Isolda és Ghenti Guidó története

„A lovagkor őskorában történt. A legszebb lovagregények virultak.
Lassan szállt le meg fel a nap, felváltva hol keleten, hol nyugaton, ahogy jött; haldokló sugaraival beragyogta a buggensburgi vár zordon tornyait. Isolda, a Hattyúnyak, a kastély boltíves tornyocskájának ablakánál állt. Gyengéd karjait az üres légbe tárta ki, s úgy kérdezte vágyó kérdéssel az eget.
Meg újra suttogta:
– Guidó… – s kebelét mély sóhaj dagasztá. Éteri, szilfid árny módjára lebegett szépsége, szinte lehelni se látszott. Nem is igen lehelt. Gyöngéd és lenge alakja szinte csak imbolygott, mint egy holdsugár, mely az ablakrésen beszűrődik. Kétszer kellett neki bemenni a szobába, hogy egyszer bent legyen, olyan sovány volt. Öltözéke egy sötétkék, lenge, libegő lópokróc, ezüstös csattal csillogó derekára csatolva, keblén fodros csipkebokor, enyhén takarva nyakát. Fején egyszerű, ízléses cukorsüveg, negyvenöt fokú szögben hátrahajtva. – Guidó! –… suttogta… – Guidó!
Aztán kezeit tördelte, s úgy rebegte maga elé:
Hát mégse jövendesz…”(1)
De – mert a sors útjai kifürkészhetetlenek – Guidó éppen jövendett. Messziről úgy nézett ki pont, mint Károly von Herényi. De nem. Mégsem. Guidó jövend ott… S önmagáról beszél…
„Magas, csinos fickó voltam abban az időben, arcomat bronzvörösre sütötte a nap és a hold – sőt őszintén szólva, apró foltok is voltak az arcomon, amit a csillagok sütésének tulajdonítok. Vonásaimon férfiasság, intelligencia és kivételes elmeerő váltakozott a keresztényi alázat és szerénység egyszerű lenyomatával.”(2)
Így. Isolda és Guidó szerették egymást.
„Hirtelenül keletkezett ez a szerelem, regényesen, az a rejtelmes vágy szülte, mely oly csodálatossá varázsolja az igaz szerelmet. Évekkel ezelőtt Guidó meglátta Isolda nevét egy bástyafal kövébe festve. Elsápadt, remegni kezdett, s azonnal elindult Jeruzsálembe. Ugyanazon a napon Isolda, átsuhanva Ghent városán, meglátta Guidó páncélingét egy ruhakereskedés fogasán. Hűséges duennája karjaiba hanyatlott vissza, félholtan a váratlan boldogságtól.”(3)
Hűséges duennája, Boross Péter habozás nélkül Orbán Viktor egyik 1998 és 2002 között készült fényképét szorította Isolda orra alá, aki ettől nyomban magához tért, és prüszkölt.
– Ő lenne az?
– Igen, ő az… – suttogta Boross Péter, a duenna. – Nincsen semmi kétség…
„Ettől a naptól fogva szerették egymást. Isolda kora reggel kiment a vár kapuján Guidó nevével ajakán. A fáknak suttogta el nevét, belesírta a virágok kelyhébe. A madaraknak lehelte fel – egész sereg madár kívülről tudta már. Néha hátaslován nyargalt a tenger sziklás partján végig, s a haboknak kiáltotta oda: Guidó! … Máskor a füves pázsitba rebegte – ha más nem akadt, a papucsába vagy a szenesládába. (…)
Guidó, amikor szerelme felébredt, azonnal elhatározta, hogy valami nagy tettet hajt végre, valami nagy kalamajkát csinál, amivel méltóvá teszi magát a várúrnő szerelmére. Ünnepélyes fogadalmat tett le a bíbornok kezébe, hogy csak ételt eszik, csak italt iszik mindaddig, míg nagy tettét végre nem hajtja.
