Kampánytükör

„Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát,
igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban,
sem könyvben ne kövessetek el.”
(Gyurcsány Ferenc)

Kósa Lajos volt a keddi Nap-kelte Kereszttűz rovatának vendége, a műsorvezető Pallagi Ferenc, az egyik kérdező pedig Szirmay Dávid, a Színes Bulvár Lap rovatvezetője. Utóbbi kapcsán érdekelt, hogy vajon melyik rovatot vezeti, elvégre egy bulvárlapnál a rovatszerkezet rendszerint nem hagyományos. Kikerestem hát az impresszumot, s azt láttam, hogy a kolléga neve mellett a „politika” rovatmegnevezés szerepel. Ez tehát rendben is volna. Ám ekkor följebb tévedt a szemem, s azt olvastam a vezérigazgató-főszerkesztő titulus mellett: Pallagi Ferenc. Hogy is van ez? A Nap-kelte közszolgálati tévéműsor, hiába árendában készül. A közszolgálati műsorokban médiatörvényileg előírt követelmény a tárgyilagosság és kiegyensúlyozottság. Politikai műsorban ez értelemszerűen politikai tárgyilagosságot és kiegyensúlyozottságot feltételez. Már ezzel is baj van, hiszen ha a szóban forgó bulvárlapról még feltételeznénk is a középen állást, a harmadik kérdező a Népszabadság színeiben a mérleg nyelvét óhatatlanul balra billenti, ami ellenzéki politikus faggatásakor, kampányfinisben különös jelentőséget kap. De ez hovatovább szót sem érdemel: volt időnk hozzászokni négy, tizenhat, ötvenegy év alatt. Itt azonban egy merőben új minőséggel van dolgunk: egy véleményalakító, műfajában piacvezető közszolgálati tévéműsorban kétharmados Színes Bulvár Lap-túlsúly van! Pallagi oldalán a saját embere áll, itt hakniznak együtt, azután jövedelemkiegészítésként felveszik a közszolgálati reklámidő vitatható kiárusításából – s így áttételesen az adóforintokból – származó honoráriumukat. Ez pedig azt jelenti, hogy Pallagi közreműködik beosztottjának pluszjövedelemhez juttatásában, ám – miközben az alá-fölérendeltség szemlátomást a tévéstúdióban is megmarad – ezt vezérigazgatóként nem neki, hanem az adófizető társadalomnak kell finanszíroznia. Szirmay kolléga ebben a képletben véleményem szerint legfeljebb morális alapon kárhoztatható, Pallagi esetében azonban fölvethető a „jó erkölcs sérelmének” alapos gyanúja. (Ezt a terminus technicust a minap Polt Pétertől tanultam Gyurcsány Ferenc Szalay utcai stiklije kapcsán. A legfőbb ügyész hangsúlyozta, hogy nem morális, hanem jogi kategóriáról van szó, ami polgári peres eljárásra szolgáltat okot a kárvallott állam részéről az ügyeskedő miniszterelnök ellen.) Amennyiben viszont Pallagi álláshalmozása és hatásköri keveredése a jó erkölcsbe ütközik, akkor beleütközik ebbe az őt (őket) alkalmazó Gyárfás Tamás, sőt beleütközik a Gyárfással újólag szerződő Rudi Zoltán tévéelnök is. Ha Gyurcsány esetében az ügyészség alaposnak tartja a gyanút, itt is bőséggel akadna teendője…

A Klubrádióba a drága Bolgár úrnak betelefonáló hallgató ragaszkodik hozzá, hogy a Gyurcsány-féle titkosszolgálati robbantásveszély vélhetőleg tömeggyűlés-ritkító szándékú kiszivárogtatása során nem csupán szlovákiai, hanem szerbiai fenyegetésről is hallott a rádióban. Aztán kiderül: ezt azért állítja, hogy elsüthesse a szerinte potenciális robbantgatók – Josip és Kaya – keresztnevét. Azt – jóllehet még egy per ide vagy oda, már igazán nem számít – már le sem írom, miként reagált minderre Bolgár, aki a sajtóvitákat rendre a bíróságon kívánja lefolytatni a szólásszabadság nagyobb dicsőségére.

Számos ötletet, javaslatot kapok olvasóimtól, s a leginkább figyelemre méltókat igyekszem is hasznosítani e rovatban. Fájdalom, Orbán Viktornak nem tudok exkluzív üzeneteket átadni. Ugyanilyen nehézségekbe ütközik Gyurcsány Ferenc személyes meggyőzése konkrét kérdésekben. Röpcédulákkal nem tudok mit kezdeni. A kampány hevében felbuzdult versírókat mérsékletre intem: a politikai igazság sem pótolja a hiányzó esztétikumot. Névtelen haiku- és limerickszerző poétánknak írom: formaérzéke biztató, különösen az „őszödöcsködés” szóalkotás tetszett. Hogy kivel kapcsolatban vetette papírra, fedje örök homály.

Rudolf Péter színművész-rendezőnk mesélte a minap a színpadon egy Fábry-est vendégeként. Amerikai cseregyerek időzött náluk, s az éles szemű diáklány kommentálta a politikai plakátháborút. A látottak alapján azt a következtetést vonta le, hogy a magyarok előtt három alternatíva áll: van a szemüveges; van, aki V betűt mutat; meg van a kisfiú. Tessék választani!

KP kontra KP. Újpesten lépten-nyomon Kiss Péterrel ragasztották le Kovács Pistit. A brutálisabb esetekben Pisti arcát fedték le az MSZP-aktivisták a snájdig kancelláriaminiszterrel; de akadt, ahol a „Több SZDSZ” feliratba applikálták. Így az üzenet azt a beszédes jelentéstöbbletet nyerte, hogy több SZDSZ több KISZ-szel jár. Kínálkozott volna még Pisti nyakban viselt mackójának felülragasztása Kissel, ám ez azt a képzetet kelthette volna, hogy az MSZP az SZDSZ mellényzsebében van, netán kolonc a szabad demokraták nyakán. Mindenesetre KP és KP plakátháborúját vitathatatlanul közös nevezőre békíti valami. Eltalálták. A kápé.