Magyar kormányküldöttség hajlongott a londoni és frankfurti pénzügyi központokban. Jókora csomagot mutogattak a pénzpiaci befektetőknek: Lám, ezt tesszük népünk hátára. Tetszik? Tetszett. A „piac” üdvözölte a csomagot, amelyet a magyar parlament „csomagolt be”, s a piaci befektetők elégedettek voltak a politikai vitanapon elhangzott miniszterelnöki elszámolással. De vajon elnyerheti-e a magyar nemzet tetszését is egy ilyen beszámoló? Gyurcsány Ferenc szavai megfeleltek-e a valóságnak és a magyar törvényeknek, avagy egy új megtévesztéssel állunk szemben? E kérdésekre a tények adnak választ.
A történelmi emlékezésnek az Országgyűlés június 19-i jegyzőkönyve rögzíti a Gyurcsány-csomag alapját képező kormányfői elszámolást. „Miért kell az egyensúly érdekében lépéseket tenni?” – tette fel a miniszterelnök a szónoki kérdést, és válaszolt is rá: „2002 és 2006 között 12 ezer milliárd forinttal költöttünk többet, (…) ebből 7000 milliárd forintnyi bevétele keletkezett az államnak, (…) 5000 milliárdot pedig hitelből finanszírozott. Az elmúlt négy évben egy rendkívül intenzív szociális igazságteremtő, szociális kiigazító és modernizációs programot hajtottunk végre. Ezt a bizonyos 12 ezer milliárd forintot erre költöttük el. (…) Mire költöttük? Hol van az a 12 ezer milliárd forint? 71 százaléka, 8700 milliárd jóléti és szociális kiadásokra ment, legnagyobb része nyugdíj, oktatási kiadás és egészségügyi kiadás. 71 százalék! 14 százalék, 1700 milliárd forint gazdaság- és infrastruktúra-fejlesztésben, 11 százalékban finanszíroztuk az állam közrendvédelmi és igazságszolgáltatási feladatait. Ebben a 12 ezer milliárdban az elmúlt négy évben megnőtt az adósságszolgálati teher.”
Hm! 2006-ban Magyarországon ez a pár soros elszámolás az alapja egy évtizedekre ható törvényalkotási szándéknak. Az állítás lényege: az adósságállomány megnőtt, mert 12 ezer milliárd forinttal többet költöttünk a lehetőségeinknél, döntően jóléti célokra. Ám mindez tévedés volt, s nem engedhetjük meg, hogy hitelből éljünk. Vagyis le kell vonnunk a következtetést: a jólét rovására adót kell emelni, kiadási költségeket csökkenteni. A fenti „elszámolás” azonban nem elszámolás, tartalma és előterjesztése nem felel meg a törvényeknek és a tényeknek. A törvénytelenség szembeötlő, az adatok valótlansága nemkülönben.
Az alkotmány szerint a kormány az Országgyűlésnek felelős, ezért neki köteles beszámolni a tevékenységéről. A kormány pénzügyi-gazdasági tevékenységének követésére az Országgyűlés megalkotta az államháztartásról szóló törvényt (továbbiakban Áht.), amely „a közpénzekkel való hatékony és ellenőrizhető gazdálkodás garanciájáért, a kívánatos pénzügyi egyensúlyért, (…) a teljesség, a részletesség, a valódiság, az egységesség, az áttekinthetőség és a nyilvánosság alapelvének érvényesülésére” készült – olvassuk a törvényalkotók célját a jogszabály bevezetésében. A miniszterelnöki beszámoló első pillantásra sem felel meg ennek a feltételnek. De vajon miért nem? Talán nincs rá ideje a kormánynak, hogy a törvényes rendben és e nagy horderejű ügyben, akár azt meghaladó részletességgel tájékoztassa a „főnökét” és a nemzetet?
Az Áht. hatvan gépelt oldalas jogszabály – nem beszélve a számviteli előírások sok ezer oldaláról –, így pontosan előírja az éves költségvetések és megvalósult pénzügyi események zárszámadásának szerkezetét, elkészítésük ütemezését, előterjesztésük módját, többek között Az államháztartás információs és mérlegrendszere és Az államháztartás számvitele című fejezetek szabályai szerint. Előírás az is, hogy miként kell kitérni az adósság keletkezésére, a képződés okaira és a többletráfordítás részleteire. Az elszámolás bemutatását illető szabályok felsorolása a törvényben több tízszer akkora terjedelmű, mint maga a miniszterelnöki „elszámolás”.