Elment Jeruzsálembe, és megölt egy szerecsent Isolda számára. Egy jókora, kövér szerecsent. (…) Onnan egyenesen Britanniába kelt át, és levágott egy keltát.”(4)
Azután Pannóniába vágtatott. Ahol Isolda leendett. És itt, éppen itt hajtotta végre a legtöbb nagy tettét, itt, éppen itt csinálta a legtöbb kalamajkát. Először is kijelölte a helyes irányvonalat, imigyen nyilatkozva a Népszabadságnak: „A Magyar Demokrata Fórum nem zárja ki senkivel a koalíciókötés elvi lehetőségét, mert tévút, hogyha jobb- és baloldali megosztás alapján akarjuk az ország előtt álló problémákat megoldani.”(5)
Aznap, mikor a nyilatkozat megjelent, Boross Péter, a hűséges duenna már jókor hajnalban felrázta Isoldát.
– Itt van! Megjött!
Isolda repesett. A boldogságtól. És Guidó nem tágított. 2004 szeptemberében kizárt öt képviselőt az MDF frakciójából. Balsai Istvánt, Font Sándort, az alapító Lezsák Sándort, Szászfalvi Lászlót és Kelemen Andrást. Guidó tette után Boross Péter, a hűséges duenna aprókat sikkantott örömében, Isolda nemkülönben. Együtt sikkantgattak épp, mikor hírnök jövendett, közölvén, hogy a bíróság első fokon jogellenesnek minősíté Guidó lépését.
– Most mi lesz? – rémült el Isolda.
– Semmi nem lesz… – nyugtatta a hű duenna.
Guidó pedig vívott tovább. Maga köré gyűjtött még néhány jó lovagot, akik a PÁRTVEZETÉS feliratú zászló alatt gyülekeztek, és feloszlatták az MDF sárospataki és II. kerületi szervezetét. Guidó tette után Isolda és Boross Péter, a hűséges duenna újfent együtt sikkantgattak, ám a hírnök betoppant ismét.
– Jogellenesen oszlatták fel a két pártszervezetet – pihegé.
– Most mi lesz? – rémült el Isolda.
– Semmi nem lesz… – nyugtatta a hű duenna.
– Csak eszembe jutott a régi történet, kedves duennám, amikor a szovjetek megengedik, hogy mindenki szabadon utazhasson.
– És?
– És elindul a nép nyugatra, a határon meg ott áll a Brezsnyev és a Koszigin. Aztán mikor a legutolsó ember is átlépi a határt, Brezsnyev felsóhajt: – Látod, Alekszej, ketten maradtunk… Mire Koszigin: – Igen. Te meg az a hülye Podgornij… Nem fogunk-é mi is így járni, kedves?
– Nem. Guidó velünk marad.
– Ez igaz – szólt Isolda, és belesuttogta Guidó nevét a reménytelenségbe. És Guidó tovább hadakozott. Úgy esett, hogy az Országgyűlés tavaszi ülésszakán a kormánypártok nem tudták biztosítani a határozatképességet, minek következtében a kormányoldal nem tudta átvinni akaratát a parlamenten. Az ellenzék meg is beszélte, hogy nem nyomnak gombot, s imigyen a hatalmon lévők jól felsülnek. Igen ám, de a legutolsó pillanatban Guidó berontott a terembe, maga köré gyűjtötte néhány jó emberét az MDF-ből, és szavaztak mégis, miáltal meglett a határozatképesség. Közben többen kiléptek az MDF-ből, megalakult a Nemzeti Fórum, a frakció nyolc főre apadt – de Guidó nem adta fel. És Isolda érezte, itt az idő…
Így jött el 2005 áprilisa. Isolda úgy döntött, nem nézi tovább tétlenül Guidó magányos küzdelmét. Az Apró–Gyurcsány-bizottság alakult éppen, és Isolda úgy döntött, az ügyrendi bizottságban a szocialista Csiha Juditot bízza meg, hogy képviselje őt és szavazzon helyette. Ez azért volt nagyon jó döntés, mert a szocialista Csiha Judit szocialista lévén és Csiha Judit lévén nyilván nagy barátja és támogatója volt az Apró– Gyurcsány-bizottságnak. Isolda számítása bevált. Csiha Judit nemmel szavazott helyette, így nevezett bizottság csak később tudott megalakulni.
