Gyurcsányizmus és polgárosodás

Bizonyította a választások első fordulójának végeredménye is: a gyurcsányizmus sikert aratott Magyarországon. Sikert, hisz az 1990 óta leggyengébb kormányzati teljesítményt fölmutató párt támogatottsága 43 százaléknyi, s van esélye arra, hogy a választók nagyobbik részétől fölhatalmazást kap a folytatáshoz április 23-án. A siker nem az, hogy Magyarországot jó irányba formálta Gyurcsány Ferenc és csapata. Sokkal inkább az, hogy míg megállapodottabb demokráciákban ilyen gyenge teljesítmény után jó, ha tíz százalékot kap egy párt, az MSZP a mai Magyarországon 40 százalék fölött áll. Gyurcsány Ferenc az elmúlt két évben – igaz, talán csak átmenetileg – megmentette a posztszocialista politika szereplőit a bukástól. A gyurcsányizmus sikeréért azonban Magyarországnak nagy árat kell fizetnie: államszervezete, most már az állami számvevőszéki jelentések szerint is szétzilálódott, a központi költségvetés pedig az összeomlás szélére jutott. Ilyen, jobbára rövid távú hatalmi érdekeket szolgáló és felelőtlen cselekedetek teremtette helyzetben nem tartom helyénvalónak azokat a fölvetéseket, melyek szerint a gyurcsányizmus a magyar polgárosodás előmozdítását szolgálta volna és szolgálná a jövőben.
Látványpolitizálás és a politika
elbulvárosítása
Szervezetük és hatalmi pozícióik fönntartása szempontjából a szocialista kongresszusi küldöttek 19 hónappal ezelőtt jó döntést hoztak: Kiss Pétertől vagy a késő kádári politikai osztály más, karizma nélküli alakjától nem várhatták, hogy megmenti a kormányt a 2006-os, vagy azt megelőző bukástól. Gyurcsány győzelmet és sikereket ígért az elbizonytalanodott és a kormányzati teljesítménytől, az európai parlamenti választások kudarcától elkeseredett szocialista pártvezetőknek és mezei tagoknak. Gyurcsány ígért, bizalmat keltett, és bizalmat kapott, ám azzal is tisztában volt, hogy hatalmát nem építheti a meglevő szocialista belviszonyokra, ellenfeleit, potenciális kihívóit el kell távolítania a csúcs közeléből, s egy új, gyurcsányista hatalmi koalíciót kell kialakítania a gazdaság, a média és az MSZP hozzá hű, tőle függő vagy függővé tett szereplőiből. Szili Katalin jégre vitele és elejtése, Kóka János kinevezése, az EU fejlesztési forrásainak klientúraépítésre történő kihasználása, a két nagy kereskedelmi csatorna szolgáltatási szerződésének meghosszabbítása csak néhány példája annak, hogy miként, milyen szerteágazó módon ment végbe a gyurcsányizmus megszilárdulása és berendezkedése.
Azt hiszem, Tony Blair működésének tanulmányozásából Gyurcsány már a kilencvenes évek végén rájött, hogy a világ a látványpolitizálás irányába mozog, azok lesznek sikeres politikusok, akik a valóságtól kellően elszakadva, a nyilvánosságot egyre inkább eluraló bulvársajtó elvárásait kiszolgálva működnek. Tévesnek tartom azokat az állításokat, melyek szerint Gyurcsány visszavitte a Parlamentbe a politikát. Nem, inkább új helyekre vitte be: a bulvárműsorokba, a képes sajtó címoldalára, a civil szervezetek közé és az iskolákba. Gyurcsány popularizálta a szocialisták politizálását: egy villalakó és egy táncdalénekes között beszélgetőműsorokban vall betegségéről, gyermekkoráról, majd blogot ír és – nem kis meghökkenést kiváltva – táncra perdül, felesége iskolákba látogat, ahol osztályfőnöki és életmódórát tart. Az, hogy szóvivőjét a kereskedelmi televízió egyik bulvármagazinjából hozza, nemcsak árulkodó, de a gyurcsányizmus lényegére utal. Minden korábbi társánál gyakoribb és kedvezőbb színben beállított szerepléséért nem volt hálátlan: a koncessziók idő előtti meghosszabbításával jutalmazta a szavazók meggyőzésében élen járó csatornákat. S a gyurcsányista média működésében nemcsak az a fontos amiről beszél, hanem amit elhallgat vagy -bagatellizál: privatizációs ügyletek, a KISZ-ben vállalt szerep és persze az újabb keletű médiamanipulációk. Ezek tárgyilagos földolgozására és bemutatására csak a közszolgálati és a nagy kereskedelmi csatornákon kívüli, periferiális médiavilágban van lehetőség. (Mindezeket figyelembe véve nem csodálkozhatunk azon, hogy a frankfurti iskola marxista társadalomkritikusainak kultúraiparra vonatkozó, több évtizedes eszméi korszerűnek tűnnek a mai Magyarországon.) Ugyanakkor nagy gondot fordított és fordít arra is, hogy ideológiájának kellő tudományos hátteret biztosítson, s ehhez számos nagy tekintélyű liberális értelmiségi támogatását és tudását nyerte meg.
