Egy trükkös lépés a százból

Az ország demográfiai helyzete közismert. Ugyanakkor kevésbé ismert az a kutatások alapján igazolt tény, hogy társadalmunknak igen pozitív a családokhoz való hozzáállása. Országunkban a közvélemény még mindig azt tekinti boldog embernek, akinek családja van és gyermeket nevel. Más vizsgálatok szintén alátámasztják a társadalom gyermekszeretetét, a párok valójában átlagosan eggyel több gyermeket szeretnének, mint amennyi valójában születik. Tehát szakadék van a kívánt és a valójában megszületett gyermekek száma között. Külföldi példák (Franciaország, Skandinávia) azt mutatják, hogy egy ügyes családtámogatási rendszer bevezetésével meg lehet fordítani a kedvezőtlen demográfiai trendeket. Ezekben az országokban megteremtették annak lehetőségét, hogy a nő szabadon választhasson a gyerekekkel történő otthon maradás és a karrier között. Franciaországban például kínosan ügyelnek arra, hogy a család- és a szegénypolitikát egymástól elválasszák. Ugyanakkor a fentebb részletezett hazai pozitív hozzáállást ügyetlen, nem átgondolt, kapkodó intézkedésekkel nagymértékben lehet rombolni.
Az elöregedés felgyorsulásával egyre inkább megjelenik egy születést támogató népességpolitika igénye. Ciklusokon átívelő, konszenzuson alapuló családpolitikára lenne szükség. A kimutatások szerint a családtámogatás alapjaiban történő megváltoztatása bizonytalanságot és bizalmatlanságot szül, és kedvezőtlenül befolyásolhatja a gyermekvállalási kedvet. Amelyik kormány ügyetlenül nyúl a kérdéshez, az a tűzzel (és persze a nemzet jövőjével) játszik.
A megismert tervezetek nem feltétlenül biztatóak, bár sokat finomodtak az első kiszivárogtatott elképzelésekhez képest. Kezdetben még arról volt szó, hogy lényegében valamennyi családtámogatási juttatást beleszámítanák az adóalapba, vagyis megadóztatnák. A családok szerencséjére ezt a liberális kormánypárt által sugallt variációt elvetették. A jelenlegi tervezet szerint például a három- és többgyermekes családok esetében a gyermekek után igénybe vehető családi adókedvezményt tízezer forintról négyezerre csökkentenék, ugyanakkor az alanyi jogon járó családi pótlékot a duplájára (gyermekenként 7800-ról 15 000 forintra) emelnék. Emellett, beleolvadva a megemelt családi pótlékba, megszűnne a rendszeres gyermekvédelmi támogatás is.
Lehetséges ugyan, hogy a cél nem rossz szándékú (a szerényebb jövedelmű, a családi adókedvezményt az alacsony jövedelem miatt igénybe venni nem képes családok támogatása), de a tervezet meglehetősen szerencsétlen, és több kritikával is illethető.
A számítások szerint a tervezet több célcsoporton sem segít. A család nagyságától függetlenül a legalacsonyabb jövedelműek esetében a megemelt családi pótlék összege alacsonyabbnak bizonyul a korábbi juttatások együttes összegéhez képest. Ugyanis a korábban kapott családi pótlék és gyermekvédelmi támogatás együttes évi összege (mert a tizenharmadik havi juttatásokat megvonják) nem éri el a korábbi juttatások szintjét. Nem is szólva arról, hogy a magasabb összegű családi pótlék miatt a magasabb jövedelem okán éppen a legszegényebbek esnek el különféle segélyektől. Emiatt a segélyhatárok újragondolása szükséges.
A másik célcsoport a nagycsaládossok lenne. Nem igaz az a tévhit, hogy a nagycsaládosok vagy romák, vagy pedig keresztény középosztálybeliek, a társadalom legkülönbözőbb helyzetű rétegeiben egyaránt találunk nagycsaládosokat. Ez a réteg alkotja a háztartások mindössze 3 százalékát, ugyanakkor a megszületett gyermekek 34 százaléka (!) nagy családban nevelkedik. A jelenlegi tervezet szerint a duplájára emelt családi pótlék ellenére az eltérő jövedelemmel rendelkező nagycsaládosok egyaránt rosszul járnak (a családi adókedvezményt igénybe venni képes háromgyermekes család esetében 10 200 forinttal) éves szinten, méghozzá az anyagi veszteség annál nagyobb, minél több gyermeket nevelnek a családok. Ennek oka szintén a tizenharmadik havi juttatások (családi pótlék, rendszeres gyermekvédelmi támogatás) elmaradása.
Aki jobban jár: a segélyre nem szoruló dolgozó, de minimálbéren tartott és annál magasabb jövedelemmel rendelkező egy- és kétgyermekesek.
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete minimális eredményt ért el abban, hogy a családi adókedvezmény igénylésekor és felső határának megállapításakor figyelembe veszik az eltartottak számát. Azonban a „gazdag” nagycsaládosok száma statisztikailag nem számottevő. A nagycsaládosok aránytalan megadóztatása már csak azért is kényes kérdés, mert a több gyermeket nevelő szülő nem szabadon elkölthető jövedelmét adóztatják meg, hiszen törvényben is előírt kötelesség a gyermekekről történő anyagi gondoskodás. Ugyanakkor az adószabályok megváltoztatásánál jobban figyelembe kellene venni ezt a társadalmi terhekből nagyobb arányt vállaló, de nem túl jelentős számot képviselő réteget.
Összegezve: bár dicséretesnek lenne mondható a családi pótlék jelentős arányú megemelése, de ezt miért a családi adókedvezmény és a rendszeres gyermekvédelmi támogatás rovására kell megtenni? És egyáltalában, miért keverik össze a szegény- és a családpolitikát?
Egészen abszurd törekvés az is, hogy miért kell az egyéves kisgyermeke mellett otthon levő anyát arra ösztönözni, hogy visszamenjen dolgozni? Nem tudják a döntéshozók, hogy a gyermek személyiségének kialakulásában döntő fontosságú az anyával eltöltött első három év? Legfeljebb még nagyobb lesz a munkanélküliség… További hibája a tervezett családtámogatási rendszernek, hogy a családi adókedvezmény jelentős mértékű csökkentése révén nem a munkavállalásra ösztönöz.
A közteherviselés tekintetében a legigazságosabb megoldás hosszú távon a családi adózás bevezetése lenne, mivel ez maximálisan figyelembe veszi az eltartottak számát. Tudom, ettől fényévekre vagyunk. Jelen helyzetben igazságosabb megoldáshoz az vinne közelebb, ha alapvető változtatás nélkül a jelenlegi adórendszert fejlesztenék tovább. (Mellesleg az MSZP emlékezhetne az erre vonatkozó 2002-es választási ígéretére!) Első lépésként a családi pótlék összegét önmagában elegendő lenne megemelni. Ugyanakkor az elfogadhatatlanul alacsony összegű gyes és gyet megemelése a gyermekszegénységen is sokat javíthatna.
A kormány tervezetét a társadalom érdekében újra kellene gondolni. Könnyen lehet, hogy a társadalom bizonyos rétegeit egymással szembefordítja, emellett nem biztos, hogy a korábbi családtámogatási rendszernél igazságosabbnak bizonyul.

A szerző orvos, négygyermekes édesapa