Év vége előtt nem lesz reform

Magyar Szocialista Párt hiába nyert, nem lesz képes az ország előtt álló politikai feladatok megoldására. Öt egymással összefüggő feladattal kell szembenézniük.
Az első a makrogazdasági egyensúly helyreállítása, ami nélkül nem képzelhető el az euró 2010-es bevezetése, valamint az uniós strukturális alapok megfelelő felhasználása. Ezek elérése jelentős és mély gazdasági reformokat igényel. A második feladat status quo vagy modus vivendi kialakítása a Fidesz alkotta erős ellenzékkel szemben. Bár a vereség meggyengítette a jobboldalt, de nem bizonytalanította el a Fidesz bő negyvenszázalékos, többmilliós, politikailag aktív és a vereség miatt elkeseredett választói táborát. A Fidesz–KDNP frakciószövetség nehezen lesz megosztható parlamenti frakció, és önmagában is jelentékeny politikai entitás.
A harmadik feladat a párton belüli és a koalíciós egyensúly fenntartása. A Gyurcsány Ferenc által kialakított erőközpont állandó kampányszerű politikát feltételez, de ha négyévnyire vannak a következő választások, ezt az üzemmódot tovább már nem lehet fenntartani. Jelenleg a párt baloldalának nincsen számottevő befolyása, s a koalíciós partner belső ellenzéke is kényelmetlenül érzi magát. A negyedik megoldásra váró probléma a párt reformja, illetve a Kádár-kori MSZMP-vel való folytonosságok felszámolása. Az ezzel kapcsolatos feszültségeket fel fogja erősíteni a legkritikusabb első tizenkét hónap, 1956 ötvenedik évfordulója és az erre való emlékezés folyamata.
Végül meg kell oldani a koalíciónak a Gyurcsány Ferenc személye és gazdasági, illetve politikai múltja által generált feszültségeket is. A párt baloldalán nem látható vezetői alternatíva, és erősen kétséges, hogy ez az oldal hogyan viselne el egy szabad demokrata vagy kvázi-szabaddemokrata kormányfőt.
A párttól a tavalyi és idei kampányainak folytatása várható ebben az évben is. Az országgyűlési választások első fordulója előtti kampányuk szofisztikált, fegyelmezett és kíméletlen volt; amelyhez jól illeszkedett a szabad demokraták azon felismerése, hogy a 2002-es együttműködési formákat nem érdemes megismételni, és bizonytalanságuk avval kapcsolatban, hogy mi mást lehetne csinálni. A stratégia elhallgatásra és következetes Fidesz-pozicionálásra épült, hogy a választások tétje ne legyen világos, és a részvétel ne legyen túl magas (a bizonytalanok ne váljanak protestszavazókká, és az SZDSZ ne vesszen el mobilizálásuk miatt). Központi szerepet játszott a média használata.
Jól tette az MSZP a kampány során, hogy nem gondolkozott el igazán azon, hogy mit tenne majd győzelme vagy veresége esetén, hiszen ez csak bonyolította volna helyzetét. De először is igyekszik erősen megtépázni és megalázni a Fideszt. Már kedvező kompromisszumot kötött az SZDSZ-szel, de még inkább a fővárosi szabad demokratákkal. Így amikor rögtön júniusban széles bázisú makrogazdasági reformprogramról beszél majd, ennek pontosítását vagy esetleges végrehajtását már azért is elodázhatja, mert nem kell SZDSZ-es ellenvetésekkel számolnia. Az önkormányzati választásokon tisztes eredményre törekszik majd. A túlságosan hangzatos ígéreteket elkerüli, illetve menedzselni igyekszik az októberi 1956-os megemlékezések politikai hatását. Az előálló helyzetben a szabad demokraták függetlenebb politikusai nem fogják avval gyötörni, hogy rendezze az ügynöktörvény vagy az utódpártiság kérdését. Arra lehet számítani, hogy az új kormány viszonylag jobban kidolgozott és már komolyan vehető reformprogrammal áll elő, az év végén az euró 2012-es bevezetését hirdetve meg. Gyurcsány nekilát egy új balközép párt szervezésének, amely a 2009-es európai parlamenti választáson debütálhat, és amelyik mellett esetleg alakulhat egy kisebb, de látható baloldali párt is, jelenlegi szocialista vezetőkkel és a koalíció tagjaként. Gyurcsány kardinális kérdésként kezeli majd a strukturális alapok elosztásának ügyét, és kísérletet tesz arra, hogy ezek segítségével csillapítsa a makrogazdasági feszültségeket.
Ismétlem, mindez azt jelenti, hogy a semmiféle komoly gazdasági reformba nem kíván, de nem is fog belekezdeni.

A szerző közgazdász, tudományos munkatárs
(MTA Közgazdaság-tudományi Intézet)