A csíki nővérkék kitartása

Sok sebből vérzik a magyar egészségügy. Nincs elég orvos, még kevesebb a szakképzett nővér, ápolónő. A szorult helyzetben lévő kórházak Erdélyből toborozzák a lányokat, az otthoninál jobb fizetéssel, nővérszállással, a nagyváros színes forgatagával kecsegtetve a vállalkozó kedvű fiatalokat.
Öt, a székelyudvarhelyi egészségügyi szakiskolában frissen diplomázott, székely leány is engedett a csábításnak, és tavaly szeptemberben megérkezett Pestre, a MÁV Kórházba. Turistaként jöttek és mentek egy hét múltán azzal, hogy kb. decemberben munkába állhatnak. Addig Pesten intézik a diplomájuk honosítását, és megkérik a munkavállalási engedélyt a számukra, majd ennek birtokában beadhatják a munkavállalási vízum- és tartózkodásiengedély-kérelmüket.
De közben megváltozott a helyzet.
Kiderült, hogy a román diplomát már nem lehet csak úgy honosítani, hanem vizsgát is kell tenni az egyébként 12 éves tanulmányok után további 3 év egészségügyi felsőfokú iskolát végzett szakembereknek. A vizsgadíj 12 000 forint.
A vizsgára már csak 2005. február végére lehetett bejelentkezni, vagyis a 2004. decemberi munkába állás kútba esett.
Az öt lány közül egy már vissza is lépett, mert a szülei a magyar bürokrácia mögött valami egyéb csalafintaságot sejtettek, és talán a többszöri utazást és a vizsgadíjat sem tudták vállalni a csíkbánkfalvi jövedelmi viszonyok mellett.
De a négy lány februárra megérkezett, és jelentkezett a vizsgára. Az Egészségügyi Továbbképző Intézetben a vizsgabizottság előtt 18-an jelentek meg, mindannyian erdélyi magyarok. A betegek jogai, az ápolónők jogai és kötelezettségei, munkaügyi ismeretek, az egészségügy rendszere, finanszírozása, az ÁNTSZ feladatai, hatásköre stb. volt az, amiről kérdezték a magyar kórházakban dolgozni kívánó határon túli ápolónőket.
Heten elvéreztek a megmérettetésen, köztük két csíki lány is. A sikeres vizsgát tett másik két lány közül az egyik visszautazott a székelyföldre, mert a bizonytalanság (meg lesz-e a munkavállalási engedély, megkapja-e a munkavállalási vízumot és a tartózkodási engedélyt) helyett a biztos otthoni körülmények mellett döntött.
A megmaradt három lány közül kettőnek nem sikerült a vizsgája, de a kórház mindhárom lány részére megkérte a munkavállalási engedélyt, amit április elején meg is kapott.
Ezután a három lánynak el kellett utaznia Kolozsvárra, mert csak az ottani magyar konzulátuson lehet beadni a munkavállalási vízum és tartózkodási engedély iránti kérelmet. A pótvizsga – újabb 12 000 forint befizetése után – június közepén lesz. Addig a csíkszentmártoni Enikő ápolónői, a csíkszentgyörgyi Adél és a csíkszentkirályi Ildikó segédápolónői besorolást (és kevesebb fizetést) kap a MÁV Kórházban.
Minden jó, ha a vége jó, a lányok megkapták az egy évre szóló munkavállalási vízumot és tartózkodási engedélyt.
A 21-22 éves ifjú nővérek tizenöt évi tanulás és nyolc hónap magyar bürokrácia után munkába állhattak életük első munkahelyén, Budapesten. Tavaly szeptemberben nagy reményekkel érkeztek, ma kicsit csalódottak, de az optimizmusuk töretlen.
Lehet, hogy ők már tudják, amit a Duna–Tisza közi magyar még nem. Hogy nem a határon túli magyaroknak van szüksége az anyaországiak segítségére, hanem fordítva.
És persze nemcsak a csíki nővérkékre, egészségügyileg, hanem minden tekintetben, minden vonatkozásban.
A magyar állampolgárságú itthoni nővérkék pedig bőszen tanulnak angolul, mert külföldre indulnak dolgozni.

A szerző ügyvéd