Hidakat kell vernünk, ajtókat kell megnyitnunk, szövetségeket kell létrehoznunk és megőriznünk. Fokozott figyelmet kell fordítanunk a külföldön tartózkodó állampolgáraink védelmére és a Külügyminisztérium egész tevékenységében a szolgáltató jelleg erősítésére. Mindez óriási feladat, ami elkötelezettséget, mértéktartást, átgondolt és következetes munkát igényel. Az eredmények nem a szenzációk, szalagcímek számában, hanem a magyar érdekek nemzetközi képviseletének sikerében mérendők. A fenti gondolatokat korántsem a teljes leltárkészítés igényével a négy év egyfajta összegzéseként fogalmazta meg egyik napilapunk hasábjain Somogyi Ferenc, igyekezve meghúzni külpolitikánk néhány kontúrját.
E pár sor is jelzi a magyar diplomácia jelenlegi helyzetét. Píár, hangzatos szavak, kevés tartalom és némi retró, a késő kádári hangulat felidézése a külügy mindennapjaiban. Röviden ebben lehetne összefoglalni a lényeget. Ha még tovább kapargatjuk a felszínt, akkor kiegészíthetjük a jellemzést a kármentés szóval, hiszen az utóbbi időben a külügy lényegében nem tett mást, mint igyekezett megmagyarázni, ha kellett, helyre tenni a miniszterelnök meghökkentő tetteit, kijelentéseit. Példaként említhetjük a kínai vízummentesség felvetését, amely részint a helyzetünk, részint pedig az unió működésének abszolút félreismeréséből, illetve nem ismeréséből fakad. De a bilaterális ügyekben is feltűnő, ahogy bizonyos szimpátiák és antipátiák a kormányfőnél felülírják az ország érdekeit. Így aztán nincs irigylésre méltó helyzetben a külügy, amikor meg kell magyaráznia a magyar– lengyel viszonyt megmagyarázhatatlanul és indokolhatatlanul terhelő lépéseket. Stratégiai tervezésről így aligha beszélhetünk, hiszen a tárca ilyen szempontból felszívódott a kormányzati struktúrában, vezetője pedig azzal büszkélkedhet, hogy ő a kabinet legkevésbé észrevehető tagja. Mentségére szóljon, hogy az MSZP Kovács Lászlóval együtt száműzte a kormányzatból magát a külpolitikát is. Olyannyira, hogy a miniszterelnök-váltásnál a tárcát ajánlgatták a szocialisták a koalíciós partnernek. Már a derék expártelnök is a Köztársaság tér kihelyezett irodájaként kezelte a Bem rakpartot, ám ennek ellenére is meg-megszólalt benne a külpolitikus. Utódját már eleve úgy választották ki, hogy ilyenről szó se lehessen, s a külpolitika teljes egészében a belpolitikát, egész pontosan a miniszterelnök érdekeit szolgálja. Így az elmúlt négy év pedig csak alátámasztani tudta azt a tételt, hogy egy ilyen méretű ország számára katasztrófa, ha a külső kapcsolatrendszert a másik fél belpolitikai fékezésére, lejáratására, szembeállítására használja. Ráadásul ez a megközelítés, a nemzeti konszenzus hiánya blokkolja a stratégiai megközelítést, miközben az országnak elemi érdeke lett volna, hogy új geopolitikai helyzetében, az Európai Unió tagjaként pontosan meg tudja határozni nemzeti érdekeit.
Természetesen a szociálliberális kormány sem ezt ígérte. Az a felütés ugyan eleve gyanús volt, hogy majd mindent rendbe tesz, hiszen a bizonyos területeken kétségkívül érzékelhető problémák ellenére nem kellett romokon sétálva megkezdenie a működést. Ám ha már romok nem voltak, kreáltak, a váltást követő személyzeti politika, a hisztérikus tisztogatás ugyanis felért egy nehézbombázással a Külügyminisztériumban. No, de vegyük végig a főbb relációkat! A külügyminiszter úgy látja, hogy Magyarország elismerést váltott ki politikájával az Európai Unióban és a NATO-ban, különösen azokon a területeken, például a szomszédságpolitikában, ahol Magyarország hozzáadott értéket tud hozni. Ezzel szemben nem igazán találtuk meg a helyünket az EU-ban, néhány kivételtől eltekintve – ilyen volt a költségvetési vita – az érdekek átgondolt meghatározása, legalább középtávú stratégia híján inkább csak sodródunk, így a lengyelekkel ellentétben az új szomszédságpolitika kialakításához is a lehetőségeinknél jóval kevesebbet tudunk hozzáadni. Ebben a dimenzióban Magyarország szakosodásának elsődleges területeként Budapest a Nyugat-Balkánt
és a keleti szomszédságpolitikát jelölte meg. A minisztérium komoly diplomáciai sikernek tekinti a csatlakozási tárgyalások megkezdését Horvátországgal, a szomorú valóság azonban az, hogy minden törekvés ellenére még itt is elvitte előlünk a pálmát Ausztria. Ukrajnáról pedig beszélni sem érdemes, mert ott legfeljebb néhány stratégiai hibával vetettük magunkat észre. A NATO-ban még rosszabb a helyzet, hiszen a szövetség folyamatosan bírál bennünket, amiért minimális vállalásainkat sem teljesítjük.
Még kevésbé lehet egyetérteni azzal a tétellel, miszerint ma összehasonlíthatatlanul jobb lenne a kapcsolatunk a térség országaival, beleértve Lengyelországot is, mint négy éve. Elég utalni a Lech Kaczynski programja kapcsán tapasztalt meglepő és udvariatlan gesztusokra a magyar kormányzat részéről, de nem tett jót az együttműködésnek az sem, hogy az orosz kapcsolatok oltárán a magyar diplomácia lényegében feláldozta Visegrádot. Arról is beszélhetnénk, hogy a miniszterelnök évekig e szervezet csúcstalálkozóit is mellőzte, északi szomszédunkkal, Szlovákiával pedig továbbra is feltűnően hűvös a viszony. A kormány a szomszédos országok kapcsán is inkább csak látványelemeket tud felmutatni, így az együttes kormányüléseket. A külügyminiszter szerint a kormány normatív, átlátható rendszerré alakította a határon túli magyarságra vonatkozó politikáját, és a fejlesztést állította a középpontba, figyelembe véve az identitás megőrzésével kapcsolatos tennivalókat. Ezzel szemben az az igazság, hogy az apró eredmények ellenére (csíkszeredai konzulátus megnyitása) ismét csak belpolitikai megfontolásokból (2002-es kampány, kettős állampolgárságról szóló népszavazás) mélyponton van a határon túli magyarok ügye. Egyértelmű előrelépést jelent ugyanakkor, hogy kiegyensúlyozott viszonyt sikerült kialakítani az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. Pozitívum az is, hogy markánsabban felkerült a magyar külpolitika térképére Délkelet-Ázsia és Kína. Ezen kétségtelen eredményekből is sokat levon ugyanakkor, hogy a kormány belpolitikai felhanggal kezelte ezeket a kérdéseket is, ami esetlegessé és nem stratégiaivá teszi ezeket a kapcsolatokat.
origo.hu
Gólyafiókák életét mentették meg Kocséron – videó
