Hadüzenet az állampolgároknak

Hadat üzent a kormány. Kicsit késleltetve ugyan, de bejelentette a hadüzenetet. Annak az országnak üzent hadat, amelynek szolgálatára nemrég esküt tett. Ez első pillantásra meghökkentő ugyan, de egy baloldali kormány nem ismer lehetetlent.
Mostantól a kormány nem dicsekszik kolosszális gazdasági eredményeivel. Készül a harcra, készül arra a hadakozásra, amely közte és az állampolgárok közt zajlik majd. Kard ki kard! Gyurcsány, Veres, Hiller, Lendvai és a többiek mind bátran kiállnak egy szál janicsárkarddal a kezükben, és veszettül forgatják elmeélüket a fegyvertelen nyugdíjas, a háromgyerekes, a kis fizetésű családos, a vidékről bejáró diák ellen, de főként és legelsősorban azok ellen, akik dolgoznak, akik adót fizetnek, akik gyereket nevelnek. A középosztály, a munkásság és az alsó középosztály ellen. A „baloldali” kormány nyíltan hadat üzent azoknak a rétegeknek, amelyek vállukon tartják a társadalom összes terhét.
Szépen nézünk ki.
Mostantól a kormány nem fecseg adócsökkentésről, hanem adót emel, nyíltan, férfiasan, irgalom nélkül. Mától kezdve nincs nyavalygás. Mától kezdve Feri nem táncol. Idehaza legalábbis nem. Máshol, másoknak – talán. Attól függ persze, kik fütyülnek neki. Akarod tudni, kinek táncol a miniszterelnököd, haver? Ne akard tudni! Ezt most már nem köti az orrodra. Megtetted neki, amit akart, megválasztottad, a továbbiakban te nem vagy neki ember. Kutyába se vesz téged. Még arra se méltat, hogy eléd álljon: „Bocs, átvágtalak, mint azt a bizonyosat a palánkon.” Éppenséggel nem gyűlöl téged, csak hát zavarod.
Bízik abban, hogy továbbra se olvasol újságot, és csüggsz a Győzike-show-n. Amíg te a Győzike feleségének bájain legelteted a szemed ahelyett, hogy használnád a fejed, addig ez a kormány biztonságban van.
Hogy te nem rájuk szavaztál? Akkor mindent megérdemelsz. Vályogházadat luxusvillának fogják besorolni, és fizetsz, mint a köles.
Te meg rájuk szavaztál? Oké. Megtetted, amit akartak tőled. Mást tőled ez a kormány nem akar. Sajnálkozni fog, ha zavaró tényezővé válsz. Homok vagy a szemükben. Kipislognak téged, ne félj. Kitörölnek a szemükből, mint zavaró tényezőt, és nem marad utánad semmi, egyetlen könnycsepp sem. Talán egy kis kényelmetlenség emléke. Valami szúró, viszkető érzés.
Ha elmész tüntetni a munkahelyedért, akkor rohadt szélsőjobboldali leszel. Majd szétrúgja a hátsódat a rendőrség. Ha fotóst vernek, mit gondolsz, neked mi jár? Mit vártál? Hogy egy baloldali kormányfő számára te sors vagy? Hogy sors vagy, hogy ember vagy, akivel nem lehet játszogatni, trükközni? Mit reméltél? Hogy nekik te egy fontos élet leszel? Hogy majd megvéd, mert dolgozol és gyereket nevelsz? Hogy majd kiáll az érdekeidért? Komolyan ezt hitted?
Nem ismered a baloldali politikai egyszeregyet. Az a lényege, hogy te kiállsz értük (mert te, aki rájuk szavaztál, kiálltál értük), ők meg – hát ők meg nem állnak ki érted. Érted? Ugye hogy nem érted! Hatvan éve nem érted.
Azt hitted, két operabál között számítasz nekik? És mire alapoztad ezt? Ébredj fel: sosem voltál és most sem vagy számukra tétel. Hallhattad kormányod fejét: kicsit kényelmetlenül élsz majd, azt mondja. Kicsit viszket, kicsit szúr, ennyi. Hogy te ezt többnek érzed? Hogy te úgy érzed, hogy nemcsak becsaptak, hanem meg is aláztak? Ezt csak azért érzed, mert még nem mondták meg neked a tévében, hogy mit érzel. Légy türelmes, meg fogják mondani. És azt fogod érezni, amit ők mondanak. Ha esetleg mégsem azt éreznéd, amit ők mondanak rólad, hogy te azt érzed, akkor a jobboldali populizmus hálójába kerültél. És akkor te bizony hogy hőbörögsz. De hiába hőbörögsz, hogy neked a rezsiköltséged jövőre esedékes megduplázódása nem kényelmetlenség, hanem végtelen megaláztatás. Ez ma már a kormány egyetlen tagját sem érdekli.
Nem szavaztál rájuk? Meg leszel büntetve. Olyan ingatlanadót kaptok a nyakatokba, hogy csak néztek. Jobban ismerjük a budai polgári kerületeket, mint az ÁVO.
Te meg kétszer visszaszavaztad őket a hatalomba? A mór megtette kötelességét. Hogy nem vagy mór? Hát mi vagy? Magyar munkás vagy? Te meg polgár? Te meg gazda? Egyre megy. Nekik ti mind mórok vagytok. Akiknek csak kötelességük van.
