Történelem szlovák szemmel – iskolásoknak

„Mintegy ötezer évvel ezelőtt Szlovákia területére is megérkeztek az első földművelők. A területünkre érkező földművelők mindenütt vad és érintetlen természetet találtak” – olvasható az általános iskolák hatodik osztálya számára íródott, Az őskortól az ókorig címet viselő szlovák történelemkönyv egyik leckéjében. Magyarul is. Merthogy – bár Magyarországon talán kevéssé ismert – a felvidéki magyar iskolásoknak a történelmet hivatalosan csak magyarra fordított szlovák tankönyvekből van lehetőségük elsajátítani. Nyilván a két nép eltérő történelemértelmezéséből adódó félreértések elkerülése végett. A kérdés csak az, hogy vajon mihez kezd „Szlovákia” fogalmával az ország őskori, ókori vagy középkori említése kapcsán az a diák, aki egészen eddig úgy tudta, hogy Szlovákia – a világ oly sok mai államához hasonlóan – akkor még nem is létezett.
A magyarra fordított szlovák történelemtankönyvek olvasása során persze meglehetősen sok furcsasággal találkozhatnak a nebulók. A legszembetűnőbb közülük mindazonáltal a „Szlovákia”, illetve a „területünk” kifejezések végtelen számú ismétlése, amelyek felbukkanása a különböző történelmi korok tárgyalásakor felettébb érthetetlenül hat. Csak néhány példa.
„Mamutvadászok éltek a mai Szlovákia területén is. Elképzelhető, hogy a mamutvadászok felismerték a pöstyéni víz gyógyhatását, így nem véletlen, hogy az első lakott területek egyike Szlovákiában éppen itt volt.” Vagy egy másik: „Érdekesek és titokzatosak a szomolányi Molpír nevű dombon talált leletek. Ezen a dombon állt az egyik legnagyobb erődítmény Szlovákiában.” Nézzük az ókort: „Krisztus előtt a harmadik században a kelták foglalták el Szlovákia területét” – olvasható az egyik leckében, ami később így folytatódik: „Krisztus előtt az első században Szlovákia nyugati részén germán törzsek telepedtek meg, akik kvádoknak nevezték magukat”. A szöveg mellett, a lap szélén egy kis térkép látható, alatta felirat: „Szlovákia a római korban”. Olyan ez, mintha egy svájci vagy egy osztrák történelemkönyv az ókort tárgyalva nem a római birodalomról, hanem egyszerűen Svájcról és Ausztriáról beszélne. Persze Szlovákia esetében mindennek oka, súlyos oka van, ami először igazán a magyar honfoglalás említésekor kezd megvilágosodni: a honfoglaló magyarok ugyanis a Lech-mezei csata után „a Nyugatot már nem támadhatták meg, ezért a mai Szlovákia felé fordultak”, majd „fokozatosan a Magyar Királyságba olvasztották a mai szlovákiai területeket is…” Ez itt a lényeg.
De menjünk tovább (megéri). A tatárokról azt írják, hogy „behatoltak a mai Szlovákia területére”, majd 1242 elején elhagyták a „mai Szlovákia” területét. Csák Mátéról pedig megjegyzik, hogy „ötven vára volt Szlovákia nyugati és középső részén”. Az egyik lecke címe: Szlovákia betelepítése és az aranyláz. Néhány oldallal később pedig ez olvasható: „1467-ben Pozsonyban megnyitották az Academia Istropolitanát, amely az első egyetem volt a mai Szlovákia területén”. Majd az is kiderül, hogy a mohácsi vészt követően „Szlovákia annak a birodalomnak részéve vált, amelyben a Habsburg-ház osztrák ága uralkodott”. És ez így folytatódik tovább.
Az egyik olvasmányban például – amelynek címe: A törökök Szlovákia területén – az áll, hogy „a délről északra települő magyar nemesség hozzájárult a szlovák eredetű nemesek egy részének elmagyarosodásához”. Ami lehet igaz vagy sem, az viszont biztos, hogy több száz év távlatából nem igazán nyomon követhető. „Szlovákiában hamar meghonosodott az új művészeti és építészeti irányzat, a reneszánsz” – olvasható néhány oldallal odébb, míg ugyanennek az anyagnak egy másik mondata így szól: „Szlovákia területén a könyvnyomtatás kezdetei a 16. század második felébe nyúlnak vissza”. A hetedik osztályosoknak szóló kötet egyik leckéjében a Rákóczi-szabadságharcról azt írják, hogy utána „a mai Szlovákia hegyvidékein nagyon elszaporodtak a rablók”. Az egyik legérdekesebb olvasmány címe pedig így hangzik: Napóleon és Szlovákia.
