Kis magyar turulógia és az SZDSZ héjái

A Magyar Nemzet betiltása közérdek. E szűkszavú kijelentést nem Gyurcsány Ferenc vagy valamelyik jól honorált sajtócsahosa fogalmazta meg ékes magyar nyelven, hanem a Turul Szövetség. A legsötétebb napjaiban nyilasbarát szervezetté züllő társulat Pethő Sándor lapjának elszánt németellenességét honorálta így a második világháború küszöbén. A közérdek fogalma szerencsére nem korlátozódik mulandó politikai rezsimekre: lám, a XXI. század elején én is írhatok a Pethő Sándor által alapított Magyar Nemzetbe, még ha egyesek a lelkük mélyén úgy vélik is, hogy a gyurcsányista paradicsomot jellemző szférák zenéjének harmóniáját vétkesen megbontó Magyar Nemzet betiltása változatlanul közérdek.
Ennyiből is látszik: engem a turul nem érdekel. Az én értelmezésemben a turul a nemzeti kétségbeesés terméke. Egy megkésett nemzetfejlődés elszánt propagandisztikus kísérlete arra, hogy a szerencsésebb és gazdagabb európai nemzetekkel egyenrangúaknak tekintsenek bennünket. Az európai nemzetek címerállatai hemzsegtek az erőt és határozottságot sugalló sasoktól, oroszlánoktól és más ragadozóktól. Kontinentális igazodásnak tekinthető (ma EU-konformitásnak hívnánk), hogy öntudatra ébredve mi, magyarok is ilyen markáns szimbólumot kerestünk identitásunk kinyilvánítására. A nemzetté válás betetőződésének is tekinthető millenniumi ünnepségek idején ilyen kézenfekvő címertani jelképnek kínálkozott a kerecsensólyom, amely – noha a zivataros évszázadok elfeledtették velünk – az Árpád-házi királyok címerpajzsán is felbukkant már.
A turulszimbólum óhatatlanul leszivárgott a társadalom alsóbb rétegeibe is. Az össznépi fájdalom megtestesítőjévé emelte az elveszített (első) világháború; karddal a csőrében pedig a korabeli píár a magyar hadi bátorság jelképévé avatta a mitológiai eredetű madarat. S persze kihasználták marginális célokra is. A Lenin-barát Tanácsköztársaság éppúgy sapkarózsájára tűzte, mint a korabeli szélsőjobb mozgalmak. Ezt a jelképet szégyenpadra vonni éppolyan botorság, mint ha a nemzeti trikolór színeit azért kárhoztatnánk, mert a kommunisták a pirosat, ellenlábasaik a fehéret, az anarchisták meg a zöldet sajátították ki.
Az a tény tehát, hogy Demszky Gábor, Ungár Klára és más szabad demokrata politikusok önfeledten turuloznak, nemzeti károkozásnak is minősíthető. Mi motiválhatja őket? A tudatlanság nemigen. Nem tudok másra gondolni: csakis a valós gondokról való figyelemelterelés. Ehhez azonban téves politikai csatamezőt választottak. Ha ugyanis turulszobrot emelni fasisztoid, már-már antiszemita cselekedet, akkor automatikusan ezzel vádolják Göncz Árpádot is. Göncz – noha pártja időközben jószerivel széthullott – megkülönböztetett szerepet foglal el a liberális mitológiában; márpedig 1992 novemberében nem csupán ő avatta újra a tatabányai turulemlékművet, hanem köztársasági elnöki tekintélyét latba vetve ünnepi szónoklatával magát a nemzeti szimbólumot is rehabilitálta. A gesztus tudatosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az aktust a liberális, Soros-féle internet-nyilvántartás a Demokratikus Charta történetének mérföldköveként tartja számon.
