Világszerte terjed a halál kultúrája

Miközben a halálbüntetést erősen elítéli a fejlett országok média- és – főként a baloldali, liberális – politikai elitje, furcsa ellentmondásként az abortuszt, vagyis a születendő gyermekek élete kioltásának lehetőségét alapvető és terjesztendő pozitívumként kezeli. Mostanában az aktív eutanázia, vagyis az orvosilag asszisztált öngyilkosság, orvosi gyilkosság kezd újabb elérendő vívmánnyá válni.
Ennek több oka lehet. Egyrészt egyre fejlettebb az orvosi technika, ami újszerű erkölcsi dilemmákat vet fel. Másrészt egyre erősödik az egyén bármilyen helyzetben bármiről való döntési jogát előtérbe helyező szemlélet. Egy olyan szemlélet, amely a természetes és jogi gátak leépítésével kiszolgáltatja az egyént saját maga vagy mások szeszélyeinek, őrültségeinek vagy a piac nemegyszer ravasz és könyörtelen mechanizmusainak és kóklereinek. Végül pedig az egyre növekvő várható átlagos élettartammal nő az idősek, köztük különösen gyorsan a nagyon idősek aránya. Olyan embereké, akik – úgymond – sokba kerülnek pénzben, időben, energiában. Velük együtt nő a tartósan súlyosan beteg emberek aránya, így azoké is, akiknek a sorsa, állapota nehéz orvosi, etikai döntéseket kíván.
Úgy tűnik, az eutanázia körüli vita hazánkban és külföldön is mindinkább előtérbe kerül. Nálunk például két éve döntött az Alkotmánybíróság az eutanázia széles körű engedélyezését pártoló indítvány elutasításáról. A döntés előtt és után is az SZDSZ és a hozzá közel álló Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet több akciót szervezett az aktív eutanázia elfogadtatása érdekében. Az SZDSZ ez év eleji óriásplakátos és internetes kampányában bukkant föl legutóbb itthon a téma.
De vajon ne lenne igazuk azoknak, akik a szenvedő halálos betegekkel való együttérzést vagy a „méltósággal meghalni” gondolatát hangoztatják? A testi fájdalmat hatékony fájdalomcsillapító szerek enyhítik ma már, a lelki szenvedést pedig erre specializálódott szakemberek. A hospice nevű intézmények, a „haldoklók házai” éppen azért jöttek létre, hogy erre a gondra megoldást nyújtsanak. Hospice Magyarországon is van már. Ezek rendszerét kell fejleszteni, ha ez jóval többe is kerül, mint a haldoklóknak beadott méreg.
Az eutanázia hívei mindaddig ki fogják terjeszteni a gyilkolás jogát, amíg meg nem állítják őket. Belgiumban liberális parlamenti képviselők javaslatot tettek arra, hogy már 12 éves gyermekek kérhessék az eutanáziát. Hollandiában legújabban az merült föl komoly javaslatként, hogy a 12 éven aluli gyermekeken is lehessen eutanáziát végrehajtani, vagyis legyilkolni. A javaslatot egy groningeni kórházban dolgozták ki, amely bejelentette, hogy már el is kezdte kómában levő személyek és gyógyíthatatlan beteg csecsemők meggyilkolását. Az is fölmerült Hollandiában, hogy kérhesse bárki az eutanáziát, ne csak a haldoklók. Ugyanezt javasolta Ausztráliában Philip Nitschke eutanáziaaktivista, aki öngyilkosság-tanfolyamokat tart bárkinek, aki igényli. Azt nyilatkozta, hogy tizenéveseknek is lehetővé kell tenni az államilag segített öngyilkosságot, és az ABC-kben kell árusítani öngyilkosságot lehetővé tevő tablettát.
Láttam egy holland videofilmet, amely az ottani eutanáziagyakorlat egy szomorú példáját mutatta be. Itt az orvos döntött, önhatalmúlag, nem az idős ember, nem is a hozzátartozói. „Segítsenek rajtam!” – rimánkodott a szegény beteg. Meg is kapta az injekciót, csak nem gyógyszert vagy fájdalomcsillapítót, hanem mérget. Lehet, hogy ő nem úgy értette? Egy olyan országban, ahol az eutanázia gyakorlata elfogadott, már rájárhat az esze egyes orvosoknak arra, hogy ez is egy megoldás, miért ne éppen ezt alkalmaznák egy bizonytalan helyzetben. Az idős ember kétségbeesett hozzátartozói meg pereskednek, mert mit is tehetnének?
Az eutanázia határainak tágítását illusztrálja egy nemrég megölt amerikai agysérült nő, Terri Schiavo esete. Floridában nemrég férje és több bíró kiszáradásra ítélte őt. De hogyan engedhetik ezt meg a törvények? Nos, a floridai törvény annyit enged meg, hogy ha ez a haldokló beteg kívánsága, az életét ne hosszabbítsák meg semmilyen mesterséges orvosi eszközzel. Ezen eszközök közé sorolja a mesterséges táplálást is, helytelenül, hiszen valakinek ételt és vizet adni nem jelent rendkívüli mértékű és különleges terápiát, csak egyszerű emberi gondoskodást, amire az általános emberi etika is kötelez.
