Egyenlő esélyt!

Kampány indult a közelmúltban. A kampányt két negatív formai tényező jellemzi: egyrészt időszakos, másrészt látványos. Nem meggyőző a módszer, mert ha egy problémát meg kell oldani, az nem időszakos tevékenységet és nem külsődleges megnyilvánulást kíván. Éppen ehhez az érzékeny problémához nem szerencsés kampányeszközökkel közelíteni. A speciális helyzetű emberek problémája nem oldódik meg pusztán az anyagi támogatással, számukra emberhez méltó viszonyokat kell létrehozni. Addig, amíg a fogyatékosok helyzetének rendezése az akadálymentesítésben kimerül, addig lényeges előrehaladás nem történik érdekükben.
Az akadálymentesítés az a téma, amit bármikor elő lehet kapni, újabb és újabb beütemezéseket, határidőket lehet szabni. Mindezt lehet felelőtlenül is tenni, hiszen eddig sem volt következménye annak, hogy semmi sem történt. Ami pedig a támogatási rendszert illeti, ott az a probléma, hogy a kormányzat úgy tesz, mintha észre sem venné a saját tevékenységének ellentmondásait. Az egyéni támogatások olyan konstrukciót tükröznek, amelyek kizárják a valóságos támogatást. Például a gépkocsi-vásárlási kedvezmény és a benzintámogatás olyan jövedelemösszeghez kötött, hogy aki ezzel a jövedelemmel rendelkezik (a támogatás mellett is), csak álmodhat a hycomat gépkocsiról. Aki viszont túllépi ezt a határt, csupán a létminimumot haladja meg a jövedelme, ő is csak álmodhat arról, hogy gépkocsit vásároljon, üzemeltessen, hiszen támogatás nem illeti meg, a jövedelme pedig a szolid megélhetéséhez elegendő csak.
A fogyatékosok munkáltatása megoldatlan probléma, mert ami lehetőség adott, azzal visszaélnek az ügyeskedők. A visszaéléseket miért nem vette kezdetben észre a hatóság? Az illetékes hatóságoknál, minisztériumban, önkormányzatokban, egyesületekben stb. – munkahelyteremtést elősegítendő – miért nem az érintettek végzik a feladatokat, intézik azokat a problémákat, amelyeket ők ismernek a legjobban? Nem ők maguk, nem mások velük, hanem róluk, nélkülük döntenek olyanok, akik távol élnek ettől a valóságtól. Ez az állapot éppen a fogyatékosak iránti közömbösségre utal. Általánosságban megállapítható, hogy a hazai társadalmi viszonyok erősen torzult önérdek-érvényesítésről árulkodnak. Ez napjainkra olyan deformált állapotot idézett elő, hogy a közösségi érdekek érvényesítésének már esélye sem marad.
Annak idején, az esélyegyenlőségi törvény előkészítése során a tárcaközi bizottsági ülésen kénytelen voltam jelezni, hogy az akadálymentesítés nem a probléma megoldása, annak csupán egy materiális eleme. Érveltem, hogy a fogyatékosok nem mások, mint a társaik, hanem abban különböznek, hogy más problémákkal kell megküzdeniük. Speciális problémákkal, ezért speciális helyzetűek. A mindennapi életben nagyon sok ember – noha emberségében silány, de – szimpatikusnak tűnő, köztiszteletben álló személy. A másik ember tisztességgel helytáll, sok akadályon átküzdi magát, hogy teljes értékű embernek fogadja el a társadalom, de megbélyegzett: fogyatékos. Hangsúlyt adtam annak is: annak kell lennie az értékrend alapjának, hogy akinek fel nem róható okból kell a méltánytalan helyzetét viselnie, azt az embertársaik ne sújtsák megvetésükkel. Az emberi méltóság olyan alkotmányos alapelv, amelyet mind a polgári törvénykönyv, mind a büntető törvénykönyv véd. Ezt az értéket sérti az embernek az embertársával szembeni megalázó bánásmódja. A megkülönböztetés nélküli megbecsülésnek a társadalmi együttélés erkölcsi alapjának kell lennie. Így az esélyegyenlőségi törvény alapelveként kell érvényesíteni. A „legbátrabb” szakember érve szerint nem vágathatjuk le kezünket-lábunkat, hogy megértsük a fogyatékosok problémáit. A cinikus megjegyzés megvalósítását senki sem kívánja, helyette engedni kell érvényesülni az érintetteket, mert róluk, nélkülük nem lehet érdemlegesen, felelősségteljesen dönteni.
Minden ember valamilyen értelemben, valamilyen vonatkozásban fogyatékos. A jellemhibák, a korrektség, a tisztesség, az emberség hiánya nem látványos, nem égeti bélyegként az embert. A társadalomban tisztelet övezi a silány embereket is, de semmibe hullik az alkotmányban biztosított alapjog, az emberi méltóság, és sérülnek a személyiségi jogok, ha valaki fogyatékos. Ha az embernek ember iránti megbecsülése érvényesülne, nem lenne szükség pozitív diszkriminációra. A fogyatékos megfogalmazás helyett a speciális helyzetű kifejezés megfelelőbb. A nyomoréknak nevezett ember lelke úgy sérül, ahogy ép ember nem tud sérülni. Sokan nem is tudják, hogyan kell bánni ezekkel a „csodabogarakkal”.
Az átlagember az élet nehézségeit, a terhet nehezen viseli, a fogyatékos ember pedig küzdelmes életet él. Az átlagember például kiszámítja, mikor mehet már nyugdíjba, hogy a megérdemelt pihenését elnyerje. A fogyatékos ember nehezen tehetné, nem is teszi meg, mert neki azt követően is kell azzal a csekély egészségével (ami megvan) törődnie. Rendszeresen kell gyógyszert szednie, egészségesen táplálkoznia, uszodába mennie, masszíroztatni, tornászni, tankolni, szemüveget vásárolni, gyógyászati segédeszközöket kiváltani stb. Tény, az egészségpénztár egyre szűkösebben bánik a támogatással. Ebből következik, hogy míg az átlagember éli megérdemelt nyugdíjas éveit, a „másik” dolgozik létfeltételei biztosításáért, a hatvanas évei második felében is. Volt már egyszer kormányzati döntés a minden fogyatékost megillető támogatásról, de annak végrehajtását nagyon taktikusan későbbi időpontra tolták ki, majd igen diszkréten megfeledkeztek róla.
Nem akarok gettókat építeni! – hangzott a miniszterelnök szájából a közelmúltban megtartott Országos Fogyatékosügyi Tanács ülésén. A kegyes humánum pontosítást kíván: a szellemi vagy testi fogyatékosságon alapuló hátrányos megkülönböztetést az EU alapjogi charta – amely a jogharmonizáció értelmében a magyar alkotmány alapelve is – tiltja. Sőt, a charta a fogyatékos személyek pozitív diszkriminációját írja elő.
Oldd le saruid, mielőtt belépsz, mert szent ez a hely! – valahogy így szólt az Úr Mózeshez. A mai kornak szóló, az adott problémára vonatkozó üzenet kicsit módosul. Imigyen szól: A speciális helyzetű emberek esélyegyenlőségért, teljes értékű életéért a kormányt felelősség terheli. Munkája akkor hozza meg az eredményt, ha megalapozott tudással, okosan, bölcsen, alázatos lélekkel szolgálja ezt az ügyet.

A szerző ügyvéd