Az államháztartás pénzügyi információs rendszeréért a pénzügyminiszter felel. (Alább látjuk, miként élt e felelősséggel.) Az Áht. külön fejezetben teszi kötelezővé a költségvetések, zárszámadások, vagyongazdálkodás ellenőrzését, amely az Országgyűlés pénzügyi-gazdasági ellenőrző szervezetének, az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a feladata. A számvevők évente és alkalmanként is ellenőrzik a kormány előterjesztéseit, így az éves költségvetéseket, zárszámadásokat. Az ellenőrzött dokumentumokat a képviselők megvitatják és törvénybe iktatják. Így az államadósság alakulása számos fontos részletével együtt évről évre nemcsak részletesen megismerhető, de a törvényekbe iktatva kötelező ismeretként mindenki rendelkezésére áll. Valóságtartalmuk sem vitatható, csak az Alkotmánybíróság előtt. Ebből az következik, hogy létezik elszámolás évről évre, amellyel a most előterjesztett miniszterelnöki elszámolásnak egyeznie kell. (Alább látjuk, nem egyezik.)
Előbb azonban még egy nagyon fontos szabályra kell tekintenünk. Az Áht. előír még egy nem éves, hanem választási ciklust lezáró zárszámadást (50. §). A Pénzügyminisztérium (PM) „részletes jelentést” köteles tenni az országgyűlési választások első fordulója előtt harminc nappal „az államháztartás állapotáról (…), a megelőző választási ciklusban keletkezett, későbbi éveket terhelő pénzügyi determinációkról, kötelezettségekről”, mégpedig a minisztériumok, az egyes elkülönített alapok, önkormányzatok bontásában. (E zárszámadás szabályai önmagukban nagyobb terjedelműek a miniszterelnöki elszámolásnál.) Erre azért van szükség, mert a tavaszi választáskor még nincs meg az előző év zárszámadása, anélkül nem lehet a ciklust összegezni, és nem zárhatók ki a rejtett elkötelezettségek sem, amit fel kell tárni. Anélkül, hogy részletes jogi okfejtésbe bonyolódnánk, bizonyítható, hogy a PM ilyen, a négy évre vonatkozó részletes jelentést nem tett közzé a választás előtt, sőt vannak adatok arra, hogy egyáltalán nem is készített. Ebben az esetben az előző kormány megsértette az Áht. ezen igen fontos rendelkezését.
Erre a törvénysértésre épült az a választási kampány, amely épp a tények ilyen törvénysértő elfedésével hozta választóit döntési helyzetbe. A választás megnyerésének ez a módja nemcsak erkölcsi, politikai, de jogi kérdés is, hiszen alkotmánysértő lehet azzal, hogy szándékos törvénysértéssel fosztotta meg az embereket, a politikai pártokat a hiteles tájékozódáshoz fűződő jogaiktól. Mi több, félre is vezethette őket, épp akkor, amikor a legfontosabb demokratikus jogukkal kellett élniük. Mindez nemcsak jogi, hanem történelmi kérdés is, boncolgatása jogászi, politikusi, alkotmánybírósági – köztársasági elnöki (?) – feladat. E cikk azonban a gazdasági szempontokra fókuszál, közöttük azonban jogi elemek is rendre felbukkannak majd.
Az ÁSZ az éves zárszámadásokon túl célvizsgálatokat is végez. Bár nincs kormányelszámolás a törvénynek megfelelő időben és tartalommal, azonban az ÁSZ végzett olyan vizsgálatot, amely itt most helyettesítheti a kormány beszámolását. 2006. május 22-én 67 oldalas jelentést tett közzé Az államháztartás adóssága kezelésének, alakulásának ellenőrzéséről. (Vessük össze a terjedelmet a miniszterelnöki hat-hét sorral!) A jelentésről „Tisztelt Képviselő!” megszólítású, „figyelemfelhívó” levelet kaptak az új parlament tagjai is. A vizsgálati jelentés száma 0604, illetve 0604–L, az interneten bárki elmélyedhet benne. Az ÁSZ az Áht. felhatalmazásával és e törvény betartásával ellenőrzi az államadósság alakulását, így hiteles „idegenvezető” lehet számunkra a miniszterelnöki elszámolás megítéléséhez.
