Árnyékkormányt, mégpedig most!

Eljött az ideje, hogy az ellenzék végre ellenzék módjára viselkedjen. Ezt várja tőle az a több mint kétmillió polgár, aki szavazatával az ellenzéket az ország egyik legnagyobb politika erejévé tette. Az ellenzék azért van, hogy ennek a több mint kétmillió embernek az érdekeit, eszméit, törekvéseit képviselje. Az ellenzék vezetői erre kaptak felhatalmazást. Mint ahogyan arra is felhatalmazást kaptak, hogy valódi ellenzékként viselkedve idővel kiérdemeljék azok bizalmát is, akik most nem rájuk szavaztak. Így működik a demokrácia. Minden más – kampány, frakció vagy tömeggyűlés – csak eszköz.
Mi kell ahhoz, hogy az ellenzék valóban ellenzékként viselkedjen? Úgy gondolom, legalább öt ponton gyors változásra van szükség.

1. Azonnal véget kell vetni
a bezzegpolitizálásnak

Egyszer és mindenkorra abba kell hagyni azt a bezzegpolitizálást, amibe az elmúlt négy esztendőben a kormánypártok az ellenzéket belevitték. Igaz, az ellenzék sem nagyon tiltakozott a bezzegpolitizálás ellen. Sőt, nagyon hibásan, sokszor maga is ebben látta a politizálás értelmét. Így azután, ha megszólalt egy kormánypárti politikus, azonnal kontrázott egy ellenzéki szóvivő, amire visszaszólt a kormánypárt valamelyik vezetője, amit az ellenzék egyik alelnöke rögtön megtromfolt. Ez a színjáték pedig többnyire kimerült abban a sekélyes mondanivalóban, hogy valamely mutató – a bérek, a gáz ára vagy a munkanélküliség – a polgári kormány idején bezzeg jobb vagy rosszabb volt, mint most.
A magyar polgár azonban végtelenül unja már az állandó egymásra mutogatást. Aligha véletlen: a választók nagy részében – némi médiasegédlettel – az a kép alakult ki a kormányról és az ellenzékéről, hogy az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Ha pedig így van, mondta a választó, akkor maradjanak inkább a maiak. Mint ahogyan az sem véletlen – ezt mutatta a viszonylag alacsony választási részvétel is –, hogy az emberek egyre inkább kiábrándultak ebből a politikából. Kiábrándultak, mert nem róluk szólt, mert csak azt látták, hogy a kormány és az ellenzék vezetői egymást macerálják. Ráadásul a bezzegpolitizálás mára okafogyottá is vált. Mivel a leendő új kormány azonos elődjével, ezért többé a kormányoldalon nincs értelme olyan visszamutogatásnak, hogy bezzeg a ti időtökben, 1998 és 2002 között mi volt és mi nem. Többé már nincs lehetőség a visszamutogatásra, nincs több bezzeg. Jó lenne azonban, ha mindezt végre az ellenzék is elfogadná, hiszen a „bezzeg a másik” soha, semmilyen vitában nem érv.

