A Bem rakpartra visszatért a múlt

Í G É R E T E K É S V A L Ó S Á G

2006. 03. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hidakat kell vernünk, ajtókat kell megnyitnunk, szövetségeket kell létrehoznunk és megőriznünk. Fokozott figyelmet kell fordítanunk a külföldön tartózkodó állampolgáraink védelmére és a Külügyminisztérium egész tevékenységében a szolgáltató jelleg erősítésére. Mindez óriási feladat, ami elkötelezettséget, mértéktartást, átgondolt és következetes munkát igényel. Az eredmények nem a szenzációk, szalagcímek számában, hanem a magyar érdekek nemzetközi képviseletének sikerében mérendők. A fenti gondolatokat korántsem a teljes leltárkészítés igényével a négy év egyfajta összegzéseként fogalmazta meg egyik napilapunk hasábjain Somogyi Ferenc, igyekezve meghúzni külpolitikánk néhány kontúrját.
E pár sor is jelzi a magyar diplomácia jelenlegi helyzetét. Píár, hangzatos szavak, kevés tartalom és némi retró, a késő kádári hangulat felidézése a külügy mindennapjaiban. Röviden ebben lehetne összefoglalni a lényeget. Ha még tovább kapargatjuk a felszínt, akkor kiegészíthetjük a jellemzést a kármentés szóval, hiszen az utóbbi időben a külügy lényegében nem tett mást, mint igyekezett megmagyarázni, ha kellett, helyre tenni a miniszterelnök meghökkentő tetteit, kijelentéseit. Példaként említhetjük a kínai vízummentesség felvetését, amely részint a helyzetünk, részint pedig az unió működésének abszolút félreismeréséből, illetve nem ismeréséből fakad. De a bilaterális ügyekben is feltűnő, ahogy bizonyos szimpátiák és antipátiák a kormányfőnél felülírják az ország érdekeit. Így aztán nincs irigylésre méltó helyzetben a külügy, amikor meg kell magyaráznia a magyar– lengyel viszonyt megmagyarázhatatlanul és indokolhatatlanul terhelő lépéseket. Stratégiai tervezésről így aligha beszélhetünk, hiszen a tárca ilyen szempontból felszívódott a kormányzati struktúrában, vezetője pedig azzal büszkélkedhet, hogy ő a kabinet legkevésbé észrevehető tagja. Mentségére szóljon, hogy az MSZP Kovács Lászlóval együtt száműzte a kormányzatból magát a külpolitikát is. Olyannyira, hogy a miniszterelnök-váltásnál a tárcát ajánlgatták a szocialisták a koalíciós partnernek. Már a derék expártelnök is a Köztársaság tér kihelyezett irodájaként kezelte a Bem rakpartot, ám ennek ellenére is meg-megszólalt benne a külpolitikus. Utódját már eleve úgy választották ki, hogy ilyenről szó se lehessen, s a külpolitika teljes egészében a belpolitikát, egész pontosan a miniszterelnök érdekeit szolgálja. Így az elmúlt négy év pedig csak alátámasztani tudta azt a tételt, hogy egy ilyen méretű ország számára katasztrófa, ha a külső kapcsolatrendszert a másik fél belpolitikai fékezésére, lejáratására, szembeállítására használja. Ráadásul ez a megközelítés, a nemzeti konszenzus hiánya blokkolja a stratégiai megközelítést, miközben az országnak elemi érdeke lett volna, hogy új geopolitikai helyzetében, az Európai Unió tagjaként pontosan meg tudja határozni nemzeti érdekeit.
Természetesen a szociálliberális kormány sem ezt ígérte. Az a felütés ugyan eleve gyanús volt, hogy majd mindent rendbe tesz, hiszen a bizonyos területeken kétségkívül érzékelhető problémák ellenére nem kellett romokon sétálva megkezdenie a működést. Ám ha már romok nem voltak, kreáltak, a váltást követő személyzeti politika, a hisztérikus tisztogatás ugyanis felért egy nehézbombázással a Külügyminisztériumban. No, de vegyük végig a főbb relációkat! A külügyminiszter úgy látja, hogy Magyarország elismerést váltott ki politikájával az Európai Unióban és a NATO-ban, különösen azokon a területeken, például a szomszédságpolitikában, ahol Magyarország hozzáadott értéket tud hozni. Ezzel szemben nem igazán találtuk meg a helyünket az EU-ban, néhány kivételtől eltekintve – ilyen volt a költségvetési vita – az érdekek átgondolt meghatározása, legalább középtávú stratégia híján inkább csak sodródunk, így a lengyelekkel ellentétben az új szomszédságpolitika kialakításához is a lehetőségeinknél jóval kevesebbet tudunk hozzáadni. Ebben a dimenzióban Magyarország szakosodásának elsődleges területeként Budapest a Nyugat-Balkánt
és a keleti szomszédságpolitikát jelölte meg. A minisztérium komoly diplomáciai sikernek tekinti a csatlakozási tárgyalások megkezdését Horvátországgal, a szomorú valóság azonban az, hogy minden törekvés ellenére még itt is elvitte előlünk a pálmát Ausztria. Ukrajnáról pedig beszélni sem érdemes, mert ott legfeljebb néhány stratégiai hibával vetettük magunkat észre. A NATO-ban még rosszabb a helyzet, hiszen a szövetség folyamatosan bírál bennünket, amiért minimális vállalásainkat sem teljesítjük.
Még kevésbé lehet egyetérteni azzal a tétellel, miszerint ma összehasonlíthatatlanul jobb lenne a kapcsolatunk a térség országaival, beleértve Lengyelországot is, mint négy éve. Elég utalni a Lech Kaczynski programja kapcsán tapasztalt meglepő és udvariatlan gesztusokra a magyar kormányzat részéről, de nem tett jót az együttműködésnek az sem, hogy az orosz kapcsolatok oltárán a magyar diplomácia lényegében feláldozta Visegrádot. Arról is beszélhetnénk, hogy a miniszterelnök évekig e szervezet csúcstalálkozóit is mellőzte, északi szomszédunkkal, Szlovákiával pedig továbbra is feltűnően hűvös a viszony. A kormány a szomszédos országok kapcsán is inkább csak látványelemeket tud felmutatni, így az együttes kormányüléseket. A külügyminiszter szerint a kormány normatív, átlátható rendszerré alakította a határon túli magyarságra vonatkozó politikáját, és a fejlesztést állította a középpontba, figyelembe véve az identitás megőrzésével kapcsolatos tennivalókat. Ezzel szemben az az igazság, hogy az apró eredmények ellenére (csíkszeredai konzulátus megnyitása) ismét csak belpolitikai megfontolásokból (2002-es kampány, kettős állampolgárságról szóló népszavazás) mélyponton van a határon túli magyarok ügye. Egyértelmű előrelépést jelent ugyanakkor, hogy kiegyensúlyozott viszonyt sikerült kialakítani az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. Pozitívum az is, hogy markánsabban felkerült a magyar külpolitika térképére Délkelet-Ázsia és Kína. Ezen kétségtelen eredményekből is sokat levon ugyanakkor, hogy a kormány belpolitikai felhanggal kezelte ezeket a kérdéseket is, ami esetlegessé és nem stratégiaivá teszi ezeket a kapcsolatokat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.