A vizsgálat az 1999 és 2005 vége közötti hat évet fedi le, a miniszterelnöki elszámolás ezen belül 2002-től négy évet ölel fel. (Az 1990–2000 közötti évtizedet már korábban vizsgálták, és a miniszterelnök sem tért ki rá, így itt nem érintjük.) Az ÁSZ így összegezi az ellenőrzésük célját: „ez a jelentés bemutatja az államadósság növekedését kiváltó közvetlen okokat, összetevőket” – majd folytatja a kötelezettségek kezelésének körülményei, a jog- és szabályszerűség, célszerűség, eredményesség szempontjából. Tehát a miniszterelnöki (Miért kell az egyensúly érdekében lépéseket tenni? Mire költöttük?) kérdésekre ebben a jogilag releváns, nem vitatható tartalmú jelentésben választ talál az olvasó. A kormány ismerte, sőt véleményezte a jelentést, mert ez év márciusában megkapta a Miniszterelnöki Hivatal, a jegybank alelnöke, a kincstár alelnöke és az Államadósság Kezelő Központ Rt. vezérigazgatója. A Pénzügyminisztérium így öszszegezi munkájukat 2006. május 8-án: „A véleményeket a Pénzügyminisztérium apparátusa komoly, alapos munkával összefoglalta, és szakmai kapcsolatait felhasználva egyeztette az ÁSZ vezetőivel.” Tehát a kormány, a miniszterelnök, sőt az országgyűlési képviselők kötelezően ismerik a jelentést, tudniuk kell az államadósság alakulását tényszerűen. Nézzük a jelentés néhány konkrétumát! Ami azonnal látszik belőle: az összes állítása cáfolja a miniszterelnöki előterjesztést.
Az ÁSZ szerint a 2000 eleje és 2005 vége közötti hat évben az adósság növekedése 6071,5 milliárd forint (6961,3 milliárd és 13 035,8 milliárd forint különbözete). Hat év alatt hatezermilliárd forint az adósság növekedése, és nem tizenkettő, ráadásul négy év alatt, ahogyan azt Gyurcsány Ferenc állította! A miniszterelnöki elszámolás négy évére szűkítve, 2002-től a növekedés 3310 milliárd forint, és még csak nem is 5000 milliárd forint a „többlethitel”, ahogyan a kormányfő mondta. Mindezek miatt okunk van mélyebben ránézni a tényekre.
Az adósság változása a kezdeti és a végső időpont közötti mennyiségi kérdés. E változásban irreleváns az időszakon belüli folyó bevétellel fedezett kiadás, csak a bevétellel nem fedezett többlet a mérvadó. A miniszterelnöki elszámolás a növekményadatokat összemossa a folyó kiadásokkal, ami nem felel meg sem az értelem, sem a jog követelményének, ám látszatot teremt a nagy szám és a társadalom felelősségét éreztető cél. A miniszterelnöki adatok azonban nem értelmezhetők sem mennyiségükben, sem jelentésükben és a felsorolt költési jogcímhez kötődésükben sem.
Az Áht. (1. § és 2. §) szerint az államháztartás négy alrendszerből áll, ezek: a központi költségvetés, az elkülönített állami alapok, a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok. Az adósságot ezen alrendszerekre bontva kell nyilvántartani és bemutatni. A kormányfő nem ezt tette, ami az első törvénysértés. E cikk kereteit meghaladja az alrendszerek külön elemzése, amit az ÁSZ megtett. Koncentráljunk a központi költségvetésre, ez hordozza az eladósodás 97-98 százalékát! (Átvállalja a tb-alapok hiányát, az önkormányzatok csak két százalék körül vesznek részt az adósságban, és az elkülönített alapok pedig csekély mértékben megtakarítók). Így a fenti, mintegy hatezermilliárdos hiány bázisszámainál a központi költségvetés és a helyi önkormányzatok adósságállományának változását összevontuk.
