Luxusbörtön

Nem megy ki a fejemből az a közérdekű epizód, amely a minap esett meg a Fővárosi Közgyűlés plenáris ülésén. Zsinka László, a MIÉP–Jobbik frakcióvezetője azt fejtegette, hogy a fővárost is elérte a gyurcsányi handabandázás, vagyis a korábbi nagy ívű fejlesztési ígéretek helyett az önkormányzati választások kampányára készülve most minél kevesebb közpénzt igénylő projekteket vesz elő a főváros. E megállapítás igazságtartalmát elég nehéz volna objektíven tagadni. A hangzatos PPP-konstrukciók honi verziójában ugyanis, amikor a közfejlesztésekbe magántőkét vonnak be, lényegében nem történik egyéb, mint hogy a tehetségtelen és fantáziátlan hatalomgyakorlók a jelenlegi adófizetők mellett a gyermekek és unokák generációit is felelőtlenül eladósítják a tiszavirág-életű politikai érdekekért, a napi túlélésért. Olyan, mintha épülne-szépülne az ország és a város, pedig csak Potemkin-falvakról van szó. Zsinka azonban nem állt meg a tényszerű helyzetelemzésnél, hanem – országos léptékűvé emelve mondandóját – azt is hozzátette: ha Magyarország jogállam lenne, a miniszterelnök börtönben ülne.
Magyarország természetesen jogállam, ha kezdetleges és csökevényes is. Ugyanakkor a pillanatnyi miniszterelnöknek a felületes szemlélő optikájával jó néhány síkos ügyet a nyakába lehetne varrni; feltéve, ha nálunk is meghonosodott volna az a fajta nyomozó-államügyészi gyakorlat, mint például Olaszországban, amely sem politikai, sem maffiatekintélyt nem ismer. De nem honosodott meg: ezen a tájon a Nomentana és Fittelina típusú ügyeket inkább elsikálják, mert még az igazságszolgáltatásra vonatkozó költségvetési fejezet látná a kárát a túlzott keménykedésnek. Gyurcsány üzletemberként jó érzékkel mindig a törvényesség határán egyensúlyozott (a Medgyessy-féle „törvényes, de nem erkölcsös” kategóriát testesítette meg); ez a mentalitás azonban egy más léptékben, a kormányzás műfajában akár államcsőddel is fenyegethet. Így aztán én nem kívánom, hogy a Nagy Handabandázó (luxus)börtönben üljön: megelégednék azzal, ha nem ülne a kormányfői bársonyszékben.
Nehéz lehet azonban elviselni a defenzívába került, hazugságban maradt européer szocialistáknak, ha főbenjáró kérdésben egy MIÉP–Jobbik-politikusnak van igaza. Mivel a kormányzó pártok fővárosi impotenciáját bajos vitatni, az MSZP frakcióvezető asszonya, a párt bukott főpolgármester-jelöltje, Gy. Németh Erzsébet szót kért, és megpróbálta stiláris harcmezőkre terelni a dolgot. A pártbéli szervilizmus szép példájaként a miniszterelnök nevében visszautasította Zsinka kijelentéseit, szó szerinti jegyzőkönyvet kért, majd némi szövegelemzés után kilátásba helyezte, hogy akár jogi lépéseket is tesznek Zsinka ellen.
Bravó, frakcióvezető asszony: ez a beszéd! Ilyen a demokrácia szociáldemokrata szemszögből: ha nem tudunk érvelni, rohanunk a bíróságra. A főváros parlamentjében elhangzott szavak miatt, a politikai szólásszabadság nagyobb dicsőségére. Zsinka persze rögvest védekezni kényszerült: ő szakmai érveket sorolt, s eközben nyilvánított véleményt feltételes módban egy feltételezett helyzetről; vagyis nem kijelentést tett, hanem csak véleményt nyilvánított. Nyílt politikai ütközet helyett szánalmas bírósági hablaty: a MIÉP– Jobbik máris besétált az MSZP kátyús utcájába. Szívből javaslom Gyurcsány Ferencnek, mihamarabb szabaduljon meg a frakcióvezető asszonytól, mert szörnyű blamázs az ilyesfajta antidemokratikus harcmodor. Persze csak ha nincsenek elévülhetetlen érdemei – például a Divatcsarnoknak az általa helyszíni sajtótájékoztatón beharangozott csúcsmúzeummá alakítása terén…