Az SZDSZ nem túl hosszú, ám köpönyegforgatásokban annál gazdagabb történetéből azonban ezúttal inkább Szalay Gábor szabad demokrata képviselő (később államtitkár, még később ügynökügyben érintett bulvárhős) országgyűlési felszólalását idézném. „Tisztelt képviselőtársaim! Tisztelt elnök úr! Jelentős ünnepnek, nagy napnak ígérkezik választókörzetem, Tatabánya megyei jogú város életében november 29-e: e napon kapja vissza a város címerállatát, a két és fél esztendővel ezelőtt restaurálási célból eltávolított turulmadarat, amelyet a város önkormányzata által szervezett ünnepség keretében Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke fog felavatni. A turulmadár a millennium s egyben a tatabányai bányászkodás megkezdődésének évében, tehát csaknem száz esztendeje szállott mostani helyére: a Gerecse hegység Tatabánya fölé nyúló szirtjére, emléket állítván a bánhidai csatának, amelyben Árpád vezér Szvatopluk felett aratott győzelmével megszilárdította honfoglaló őseink Kárpát-medencebeli jelenlétét. Aki valaha is járt vidékünkön, városunk környékén, abban bizonyára megmaradt a látvány; a város fölé emelkedő, annak mintegy védelmet nyújtó, kiterjesztett szárnyú, óriás madár, a feltehetően havasi sólyomról eredeztetett és mintázott mitikus turul látványa. Mit is jelent a turul Tatabánya város és a tatabányai polgárok számára? Jelenti azt a szimbólumot, amely honfoglaló őseink totemállata volt, amely nevét adta annak a nemzetségnek, amelyhez az Árpádok tartoztak, s amely a monda szerint Álmos anyjának, Emesének álmában jövendölte meg, hogy dicső királyok fognak tőle származni. Jelenti azt a millenniumi emlékművet, amely egyben a világ legnagyobb madárszobra, s amely városunk tán egyetlen országszerte ismert nevezetessége. Jelenti azt a környéket, ahol hétvégi házak és kiskertek tömege létesült, ahol erdei tornapályák és turistaösvények vannak, ahová szívesen járnak kirándulni és felüdülni Tatabánya város polgárai. Jelenti végül azt a motívumot is, amely egy a város címerével, de amely beépült például a Magyar Demokrata Fórum, a Demokratikus Charta, a Szolidaritás szakszervezet helyi szervezeteinek címerébe is. Mit nem jelent ugyanakkor a turul az itt lakóknak? Alapvetően nem jelenti azt a sok ideológiai szennyet, amit főleg a két világháború közti, szélsőségesen irredenta és soviniszta eszmeáramlatok raktak rá, de azt a fagyos szégyenkezést és csendet sem, amivel az előző rendszer hallgatta agyon és tagadta meg a turult. A turul a város tán egyetlen integráló tényezője, Tatabánya szinonimája, egy intézmény, amelyre az itt lakók nem kevéssé büszkék. A turulról mozi, utca, vendéglő, taxitársaság, kisszövetkezet, kft. van elnevezve a városban. Tatabánya és polgárai tehát magukénak érzik a szobrot, amelynek megmentése, restaurálása is kizárólag az ő adományaikból és adóikból vált lehetségessé. Országszerte nem akadt ugyanis olyan szervezet, amely az anyagi támogatást illetően annak idején bármi érdeklődést is mutatott volna. Tatabánya városa így az avatóünnepséget is kifejezetten városi ünnepségként szervezi meg, ahová azonban szívesen meghívja mindazokat, akik a turulban ugyanazt a jelképet látják, mint amit az a város polgárainak jelent. Tatabánya város önkormányzata, szabad demokrata polgármestere, fiatal demokrata és MDF-es alpolgármesterei, a város társadalmi és politikai szervezetei, valamint a magam nevében ezúton hívom meg a kormány tagjait és az országgyűlési képviselők közül azokat, akik az előzőkben elmondottakkal azonosulni tudnak, és a városi ünnepség jelentőségét emelni kívánják és tudják, hogy ha idejük és lehetőségük azt megengedi, vegyenek részt a tatabányai turulszobor avatóünnepségén. Találkozunk november 29-én, vasárnap délelőtt 9.45 és 10 óra között a város polgármesteri hivatalában. Köszönöm figyelmüket.” (Taps.)
Itt az ideje, hogy Demszky Gábor és Ungár Klára töredelmes bocsánatot kérjen Göncz Árpádtól és a turulállító Mitnyan Györgytől.