A számok megértéséhez még egy fontos tényt kell tudnunk. Az adósság nemcsak pénzköltéssel vagy spórolással változik, hanem olyan tényezők tömegétől, amelyeknek nincs is nyomuk az egyszámlán. Ilyen az állomány átértékelődése például a devizaadósság esetén a forint árfolyamának változásával. A kötvények mint adóslevelek is többet vagy kevesebbet „nyomnak a polcon”, attól függően, hogyan „leltározunk”. Névértéken vagy piaci áron – és mikori piaci áron, ki mondja meg, mennyi az stb.? Az ár számtalan tényezőtől függ, például a kamatlábváltozástól vagy a miniszterelnöki (szapora) nyelvbotlástól. (A mostani forintleértékelődés jobban növelte az adósság állományát, mint a Budapest Airport Rt. eladásából befolyt összeg adósságcsökkentésre fordított bő 400 milliárd forintja. Tényleg jó, hogy üzletemberek kormányoznak?) Tehát az adósság állományát csökkenti a privatizációs bevétel, de növeli, ha az államháztartáson kívüliek adósságát vállalja át a kormány, vagy az azon kívülieket támogatja később beváltandó garanciával.
A miniszterelnöki beszámoló mindezekről nem vesz tudomást, csak pénzköltésről beszél, de azt sem a törvény szerinti alrendszerek bontásában adta elő. Így szakszerűtlen az elszámolás, és sérti az Áht. előírásait, megfosztja a nyilvánosságot a tényszerű egyetértéstől vagy a tényszerű cáfolat lehetőségétől. Az ÁSZ azonban ebben is segít, mert megállapításai a miniszterelnökre is kötelező érvényűek. Az ÁSZ adatai szerint a 2000 és 2005 vége közti hat évben 4813 milliárd forint volt a kamatkiadás, vagyis az adósságnövekmény 82,2 százaléka. „Ez azt jelenti, hogy az államadósság kamatterheken keresztül determinálja és beszűkíti a költségvetés mozgásterét” – írják. Ha hat évre 4813 milliárd, akkor lehet-e a miniszterelnöki közlés szerint négy évre 480 milliárd forint, vagyis a 12 000 milliárd négy százaléka? Képtelenségnek tűnik. Nézzük ezt a 2002 és 2005 közti négy évet. Ekkor az adósságnövekmény 5024,7 milliárd forint, ami hasonló a miniszterelnök hitelnövekményszámához. Ám a kamatkiadás 3310 milliárd forint, s efelett más pénzügyi teher is növelte az adósságot – a Magyar Nemzeti Bank (MNB) veszteségtérítése, árfolyamhatás –, így a 3718,8 milliárd forint pénzügyi adósságnövekmény 74 százalékát teszi ki e négy évben. Azaz nem igaz, hogy 8700 milliárd forint többletkiadás ment szociális, jóléti célokra, és ebből ered az eladósodás. Nem igaz, hogy négy százalék volt az adósságszolgálat. A törvényes és hiteles igazság az ÁSZ jelentésében van, amely az Országgyűlésre kötelező érvénnyel bír. Felülírja a miniszterelnöki előadást! Eszerint az adósságtöbblet majd háromnegyede az adósságszolgálatból ered.
Megfigyelhető, hogy a számvevők a kormány adósságkezelésének körülményeivel, jogszerűségével is foglalkoznak. Megállapítják, „a kormány 1992 óta nem jelöli ki az egész államháztartási adósság bemutatásáért felelős személyt és annak módját sem”. Máshol azt olvassuk: „Nincs módszertan a számviteli adatokból származó államadósság kimutatásának rendjéről (például piaci vagy névérték, konszolidáció, illetve egyéb értékelési irányelvek).” „A PM az államadósság bemutatására nem rendelkezik módszertannal, amely elkészítését az államadósság nyilvántartásáért felelős pénzügyminiszter nem követelte meg. Ezért olyan dokumentum nem állt a vizsgálat rendelkezésére, amely megnevezné a hatályos magyar számviteli szabályok szerint kimutatott kötelezettségből az államadósságba tartozó összetevőket és a felhasznált adatok forrását.” Azt is megállapítják, hogy csupán a vizsgálat kérésére dolgozták ki az államháztartási alrendszerek bruttó és konszolidált adósságának alakulását, mert „ilyen jellegű kimutatás a hivatalos dokumentumokban (például zárszámadási törvény, PM-anyagok) nem található”. Ez a válasz tehát arra a kérdésre, készített-e a kormány a választások előtt a ciklust lezáró elszámolást. Az ÁSZ hivatalos udvariasságát valaki úgy is olvashatná, hogy a kormánynak fogalma sincs az államadósság mértékéről. És eközben készülnek a zárszámadások!