Guidó vérszemet kapott. Tudta, immár nincs egyedül. Így aztán ő is beférkőzött a bizottságba, s mikor arról kellett dönteni, meghallgassák-e Gyurcsány „Fletót”, az ő voksa döntött: igen. Pedig az elnök, Szijjártó Péter sírva könyörgött, hogy Gyurcsány Fletót csak később hallgassák meg, hiszen a megvitatandó és megvizsgálandó dokumentumokat még senkinek sem volt ideje átnézni. De nem. Guidó a szemét jobboldal ellen szavazott. Miképpen a tagadás ellenére az is nyilvánvalóvá vált, hogy a köztársaságielnök-választáskor az MDF-frakcióból hárman is a szocialista jelöltet támogatták. Eközben Guidó és Isolda elmondta minden nap, hogy a Fidesz és az MSZP összejátszik, és 70-30 százalékos arányban osztják el maguk közt a korrupcióból származó pénzeket. Éppen kétszáz nap telt el, Isolda és Guidó éppen kétszázadszor mondta el ezt a 70-30 százalékot, aztán Isolda sógora, a jó Barbalits otthagyta a készülődő Sorstalanság című szuperprodukciót, melynek valahogy producere lehetett, s amelyből szép nagy summa tűnt el nyomtalanul. És akkor, egy szerelemszagú, langy éjjelen Isolda a számítógépe elé ült, felment a netre, és lehívta a www.davidibolya.hu című honlapját. Oda pedig a következő beírást eszközölte ábrándosan:
„Kedvencek. Idézetek: »Fanatikus az, akit lehetetlen meggyőzni, de témát sem hajlandó váltani. « Churchill.”(6)
Nézte Isolda a beírást, és meg volt elégedve nagyon. Majd belesuttogta Guidó nevét a klaviatúrába, és reggel lett, 2005. szeptember 22-e, és Isolda készülődött. Isolda várt. Az igazira. Pedig „kérőkben nem volt hiány. Annyi volt, mint a pelyva. Naponta a legszebb hőstetteket szállították. Patkányirtó Ottó a tengerbe ugrott érte. Kakaóbomba Konrád a vár legmagasabb fokáról vetette le magát, fejesugrással. Reménytelen Róbert karkötőórája láncánál fogva akasztotta magát egy nyársfára, és visszautasított minden leakasztási ajánlkozást. Koleragyanús Károly sósavat ivott Isolda szerelméért.