Terri azonban nem haldokolt, és nem mondta, hogy meg akar halni. A férje, a terápiáját három év után leállíttató Michael Schiavo állította, hogy Terri neki valamikor azt mondta, „nem akar csöveket” a testében. Más kérdés, hogy pontosan ilyen állapotra gondolt-e Terri akkor, vagy valami jóval súlyosabbra – hiszen szenvedni most nem szenvedett. Csőre csak tápláláskor volt szüksége – megfelelő terápiával talán ezt is elhagyhatta volna. Terri szülei szerint ő sohasem mondott ilyet, de Greer bíró – mint szerinte elfogulatlan tanúét – Michael testvérének vallomását elfogadta olyanként, amely az ügyben anyagilag érdekelt, felesége után sokat öröklő férjét, Michaelét megbízhatóan megerősíti. A bíró annak ellenére elrendelte a táplálás beszüntetését, hogy Terri nem haldoklott. Neki elég volt, hogy Terri öntudata nem folyamatosan tiszta, és hogy a gyógyulására legfeljebb kísérleti stádiumban levő terápiák nyújtanak némi reményt. Akkor hát „öntudatlan”, akinek „a gyógyulására nincs remény”. Akkor már majdnem nem is él. Már szinte haldoklik. Lényegében.
Ami Terri ügyében folyt, nem egyedi bírói anomália. Az eutanázia – és vele összefonódva az eugenika – gyakorlatának erőszakos kiterjesztése folyik jogász vagy újságíró politikai aktivisták által. Hasonló politikai háború folyt az abortusz jogáért az USA-ban. A következő áldozatok a fogyatékosok és az idősek lesznek? Amerikában most ez zajlik. Nem véletlen, hogy az emberi életet védő szervezetek mellett a fogyatékosok érdekvédelmi szervezetei próbálták a leginkább Terri életét megmenteni, mert képviselőik tudják, hogy sok Terri van Amerikában, és egy ilyen halálpárti joggyakorlat mellett az ő életük sem lesz biztonságban. Rajtuk kívül Jesse Jackson, a korábban a Demokrata Párt elnökjelöltségére is pályázó fekete bőrű politikus, Martin Luther King politikai örököse is kiállt Terri életéért.
Az aktív eutanázia legalizálását nem csak az előre látható mind szélsőségesebb gyakorlat felé való terjeszkedése miatt kell elutasítani. Maga az aktív eutanázia gyakorlata annyit jelent, mint strukturált, jogilag és a költségvetésből támogatott cselekvő segítséget adni súlyos helyzetükben magukra maradt emberek önmaguk ellen irányuló agressziójához, vagy igazolni és támogatni a mély depressziójukat vagy önmaguk teljes leértékelését.
A korábbi totális diktatúrák a közösségiséget, a kollektivizmust vitték el abszurd, tömeggyilkos szélsőségig, a mai totalitárius jellegű domináns világpolitikai irányt az individualizmust, az egyén kultuszát. Persze az erősebb egyénét. Az olyan egyénét, aki szavaz, aki fogyaszt és aki fogyasztható. Ebből következőleg: hulljon a férgese – a születendő gyermekek vagy az elhagyatott idősek meggyilkolása természetes dologgá kell váljon az olyan esetekben, amikor politikai vagy gazdasági szempontból náluk értékesebb egyének útjában állnak, vagy egyszerűen terhet jelentenének az államnak. A liberalizmus az egyént helyezi a középpontba, szemben a nácizmussal, amely a kollektívumot. De ha az egyénnek, az egyéni szabadságnak a minden elé helyezését olyan mértékben túlhajtja, mint a nácizmus (vagy éppen a kommunizmus) a kollektívumét (népét, osztályét, államét), akkor morálisan és társadalmi szempontból hasonlóan romboló következményekhez juthatunk el.
Az eutanáziának az egyéni szabadság nevében való elfogadása ilyen alapvető túlzást jelent. Ennek joga és gyakorlata beteg állapotokat, a depressziót vagy a befelé fordított erőszakot, az ezeket kiváltó társadalmi hozzáállást teszi normává. A szenvedőkön, kétségbeesetteken segíteni kell, nem rúgni egyet rajtuk a sír felé. Ez a morális kötelezettség fontosabb, mint a szabadság fogalmát lényegében kiforgató, szélsőségességig menő szabadságkultusz. „Szabadság arra, hogy pusztulj el.” De persze lehet szebben is mondani. „Ugye, már nem is élet ez az élet, néni, bácsi? Joga van ám a halált választani!” Vagy ha már nehezebben forog az esze vagy a nyelve, akkor helyette a hozzátartozóinak, akárcsak a Schiavo-ügyben? Úgyis rohamosan nő a nagyon idősek aránya, akiknek a kezelése, ellátása egyre nagyobb terhet ró majd az államra, a kórházakra, a hozzátartozókra…
Lehet azt mondani, hogy jobb az eutanáziát törvényesíteni, hiszen már úgyis vannak rá itt-ott rejtett esetek. De látható, hogy a megengedő jogi szabályozást is át lehet hágni, ott is lesznek túlzások, csak minél többet enged meg a jog, annál gyakoribbak és borzalmasabbak.

A szerző szociálpolitikus, demográfus