És most vizsgáljunk meg egy mondatot kicsit közelebbről. „Magyarország iparának legnagyobb része a mai Szlovákia területén volt.” Ez a nyolcadik osztályosoknak szóló tankönyv 34. oldalán olvasható. Ha azonban fellapozzuk ugyanezen könyv eredeti, szlovák nyelvű változatát, akkor ugyanezen a helyen a következő (szlovák) mondatot találjuk: „Magyarország legiparosodottabb része Szlovákia volt”. Vagyis, míg a magyar kiadásban „a mai Szlovákia területén”, addig a szlovák kiadás szerint közvetlenül Szlovákiában volt a néhai történelmi Magyarország iparának döntő hányada. Ez az aprócska „módosítás” persze nem véletlen. Sőt szinte oldalról oldalra nyakon csíphető a magyar és a szlovák nyelvű tankönyvek összehasonlítása során: a szlovák nyelvű tankönyvek ugyanis még azokban az esetekben is egyszerűen Szlovákiáról írnak – a különböző, sok száz évvel ezelőtt lezajlott történelmi események kapcsán –, amikor a magyar nyelvű tankönyvváltozatban a „mai Szlovákia területe” szerepel. Ha őskor – Szlovákia, ha ókor – Szlovákia, ha középkor – Szlovákia.
Mindezek után nem is csoda, hogy amikor a könyvben a trianoni békediktátum, illetve Csehszlovákia megalakulása kerül terítékre, az általános iskolás diákot egy cseppet sem lepi meg, hogy az egyik lecke, amely a nemzeti kisebbségekkel foglalkozik, a Polgártárs vagy ellenség? címet kaphatja. Hogy a szlovák iskolások e kérdésre magukban milyen feleletet adnak, a fent idézett mondatok olvasása után nem is lehet kérdés.
Így működik tehát a szlovák történelemoktatás. Amihez még annyit érdemes elmondani, hogy az idézett tankönyvek többnyire 70-80 oldal terjedelműek, de a legvaskosabb sem éri el a 90 oldalt. A leckék hosszúsága általában 35-40 sor, s csak a könyv páros számú oldalain helyezkednek el, mivel a páratlanok túlnyomórészt képek, térképek és kis betűs érdekességek számára vannak fenntartva. Így aztán a tananyagból sajnos sok minden kimarad. A Benes-dekrétumokra – a csehszlovákiai németek és magyarok államilag megszervezett üldözését lehetővé tevő törvényekre – például alig négy mondat jut összesen. És az is nagyon érdekes, ahogy a tankönyvek lapjain a Tiso-féle fasiszta köztársaság – amely önként, mindenféle külső nyomás nélkül deportálta a zsidókat – áldozatként, a hitleri Németország áldozataként sejlik fel. Nyilván, hogy ne kelljen annyit magyarázkodni amiatt, hogy a fasiszta Szlovákia – a Csehországgal való ismételt egyesülés után – 1945-ben hirtelen a második világháború győztesei között találhatta magát, s így kapva kaphatott az alkalmon, hogy Eduárd Benes köztársasági elnök vezényletével a „területén” élő német és magyar kisebbséggel mindörökre leszámoljon.
Számunkra, magyarok számára mindez nagyon elgondolkodtató. Egyrészt, mert míg Magyarországon egy beteg, önostorozó, SZDSZ-es ihletésű „nemzettudat”-építés folyik – ami a médián, a kultúrán és az oktatáson keresztül át meg átszövi a társadalmi életet, hihetetlen mértékben roncsolva ezáltal nemzetünk identitását –, addig Szlovákiában már az általános iskolában is nagyon komoly súlyt fektetnek a gyermekek azonosságtudatának felépítésére. Másrészt pedig amiatt, mert azért mégiscsak meghökkentő, hogy ahhoz, hogy a szlovák politika lélektani alapjait, a megfélemlített és rohamos ütemben fogyatkozó szlovákiai magyar kisebbség helyzetét, társadalmi státusát, valamint a szlovák többséghez való viszonyát igazán megértsük, már az is elég, ha belelapozunk valamelyik általános iskolás szlovák történelemkönyvbe.