2. Marketingpolitizálás helyett elvi
alapokon álló politikát

Minden szervezet tevékenységnek sarokpontja céljainak, elveinek, feladatainak világos megfogalmazása. Annak tisztázása, hogy mi végre is van az adott szervezet a világon, és mit akar elérni ezen a világon. A kiindulópont mindig a szervezet missziójának, küldetésének tisztázása, amint ezt az angol kifejezés is – mission statement – jelzi. Valahogy úgy, ahogy például a Hír TV-ben a hírolvasók vallanak magukról, munkájukról és egyben tévécsatornájuk elveiről és feladatáról.
Így aztán igazán furcsa, hogy a legnagyobb ellenzéki pártnak, amely több mint kétmillió polgár bizalmát élvezi, szinte sehol sincs leírt, követhető, ellenőrizhető elv- és célrendszere. Márpedig sikerre csak akkor számíthat az ellenzék, ha végre világos hitvallás és világos elvek mentén politizál. Az ellenzéknek minél előbb – akár egy elvi programot elfogadó kongresszuson – le kell cövekelnie azokat az alapelveket, amelyektől soha és semmilyen esetben nem tántorodik el. Főleg nem valamilyen politikai marketingtanácsra. Ilyen alapelv többek között az egyén és a vállalkozó szabadsága, az életesélyek egyenlőségének biztosítása, a leszakadók segítése, az önmagunkért és a nemzetért érzett felelősségvállalás, a nemzeti érdekek védelme. Az ellenzék feladata az, hogy alapelveit a napi politikában végre alkumentesen felvállalja.
A mostani választás igazi tanulsága az ellenzék számára, hogy a politikai marketing sohasem helyettesítheti az elveket és az elvi alapú politizálást. A politikai marketing – mint a neve is mutatja – arra való, hogy segítse eladni az elvek alapján kidolgozott szakmai koncepciókat, megoldásokat. Arra való, hogy segítse megértetni az emberekkel: egy adott esetben miért képvisel az ellenzék más álláspontot, mint a kormány, és mit javasol az ellenzék a kormány megoldása helyett. Nem pedig fordítva, a marketingesek elemzése alapján foglalni állást valamely kérdésben.
Ha az ellenzék elvi alapokon politizál, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy például a Ferihegyi repülőtér eladásáról ellentmondóan beszéljen. Emlékezzünk csak! Hónapokon keresztül szakmai érvek sorával tiltakozott a repülőtér eladása ellen: csak egy van belőle, nyereségesen működik, áron alul adják el. Ám amikor a kormány a repteret eladta, az ellenzék egy csapásra eldobta szakmai érveit. Hirtelen azzal az ötlettel állt elő, hogy a bevételt majd különböző társadalmi rétegeknek osztja szét. Vagy az az alapelvünk, hogy a nemzeti érdekek és a hazai piac védelmében szigorúan őrködünk a maradék állami vagyon felett, vagy az, hogy elosztogatjuk a népnek az állami vagyont. Ám a kettő együtt nem megy.
Ha az ellenzék elvi alapokon politizál, akkor az elvi alapok és a konkrét megoldások kidolgozásába sokkal jobban bevonhatta volna a szakértőket is. Jó lenne végre tudatosítani az ellenzéki vegykonyhákon, hogy a politikai marketingen kívül más tudomány is létezik. Hogy a társadalomtudományok nem holmi liberális kacatok, hanem a világ jobb megértésének eszközei. Például a szociológusok jól tudják, hogy a magyar falu nem azonos a gazdákkal, a gazdák a falu életének jó, ha egy tizedét adják. Ha pedig az ellenzék ezt nem tudja, és a falu ügyében csak a gazdákhoz szól, akkor ne csodálkozzon azon, hogy a választásokon nem képes mozgósítani a falusiak tömegeit.
Természetesen az elvi alapú politizálás néha szembekerülhet a rövid távú szavazatmaximalizálás vagy valamely, a politikai marketing szerint megszólítandó csoport érdekeivel. De az is biztos, hogy hosszú távon, a négyévente esedékes választási végelszámolásnál sokkal hasznosabb az elvekhez való ragaszkodás. Magyarán: világos elvek, világos társadalomkép, és olyan világos társadalmi jövőkép nélkül – mint amit a polgár szó sugallt 1998-ban – az ellenzék nem tud választást nyerni.

3. Árnyékkormányt – most!

