aggódó szüleik idegeit?

A szerző a Budapesti Piarista Gimnázium tanára