Az ÁSZ jelentésében arra is választ találunk, lehet-e a nagy eladósítás a jóléti kiadások többlete. A számvevők így írnak: „A deficithez összességében hozzájáruló kiadások a jövőbeli jóléti és a gazdasági növekedést elősegítő hatásai nehezen azonosíthatók. A PM-ben nem készültek a támogatási programok, a jóléti intézkedések, a szociális ellátórendszerek reformjai, valamint a beruházások jövőbeli hasznosságát, eredményességét, államháztartási bevételekre, kiadásokra gyakorolt hatását mérő tanulmányok, elemzések.” Majd kifejtik, a költségvetési fejezetekre elköltött pénz hasznosulása nem követhető, mert hiányzik az értékelés és a számonkérés. Tehát a kormánynak fogalma sincs arról, amit oly lendülettel adott elő a „feje”.
Felvetődik a kérdés: akkor mégis milyen számokat vonultatott fel a kormányfő? Találunk egy számsort az államadósság kezelésével összefüggésben az ellenőri jelentésben, amely hasonlít a miniszterelnöki számokra, csak semmi köze ahhoz az értelmezéshez. Ezt írják a számvevők az adósságkezeléssel megbízott részvénytársaság működése kapcsán: „Az ÁKK Rt. a finanszírozási igény biztosításához 2000–2005 között 12 963,7 milliárd forint éven túli lejáratú forrásokat vont be, a törlesztés összege 7967 milliárd forint volt, azaz hosszú lejáratú források finanszírozták az adósság 4996,7 milliárd forintos növekedését.” Tehát a 12 000 milliárdos – helyesen kerekítve 13 000 – forrásbevonás célja a kifutó hitelek megújítása volt hétezer-, helyesen nyolcezermilliárdos öszszegben, és így maradt ötezermilliárd forint hitel többletként. Ez azonban csupán pénzügyi eseménysor, és semmi köze a pénzfelhasználás mértékéhez, céljához. Hiszen a kincstárjegyek megújítása húszezermilliárdos nagyságrendet is elért. Ha erre alapoz a miniszterelnök, úgy a szakszerűséget és jogszerűséget elképesztő mértékben iktatta ki az Országgyűlés tájékoztatásából. Felmerülhet az emberben: nemcsak az igazság egy részének visszatartásáról van szó?
A kormányfő által említett felhasználási célok leginkább az uniós statisztika fogalmaira hasonlítanak, ám a kijelentéseivel való összevetést nehezíti az eltérő specifikáció. Azért egy megjegyzést ez is megér. Brüsszelben az ESA ’95 módszer szerint számítják a nemzeti össztermék (GDP) arányában az eladósodás mértékét és éves hiányát. Az ÁSZ-jelentésből kitűnik, az éves hiányunk kamatfizetés nélküli egyenlegben nem is volt hiány, 2000-ben, 2001-ben többletet mutattunk fel. 2002-ben rendkívüli nagy adósságátvállalási és más tényezők emelték a hiányt, de 2003-ban 1,6 és 2004-ben 1,4 százaléka a GDP-nek a kamatok terhe nélküli hiány, tehát bőven kevesebb az elvárt három százaléknál. Az éves kamatkiadások azonban 2000-ben a GDP 5,6 százalékát tették ki, majd csökkenő mértékben, három-négy százalék körül mozogtak. Tehát az EU szerinti hiánymutatóknál is az látható, hogy az adósságszolgálat viszi el a legtöbbet, amelyet épp a szociális, jóléti céloktól elvont pénz finanszíroz.
Megállapítható tehát, hogy Magyarországon nem a „jólét” borítja fel az egyensúlyt, hanem a pénzpiac gátlástalan érvényesülése. A miniszterelnök frankfurti és londoni látogatásán megnyugtatta a pénzügyi befektetőket, hogy továbbra is számíthatnak a magyar adófizetőkre, s hogy a Magyarországon megtermelt pénz továbbra sem ezt a népet fogja boldogítani.
A szerző mérnök-közgazdász
origo.hu
Robbanás volt Budapesten