A polgárosodással szemben
A gyurcsányizmus számos elemében sómenkedés. Választási nagygyűlései egyszemélyes show-műsorok, melyeken a műfaj legnagyobbjait jellemző fogásokkal hódítja és bódítja meg amúgy is lelkes közönségét. De a színpad, a ripacskodás terepe túlzásokba is belehajtja: azonosul showmanszerepével, elkezd nagyokat mondani, tetszést arat, s még nagyobbakat mond. S közben hibázik: öregecskedő feleségek, szaúdi terroristák, külföldre utasított huszonévesek. S mindezek mellett ott viaskodik Orbán árnyékával, a legyőzendő ellenféllel.
A gyurcsányizmus azonban nem merül ki a látványpolitizálásban, mögötte folyik a koalíció- és klientúraépítés. Gyurcsány hatalmát két csoportra építi: a bulváreszközökkel bombázott, jövedelmüket az állami újraelosztásból szerzők táborára és az államból élő hatalmi klientúrára, a privatizáció és az állami megrendelések haszonélvezőinek körére.
A gyurcsányizmus a magyar állam erőforrásainak, az adó- és hitelbevételek újraelosztásából részesülők koalíciója. Társadalmi bázisa nem az önálló, versenyző egzisztenciák, a piacról élők tábora. Sőt a vállalkozások számának 2003 óta tartó igaz szerény csökkenése, a családi kisüzemek jelentős részének EU-csatlakozás utáni nehéz helyzetbe kerülése épp arra világítanak rá, hogy az elmúlt négy évben az önállósodás, a vállalkozásalapítás és ezzel a polgárosodás lehetőségei erősen beszűkültek. A miniszterelnök minapi beszédében e kedvezőtlen tendenciák kormányzati segítséggel történő gyorsítását ígérte: „nem az a járható út, hogy az állam tőkésítsen fel több százezernyi vállalkozást, hogy ezáltal jöjjenek létre európai kvalitású kis- és középvállalkozások. Csak az lehetséges, hogy a sok százezer vállalkozás elindul az összeolvadás, felvásárlás, beolvadás, együttműködés útján.”
Így a gyurcsányizmus inkább a magyar polgárosodással szemben ható, a polgárosodás visszafordításában, de legalábbis leállításában érdekelt, a monopolhelyzetben levők, a versenyhiány előnyeit élvezők érdekeit kiszolgáló politikai irányzatnak tekinthető. Az eladósodás, a költségvetés tartós egyensúlytalansága, és ennek következtében a forint látványos gyengülése nem átmeneti jelenség, hanem a gyurcsányista hatalomgyakorlás lényegi következménye. A hatalmon maradás csak külföldi forrásokból és privatizációs forrásbevonásból finanszírozható. Magyarország így ismét visszatért a nyolcvanas éveket jellemző útra: a hatalom birtokosai csak külső forrásokból tudják a pozícióik megtartásához szükséges támogatást megvásárolni. Megszorítás és szavazatvásárló túlköltekezés egymást követő hullámai jellemezhetik ismét a magyar gazdaságpolitika mozgását: Gyurcsány győzelme esetén már ma meglevő, itthon még titkolt, külföldön viszont megszellőztetett forgatókönyvek szerint fog majd végbemenni a szanálás. Nem lennék meglepve, ha az eladósodás terheinek csökkentését épp az aktív korú, családot fönntartó, a polgárosodás útján 1990 óta hol előrehaladó, hol megtorpanó középosztályok vállára raknák.
