Kampánytükör

&#8222;Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, <br/>igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, <br/>sem könyvben ne kövessetek el.&#8221; <br/>(Gyurcsány Ferenc)

És hamarosan a sötétség. A stana.hu honlap is felfigyelt egy sajátos székesfővárosi jelenségre. „Gyurcsány kedvéért vállalják a sötétséget is. Közép-Európa legnagyobb portréja látható Budapesten, az M3-as mentén. Gyurcsány Ferenc képe egy tizennyolc emeletes házat borít be teljes egészében – beleértve az ablakokat is. A hatvanméteres plakát a fény hetven százalékát ugyan átereszti, a maradék harmincról a lakók önként mondtak le.” Istenem, hát van annyi pénz. Megjegyzem, a magam részéről már azzal is elégedett volnék, ha országos méretekben Gyurcsány legalább a fény (meg a pénz) hetven százalékát átengedné a többi – nem milliárdos – halandónak.

Az SZDSZ internetes portálja – amelyre március idusa alkalmából a Petőfi-bajszos márciusi juniornak öltözött Kovács Pistin keresztül lehetett belépni – Magyar Bálint negyvennyolcas gyökereiről rántja le a nemzetiszín leplet. „Szemere Bertalan bizonyosan büszke lenne, ha tudná, hogy a róla elnevezett utcától néhány méterre, az Oktatási Minisztérium élén ma ükunokája tevékenykedik: Magyar Bálint. A szabadságharc miniszterelnöke több szempontból is szellemi örökösének vallhatná a szabad demokrata politikust” – írja a párthonlap teljesen elfogulatlanul. S mindjárt az első kemény kérdés az ükapa Szemere hipotetikus büszkeségéhez: „Gyerekkorában önöknél, mondjuk a hatvanas években, lehetett-e téma, mit jelent a liberalizmus, a sajtószabadság, mi Szemere Bertalan szellemi üzenete?” Ezt megpróbálja elképzelni az egyszerű választó, aztán gyorsan elhessenti a gondolatkísérletet: nem, az nem lehet, hogy a gyereket a Kádár-éra kellős közepén a liberalizmus mibenlétével traktálták! (Ez olyan volna, mint Kovács Pisti jelenléte a pártlistahelyekért folyó bensőséges elvbaráti marakodáson.) De bizony lehet: „Amikor édesapámat 1958-ban a kultúrpolitikai vezetés autonóm személyisége miatt elbocsátotta a Vígszínház éléről, természetes volt, hogy velem, az akkor hatéves kisgyerekkel is megbeszéli a dolgot.” Szegény (akkor még) Magyar Jancsiba édesapja nevelte belé „azt az alapvető liberális szemléletmódot, hogy csak azokat a tekintélyeket tiszteljem, akik munkájuk, szorgalmuk, tehetségük, erkölcsi tartásuk révén érdemlik ki az elismerést”. Különösen az erkölcsi tartás bizonyult később fontosnak, amely akár zavaros Mata Hari-típusú kémügyekben is megmutatja a morális kiutat; a szorgalom meg a kormányzati kölcsönpolitika pedig akár csinos, jól megérdemelt villához is segítheti a temérdek munkában megfáradt tehetséget. A familiáris örökség fölöttébb irigylésreméltó: „Nálunk a haza szeretete nem fennen hangoztatott nagy szavak voltak, hanem mély, bensőséges érzéseket jelentettek számunkra. Ma is gyanús számomra, ha valaki túlságosan hivalkodóan hangoztatja magyarságát, vallásosságát, szülei szeretetét – ez arra utalhat, hogy számára nem természetes érzésekről van szó” – szolgál a miniszter abszolút konzervatív vallomással, miközben azért sikerül szemérmesen hangoztatnia magyarságát, vallásosságát, szülei szeretetét. Ha csak az SZDSZ honlapját olvasgatnánk, meg is süvegelhetnénk Magyart. Igazán kár, hogy olyan harmatos miniszter, aki felszámolni igyekszik a túléléséért küzdő honi közoktatást – a Szemere utcától alig néhány méterre.

A választási álplakátok lassacskán külön kampányműfajjá növik ki magukat. Vannak közöttük gyöngécskék, durvák, de kétségkívül szellemesek is. Az utóbbiak közé sorolható az a páros portré, amely Kunczét meg Gyurcsányt ábrázolja. Kuncze szövege a szokott miatyánkozás: „Jöjjön el az én országom!” A Gyurcsányé: „Legyen meg az én akaratom!” S a kiegészítés: „Amint a kormányban, parlamentben és pártban, valamint minden hivatalban, intézményben és iskolában, illetve rádióban, tévében és újságban, úgy minden magyar háztartásban és a hitvesi ágyban!” Persze az igazsághoz tartozik, hogy Illyés Gyula ezt az örökéletű jelenséget azért emlékezetesebben fogalmazta meg. Nagy, hosszú körmondat kerekedett belőle.

Nem sokkal azután, hogy a miniszterelnök csúnyán összeszólalkozott a kormányt legyávázó iparkamara-elnökkel (kioktatva Parragh Lászlót, hogy Deák Ferencet emlegetni illetlenség a gazdaságpolitikai kiegyezéssel kapcsolatban), Gyurcsány gazdasági minisztere levélben fordult a parlamenti pártok elnökeihez, hogy haladéktalanul fogadjanak el közös nyilatkozatot a gazdasági stabilitás iránti feltétlen elkötelezettségükről. Létezik, hogy Gyurcsány és Kóka ne beszélnének egymással? Persze egyikük az MSZP országos listavezetője, másikuk meg az SZDSZ ezüstérmese. Kooperálnak, de küzdenek is. Kóka szerint „a pénzpiaci bizalom csökkenése összefüggésben van a politikai kampánnyal is, túlnyomórészt a konzervatívok, kisebb részben a szocialisták által megfogalmazott kampányígéretekkel”. Szép tőle, hogy a forintválságot azért nem teljesen az abszolút hatalom nélküli Orbán nyakába varrja…