Üzenet a palackból

„Az emberek gyakran felcserélik a mozdulatokat. Azt mondják, azért van szükségük a hitre, hogy mindenről lemondhassanak, sőt – s ez még különösebb – olykor a hitehagyott panaszkodik, hogy elvesztette a hitét, de ha utánanézünk, hogy hol is áll a sorban, azt tapasztaljuk, hogy csak addig a pontig jutott, ahol a rezignáció végtelen mozdulatát kell megtennie. (…) Ezt a mozdulatot a magam erejéből teszem meg, s ezzel önmagamat nyerem el örök tudatomban, az örök lényhez fűződő szerelmemmel boldog egyetértésben.”
Mire jók a klasszikusok? Mit mondanak nekünk ma a múlt remekművei? Soren Kierkegaard remekműve, a Félelem és reszketés a hit mibenlétét firtatja. Ábrahám és Izsák történetével világítja át. A hit mozdulata: Ábrahám felemeli kését Izsákra. Ábrahámot tudom csodálni, de megérteni nem tudom, mondja Kierkegaard. Hit az, ami teljességgel abszurd. A hitet megelőző stádium a végtelen rezignáció állapota. Ábrahám vénségére megkapja az Úrtól Izsákot, majd az Úr megparancsolja neki, hogy áldozza fel. És Ábrahám elindul fiával Mórija hegyére, majd amikor odaérnek, ráemeli kését. Nem tétovázik, nem könyörög istenéhez, hogy másképp legyen, keze nem remeg. Túl van a rezignáción. És az Úr visszaadja neki fiát, mert volt hite feláldozni őt.
Kierkegaard azt írja a hitet megelőző rezignációról, hogy az olyan, mint a népmesék inge. Könnyek közt fonták a szálát, könnyek közt fehérítették, könnyek közt varrták. Ám jobban véd vasnál és acélnál. A végtelen rezignáció alapfeltétele a szellem(i lét), márpedig az emberek nemigen hisznek a szellemben, olvashatjuk a könyvben.
Legelőször tehát a szellemi stádiumba kell eljutnunk. Ekkor beállhat a végtelen rezignáció állapota, amiből aztán a hit mozdulata kihajthat. De mintha homályosulna az út. Mert mi a szellem? Maga Kierkegaard nem ad rá magyarázatot. Az etikum „teleologikus felfüggesztéséről” beszél, amely a végtelen rezignáció lovagját a tragikus hőstől megkülönbözteti. Mert például Iphigénia feláldozása a közjó érdekében történik. Itt szó sincs ábrahámi minőségű hitről. Ábrahám tette felfüggeszti az etikumot, hiszen ha nem így lenne, ő egyszerű gyilkos volna. Csakhogy nem az, hanem a bibliai csodálat tárgya. Hogyan jutott el a hithez? Hogyan juthatnánk el az ő megértéséig? Hogyan juthatnánk el a hithez?
Sehogy, attól tartok. „A hit éppen az a paradoxon, hogy az egyes mint egyes magasabb rendű az általánosnál (…), hogy az egyes mint egyes abszolút viszonyban áll az abszolúttal.” Tévedés ne essék, a mai világ, a fogyasztói tér is azt hirdeti: légy önmagad, valósítsd meg magad, mert az egyes magasabb rendű az általánosnál. Csakhogy az az egyes, amiről itt szó van, az általánost nem meghaladja, hanem alulról szagolja. A partikuláris, patologikus magánemberek társadalmában élünk. (A régi görögök a magánembert úgy nevezték: idiótész.) A mai lélek nem tud bekapcsolódni a szellem kollektív áramába, marad önmaga tokjába zárva. És mert nincs szellem, nem állhat be a rezignáció állapota sem. (Csak depresszió van.) Ennek híján pedig nem beszélhetünk hitről.
Vegyük észre az énből a végtelenbe hullámzó mozgást: lélek – szellem – végtelen rezignáció – hit. Az individuális lélektér kinyílik, a szellemben rezignáltan megsemmisül, hogy aztán minden lehessen. A lét lélegzése ez. Fuldoklunk.