Zárójelbe tett magyar honvédelem

Szekeres Imre ízig-vérig szocialista pártpolitikus lesz a honvédelmi miniszter. Bár senkit sem lehet jogosan bírálni újdonsült beosztásába kinevezésének első napján, a polgári oldal és minden józanul gondolkodó magyar számára Szekeres előéletéből nyilvánvaló, hogy folytatódni fog az egyik legfontosabb nemzeti intézmény tudatlan-tudatos degradációja. Az a folyamat, melyet Juhász Ferenc vezetése idején egy olyan védelmi felülvizsgálat jellemzett, melynek célstruktúrájától „csak” a finanszírozást vették el.
Márpedig a Honvédelmi Minisztérium (HM) tevékenységi területe közel két évtizednyi hányattatást követően ma már mindenképpen nagy odafigyelést igényelne, hogy valamikor majd újra betölthesse azt a szerepet, amit az ilyen intézmények a világon mindenütt betöltenek az adott ország és nemzet életében. Ne legyen kétség: a HM által irányított honvédség már jó pár éve elhagyta azt a kritikus szintet, amikor még képes volt az alapvető feladatok ellátására, ám a negatív folyamatok mielőbbi megállítása nyilvánvalóan megkönnyítené a valamikor – reményeink szerint – biztosan bekövetkező rehabilitációs munkát. De mik is ezek a feladatok? Ha egy mondatban kellene öszszefoglalni, akkor a modern honvédségnek „a nemzeti szintű szükséghelyzet-megoldó intézménynek” kellene lennie, egyfajta olyan biztosításnak, melyet a nemzet a legrosszabb időkre köt, miközben puszta létével hozzájárul a nemzeti érdekérvényesítés reális manőverezési terének fenntartásához. Mert – biztonságpolitikai előrejelzések, szalontrendek ide vagy oda – a rossz idők bizony jönnek a legkülönbözőbb formában, hiába is akarja elhitetni velünk a Gyurcsány-kormány, hogy egy merőben új korban élünk, melynek a yuppie-k a főhősei, és amelyben a vállalati hatékonyság a döntő. Az elmúlt (és az éghajlati trendeket figyelembe véve a jövőben sokszor ismétlődő) árvíz éppen a honvédség egyik nélkülözhetetlen békeidőszaki feladatára mutatott rá, melyben hiányos technikai felszereltségével ugyan, de tökéletesen helytállt. Parancsra a szerződéses honvédektől a magasan képzett Gripen-pilótákig mindenki rakta a homokzsákokat, olyan alkalmazási rugalmasságot, integritást demonstrálva, mellyel civil szervezet soha nem vetekedhet. Uniós és NATO-integrációtól függetlenül térségünk hagyományosan instabil, míg a globalizációból eredő új kihívások a következő évtizedekben minden bizonnyal igénylik majd a honvédség úgy regionális, mint globális fegyveres bevetését, olyan munkáját, melyet a szocialistákhoz közeli őrző-védő cégek sajnos nem tudnak elvégezni.
Míg az eléggé világos a polgári-nemzeti értékrendűek számára, hogy a honvédelemnek mit is kellene jelenteni ma, a XXI. században, érdemes egy pillantást vetni arra, hogy a valóságban a Gyurcsány-kormány újabb megszorításai miként sújthatnak majd le a HM-re a következő években. Merthogy ez bekövetkezik, az szinte biztos. A honvédelmi struktúra nem tudja magát megvédeni (különös tekintettel a végekre, azaz a csapatokra), mivel politikai hasznot nem hajt, szavazatot nem hoz társadalmi támogatottság híján. A területvédelmi képességek magvát még magukban hordó alakulatok, azokhoz kötődő fegyvernemek (harckocsik, tüzérség, légvédelmi rakéták, harci helikopterek, MiG–29-esek) könnyű prédái lehetnek az újabb „spórolásnak”, s most az sem kizárt, hogy a Gripen-program sem bizonyul érinthetetlennek, vagy legalábbis nem élnek majd a drága gép nyújotta lehetőségekkel.
Mint mindig, ismét a HM vízfejét kitevő személyi állomány lesz a legjobb helyzetben íróasztala megvédéséhez.