Értelmetlen tűzoltóhalál az alagsori lőteremben

Aradi Lajos
Riasztócsengő jelezte augusztus 8-án, hogy baj van. A tűzoltókocsik szirénája hallatán az utcai forgalom szabad utat engedett, hogy életet vagy vagyontárgyat mentsenek. A gyors felderítés megállapította, hogy a tűz a földszint alatt lévő lőteremben keletkezett, ahol a sűrű, átláthatatlan füsttömeg próbára tette a tűzoltókat. Az erősítés csakhamar megérkezett, de sajnos hiába. Három fiatal tűzoltó az életével fizetett. A sűrű füst, illetve a sűrített levegős légzőkészülék a biztonságos kijutásra nem volt elég.
Tragédia történt. De miért kellett ennek bekövetkeznie? Erre várják a választ a tűzvédelmi szakemberek, a rendőrség és az önkormányzatok illetékesei. A vizsgálóbizottság tüstént összeült. Fontos, hogy minden körülményt – tűzmegelőzést, vonulást, oltást, műszaki mentést – egy időben és összefüggésükben vizsgáljanak. Attól viszont tartok, hogy a vizsgálandó körülmények elemei közül az ok-okozati összefüggést feltáró tűzmegelőzési elem kimarad. Ahhoz, hogy a miértre választ kaphassunk, a már eddig megismert lehatolási nehézségekre (a tájékozódás elvesztése, a megszerelt és a vízzel megnyomott tömlők viselkedése, a sűrített levegős készülékek működése és a sűrű füst), a tűzmegelőzési szabályok megtartására szükséges koncentrálni.
A szabályok közül elsőnek a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló, 1996. évi XXXI. törvényt szükséges megemlíteni. A törvény definiálja a tűzmegelőzés fogalmát, amely értelmében a létesítés és a használat során meg kell tartani a tűzvédelmi szabályokat, szabványokat és hatósági előírásokat. A végrehajtási rendelet kiemeli, hogy a jegyző, fővárosban a főjegyző tűzvédelmi hatósági jogkörének gyakorlása során köteles kikérni az illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóparancsnok szakhatósági állásfoglalását.
A korábbi szabályok – amelyeket módosítottak – úgy rendelkeztek, hogy pinceszinten és alagsorban oktatóhelyiség (jelen esetünkben lőtér) nem létesíthető, illetve nem használható. Az oktatási létesítményben a tűzvédelmi szabályzat elkészítése is kötelező volt. A tűzriadótervben a létesítmény elhagyásának módját és a főbb veszélyforrásokat a szükséges alaprajzok biztosításával egyidejűleg meg kellett jelölni. A 26/2005. (V. 28.) BM-rendelettel módosított, az Országos tűzvédelmi szabályzatra vonatkozó, 35/1996. (XII. 29.) BM sz. rendelet kimondja, hogy az építményt úgy kell kialakítani, hogy tűz vagy robbanás esetén az ott tartózkodók (értelemszerűen a mentési munkálatokat végző tűzoltók is) távozhassanak, illetve eltávolíthatók legyenek. A távozást többek között füstmentes lépcsőházba kell biztosítani. Az épület (helyiség) kiürítését számítások alapján kell meghatározni.
Ezek után feltételezhető, hogy az említett szigorú szabályok megsértése okozhatta a tűzoltók halálát, figyelembe véve azt is, hogy a módosított szabályok elvei nem változtak. Amennyiben a tűz keletkezési okának megállapítása mellett a megjelölt ok is szerepel, úgy a felelősök megnevezésére is sor kerülhet.
Az összefüggések jobb megértése céljából indokolt egy-két szakmai körökben ismeretes, de magyarázatra szoruló kérdést tisztázni. Helyes, ha a műegyetemi tűzeset kapcsán a szóban forgó alagsori lőtérhelyiségre irányítjuk a figyelmet. A szabályok értelmében a helyiség a kiürítés első szakaszának számításba vett eleme, függetlenül az ott tartózkodó személyek számától. A számítás két szakaszban történhet. Egyik az útszakaszok hossza alapján, a másik az ajtó átbocsátóképessége szerint. A kiürítés második szakaszát az útvonalak hossza, a lépcsők és a szabadba vezető ajtók átbocsátóképessége alapján kell számolni. Természetesen sok más tényezőt (éghetőség, tűzállósági határérték, haladási sebességek, tűzszakaszok, tűzveszélyességi osztályok stb.) is figyelembe kell venni.
A magyar lakosság többször megtapasztalta, hogy a tűzoltóság szervezetét több ízben átalakították (városi tűzoltóságok, BM központi állomány, hivatásos önkormányzati tűzoltóság). Azt is lehet mondani, hogy az átszervezés a hatósági jogkör gyakorlásának nem kedvezett. Másfelől nem ártana megvizsgálni az A–E tűzveszélyességi osztályba sorolt létesítmények ellenőrzési idejét. A műegyetemi példánál maradva ez a feladat elsősorban a tűzvédelmi felelősé, illetve felügyelőé. Természetesen ebbe a körbe a rektor, illetve a dékán kötelmei is beletartoznak.
