Az utóbbi időben elterjedtek az ilyen mondások, hogy „elszaladt a költségvetési hiány” (mintha lába volna a szerencsétlennek), „romlik a forint” (mintha az magától menne), „túlléptük az idénre tervezett…” (bármi behelyettesíthető ide, ami a gazdasági életet illeti). Az általános alany és a többes szám első személy használata uralkodóvá vált. Senki nem tehet semmiről. Különösen nem az immár jogfolytonos kormány, amely jogfolytonos a Kádár-, Grósz-, Németh-, Horn-, Medgyessy-, Gyurcsány-kormányokkal. Akik szintén nem feleltek (hiszen senki nem vonta felelősségre őket) az ’56 utáni véres megtorlásokért, a húzd meg-ereszd meg politikáért, a falvak szétveréséért, a puha diktatúra mocsaráért, a dollármilliárdokban mérhető végzetes eladósodásért a Kádár–Grósz–Németh-uralom alatt, a gazdasági összeomlásért és a spontán privatizációért, amely a rendszerváltozáshoz vezetett, majd utána a teljes gazdasági-társadalmi csődért, az ellenforradalmi taxisblokádért, a Horn-, Medgyessy-, Gyurcsány-féle embertelen és hazug társadalom- és gazdaságpolitikáért, ami az utóbbi négy év 5000 milliárdos adósságnövekedésében csúcsosodott ki!
Hol a pénzünk, és kik a felelősök azért, hogy ez a teljes csőd létrejöhetett? Senki, illetve a vezetők ránk, az egész népre akarják hárítani a felelősséget, mondván, hogy mi mindannyian felelősek vagyunk érte. Döbbenetes, de még elképesztőbb, hogy ezt a nyelvi leleményt elfogadjuk… Elfogadjuk a magyarázatot, hogy nyugdíjakra fizették ki – mire fizetjük akkor évtizedek óta a járulékainkat, ha ez csak hitelből fedezhető? Autópályákra? Azok nagyrészt még ki sincsenek fizetve, az unokáink is fizetni fogják Európa legdrágább, a PPP-programban épített pályáit.
Álljon itt egy keserű vicc a korlátlan felelőtlenségű társaságról, amit úgy hívnak, hogy magyar kormány (az ország egy kft.). Összedől egy ház, beomlanak a vasbeton födémek, összeroppannak az oszlopok, maguk alá temetnek építőket, lakókat, mindenkit, aki benn rekedt a házban. Összeül a bíróság, és maga elé idézi (ki mást is idézhet?!) a vasbeton szerkezet alkotóelemeit: a homokos kavicsot, magyarul sódert, a betonacélt és a cementet. Elsőnek a sóder áll a bíró elé: „Én, kérem, csak éreztem, hogy nyomnak minden irányból, egy darabig ellenálltam, aztán egyszer csak összeroppantam, porrá zúztak a rám nehezedő erők. Homok, törmelék lett belőlem.” Másodiknak a betonacél következett: „Engem meg minden irányból húztak, nyúltam, csak nyúltam, és egyszer csak nem bírtam tovább az iszonyú feszültséget, elszakadtam. Így történt, bíró úr, látja, mi lett velem.” A cement nagy nehezen állt a bíró elé, látszott rajta, hogy legszívesebben megszökne, de a bíró hajthatatlan volt: „Na, cement, veled mi történt?” A cement válasza: „Hja, kérem, bíró úr, én ott sem voltam!” Így dől össze egy ház, temet maga alá mindent, és a cement nagy nehezen kimondja az igazat, hogy ott sem volt. A vezetőink sem voltak ott? Ha ott voltak, azért felelnek, ha nem voltak ott, akkor azért! A házunk, az egész ország pedig összedőléssel fenyeget…
És hol a cement, ami egy népet, egy országot összetart?
És hol a „felelős kormány”, ami már az 1848-as 12 pontban is így szerepelt?
A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)
origo.hu
Csapdát állított a rendőröknek egy esztergomi férfi.
