Alkotmányerejű korrupció

A kampány részét képező fárasztó országjárás; a gyanús körülmények között elhullott hattyúnak kijáró végtisztesség megadása; a nyilvánosságnak kitett elektronikus blog naprakész vezetése; a kormányszóvivő nászának ürügyén Hugh Grant stílusában lejtett szólótánc; Tony Blair, majd Vlagyimir Putyin személyes beavatkozásának kieszközlése az MSZP kampányába, mondhatnám: belügyeinkbe; a parlamentben, sőt általában a nagy nyilvánosság körében észlelhető fáradhatatlan közszereplés mind azt sugallják, hogy kimeríthetetlen Gyurcsány Ferenc kampánybeli eszköztára. Vizsgáljuk meg: ide sorolható-e be az ügyészségről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslat?
Az igazságügy-miniszter tavaly november 11-én nyújtotta be az ügyészségről, valamint az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészség adatkezeléséről szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely nem szerepelt az utolsó negyedévi törvényalkotási programban, viszont nyomban elnyerte a „sürgős tárgyalási mód” besorolást. A miniszter november 23-án elhangzott expozéjából megtudtuk, hogy a javaslat célja e jogterület viszonylag kis terjedelmű, nem koncepcionális felülvizsgálata, amely két tárgykört érint: az ügyészségi nyomozati tevékenység szervezeti kereteit, illetve az ügyészségi vezetők jogállására vonatkozó szabályokat. A büntetőeljárás és a bírósági fórumrendszer átalakulását követő szervezeti keretek közérdeklődésre aligha tarthatnak számot; annál inkább a vezetők jogállására vonatkozó, újonnan megfogalmazott szabályok. Figyelmet érdemel, hogy – az előzetes egyeztetés során – a javaslatban foglaltakkal a Legfőbb Ügyészség egyetértett, annak tartalma szinte kizárólagosan olyan kérdéseket érint, amelyek vonatkozásában maga a legfőbb ügyész fogalmazott meg módosítási igényeket. A törvényjavaslat mind a volt legfőbb ügyész, mind pedig a volt legfőbb ügyészhelyettes tekintetében azt a rendelkezést tartalmazza, hogy őket a Legfőbb Ügyészségen, vagy kérésükre alacsonyabb szintű ügyészségen más – lehetőleg vezető – ügyészi munkakörbe kell áthelyezni. Utóbbi esetben bármelyiküket „címzetes legfőbb ügyészségi főtanácsos” cím, és a beosztási pótlékon kívül – választás szerint – vagy a korábbi, vagy az új munkakörre megállapított vezetői pótlék illeti meg. A fizetési fokozatba sorolásukat az áthelyezés nem érinti. A miniszteri indoklás szerint a magyar jogfejlődés az elmúlt száz évben mind a bírák, mind pedig az ügyészek jogállásának szabályozása során az azonos vagy legalábbis hasonló szabályozási elvet töretlenül megtartotta. Ezt az elvet követve a javaslat hasonló jogi helyzetet teremt a két szervezet csúcsán álló vezetőknél a tisztségük megszűnésével összefüggő áthelyezés esetére, és biztosítja, hogy méltányos illetményre legyenek jogosultak.
Nincs abban semmi meglepő, hogy a Legfőbb Ügyészség – élén a legfőbb ügyésszel – különösen a volt legfőbb ügyész meg a volt legfőbb ügyészhelyettes számára kedvező, a tisztüktől való megválásuk esetén méltányos illetményt, jogbiztonságot jelentő javaslattal egyetért (netán „maga a legfőbb ügyész fogalmazta meg módosítás iránti igényét”). Annál meglepőbb viszont, hogy az az Országgyűlés, amely ebben a parlamenti ciklusban – a koalíciós pártok jóvoltából – a legfőbb ügyész életét úgyszólván minden parlamenti szereplése alkalmával pokollá tette, mert őt a Fidesz hajdani politikusaként tartotta számon, a törvényjavaslat minősített többséget igénylő rendelkezését 347 igen, 11 nem szavazattal és öt tartózkodás mellett, az egyszerű többséget igénylő rendelkezéseket pedig 343 igen, 15 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett elfogadta. Így a törvény január 4-én kihirdetést nyert, és az ettől számított nyolcadik napon hatályba lépett. Az általános vita során Balogh László (MSZP), az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója szerint kérdésként vetődött fel a bizottság ülésén, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökének és helyettesének, valamint a legfőbb ügyésznek és helyettesének a tisztségük megszűnése utáni alkalmazása és javadalmazása hogyan viszonyuljon egymáshoz. Egységes álláspont nem alakult ki ebben a kérdésben. Az előadó úgy gondolta, hogy a törvényjavaslat vitája tisztázni tudja majd ezt a kérdést. A törvényjavaslatot támogatta és azt az általános vitára alkalmasnak találta. A Fidesz részéről minden fenntartás nélkül támogatták a javaslatot. Kis Zoltán (SZDSZ) álláspontja szerint az ügyészségi törvénynek ez a módosítása az SZDSZ részéről csak úgy fogadható el, ha ebben némi korrekcióra kerül sor, különös tekintettel „a Balogh képviselő úr által felhozott ügyekre, ami nyilvánvalóan még vita tárgyát képezi”. Petkó András (MDF): „Ez a törvényjavaslat az év végi túlzsúfolt jogalkotási program mellett kiérleltebb megoldást érdemelt volna, ugyanakkor kibírta volna annak későbbi, akár a jövő évi tárgyalását.” Az Országgyűlés azonban a törvényjavaslatot mégis elsöprő többséggel részletes vitára bocsátotta, és a részletes vitát teljesen formális módon, felszólalás nélkül lefolytatta, majd a javaslatot a zárószavazás során a már ismertetett lehengerlő eredménnyel elfogadta.