De Hattyúnyak Isolda egyiket sem hallgatta meg.”(7)
Hattyúnyak Isolda Guidót várta. És egyetlen kivételt tett csupán, akkor, 2005. szeptember 22-én. Aznap elhajtatott Csepelre, és helyet foglalt Avarkeszi Dezső lovag balján. Kacér volt Isolda, s tetszett neki a szocialista Avarkeszi lovag. Mondta is a lovagnak: „Nagyon nehezen tudom elképzelni az MSZP–SZDSZ–MDF-koalíció létrejöttét, ugyanis először a természetes szövetségesek között kell körülnézni, de vannak helyzetek, mikor a kényszer mást diktál.”(8) Ez azt jelentette, hogy kérjetek már fel koalíciós partnernek, ti idióták, és akkor én jövök Guidóval és hűséges duennámmal, Péterrel. És Avarkeszi lovag értette is a szót, és még sokkal nagyobbra nőtt a feje, mint amúgy. S történt ez az örömtől…
Így történt. És most Guidó végre közeledett az éjben, és Isolda várta, hogy lajtorját dobjon neki ugyanabban az éjben, és végre megpillanthassák egymást. Mert azt talán elfelejtettem mondani, hogy „sohasem látták egymást. Guidó sohasem látta Isoldát, Isolda sohasem látta Guidót. Soha nem beszéltek egymással. Soha nem voltak együtt. Soha nem is ismerték egymást, nem is hallottak egymásról semmit, azt se tudták egymásról, vajon a világon vannak-e egyáltalában. De szerették egymást.”(9)
Guidó közeledett. Isolda lehajította a lajtorját, s közben így suttogott lefelé:
Édes Guidó! „Folyamatosan hamis állítások, csúsztatások, nyilvánvaló valótlanságok jelennek meg, összehangoltan, a Fidesz pártlapjában, a Magyar Nemzetben, valamint a Heti Válaszban és a Demokratában. A Magyar Nemzet pártlapként feladatot teljesít, célja az MDF lehetetlen helyzetbe hozása. A hitelesség már régóta nem kérhető rajta számon, és csak alcímében polgári.”(10) Arról nem is beszélve, hogy Ördögűző Tankréd lovag személyesen irányítja, az éj leple alatt szokott találkozni Liszkay lovaggal, hogy átadja neki az utasításokat…
Így pihegett Isolda az éj leple alatt, Guidó pedig éktelen haragra gerjedt.
Otthagyta a lajtorját, a lajtorja tetején Isoldát, s mert tudta, hol találja Tankrédot, hát odasietett. De Isolda is tudta, hol van Tankréd, ezért ő is odasietett. Szívében kétség, gyötrelem, s igaz szerelem. Mikor odaért, már zajlott a harc.
„Rettenetes volt a küzdelem. (…) Órákig kétséges volt az eredmény. Végre Tankréd páncélja horpadni kezdett, ütései gyöngültek, leroskadt. Ekkor Guidó, felhasználva előnyét, óriási szardínianyitó kelevézét ragadta elő övéből, oldalt ügyesen felvágta Tankréd páncélját. Aztán felgöngyölte a páncél tetőlapját, Tankréd mellére tett lábbal lebocsátotta fegyverét, és körülnézett.
Ekkor szívet tépő sikoly hasította át a terem ünnepélyes csöndjét. Hattyúnyak Isolda a szörnyű dobogástól felriasztva, mint lihegő madár a harc színhelyére sietett.
Egy pillanatra a szerelmesek egymás szemébe néztek. Aztán mindketten kétfelé ájultak el. Tévedés történt. Guidó nem volt Guidó, és Isolda nem volt Isolda. Összetévesztették a képeket. Mindkettő amulettja más képmást ábrázolt.
A keserű megbánás öntötte el a szerelmesek szívét. Isolda a boldogtalan Tankréd fölé hajolt, aki kihámozva a dobozból, szétkalapálva és behorpadva, teljesen használhatatlan állapotban volt – aztán, egymásután, Patkányirtó Ottó, Reménytelen Róbert és Koleragyanús Károly jutott eszébe, szerencsétlen vőlegényei, akik elpusztultak érte. Guidó pedig sírva gondolt a lemészárolt szerecsenre és összevagdalt törökre, akik még ma is élhetnének. És mindez semmiért! (…) A két szerető szív egyszerre hasadt meg, ugyanabban a pillanatban. Egymás fölé borulva kiszenvedtek.”(11)
Csak a duenna vihogott, meg Avarkeszi lovag. És ráadásul éppen túl voltunk a választásokon…
Ollózta: Bayer Zsolt
(A honort kéretik átutalni
Leacock mesternek.)

Jegyzetek:
(1.), (2.), (3.), (4.), (7.), (9.), (11.): Leacock-humoreszkek
(5.): Herényi Károly nyilatkozata
(6.): Dávid Ibolya honlapja
(8.), (10.): Dávid Ibolya nyilatkozata