A kettős mérce kampánybajnokai

A humor ellenzékiségéről és a baloldali kormányzásról írt cikkében Vincze László remek leírását adta a Farkasházy Tivadar képviselte „mindig ellenzéki humornak” (Magyar Nemzet, január 16.), amit magam azzal tudok alátámasztani, hogy Kern András nemrég nyíltan bevallotta a Heti Hetesben, hogy ők egy baloldali társaság. Azt is hozzátette a többiek mély egyetértésével, hogy ők nemcsak a jobboldali, hanem a baloldali kormányokat is ütik-vágják. Ezek után rendkívüli tisztelettel adózom Gyurcsány Ferencnek, amiért is nemcsak a pártpolitikai jobboldal támadásait, hanem a baloldali ellenzéki humor ostorcsapásait is állnia kell.
Nagy bajban lehet az RTL Klub. Négy évvel ezelőtt politikai realitásérzékről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy a kampány ideje alatt átmenetileg szüneteltették a politikailag elfogult és egyoldalú műsort. Lengyel László közgazdász azt állította a Nap-kelte akkor még Magyar ATV-n állomásozó adásában, hogy „a király betiltotta a nevetést”, azaz Orbán Viktor miniszterelnök letiltatta a műsort. Tegyük fel, hogy így volt: hát nem erkölcstelen meghunyászkodás volt akkor a Heti Hetes „sztárjai” részéről, hogy tiltakozásképpen és morális felháborodásból nem mentek át egy jóval kevesebbet fizető, de olyan politikailag tisztességes csatornához, mint az ATV? Az ATV-hez, amely sikeresen ellenállt Orbán Viktor állítólagos, brutális kézi vezérlésének, és lehetővé tette Juszt Lászlónak és Fásy Ádámnak, hogy műsoraikban kizárólag baloldali vendégeket szerepeltessenek?
Juszt László most is hozta a szokott politikai formáját. Interjút készített Kosáry Domokos történész-akadémikussal, akit azzal az együgyű megállapítással sikerült felráznia fél szendergéséből, hogy az orosz piacot az MDF 1990-es „Továriscsi konyec” plakátja miatt veszítettük el. (Figyelem: a negatív kampány kritikája.) Az akadémikus persze cáfolta Juszt értesülését, majd nem kevés civil kurázsival megjegyezte: ennyi járt is az oroszoknak. De Juszt nem adta fel. Szerinte a svédek annyira nem foglalkoznak pártpolitikával, hogy azt se tudják, ki a miniszterelnökük. (Figyelem: az állampolgárok ne foglalkozzanak Gyurcsány Ferenc ténykedésével.) Az akadémikus szó szerint azzal volt kénytelen elejét venni a szocialista kisemberek antipolitikai beállítódására hajazó politikai filozofizálásnak, hogy butaság. És nagy bölcsen hozzátette: demokráciában nem lenne jó, ha az állampolgárok nem tudnák, hogy ki a miniszterelnökük. Ezek után, amikor Juszt a multik kivonulását feszegette, nem tudtam nem gondolni arra, hogy a tőzsde és a nemzetközi tőke állítólag Horn Gyulának drukkolt 1998-ban, és hogy a Vasárnapi Hírek tavaly szinte tényként közölte, hogy – a magyar baloldalon egyébként utált – George W. Bush kifejezetten akarja a szocialisták további kormányzását.
Németh Péter azzal az apró trükkel hajszolta bele Mécs Imrét egy színvonaltalan acsarkodásba, hogy egy idézetből kihagyott egy szót. Fábry Sándor a Heti Válaszban ugyanis azt mondta, hogy Mécs a gyilkosok utódpártjába ült át, Németh viszont az utódpárt szó elhagyásával azt állította, hogy Fábry szerint Mécs a „kvázi gyilkosok” pártjába ült át. Mécsnek persze több se kellett: Fábryt „lecsúszott” humoristának nevezte, és a krakélerek közé sorolta be. Németh és Mécs illogikus moralizálása addig a pontig jutott, hogy Fábry megállapítását, miszerint Mécs „megélhetési halálraítélt” lenne, Mécs Imre nem kevés epével úgy értelmezte félre, hogy ezek szerint ő 1956 után direkt küzdött volna a halálos ítéletért, hogy később megélhessen belőle. Németh Péter persze véletlenül sem tette hozzá, hogy Mécs politikai fordulatának bizony lehet egy olyan olvasata, hogy az ’56-tal Horn Gyula miatt is küszködő szocialistáknak úgy hiányoznak politikailag az ötvenhatosok, mint egy falat kenyér, és ezt ő, Mécs Imre nemhogy nem akarja felismerni, de ’56-os múltját képes politikailag hasznosítani.
Németh Péter (máskülönben a Népszava főszerkesztője) kesztyűs kézzel bánt Kende Péterrel is, noha volt mersze azt mondani neki, hogy újabb könyve nyersebb és indulatosabb, mint az előző, és hogy kifejezetten azért provokálja Orbán Viktort, hogy perelje őt. Kende a legnagyobb őszinteséggel ismerte el, hogy célja a választások befolyásolása, mert Orbán Viktornak, aki – idézem – „mentalitásában igenis antiszemita, el kell tűnnie a politikai életből”. Németh készségesen segédkezett abban, hogy Kende elővegye az adu ászt: Orbánt olyan közismert személy támogatja, akiről ő, Kende Péter kiderítette, hogy 1944-ben a Hunyadi SS páncélos hadosztály katonája volt, de Orbánék nem vizsgálták ki, hogy az illető elkövetett-e valamit. Az aktákat – tette hozzá – rajta kívül senki sem kérte ki, még a Fidesz sem. Az illető nevét magam azért nem írom le, mert Kende tanult logikát, de ilyen irányú tudását nem meri kibontakoztatni. Másrészt a sajtóhír miatt, miszerint közeli munkatársa Nagy Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal első főigazgatójának.
