Vállalkozásfejlesztés és iparpolitika

A gazdaságpolitika örökzöld vitatémáinak egyike az iparpolitika, vagyis nagyon leegyszerűsítve az, hogy a piacgazdaság körülményei között indo-kolt-e az állam ipar- és kereskedelempolitikai beavatkozása. E sorok írójának szilárd meggyőződése szerint igen, de természetesen ez nem olyan iparpolitikát kell jelentsen, mint amelyről az elmúlt évtizedekben vitatkoztunk. A jövendő magyar iparpolitikának két prioritása kell hogy legyen: a kutatás-fejlesztés és az oktatás.
A tudásalapú gazdaság szlogenje jól hangzik, de a tények azt mutatják, hogy a K+F-re fordított pénzek aránya az elmúlt években sem nőtt, hanem csökkent. Olyan iparpolitikára van szükség, amely társadalmi szinten vállalja a csak hosszú távon megtérülő ráfordításokat, amely az állam erőteljes jelenlétét biztosítja a kutatás és oktatás területén, a gazdasági szférával koordinálva, és megosztva vállalja ennek terheit is.
Bár napról napra bővül az a lista, amely az új kormány számára sorolja az elengedhetetlen és sürgős tennivalókat, nem hagyhatók figyelmen kívül a vállalkozásfejlesztéssel, az iparpolitikával kapcsolatos feladatok sem. Ma (majdnem) mindenki kereskedik, logisztikai és informatikai tevékenységeket végez, vagy forgatja más pénzét. Természetesen minderre szükség van. De ki fog itt 5-10-15 év múlva termelni, anyagi javakat előállítani? Majd mindennap hallható, olvasható, hogy újabb és újabb üzemek zárnak be, termelési kultúrák tűnnek el, szakmák halnak ki. Pedig ma is érvényesek Kossuth szavai: ipar nélkül a nemzet félkarú óriás.
Az természetes, hogy olyan méretű és szerkezetű feldolgozóipar visszaállítása, mint amilyen a 90-es évek elejéig Magyarországon volt, nem tekinthető reális célkitűzésnek. A nemzetközi munkamegosztásban végbemenő változások, a globalizáció, a piacgazdálkodás, EU-tagságunk s még sok más tényező mellett ez egyértelmű. Azt mondtuk, hogy komparatív hátrányaink miatt Magyarországon nem gazdaságos a bányászat és a kohászat. Az előbbi valóban igaz, de a kohászat esete már figyelmeztet: időnként felül kell vizsgálni bizonyos nézeteket. Köztudott, hogy ma a Dunaferr és a diósgyőri DAM 2004 Kft. is nyereségesen termel. Ehhez persze tudatos fejlesztéspolitika és a világpiaci ártrendek kedvező alakulása is kellett.
Tudjuk azt is, hogy a komoly foglalkoztatási bázist jelentő könnyűipari ágazatok (textilipar, ruházatiipar, cipőipar stb.) leépülése is elkerülhetetlen volt. De valószínűleg nem ilyen mértékben! Fejlett nyugat-európai országokban az utóbbi években nőtt a textilipari termelés és foglalkoztatás, mert egyrészt megtalálták azokat a piaci szegmenseket, ahol versenyképesek tudnak lenni, másrészt mert a gazdaságpolitika (például a közbeszerzési tendereken keresztül) támogatja ezeket a törekvéseket.
Ugyanakkor az igényes divatiparra nemcsak a magas élőmunkaigény a jellemző, hanem a valóban magasan kvalifikált munkaerő felhasználása is. Jelenleg viszont éppen az a veszély fenyeget, hogy a tömegtermelés megszűnése után eltűnnek a jó szakemberek, utánpótlásképzés pedig nincs. Hogy Magyarország megőrizze vonzerejét bármely ipari területen (beleértve az elektronika vagy gépkocsigyártás ágazatait is) elengedhetetlen, hogy az emelkedő bérszínvonal mellett a beruházók – akár külföldiek, akár hazaiak – magasabb termelékenységet tudjanak elérni. Ehhez viszont az kell, hogy elegendő számban álljanak rendelkezésre jól képzett munkavállalók.
Köztudott, hogy Magyarország kiváló adottságokkal rendelkezik gyümölcstermelésben. Számos, kiválóan eladható, hungaricummá válható termékcsoport alapanyagát biztosíthatná az ágazat. Ehelyett egyre zsugorodik konzerviparunk, nincsenek jó magyar lekvárok, amerikai szárított gyümölcsöt, mandulát, brazil mazsolát és olasz aszalt szilvát importálunk. Nemrég még jelentős hírnévvel rendelkezett gyógynövényiparunk, ma már lassan se hírnév, se termelés, hiszen fejlett országokkal ellentétben nálunk a termesztők alig kapnak segítséget.
A kutatás-fejlesztés, az oktatás gazdaságpolitikai prioritásként való kezelése teremti meg annak lehetőségét, hogy a modern tudásiparok súlyát is növeljük. A biotechnológia, a gyógyszergyártás, az orvosi műszergyártás egyes területei igazolják, hogy olyan feltételekkel rendelkező ország, mint hazánk is képes lehet a kiváló kutatási eredményeket termelési célokra adaptálni. Az állam feladata, hogy ehhez teremtse meg a lehető legkedvezőbb, legösztönzőbb környezetet.
Egy nemzeti modernizációs stratégiának vannak természetesen már rövid távon is megléphető elemei, és ezekre szükség is van. Csak címszavakban felsorolva: a közbeszerzési eljárások módosítása annak érdekében, hogy a magyar vállalkozók esélyei nőjenek, a kis- és közepes vállalkozások helyzetét ténylegesen segítő lépések, a hazai vállalkozások külpiaci tevékenységének hatékonyabb ösztönzése, az adó- és közterhek csökkentése, a monopolhelyzetek korlátozása – elengedhetetlen és sürgős lépések. Igazán hatékonyak azonban akkor lesznek, ha beágyazódnak egy hosszabb távra szóló, patrióta gazdaság-, illetve iparpolitika kereteibe.

A szerző közgazdász