Majd ha kitisztul a fejed, meglátod az összefüggéseket. Ők ezt a te érdekedben nem szeretnék. Ők azt szeretik, ha te tévézel. Ha sok-sok tévéműsort nézel. Onnan mindent megtudsz. Először is megtudod, hogy mi a véleményed. Megtudod, hogy neked megértőnek kell lenni az államháztartási hiány miatt. És a családodnak is megértőnek kell lennie. Tehát a nagylányod jobb, ha ki se tölti a felvételi lapot. Igazából akkor megértő. A feleséged akkor megértő, ha nem akarja, hogy nyaralni menjetek. Hanem azt mondja: „Minek menjünk Opatijába vagy a Balatonra? Jó nekünk a Népligetben is. Majd ott napozunk.” Te pedig akkor vagy megértő, ha kussban kifizetsz mindent, aminek az árát csakis a te érdekedben most megemelték. Adót, rezsit, villanyt, gázt, gyógyszert, tandíjat, benzint, közlekedéstarifát. Azért emelik ezeket most egyszerre és mindet, hogy ne kelljen félned a holnaptól.
Tegnap táncolt neked, ma meg azt mondja, csak egy kis kényelmetlenség. Kicsit szúró, kicsit viszkető érzés. Add el a használt kocsidat. Lehet, hogy kicsit viszket majd, de ő azt mondja, kibírod. Mit mondasz? Hogy neked a tenyered viszket? Hiába viszket. Most már nem leszel a méltóságosok közelébe engedve. Gyurcsány Ferenc eztán nem tart lakossági fórumot. Legalább három és fél éven át nem guggol a visszeres lábú nénikék mellé sem egy kis bájolgásra.
Nem tudom, miért lenne az neked megalázó, hogy oda kell állni a fiad elé, és azt mondani neki: „Holnaptól nem tudok neked zsebpénzt adni. Se sokat, se keveset.” Nem értem, miért csapsz belőle akkora ügyet, hogy a nagylányodnak meg azt kell mondanod, nem tudod kifizetni a különóráját, ha belegebedsz, akkor sem. És ha azt mondja, „apa, akkor hiába vagyok kitűnő, mert nyelvvizsgakülönpontok nélkül nem vesznek fel az egyetemre”, akkor nézz mélyen a szemébe, és mondd azt, amit a kormány vár tőled: „Teszek rá, kislányom, hogy tovább tanulsz-e.” Ha ez még nem megy, esténként gyakorold. Menni fog. Ha sír a lányod, rá se ránts. Mondd meg neki, hogy egyetemre most nem mehet, viszont július 1-jétől már tizennyolc évesen joga van a művi meddővé tételhez. Ha hálálkodik, mondd meg neki, ezt az Alkotmánybíróságnak köszönje, ne neked. Ha nincs erőd ennyi cinizmushoz, meríts erőt valahonnét. Például gondolj arra az emberre, aki a választások előtt táncot lejtett neked. Tegnap még táncolt, ma megmondja, hogy mindaz, ami most történik veled, semmiség. Globálpolitikai szemszögből egyszerűen smafu. A lányod könnye, a fiad szemrehányása, a feleséged keserűsége, az üres zsebeid: mindez lényegtelen. Csak egy kis szúró, viszkető érzés. Egyébként megnyugtatlak, a gyereknek úgyse tudnád finanszírozni az egyetemi költségeit. Nem tudom, miért olyan nagy baj neked az, hogy most már nemcsak nyaralni nem fogtok, hanem a strandra se tudtok kijárni nyaranta.
Szeretném, ha éreznéd, és megértenéd végre: te mint magyar állampolgár, akkor is, ha dolgozol, a kormánynak nyűg vagy. A kormány, ez a hercig, jól összeválogatott langymeleg akol, jól ellenne nélküled. Te neki csak gondot jelentesz.
Nyűg vagy, mert sztrájkolhatsz. Mert pörös szádat nem biztos, hogy befogod. Nyűg vagy, mert kiderülhet rólad, hogy mégis szeretnéd a nagylányt tovább taníttatni. És mert fizetéskor a fiadnak változatlanul a farzsebébe akarod dugni a havi zsebpénzét. Ha többet nem, hát legalább annyit, amennyi eddig jutott. Makacs magyar.
Nyűg vagy, mert munkahelyet akarsz, nem segélyt. Nyűg vagy, mert dolgozol. Kedves „aktív dolgozó réteg”, vedd tudomásul, hogy a következő négy évben egyszerre leszel nyűg és fejőstehén. Egyszerre vagy sztrájkra rávehető potenciális ellenség és kifacsart citrom, amelyet a kormányon lévő szociáldemokrata efendiknek az utolsó cseppecskéért is érdemes még tovább préselni és facsarni.
Nyűg vagy, mert lakni akarsz. Mert enni akarsz adni a családnak, és télen, amikor a feleséged kínai piacon vásárolt termóban üldögél a tévé előtt, a gyerekek meg prüszkölnek, rühelled azt mondani, hogy vegyétek lejjebb a gázt, mert nem tudjuk kifizetni a számlát. Ezért vagy nyűg. Mert érzéseid, vágyaid vannak. Mert többet akarsz.
Két lehetőség van. Vagy tudomásul veszel mindent, és szép lassan megtörik a gerinced. Egyre többet fogsz kussolni. Egyre többet fizetsz, és egyre többet hallgatsz.
Vagy pedig azt mondod: elég volt. Most már elég volt. Szúr is meg viszket is, az igaz, de másképpen! A szívem szúr, ha magamba fojtok mindent, és csak hallgatok! És a tenyerem az, ami viszket!
Emlékezz rá! Mit is mondtak neked? „Húz-zál bele! Húzd be az X-et!”
És most kinek akarsz te behúzni?

A szerző irodalomtörténész, szerkesztő