Ahhoz, hogy az ellenzék elvi alapon politizáljon, a maihoz képest sokkal nagyobb teret kell adnia a szakmai politizálásnak. Ezért az új kormány megalakulásával azonos időben az ellenzéknek létre kell hoznia a maga árnyékkormányát. Sőt, valójában nagy hiba, hogy az ellenzék az elmúlt négy esztendőben nem élt ezzel a lehetőséggel. Az árnyékkormány ugyanis egyfajta szelekciós mechanizmus. Az árnyékminiszter ténykedése alatt kiderül, mennyire bírja a politika és a média nyomását, mennyire erős szakmailag, mennyire tudja képviselni az ellenzék elveit. Ha az ellenzék már a ciklus elején – és nem az utolsó hónapban – jelöli meg árnyékminisztereit, akkor nem fordulhatott volna elő, hogy valamelyik jelölt a kampányban olyan kijelentéseket tegyen, amivel egy csapásra tönkre- tette sok ember sokévi munkáját.
Az árnyékkormányra főként azért van szükség, hogy az ellenzék mindig világosan megmutassa: minden esetben és minden körülmények között reális és kormányzóképes alternatívát jelent a kormánnyal szemben. Megmutassa, képes arra, hogy – ha úgy hozza sors, és a nemzet érdeke ezt kívánja – akár holnap átveheti a kormányzás nyűgét-baját, és valódi megoldásokat tud adni ezekre a bajokra. Megmutassa, hogy minden egyes kormányzati lépésnek van reális alternatívája. Az árnyékminiszter pedig az ellenzéki évek alatt a szakmában és a médiában szerezhet magának és az ellenzéknek megbecsülést, és felépíthet maga mellett egy erős szakmai csapatot. Tanulságos tény, hogy a közvélemény-kutatások szerint az elmúlt négy évben ugyan sokat hullámzott a kormány és az ellenzék támogatottsága, de egy dologban minden mérés megegyezett: a lakosság a kormánypártokat mindig inkább alkalmasnak tartotta a kormányzásra, mint az ellenzéket. Ami igazán furcsa, ha tudjuk, hogy objektív mérce szerint a most leköszönő kormány az elmúlt 16 év leggyengébb teljesítményét nyújtotta. Nem elég tehát csak arra utalni, hogy milyen jól kormányzott az ellenzék 1998 és 2002 között, hanem azt is állandóan bizonyítani kell, milyen jól kormányozna akkor, ha kormányra kerülne.
Angliában másfél évszázada sikerrel működik az árnyékkormány rendszere. Olyannyira, hogy az ellenzék árnyékminiszterei az államtól ugyanakkora fizetést kapnak, mint a valódi kormánytagok. Egy árnyékminiszter lemondása éppoly címlapos hír, mint egy valódi kormánytag visszavonulása. Az árnyékkormányt Angliában nem ellenkormánynak, hanem egyfajta tartalékcsapatnak tartják (cabinet in waiting), mert azt kívánja az ország érdeke, hogy minden eshetőségre legyen egy azonnal bevethető kabinet. Természetesen a magyar politikai kultúra még nem tart itt. De az ellenzék számára egy árnyékkormány lehetne az első gyakorlati lépés a politikai marketingtől az elvi alapokra épülő szakmai politizálás felé.