Megfélemlítés és a kádári diktatúra
működtetőinek heroizálása
A gyurcsányizmus lényeges eleme, hogy csak monológot ismer, ellenvéleményt, vitát, ha tetszik polgári diskurzust alig tűr. Társadalomfelfogása alapvetően hierarchikus jellegű és kettős: élén ott áll a mindenek tudásával fölvértezett vezér, alatta pedig iránymutatásának hű követői. Aki nincs vele, az nincs, vagy ha van, akkor démonikus erők által vezérelt, kellően föl nem világosult elem. Mit képzelsz te!? – kapta meg a Gyurcsánnyal egyet nem értő kamarai elnök, meg minden ellentmondani bátorkodó ember. Nem csoda, hogy egyre többen vannak a nyilvánosság előtt véleményüket eltitkolók, az újra félők, akik a gyurcsányizmust kritizáló véleményüknek legfeljebb a négy fal között mernek hangot adni, félve az APEH és más hatóságok zaklatásától.
A Magyar Népköztársaság vezető funkcionáriusainak sorozatos kitüntetése, a nyolcvanas évek végi államcsőd és gazdasági összeomlás felelőseinek heroizálása nyílt kihívás volt a rendszerváltozás megkopott eszmében még így-úgy hívők felé: kétciklusnyi kisiklás után Magyarország viszszatért a hatalom „legitim” tulajdonosainak irányítása alá. Ne feledjük Medgyessy Péter szavait, amikor az 1998–2002 közötti időszakról beszélve azt találta mondani: „amikor az ellenzék volt kormányon”. A gyurcsányista hatalomgyakorlás március 15-i kitüntetések alkalmával amúgy a Bourbonokat juttatta az ember eszébe, akik semmit sem felejtettek és semmit sem tanultak.
Kilátások
Gyurcsány Ferenc a minap buszokkal helyszínre szállított nyugdíjasok és „önmagukat kivezényelő” diákok körében adta át az M7-es legújabb szakaszát. Az avatás és az azt megelőző hetek sztrádaépítő munkája jellegzetes gyurcsányista mutatvány volt: befejezetlen, pihenők és töltőállomások nélküli építkezés, melyet a választások előtt nagy médiapublicitás mellett adtak át, s ahol az utolsó hetekben, a télies körülmények ellenére is gőzerővel és ezért meglehetősen drágán folyt az építkezés. Befejezetlenség, csonkaság, de ennek ellenére látványos öntömjénezés és az ellenfél kioktatása.
E soroknak az írásakor még nagyrészt nyitott az április 23-i második forduló kimenetele. Sok függ attól, hogy a versengő pártok miként tudják mozgósítani már a meglevő és az első fordulóban még nem mobilizált szavazóikat. E valóban fontos kérdések mellett a társadalom működésének mélyebb összefüggéseit megérteni kívánóknak érdemes elgondolkodni azon, hogy a magyar államot az elmúlt két évben a pénzügyi összeomlástól az ország Európai Unióhoz történő csatlakozása, az onnét ideáramló források és az EU biztosította pénzügyi bizalom mentette meg. A csatlakozás kedvező feltételeket teremtett a Gyurcsány–Hiller páros hatalmának konszolidációjához, ám a lehetőségek és támogatások jelentős része a gyurcsányista berendezkedés sikerét, az MSZP esélyessé tételét szolgálta, és csak alig az ország hosszabb távú fejlődését. Nem véletlenül jöttek a költségvetés egyensúlytalansága miatt Brüsszelből előbb a jelzések, majd az itthoni sajtóban nagyrészt bagatellizált figyelmeztetések.
Az összeomlás peremén azonban Gyurcsány ügyesen, a zuhanást elkerülve táncolt. Az MSZP dinamizálásának, új párttá formálásának nagy tervét, még ha nem is tudta befejezni, de legalább esélyessé tette azt a választások megnyerésére. Nem véletlen, hogy a pártvezetők közül egyedüliként nyilvánvalóvá tette: egy esetleges választási vereség esetén sem kíván távozni pártja de facto éléről. A politikájával, hatalomgyakorlási technikáival egyet nem értő szemlélőnek is el kell ismernie: a gyurcsányizmus sikert aratott Magyarországon. Az is nyilvánvaló, hogy a gyurcsányizmus sikere a jobboldali, a polgári és konzervatív politizálás mikéntjében is változásokat tesz szükségessé. Magyarország sikerét viszont ma az szolgálná inkább, ha az elkövetkező években Gyurcsány Ferenc és csapata a hatalomgyakorlás szelídebb, a polgárosult nyugati társadalmakban gyakorlott technikáit és az ehhez szükséges alázatot az ellenzék padsoraiban ülve sajátítaná el.