Most zajlik a jövő kiárusítása

Szilágyi Emese
Hónapok teltek el a választások óta. Az ország gazdasági helyzete siralmas, a kormány napról napra új ötletekkel áll elő, rémisztgeti a lakosságot a sarcolással. A csahosból szalonellenzékivé vedlett média címlapon hozza a felháborító intézkedéseket, a lakosság morgolódik. Külföldi és belföldi közgazdászok szajkózzák, hogy ez a csomag semmire nem jó, az államháztartás rendbetételére alkalmatlan. Ekkor viszont felmerül a kérdés, hogy miért? Miért kell sarcolni? Ki fog ebből hasznot húzni, hiszen a kormánykoalíció népszerűségét elveszti, a gazdaság motorját jelentő középosztály pedig tovább csúszik lefelé, az államháztartás csődkörüli pályán marad…
Első pillantásra valóban érthetetlen, másodikra, harmadikra, negyedikre aztán egyre tisztábbá válik a kép. Főleg, ha a szájára lakatot tenni nem tudó gazdasági miniszter elszólja magát: „országterméket kell előállítani”. Az országtermék pedig nem jelent mást, mint jól képzett munkaerőt, amely minden bizonnyal olcsó is, de azért beszél nyelveket. Ehhez aztán hozzáadunk egy adag méregdrágán megépített, a lakosság számára elérhetetlen áron igénybe vehető infrastruktúrát (lásd autópálya), és előállt a Magyarország Nyrt. terméke. Made in Hungary. Kóka úr már most gondoskodik vevőkről, tárgyalásokat folytat a globális tőke képviselőivel. Akiknek örülnünk kell, hiszen ők ide fognak beruházni…
Szomorú, de ide jutott a magyar nemzet. Termék lett belőle, amelynek eladásáról gondoskodik a miniszter úr, az előállításba már nem kíván minden áron beruházni (fer), bérekről, szolgáltatásokról, magyar termékről, magyar gazdákról, magyar vállalkozókról pedig hallani sem akar. „El lehet menni!” Sok százan leírták már, hogy a kormány vállalkozásnak tekinti hazánkat. Igen, ez így van. DE! A jelenlegi kormány regnálása nem fizikai törvényszerűség. Az aktív szavazók alig több mint fele adta rájuk voksát. Tudjuk, hogy mely társadalmi rétegek jelentik az MSZP–SZDSZ-koalíció bázisát. Vegyük sorra őket.
A nyugdíjasok között köztudottan nagy a baloldal népszerűsége. Feltennék nekik egy kérdést: drága nagymamák és nagypapák! Amikor behúzták azt a bizonyos ikszet, gondoltak az unokáikra? Megfordult az önök fejében, hogy a jövő generációk jövőjét adják el? Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy önök annak tudatában szavaztak bizalmat a szociálliberális kormánynak, hogy tudták, hőn szeretett, dédelgetett unokáikból, dédunokáikból országtermék lesz. Hány unoka ér 19 ezer forintot?
Akkor nézzük tovább: a statisztikai adatok szerint szembeszökően nagy népszerűségnek örvend Gyurcsány Ferenc és csapata az alacsony iskolázottságúak, a segélyekből élők körében is. Mint tudjuk, ezeknek a néprétegeknek a legkisebb az esélyük az előrébb jutásra, a társadalmi mobilitás közöttük nagyon alacsony. De tudom, hogy ők is szebb, gazdagabb jövőt álmodnak gyermekeiknek. Ezért kérdezem tőlük: arra szavaztak, hogy gyermekeik országtermékké váljanak? Talán igen, előfordulhat, hogy valaki azt feleli, a mostani állapotoknál még az is jobb lenne. De! Tudja ön nyelvekre taníttatni a gyermekét? És tudja-e, hogy milyen és mennyi munkát kell egy országterméknek végeznie? És azt tudja-e, hogy ezért a munkáért mennyi bért fizetnek majd egy olyan világban, ahol a munkáltatók között már nincsen verseny? Az ön leendő unokái, dédunokái? Ők is legyenek országtermékek? Nehéz kérdés… Sajnálattal és megdöbbenéssel vettem tudomásul, hogy „a buli színe piros” kampánynak köszönhetően a fiatal lakosság körében is tudta növelni népszerűségét a koalíció. Mivel fiatal vagyok, tudom, hogy jó bulizni. Tudom, hogy jópofa dolog, ha a miniszterelnök nem átall együtt sörözni velünk. De amikor a jövőnkről döntünk, talán más szempontok alapján kellene mérlegelnünk. Igen, nagy hiba volt, hogy a fiatalosságáról és lendületességéről híres Fidesz most mintha megfeledkezett volna erről a szavazótáborról. Tudom, hogy Viktor bordó nyakkendőben nem volt olyan trendi, mint Feri felgyűrt ingben. De kedves fiatal barátom! Neked megsúgta a Feri két sör között, hogy ő most tulajdonképpen nem egy szociális állam felépítésére készül, hanem mint jó vállalatvezető, országtermékek gyártására kéri a bizalmadat. Mert nekem nem mondta… Sőt! Szocialista érzelmű diáktársaim egyikének sem mondta. És úgy mellesleg. Te akarsz országtermék lenni? Én valahogy nagyon nem!
