Ponyvaregény

Kezében kartonból összeeszkábált basszusgitárt szorongatva, Punk’s Not Dead feliratú pólóban ugrándozott hallgatósága előtt a kultuszminiszter a Szigeten. Mindezt egy elfuserált Lugosi Bélára hajazó újgazdag, Kóka János gazdasági miniszter társaságában. A modern liberális eszmék természetes közegében feloldódva, a savanyú izzadság, olcsó sör és marihuána gőzének fraternitéjében pácolódva dülöngélt a két cimbora néhai KISZ-táborok ütődött nótafáinak szánalmas mementójaként.
Két liberális sikerágazat, a kultúra és a gazdaság együtt, kéz a kézben tartotta a magyar kultúra halotti torát silányul dübörgő rockzenére.
Miközben az Erkel Ferenc által alapított világhírű Zeneakadémia jobbára csak a távol-keleti vendéghallgatók alamizsnáiból vegetál. Miközben a Liszt Ferencről elnevezett, harminc éve világklasszis kamarazenekar évi néhány millió forintos költségvetésből nyomorog. Miközben a fővárosi és vidéki szimfonikus zenekaraink futószalagon szűnnek meg. Miközben olyan reputációjú magyarországi magyar művészek, mint Marton Éva vagy a Keller Kvartett fővárosi pódium közelében nemigen hallhatók mostanság. Miközben az egykor Mahler, Klemperer, Tóth Aladár formátumú személyiségek által fémjelzett Magyar Állami Operaház a csőd szélén billeg, az újonnan kinevezett vezetés pedig nemzetközi hírűnek maximum libertinuskörökben tekinthető. Miközben a „csak tiszta forrásból” merítő Bartók műveit kereskedelmi tévékben vihorászó, zavarodott identitású dilettánsok rongyolják, és az ezt megakadályozó jogörököst nyilvánosan lejárathatják. Miközben még az ördögi virtuozitású Száztagú Cigányzenekar sem felel meg az egyébként agresszív kisebbségi politikát erőszakoló liberális ízlésnek. Miközben Kocsis-kaliberű művészeknek kell kilincselniük zenekaruk számára a betevőért. Miközben valódi és nem csak „szub”-kultúrát képviselő fesztiváljaink Nyírbátortól Sárospatakon keresztül a Szigetnél jóval értékesebb Kapolcsig az életben maradásért vergődnek. Miközben az írószövetség és a tokaji írótábor 1986 óta nem élte át a kiszolgáltatottság ehhez fogható szívszorítását, s mindmáig nem érkezett meg nyomorúságos 1,6 millió forintja sem. Miközben szándékosan kivéreztetik történelmi múltú egyházi iskoláinkat, aközben a felvilágosult Bozóki a „Vidám vasárnap” tébolyodott kollektívájával járja a kacsatáncot. Miközben az elszékelygáborozott Művészeti Alap után a tankönyvkiadót is elerdősákosozták. Miközben a szabad szájú Kóka Horn Gyulát is túlszárnyaló lumpen kijelentésével már az akadémiai kutatóintézetek felett is megkondította a vészharangot. Miközben a harmadik szabad madár miniszter ütemes ritmusban veri szét a magyar közoktatást alapjaitól a PhD-képzésig. Miközben negyedik szabad szívű elvtársuk csípőre tett kézzel tussolja el a dorogihoz hasonló környezeti katasztrófákat, és a fennhatósága alá tartozó Tiszai Vízügyi Igazgatóság a román Aurul utódjának kiállított igazolása szerint a magyarok szennyezték be ciánnal a Tiszát. Miközben az esélyegyenlőség ápolatlan, lompos életérzést sugárzó nagyasszonyának hőstettei maximum Terry Black közérzetét javíthatják. Miközben a prímás ebben az egész rózsaszín gúnyában haknizó csapatban az a néhai mackónadrágos KISZ-vezető, akinek a kedvenc könyve – talán a Tőke után – a Da Vinci-kód című ponyvaregény.
Az efféle balliberális sikerek fényében nem meglepő az az egymilliárd forint, amit a PANKKK program keretében eldajdajozhatnak majd a baloldal zenei végzettség nélküli dalnokai. A kiöregedett rockerként maskarázó Bozóki pedig viháncolva törölhet ki minisztériumából mindent, ami nemzeti és örökségnek számít. Hol van a hírhedten kényes, folyvást mucsaizó liberális ízlés? Hol vannak a posztmodern párájában pihegő dekadens kékharisnyák? Hol vannak az elefántcsonttoronyból jelentgető, kajánul cinikusok ennyi alpáriság és nívótlanság láttán? Kedves általam tisztelt és szeretett Fejtő Feri bácsi! Most tessék egy kis leckét adni…
Utóirat: a mindig baloldali punkmozgalom legismertebb jelmondata egyébként a „No future”, azaz nincs jövő.

A szerző politikai gondolkodó, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület egykori főtitkára