A polgári otthonteremtés fejfájára

Ha rövid és világos összefoglalását szeretnénk adni a gondolatainknak, akkor a lényeg egyetlen mondatban megfogalmazható. A polgári otthonteremtés született: 2001-ben, infarktus érte 2003-ban és elhalálozott 2006-ban. Bár rövid élete nem volt haszontalan, hiszen az átadott lakások éves mennyisége a kilencvenes évek 20-25 ezres szintjéről 40 ezer fölé emelkedett. A program ezen túl is komoly sikereket könyvelhetett el: 10 ezret meghaladó új önkormányzati és egyházi tulajdonú bérlakást, egy addig nem látott, s mára a százezres számot is lassan elérő panelfelújítási programot, a lakáshitelezés kedvezőbbé válása következtében megugró lakáscseréket és felújításokat. Vannak még ezen felül nagyon fontos, részben számszerűsíthető, részben nem számszerűsíthető egyéb hatások: a gazdasági növekedés erősödése, a munkahelyek teremtése (különös tekintettel arra, hogy zömében ez a jelenség az egyébként nehezen elhelyezkedni tudó szakképzetlen emberek körében fejtette ki a jótékony hatását), a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása. Végül, de nem utolsósorban az egyik vagy talán legfontosabb áldása a programnak a családpolitikai következmény, azaz a családok helyzetének erősödése volt.
Sajnos ma már múlt időt kell alkalmaznunk, hiszen a nemrégiben bejelentett Gyurcsány-féle megszorítócsomag feltette az i-re a pontot. Az adókedvezmény megszüntetésével és a kamattámogatások banki megadóztatásával egyszeriben véget vetnek a polgári otthonteremtésnek, s a korábbi súlyos megszorítások megkoronázásaként lényegében felszámolják a támogatott forinthiteleket. Élt 6 évet. Már 2003-ban is szinte halálos csapást mértek rá, amikor az általuk 2002-ben és 2003-ban felpörgetett infláció miatt eltörölték az addig világos korlátokat állító kamatplafont (a hitelek kamata addig nem haladhatta meg a használt lakásoknál a hat százalékot, míg az újaknál az öt százalékot). Emellett drasztikusan csökkentették a felvehető hitelösszegeket, s ráadásul még az adókedvezményeket is megkurtították. Azóta a családok az olcsóbbnak tűnő, ám nagyon kockázatos deviza alapú hitelekbe menekülnek, amelynek árát a gyalázatos szocialista gazdaságpolitika miatt a jövőben kell majd megfizetniük.
Megfizetniük – amennyiben képesek lesznek rá! Hiszen ne feledjük, hogy egyszerre három, egyenként is szinte elviselhetetlen teher fog a Gyurcsány-csomaggal rájuk zúdulni. A megszűnő adókedvezmények és emelkedő törlesztőrészletek miatt (ugyanis a forint jelentős gyengülése miatt a deviza alapú hitelek terhei is nőni fognak), s a csökkenő jövedelmek következtében (itt akár sajnos arra is lehet gondolni, hogy a munkahelyek megszűnése mind a magán-, mind a közszférában sok család számára a közeli jövőben komoly veszélyként fenyeget), de amiatt is, hogy a lakások fenntartási költségei ugrásszerűen emelkedni fognak. Ezerszer meggondolja ezek után bárki, hogy mikor költözik majd nagyobb lakásba, hiszen a lakhatás fűtés- és világításárai nagyságrenddel drágulnak. Ezen a területen is elmondható tehát, hogy a bejelentett intézkedések rombolóak, nem illeszkednek semmilyen koncepcióba, s nem számolnak igazából semmilyen közvetett hatással. Nem feledkezhetünk el ugyanakkor arról, hogy az elöljáróban említett összefüggések visszafelé is igazak: a megépített lakások számának csökkenése visszaveti a gazdasági fejlődést, növeli a munkanélküliséget, erősíti a bénító körbetartozási hullámot, s fokozza a csődök számát is. S urambocsá! – s ez az amit a kormány számos szakértői tanulmány megállapításai dacára képtelen megérteni és elfogadni – csökkenti az államháztartás bevételeit is! Kevesebb áfabefizetés, kevesebb illeték, s a munkanélküliség miatt visszaeső személyi jövedelemadó és járulékbefizetés, viszont emelkedő szociális kiadások lesznek a csomag következményei.
A konkrét intézkedések romboló hatásain túl fontos még megemlíteni a bizonytalanságból fakadó nehézségeket is. Az ingatlanadó jövőbeli lehetősége ott lebeg az emberek feje felett, s nem tudni, hogy mit hoz a holnap. Amennyiben a megszorítások nem érik el a céljukat (amelyre azért lássuk be, hogy komoly esély van, ismerve a magyar embereknek a szocializmusban tökélyre fejlesztett képességét a kiskapuk keresésében és megtalálásában), akkor újabb megszorítások következhetnek. A szocialisták nem ismernek másfajta megoldást. Vagy osztogatnak vagy szorongatnak. Esetleg mind a kettőt egyszerre. Pedig a teljesítményt és a közteherviselést nem adóemelésekkel és szankciókkal lehet elérni. Egy igazán fenntartható növekedési pályához az emberek, a családok és a vállalkozások érdekeltségére kell elsősorban építeni. A szankciók és az ellenőrzések érdemileg és hosszú távon csak az érdekeltség fokozása mellett lehetnek eredményesek.
Mindez azonban csak egy feltétel teljesülése estén alkalmazható: hitelesnek kell lenni. Az, aki néhány hónapja áfát csökkentett, majd most emelni akar, az, aki néhány hónapja a foglalkoztatás járulékterheit akarta csökkenteni, ma ugyanezeket jelentősen emelni szándékozik – nos, az nem hiteles. Aki még néhány hete is határozottan tagadta, hogy bármi baj lenne, most pedig a sokkterápia mellett kardoskodik – nos, az nem lehet hiteles. Akinek négy éve az volt az első dolga, hogy a miniszterek, az államtitkárok és nem utolsósorban a miniszterelnök fizetését megduplázza, most pedig mindenkit meg akar sanyargatni, csak a saját béréből nem enged – nos, az nem hiteles. Aki pedig nem hiteles, s ráadásul a problémák kialakulásáért és elhatalmasodásáért egyaránt felelős – miközben szemmel láthatóan az orvosságot sem ismeri a bajainkra – nos, annak szerintem le kell mondania!

A szerző országgyűlési képviselő, Fidesz