Mindent összevetve: Gyurcsány Ferenc és baráti köre becsapta saját szavazótáborát. Ezerszer elmondott igazság. De ez nem jelenti azt, hogy nincs mit tenni. Ez egy próba. A magyar társadalom próbája. Megmutatja, hogy megérett-e a társadalom a demokráciára, tud-e élni az általa igénybe vehető eszközökkel? Ha igen, akkor új fejezet kezdődhet a harmadik köztársaság történetében. Egy olyan új jövő kezdődhet el, amelyben a kormánypártok nem intézhetnek el mindent a társadalom feje fölött. Ha nem, nos, akkor eljön az, aminek körvonalai már kirajzolódhattak mindazok előtt, akik tehetetlen dühükben napjaikat azzal töltik, hogy kifürkésszék a látszatintézkedések és látszatfelháborodások, látszat-egyensúlykeresések és a kormányfő látszatpatriotizmusa mögött rejlő valóságot.
Még egyszer hangsúlyozom: mindez nem fizikai törvényszerűség. Amikor a szavazópolgárok voksolnak, szerződést kötnek a győztes párttal. Felhatalmazást adnak programja megvalósítására. Ez a kormány nem az általa hirdetett programot valósítja meg. Ez a kormány megtévesztette választóit. Ha pedig az egyik szerződő fél tévedésben van, az a szerződés semmisségét vonja maga után. Eljött az ideje az összefogásnak. Hogy a társadalom egésze, tekintet nélkül pártszimpátiára és személyes sérelmekre, vállt vállnak vetve, egységesen mondjon NEM-et az eljövendő nemzedékek kiárusítására. Ez pedig a ma élő, ma ereje teljében lévő generációk feladata. Ehhez viszont szükség van arra, hogy a társadalom minden tagja, alkotó sejtje önmagától ismerje fel a rögvalóságot. Mint az elmúlt években bebizonyosodott, mi, jobboldalinak, nemzetinek, polgárinak nevezett oldal tagjai nem „ébreszthetünk fel senkit, aki aludni akar”. Mert nem hisznek nekünk. Ha mi állunk ki magunkban tiltakozni, ellehetetlenítjük, elhiteltelenítjük az ügyet. Hiszen csak legyintenének ránk, és hatalomvágynak tudnák be tetteinket. Itt merül fel a média felelőssége, amelyről most nem szeretnék írni. Nekünk most csendben kell maradnunk, és utolsóként kell majd a tiltakozók oldalára állnunk – ha lesznek tiltakozók. Mert a következő kormánynak az egész nemzet kormányának kell, kellene lennie.
Végül visszatérek az eredeti kérdéshez, miért van szükség a „reformokra”? Ez a csomag jól előkészíti a talajt a küszöbön toporgó multinacionális nagytőke számára. Ez a csomag minden, még állami tulajdonban lévő vagyont tönkretesz, elértéktelenít, hogy minél olcsóbban el lehessen azokat adni. Ez a csomag minden társadalmi osztályt sújt, a végletekig kizsigerel, hogy aztán a hazánkban sátort ütő multikat megváltóként üdvözölje a lakosság. Végezetül ez a csomag eltereli a figyelmet a háttérben folyó aknamunkáról, a jövő kiárusításáról.

A szerző joghallgató