4. Tárgyalást a reformokról

Szomorú látni: miközben lassan országos ötletbörze folyik az államháztartás rendbetételének módjairól, miközben a gazdasági élet szereplői már nemzeti kerekasztal-tárgyalásokat szorgalmaznak, addig az ellenzék hallgat, és nem teszi világossá saját pozícióját.
Noha a helyzet roppant egyszerű. A költségvetés mai állapotáért, a magas hiányért és az állam nagyarányú eladósodásáért csakis és kizárólag a régi-új kormány a felelős. Ennek megoldásához és az elkerülhetetlennek látszó megszorításokhoz ne is várja az ellenzék segítségét. Itt valóban érvényes a népi bölcsesség: egyék meg, amit főztek.
Ezzel szemben az ellenzék nemzeti felelőssége, a rá szavazó több mint kétmillió emberrel szemben pedig egyenesen kötelessége, hogy hozzászóljon, és ha lesznek, részt vegyen azokon a nyilvános tárgyalásokon, amelyek az egészségügy, az államigazgatás vagy az önkormányzati rendszer átalakítását célozzák. Megkönnyíti a dolgot, hogy ezek egy része – például az önkormányzati rendszer átalakítása – eleve kétharmados törvényeket érint, így csakis az ellenzék szavazataival együtt lehetséges valódi reform. Ugyanakkor nagyban nehezíti, hogy a kormány a saját felelőtlen gazdálkodásával előidézett hiány miatti elkerülhetetlen megszorításokat most bátor reformoknak próbálja beállítani.
Mégis, minél előbb világossá kell tenni – és természetesen egy-egy árnyékminiszter segítségével a nyilvánosság fórumain is meg kell jeleníteni –, hogy az ellenzék a valódi reformok esetében képes és kész a tárgyalásokra. Mint ahogyan már most – mondjuk írásos állásfoglalás formájában – az ellenzéknek világossá kell tennie, hogy a kormánynyal szemben mit javasol az önkormányzatok, az egészségügy vagy az oktatás területén.

5. Azonnali tárgyalást a második
Nemzeti fejlesztési tervről

Van azonban egy terület, ahol magának az ellenzéknek kell haladéktalanul követelnie a kormánynyal való tárgyalást: az uniós források fogadására készülő második Nemzeti fejlesztési tervnél. Még akkor is, ha a kormány ezt a tervet a választási kampányban – Új Magyarország program néven – egyszerűen kisajátította. Még akkor is, ha ezt a kisajátítást éppen az ellenzék tette lehetővé azzal, hogy – teljesen érthetetlen módon – valójában sohasem vette igazán komolyan a Nemzeti fejlesztési tervet. Szükséges a tárgyalás, mert a Nemzeti fejlesztési terv hét évre szól, és így legalább két kormány működését érinti. Szükséges, mert az Európai Unió egyenesen elvárja a kormánytól az ellenzékkel való egyeztetést. És szükséges az azonnali tárgyalás, mert Magyarországnak ezt a tervet június végéig kell benyújtania Brüsszelbe. Ha az új kormány csak június elején-közepén alakul meg, akkor már aligha marad idő és tér az egyeztetésre.
A Nemzeti fejlesztési terv azonban azért is nagyon fontos, mert itt nyílik először igazi lehetőség és kötelesség arra, hogy az ellenzék valóban képviselje választási programját és választói érdekeit. Képviselje az új Széchenyi-tervet, ami azzal számolt, hogy az uniós források egyharmadát – négy évre ezermilliárd forintot – közvetlenül új munkahelyek létesítésének támogatására, valamint a hazai kis- és középvállalkozások feltőkésítésére fordítja. Ha ezt az ellenzék nem tudja elérni, és marad a jelenlegi Nemzeti fejlesztési terv, akkor félő, hogy annak hasznát csak néhány tucatnyi nagyvállalat látja, a hazai kisvállalkozások meg sokadig alvállalkozóként állhatnak be a sor végére. Ezzel pedig tovább sorvad a várható megszorítások miatt amúgy is meggyengülő középosztály.
Az ellenzék akkor lehet sikeres, ha nem ragaszkodik foggal-körömmel a mostani választási kampányban tett valamennyi ígéretéhez. A választás éppen azt mutatta meg, hogy a választók nagyobb része nem kért ezekből az ígéretekből. Ugyanakkor az ellenzéknek foggal-körömmel ragaszkodnia kell azokhoz az elvekhez – mint például a munkahelyek teremtésének fontossága, vagy a kis- és középvállalkozások megerősítése –, amelyek a konkrét ígéretek mögött álltak. Erre pedig az első igazi alkalom a második Nemzeti fejlesztési terv.

Lépni, amíg nem késő

Eljött az ideje, hogy az ellenzék – négy év után – végre ellenzék módjára viselkedjen. Egy választást ugyanis nemcsak a kampányban, hanem már az induló ciklus legelején is lehet veszíteni.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár