Kék cédulás kampány, avagy a magyarok kimenetele

A Syma-csarnok nem holmi mauzóleum, az érdeklődés viszont főleg az idősebb generációk részéről megvolt Gyurcsány Ferenc programbemutatóján múlt vasárnap. Minden kellék adott volt tehát, hogy a saját táborában sikert sikerre halmozó milliárdos Új Magyarország névre keresztelt ígéretorgiáját euforikus hangulatban fogadja szűkebb és tágabb környezete. Hiller István pártelnök és Horn Gyula exkormányfő egymást túllicitálva zengenek azóta ódákat a programbemutató állítólag minden elképzelést felülmúlóan sikeres fogadtatásáról. Nem vitás szerintük, miután mindenki, aki megtekintette a kiállításvezetéssel egybekötött programismertetést, ott helyben eksztázisba esett: választási győzelem lesz ebből, akárki meglássa.

Tumultus kint, fél ház bent

Mi azonban jóval szkeptikusabbak vagyunk. Könnyű úgy előállítani egymás lábát letaposó sokaságot, ha egyszerűen nem engedik be őket a tett színhelyére. Szó se róla, valóban szép számmal érdeklődtek az MSZP miniszterelnök-jelöltjének produkciója iránt, a színhelyen azonban komoly akadályokat gördítettek vágyaik beteljesítése elé. Hosszan várakoztatták őket az orrpirosító, fogvacogtató hidegben. Helyesebben: oly túlbuzgón végezték a biztonsági ellenőrzést az egyetlen megnyitott kapun, hogy több mint egy óráig tartott a lilára fagyott, néhol botra támaszkodó nyugdíjasok számára is, míg bejutottak. Már aki ki bírta várni. Mert rengetegen elunták a fagyos fogadtatást, s az egyre szaporább hóesésben inkább hazafelé vették az irányt. Ez utóbbiak háborogtak a botrányos eljárás miatt, de a fogyatkozó kitartóbbak közül is sokaknak hallhatóan elvette a kedvét az MSZP-től a barátságtalan vendégfogadás. Egy fiatalabb nő meg is jegyezte: hűl a lelkesedés…
Joggal kérdezhetik: mi lehetett a példátlan eljárás értelme? Elvégre mégse tételezzük fel a szocialistákról azt a gyengeelméjűséget, hogy készakarva vadítanák el potenciális szavazóikat. Fogalmazzunk inkább úgy: nem bírtak ellenállni a kísértésnek. Hiszen olyan jól mutat egy tömött sor a tévéhíradásokban, amint vár a posztkommunista messiás produkciójára. Aki közcsalódást okozott a tárlattal, kemény médiatámogatással viszont azt a látszatot keltette, mintha tömegek járulnának a színe elé. Ezért beszél jócskán elrugaszkodva a valóságtól a Stadionok metrómegállóig álló sorról, s emlegetnek az MSZP vezetői tíz-, sőt százezreket.
A PR-szempontok a visszájukra fordultak. Fényeffektusokkal megtöbbszörözheti ugyan saját magát a vezér árny- és kivetített alakjaival, de a közönséget már nem ilyen könnyű felturbózni. Akik viszont tényleg ott fagyoskodtak – többségében idősebb nyugdíjasok –, hogy díszletül szolgáljanak egy propaganda-bűvészmutatványhoz, nem biztos, hogy a szavazóurnáknál is díjazni fogják a megalázásukat. Amely akkor vált igazán szégyenteljessé, mikor végre bebocsátották az embereket, akik láthatták, hogy koránt sincs telt ház, ami indokolta volna a vontatott beengedést. A csarnok közepén akár táncolni is lehetett volna. Most azonban még Gyurcsány sem perdült táncra. A kiállított kisilabizálhatatlan szöveges táblák, megyei pártstandok pedig túlontúl üresek voltak kedvcsinálónak. Egyáltalán: ki látott már egynapos, helyesebben pár órás kiállítást? Mielőtt valaki tanulmányozhatná az elé tárt fantasztikus kilátásokat, számsorokat, ígéreteket, már el is húzzák a szeme, orra elől. Vagyis felsejlik a régi pesti bűvésztrükk: Látja? Nem látja? Na látja!
Azért az emberek mégsem ilyen naivak. Jól példázza a tételt az a nyugdíjkorhatár körüli hölgy, aki arra kért, hogy a kivetítőn látható szöveget olvassam el a számára. „Tízezermilliárd forintos beruházás?” – kérdez vissza. „Azt honnan teremtik elő?” „A Gyurcsány azt mondta, hogy az EU-tól” – felelek. „De hát ahhoz hozzá kell tenni az önrészt is!” – jegyzi meg, mielőtt elköszön, hogy bosszúsan elhagyja a szocialista kampányterepet. Hiába, a polgárok ismerik a mondást: hazudj, költő, csak rajt’ ne fogjanak!

Utaztatott rajongók serege

A milliárdos miniszterelnök is érezhette, hogy ezúttal túllőtt a célon: internetes blogján hullatott krokodilkönnyeket, mennyire megalázó lehetett kint ácsorogni az embereknek a jéghidegben. Ő persze azt hiszi, hogy mindez bocsánatos bűn, a választópolgárok türelme nyújtható, mint a befőttesgumi. Hiheti, mert olyan miliő veszi körül, amely abba a csalóka hitbe ringatja, hogy mindenki rajong iránta. Megerősítik ezt benne az olyan nem reprezentatív felmérések is, mint amilyennel a TV2 kereskedelmi csatorna kedveskedett neki. Amelyben – minő meglepetés! – kimutatták, hogy az emberek jobban érzik magukat a bőrükben, mint négy esztendeje. És az olyan kampánygyűlések, ahol előre csomagolva szállítják számára a Gyurcsány-fanok seregét, mint Karcagon, ahol teremtett helybéli be nem tehette a lábát saját művelődési házába. Így a miniszterelnök garantáltan hívei körében terjeszthette az igét.
Egyesek szerint „kék cédulás” a kampány. Ami, valljuk be, nagy lelemény, hiszen a dicső elődök 1947-ben még csak a bárhol szavazható kék cédulás kommunistákat szállították faluról falura és városra szavazni. Mennyivel modernebb a pszeudobaloldal technikája – ők már a kampánykörút során bevagonírozzák a tapsolók brigádját, hogy semmi kellemetlenség ne érhesse az MSZP bölcs vezérét. Aki ahhoz a vállalati igazgatóhoz hasonlatos, akihez csak jó hírekkel lehetett bekopogni. „A vezér dolgozik, nem szabad zavarni” – suttogta ilyenkor száját ujja elé tartva a Kádár-rendszer derekán a titkárnő. S tényleg, a vezér most is dolgozik. Nem kérdez ő semmit, kinek, melyik megyének, városnak mire lenne szüksége, autópályára vagy csak egy iskolára, kórházra. S arra sem kíváncsi: mi van, ha az, amit nagylelkűen adni kegyeskedne, már rég elkészült a polgári kormány alatt? A pénz még madártávlatból sem látszik, ám már mind szétosztotta. Szigorúan csak papíron, mint a boldogtalan emlékezetű ötéves tervek idején, amikor senkit sem kérdeztek meg a nagy ívű elképzelésekről, amelyek legtöbbször – szerencsére – nem is teljesültek.

Mézesmadzag-kiállítás egy napra

Az egyemberes ember továbbfejlesztette a tervutasításos álmokat, ő öt- helyett már tízéves tervekben vizionál. A szuperröpke időre felállított mézesmadzag-kiállítást lebontották. Akárcsak a millenniumi ünnepségek egyik szélhámossága idején, amikor borsos belépti díj ellenében mindenkit betereltek egy „A magyarok bejövetele” feliratú sátorba. Az emberek álltak a sötétben, aztán fellebbentették a sátor kijáratának ponyváját, s így szóltak hozzájuk: „Hölgyeim és uraim! Itt volt a magyarok bejövetele. És ott lesz a magyarok kimenetele…”