Vajon miféle rejtélyes erő oszlatta szét a három parlamenti párt kételyeit, és késztette őket arra, hogy – korábbi aggályaikat félretéve – a törvényjavaslatot mégis megszavazzák? Balogh László előadó szerint „2003 óta több alkalommal történt már kísérlet arra, hogy a javaslat szerinti módosítás megszülessék”. Vajon kinek volt az érdeke, hogy közel három év után, éppen az országgyűlési képviselőválasztás kampányának idején, a legfőbb
ügyésszel való egyeztetés eredményeként olyan törvényjavaslatot terjeszszen az Országgyűlés elé, amely döntő módon annak a legfőbb ügyésznek a módosítás iránti igényét fogalmazza meg, akivel – az ellene indított sorozatos támadások miatt – a koalíciós pártok viszonya megromlott?
A Gyurcsány Ferenc vagyonosodásának okait vizsgáló parlamenti különbizottság munkáját sikerült a koalíciós pártoknak ellehetetleníteniük. Számolni kellett tehát azzal, hogy a nagyobbik ellenzéki párt efölött nem tér napirendre, hanem a törvény rendes útján, büntetőfeljelentésekkel törekszik sikert elérni. Ismeretes, hogy a Fittelina Kft. ügyében az ügyészségnél tett feljelentés a törvényjavaslat előterjesztését valamelyest megelőzte, majd ezt követte a nem létező Nomentana Kft. ügyében beadott feljelentések és panaszok áradata, amelyeknek az elbírálásánál – a miniszterelnök magas állására és az ügyészi szervezet hierarchikus felépítésére tekintettel – biztosra lehetett venni a legfőbb ügyész döntő szerepét. A válasz tehát az, hogy elsősorban a hatalomra törő Gyurcsány Ferencnek, másodsorban pedig az őt az országos lista első helyére, valamint miniszterelnöknek jelölő nagyobbik koalíciós pártnak fűződött érdeke ahhoz, hogy e törvényjavaslatnak a huszonnegyedik órában való beadása, majd elfogadása által a legfőbb ügyészszel aggasztóan megromlott viszonyát rendezze, és ezáltal a kedvezőtlen ügyészi döntést kivédje. Hiszen precedensként emlékezzünk vissza a Tocsik-perben beadott vádiratra, amelynek – a közhiedelem szerint – döntő befolyása volt az 1998-as országgyűlési választás kimenetelére. Nem túlzott tehát a Magyar Nemzet 2006. február
25-i vezércikkének ezen megállapítása: „Gyurcsányt a hatalom és a pénz utáni mohó sóvárgása gátlástalan emberré formálta. Ha jogi falakba ütközik,
még a parlamentet is felhasználja, hogy keresztülverjen egy olyan jogszabályt, amely a számára leginkább veszélyes, Fidesz-korú legfőbb ügyésznek élete végéig biztos megélhetést nyújt.”
Vannak olyan jelenségek, amelyek arra utalnak, hogy az – egyébként nem kifogásolható tartalmú, de szerencsétlenül időzített – ügyészségről szóló törvény módosítása iránti javaslat benyújtása, majd annak elfogadása nem volt Gyurcsány Ferenc részéről hiábavaló: Répássy Róbert képviselő a Nomentana Kft. mint fantomcég ügyében interpellációs beadványt nyújtott be a legfőbb ügyészhez. A Magyar Nemzet január 31-i száma a feltett kérdéseket és a legfőbb ügyésznek az Országgyűlés január 30-i ülésén azokra adott válaszát részletesen közli. Ezért ehelyütt csak annyit, hogy a legfőbb ügyész válasza meglehetősen dodonaira sikerült. Elképzelhető, hogy az a koalíciós többség, amelynek Polt Péter nem kifejezetten a kedvence, ezúttal nem kis kárörömmel hallgatta az ellenzéki párt interpellációjára általa adott válaszokat. Amikor e sorokat írom, a legfőbb ügyész által kilátásba helyezett írásbeli válasz még nem érkezett meg. Annál inkább megérkeztek – bár gyakran késedelmesen, a törvényes határidőn túl – a feljelentést tevő vagy panaszt beadó ellenzéki képviselők címére a kérelmüket elutasító határozatok, amelyek közül azok a feljelentő számára a legkedvezőbbek, amelyekben az elutasítás nem bűncselekmény hiányában, hanem elévülés okából történt.
Azt már a lap hasábjain, február 2-án Sebeők János is kifejtette, hogy a Nomentana-ügy nem szimpla megvesztegetési ügy, hanem hatalomtechnikai példázat és ontológiai botrány. A törvényjavaslat alkalmatlan időben történő módosítására pedig, figyelemmel arra, hogy azzal az elkövető e magas szintű és bravúros játszmába két államhatalmi ágat tettestársként vont be, sőt a legfőbb ügyészt is kétes helyzetbe hozta, az alkotmányerejű korrupció meghatározást alkalmaztam. Tanulságként levonhatjuk végül azt a következtetést, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfői működése során – még a kampány sérülékeny időszakában is – ugyanazt a stílust követi, mint amikor vállalatbirodalmát megalapította: borotvaélen táncol. Szívleljük meg tehát Fricz Tamás intelmét, és kerüljük el az erkölcsileg nem tiszta választást Magyarországon 2006-ban.

A szerző nyugalmazott ügyvéd