Mit kell tenni, hogy a hasonló eseteket elkerülhessük? Először is, szemléletet kell váltani oly módon, hogy tudomásul veszszük, a tűzvédelmi törvényben és jogszabályokban foglalt követelményeket maradéktalanul végrehajtjuk; a létesítményi tűzvédelmi felelős és felügyelő munkáját mindenben támogatni kell, azok hivatali presztízsét meg kell szilárdítani; ki kell nevelni azt a generációt, amely meggyőződéssel segíti a tűzoltóság munkáját; el kell érni, hogy a tűzvédelmi szabályok megsértőinek kilétére fény derüljön, és velük szemben a felelősségre vonást bátran alkalmazzák; a jogalkotás során érvényesíteni kell, hogy a jogszabályaink finomításával a részletek jobban kimunkálódjanak, és a kiskapuk bezárásával ne nyíljék lehetőség a szabályok megkerülésére; tisztázni kell, hogy a tűzvédelmi szabályok megszegői csupán szabálysértők, avagy bűncselekmény elkövetői-e.
Egy nagyon fontos szabályt szabadjon a vizsgálóbizottság szíves figyelmébe ajánlanom: minden létesítményt, illetve helyiséget, függetlenül annak tűzveszélyességi osztályba sorolásától, tűzállóságától és funkciójától, úgy kell megtervezni és használni, hogy ha abban akár egy fő is tartózkodik, az abból való biztonságos kijutást mindenkor biztosítani kell. Ez az elv a lőtér esetében sajnos nem érvényesült. Az eddig nyilatkozók e tűzeset kapcsán csakis az oltással összefüggő körülményeket boncolgatták. Igaz, a Tűzoltóság Fővárosi Parancsnoksága részéről a tévében nyilatkozó érzékeltette, hogy a lőtérnél több szabálytalanságra utaló körülmény is volt, de gondolom, az igazi ok megjelölését a vizsgálat befejeztéig szándékosan mellőzte.
Mindenesetre arra a kérdésre, hogy történt-e szakmai hiba az oltás, illetve a mentés során, és ezért terhel-e valakit felelősség, nem könnyű válaszolni. Ha viszont azt kérdezzük, hogy az esemény bekövetkezésének mi volt az oka, akkor a válasz egyszerű: a tűzvédelmi törvény és a vonatkozó szabályok durva megsértése. Azt, hogy ebben az esetben terhel-e bárkit felelősség, a válasz igen. A vizsgálatnak kell megállapítania, hogy a hatósági (szakhatósági) eljárás során, ha egyáltalán volt, kik és milyen intézkedést tettek (például határozat, fellebbezés, szakhatósági állásfoglalás, főjegyzői intézkedés, tűzvédelmi felelősi, illetve felügyelői intézkedés, gazdasági igazgatói, dékáni, rektori állásfoglalás, tűzvédelmi szabályzatban történt szabályozás, tűzriadóterv, jogorvoslatok, miniszteri eseti állásfoglalás stb.).
Képzeljük csak el, hogy egy bonyolultabb tűzesetnél a tűzoltás vezetőjének a másodperc tört része alatt szükséges a beavatkozás módjáról dönteni. Képtelenség ennyi idő alatt minden lehetőséget átgondolni. Akkor is be kell avatkozni, ha az kockázatos, még abban az esetben is, ha a megelőző szabályok nem érvényesültek. Az esetek egy részénél a kockázat mellett is sikeres a beavatkozás, de nem mindig, mint ahogy jelen esetben sem. A beavatkozás pillanatát objektív mércével egyszerűen nem lehet mérni. A beavatkozó tűzoltóegységnek az előbb említett okok miatt még csak esélye sem volt a biztonságos visszavonulásra, illetve a menekülésre.
A sajtó eddigi megállapításai – nevezetesen a folyosókon elhelyezett szekrények, a szakmai hiba, az állomány képzése, az utasítások, a felkészülés színvonala és a szerencsétlen véletlenek sorozata – a lényegről ügyesen elterelték a figyelmet. A hozzátartozók gyászában mindannyian osztozunk, és főhajtással tisztelgünk azok előtt, akik hivatástudatból megpróbálták megmenteni a tűz fogságában rekedt embereket, de végül az életüket áldozták.
Egy kisfiú az egyik tűzoltólaktanya falánál a márványtáblába vésett aranybetűs szöveget szótagolva olvassa: Szolgálati feladataimat még az életem feláldozásával is becsülettel ellátom… Lehetséges, hogy egykor majd ő is megkísérli legyőzni ősi ellenségünket, a tüzet?

A szerző volt tűzoltó ezredes