Nagy Lajosról tudni kell, hogy a D–209-es botrány kitörése után a Nap-kelte Össztűz című műsorában az őt elvileg kegyetlenül sarokba szorító Bánó András kedélyesen nevetgélt vele azon, hogy bevallotta: gyakran hamisították meg valótlan, de terhelő adatokkal azoknak a dossziéit, akiket sikertelenül próbáltak beszervezni. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy valaki úgy válhatott közismert és köztiszteletben álló személlyé Rákosi és Kádár alatt, hogy a titkosrendőrség tudott állítólagos SS-múltjáról, és maradt még Orbán terhére felróható érintetlen akta, amit Kende Péter szociológusnak kellett leporolnia, akkor egy olyan vérprofi újságírónak is, mint Németh Péter, gyanút kellene fognia. Nem is tartom véletlennek, hogy két nappal később a Vasárnapi Hírek is tendenciózusan tálalt egy másik hírt, miáltal a leantiszemitázott Orbánt megint csak az SS-szel lehetett összehozni.
Kende világlátása igen szűkre szabott. Németh Péter igazán tágíthatott volna rajta azzal, hogy Vásárhelyi Miklós – mint azt az önéletrajzában megírta – korábban rajongója volt Mussolininek, és ezért el is utazott Rómába, ahol (Kende észjárása szerint) ki tudja, miben vett részt, amit nem nyomoztatott le az SZDSZ. Ha igaz, hogy Kende KISZ-vezető volt, mint hírlik, kénytelen vagyok egy tényfeltáró lelki merényt elkövetni ellene. A Magyar Néphadsereg 45. gépesített lövész hadosztálya katonájaként a Hunyadi SS páncélos hadosztály indulóját kellett énekelnem, de ebben a megtiszteltetésben részesültek Kalocsán a 37. forradalmi őrezredben is, ami azért elgondolkodtató: a Kende által is gyakorolt néphatalom SS-indulókkal dresszírozta a kiskatonákat. Kende helyében le is vonnám a messzemenő következtetést a József Attila által fasiszta kommunizmusnak nevezett izéről, amiben ő – a korabeli szlenget idézve – KISZ-führer lehetett.
A Kende számára mérvadó szakirodalomból kiderül (Mitől volt veszélyben Gyurcsány Ferenc élete? Story magazin, 2004. október 7.), hogy a miniszterelnöknek egyszer egy rosszindulatú „kis anyajegy nőtt a lábán”, és ő számot vetett életével. Megkockáztatom a feltételezést: a Kende Péter fémjelezte tárgyilagos politikai elemzők Veér András és Popper Péter munkássága nyomán minimum azt a diagnózist állítanák fel Orbán Viktorról, ha hasonlóképpen avatná be intim titkaiba a köztársaság polgárait, hogy hipochonder.
Gyurcsány Ferenc előszeretettel szerepelteti édesanyját, akiről Anyám, Katus címmel meleg hangú esszében meg is emlékezett a tőle független 168 Órában. Mint saját vállalkozásaiban, úgy a kormányban és pártjában is rendet és fegyelmet tart: ő az első ember, a parancsnok, aki megmondja, ki mit csináljon. Alacsony szociális státusból emelkedett gazdag nagykapitalistává, és bevallott ambícióval és hivatástudattal tör államférfiúi babérokra. Édesapjával politikailag is konfrontálódott, de az, hogy róla szisztematikusan nem beszél, egy minimálpszichológus számára minimum apakomplexusra utal. Szívesen tetszeleg önmaga erényei és képessége előtt, és azt még a Heti Hetes „sztárjai is elismerték, persze az ő védelmében, hogy származása görcsös bizonyítási vágyat gerjeszt benne.
Kende egyszerre pszichologizáló és fasisztázó módszertana alapján minden további nélkül illik a köztársaság miniszterelnökére Erich Fromm leírása (A rombolás anatómiája, 448. oldal): „Egy rendmániás, hipochondriás, az érvényesülést hajszoló, narcisztikus fiatalember képe rajzolódik ki előttünk, aki felnőve is kisgyermeknek, anyja oltalmára szorulónak érzi magát, ugyanakkor viszont egy erőteljes apaképet próbál követni és utánozni”. Kende Péter asztrológiával alátámasztott módszere azzal leplezhető le, hogy Erich Frommnak a miniszterelnök személyiségét is kifejező leírása nem másról, mint Heinrich Himmlerről, az SS vezéréről készült. Ezek után mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy Gyurcsány Ferenc milyen pozitív kampányban részesült volna Veér András, Popper Péter és Kende Péter által, ha történetesen a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
A Kende-könyvvel és a Magyar Vizsla elleni hajszával a kormányoldal sikeresen nullázta le a nyilvánosságban a Pénzügyminisztériumnak a Vizsla-ügyben játszott igen kétes szerepét, ami annyira átlátszó, hogy a január 12-i Magyar Hírlap is megírta: azon a napon, amikor a PM vizsgálatot rendelt el a postánál a faxügy miatt, az előző nap szerkesztett Népszabadság már arról tudósított, hogy a Vizsla bemutató példányát a PM bekérte a postától. Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a Vizsla-ügy egy kormányzati segédlettel kivitelezett és a sajtót megvezető szocialista botránykeltés volt, amihez képest a sajtó, beleértve Baló Györgyöt is, úgy igyekezett darabokra szedni a Magyar Vizslát és annak felelős kiadóját, hogy eszük ágában sem volt a PM szerepét belengő sűrű ködöt eloszlatni. És még a baloldali Heti Hetes sem ütötte-vágta emiatt a kormányt.

A szerző politológus