Van ma egy olyan miniszterelnök, aki azt hiszi, hogy bármit mondhat. Egy etikai nímand tart előadást egy országnak, sőt a kisebbségi magyaroknak is. Ez a KISZ-es alapon milliárdos üzletember úgy gondolja, hogy többgenerációs vagyonok tekintélyével oktathat ki bárkit – mondjuk – a populizmus veszélyeiről. Ő, aki – elvileg – a kisemberek populista képviselője lenne. Egy miniszterelnök, aki nem tudja, hogy mit beszél. A magyar baloldal múltját persze jól megtestesíti, de elvtársainak talán jobb lenne, ha főnöküket a rendszerváltozást minősítő panoptikumban állítanák ki.
Gyurcsány Ferenc beszél értékekről meg magyarságról – december 5-e után? Nem gondolja azt, hogy a többiek, bár nem tudtak óriási léptékben lopni, de nem bolondok? Illetve vannak neki megrögzött hívei, de ezeket nem ő győzi meg, hanem a saját múltjuk. Az a véres, erőszakos múlt, amely érdemek és erények nélkül is adott azoknak, akik saját magukon kívül – lásd ezt a nagy szünetekkel beszélő milliárdost – soha nem törődtek senkivel. Az osztályharcosok primitív csapata így ér össze a bornírt kapitalistával, azzal, akinek a „többi” csak haszonforrás.
Milyen közös értékekről szól utcai kampányuk, éppen napjainkban? Az értékek viszonylatában nekik most nem kampányolni, hanem inkább a büntetlen privátumba kellene visszavonulniuk. Ennél különösebb garnitúrát, amely magánmilliárdok birtokában a kiszolgáltatott tömegeknek igazságosságról és esélyegyenlőségről prelegál! Egy eladósított országban, ahol a GDP-t nem hazai cégek néhány nagy sikeres üzletével pumpálják fel, miközben a szocialista fellegvárak kisembereinek legfeljebb a megnövelt segély jut. Mit is jelent tulajdonképpen az esélyegyenlőség? Anyóst, régi bizalmi pozíciót, nyugati kapcsolati tőkét és erkölcsi gátlástalanságot? Az új undokok karrierépítését? A kisebbségi magyarok lerúgását? Az egyházak új gettóba/páriasorba süllyesztését?
Mit jelent ma nálunk az esélyegyenlőség szocialista nyelven? „Liberálisul” ennek egyébként sincs értelme. Valószínűleg pontosan azt, mint a régi időkben a munkáshatalom. Fiúk, ti vagytok az urak, s ezért pofa be, saját hatalmatok ellen mit akarhatnátok? Most olyan nagyok az esélyek – garancia rá Göncz Kinga –, hogy legalább két nyelvvizsga kell az egyetemi bejutáshoz, amit persze a nép könnyedén kiráz ifjaiból. Csodás a világ, ki mer itt populistáskodni? S egy részben közpénzből minimum kétes módon meggazdagodott miniszterelnök kezd el mérsékletet és tisztességet játszani a közösség hatalmi pozícióiban.
Az esélytelenekkel szembeni elemi tisztesség ma azt kívánná, hogy a százmilliós villák legkisebb helyiségeibe vonuljanak vissza tulajdonosaik. S örüljenek annak, amit sikerült jó időben kiszakítani a közösből. A panellakó milliók esélye pedig anynyi maradt, hogy az nem dől össze az előtt, még mielőtt az Úristen egyéni kegyelmi ideje tart. Egy állítólag egykor ministráló miniszterelnöknek talán még van sejtelme a kegyelemről. Ám úgy látszik, hiábavaló a mélyebb gondolat. Hiszen úgy vigyorog és könnyedkedik, mintha ez lenne a magyar közállapot. Vagyis az esélyegyenlőség. Mindenki szerezhetett volna magának – s akkor meglenne a példátlan hazai „szociáldemokrácia”.
Megvan az, amit sehol senki nem tudott létrehozni, még Tony Blair sem, hogy állítólag mindenkinek dübörög a gazdaság. A növekvő munkanélküliség csak a gonosz jobboldal aknamunkája miatt terjed. Mint dübörög az esélyegyenlőség is, nézzük Kókát a magánhelikopterével, mindenkiből minden lehet, s ha mégsem, akkor az egyéni hiba. A frissen meszelt kapitalisták szociáldemokrataként kiharcolják az esélyegyenlőséget, végül is mindenkinek lehet milliós órája, negyven öltönye, hiszen dübörög a magyar gazdaság. Aki kritizálni mer, az kommunista. Kinek nem jó az, ami van? Akinek nem jó, az veszélyes populista csupán.
A szerző történész, egyetemi docens
origo.hu
Orbán Viktor: Magyarország megvédte magát!
