Kampánytükör

„Arra kérlek benneteket, hogy alávalót és durvát, igaztalant és hamist, személyesen bántót és tisztességben sértőt sem szóban, sem írásban, sem újságban, sem könyvben ne kövessetek el.” (Gyurcsány Ferenc)

Sajnálom Gyurcsányt. Úgy tűnik, leszedik tizennyolc emelet magas molinóját az M3-as zuglói bevezető szakasza mellől. Még egy felújítás alatt álló házra sem való áttetsző politikai reklám, a beterített négyzetméterek számától függetlenül. Rossz az üzenet: én vagyok Gyurcsány, aki elfogom előletek a napot. Vagy pedig: én vagyok Gyurcsány, aki adagolom nektek a napfényt. (A harmadik megfejtésről szó se essék: én vagyok Gyurcsány – más néven: a Nap.) Gyurcsányt én azért sajnálom, mert engedte feltenni a tizennyolc emeletnyi képét. Kizárt eset, hogy ne tudott volna az akcióról, hogy ne bólintott volna rá. Rendjén valónak találta, hogy ő tizennyolc emeletes politikai tehetség, s ha netán franciának születik, most az Eiffel-torony volna vele kidekorálva. (Amit akkortól Tour Diourtchane-nak is nevezhetnének a hálás gallok.) Ha Gyurcsány erről a zuglói személyi kultuszos bravúrról nem informálódott (amellyel sikerült túlszárnyalnia a monumentális Sztálin-szobor méreteit is), arról feltétlenül értesülnie kellett, hogy az óriásplakátjával dekorálják ki a fél országot. Trockij-tekintetéről nem tehet, az viszont nyilvánvaló, hogy az egész hivatalos MSZP-s választási költségvetést elviszi ez az egyetlen akció. Hol piros, hol kék festékkel öntik szembe – ezért is sajnálom Gyurcsányt. Azért viszont sokkal jobban, hogy az volt álmai netovábbja: egyszer az ő fotográfiájával legyen tele az ország. Teljesült szíve vágya – most már esetleg mások vágyaival is foglalkozhatnánk. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel az érzéssel. Lám, saját elvtársai is rácsempészték nagy zöld óriásplakátjára a piros lapot…

Sajnálom Gyurcsányt. Annyira gyéren van körülvéve kreatív szürkeállománnyal, hogy még egy eredeti programcímet sem képesek kiötleni. Megkaptam otthon az Új Magyarország című brosúrájukat, s kíváncsian belelapoztam: lesz-e benne Balaskó Jenő-kroki meg Légy a tejben rovat? Egy jobboldali napilap címének arcátlan lenyúlásánál már talán csak az lett volna a nagyobb szemtelenség, ha mondjuk Élet és Birodalomnak nevezik programjukat. (Előre szólok: a Magyar Nemzettől és Pethő Sándortól el a kezekkel!) A kiadványban látható Gyurcsány vérvörös árnyjátéka; vele illusztrálják a nagy tudásigényű ágazatokat csakúgy, mint a szakképzést. A szolidaritást is a nagy ember demonstrálja, talányos módon kismamák társaságában. Az infrastruktúrát az Orbán-féle Mária Valéria híd szemlélteti, az egészségügyet egy Demszky-kórház, az idegenforgalmat meg a masszív jobboldali város, Tapolca vízimalma. A vezércikket meglepetésre Gyurcsány vezér jegyzi – a címe: Hiszek Magyarországban. (Ami ugye az a bizonyos „egy ország”. Skandáljuk-e tovább is: hiszek egy isteni örök igazságban?) Beleolvasok. „Olyanokra kell bízni az ország dolgát, akik pontosan fogják vezetni a kezeket és az akaratokat, pontosan fogják vezetni a tervezők ceruzáját.” Normálisak ezek? Nem elég, hogy vezetni akarják a kezemet meg az agyamat; nem elég, hogy fogni akarják a ceruzámat – még előre be is jelentik? Mit szól e szabadságkorlátozáshoz, kilátásba helyezett cenzúrához az állítólag szabadelvű koalíciós partner? Vagy ők is vezetni akarnak kezet, akaratot, ceruzát? De lehet, hogy ez csak a szokásos félrebeszélés – nézzünk találomra valami egyebet. „Modern ipar, üzleti szolgáltatóközpontok és idegenforgalom: ez az a három irány, amelyre azt mondom, hogy Magyarország tegye fel az életét.” Micsoda? Itt valaki fel akarja tenni valamire az én hazám életét? És ha elveszíti? Ráadásul holmi „irányra” akarja feltenni. Rákosiék kedvenc magyartalansága volt: „irányt venni” valamire. S mi van akkor, ha engem nem érdekel az autógyártás; utálok plazába járni; és jobban szeretek otthon olvasgatni, mint utazni? Akkor talán emigráljak, Gyurcsány úr? „A Magyar Szocialista Párt megtanulta Magyarországot. Ezért a legcsekélyebb kétségem sincs afelől, hogy Magyarország és az MSZP győzni fog” – szól a slusszpoén. Csakhogy Magyarország nem holmi iskolai lecke. Nem megtanulni kell, hanem szeretni és felvirágoztatni. Nekem ezért afelől nincsen szemernyi kétségem sem, hogy Magyarország és az MSZP győzelme nem feltételezi egymást. Sajnálom Gyurcsányt, hogy ennyit se konyít a politikához és a demokráciához.

Sajnálom Gyurcsányt: semmit sem értett meg Sólyom László újévi intéséből. Az MSZP előállította a legdurvább negatív kampány iskolapéldáját. Tévéhirdetésük természetesen Orbán Viktor személyét gyalázza, a jellemgyilkosság kívánalmai szerint. Hány ízben nem szavazott; ehelyett Felcsúton focizott, Tokajban metszett, a Szabadság-hegyen vizslát vizeltetett. Ráadásul nem lépett százat, mint mások. Ha Gyurcsány nem érti, hogy ezzel a reklámspottal ért abszolút mélypontra a harmadik köztársaság, az értelmiségi slepphez fordulok, beleértve a szigorúan nyilvános ügynököt is: tessék hosszú tömött sorokban bocsánatért folyamodni…