Országháborítók

Azokat nevezték így hazánkban, akik a nemzet nagyobb felét szándékosan megsértették elbizakodott – nem a maguk, de egész közösség nevében tett – állásfoglalásaikkal, amire nem hatalmazta fel őket senki. Ilyen milliós tömeget érintő, megbotránkoztató kijelentést tettek a kormányhoz közeli nyugdíjas-tömörülés egybehívottjai, akik nagy szocialista öntudattal nyilatkoztak, hogy egyetértenek az MSZP– SZDSZ vezette irányító testületek döntéseivel, támogatják a megszorító intézkedések bevezetését.
A közvélemény nevében vidéki, tehát szövetkezeti és más mezőgazdasági munkakörben ma létminimum alatt élők, de az egykori munkásosztály egyszerű nyugdíjasai, a megbántottak tiltakoznak a nevükben is tett kijelentésekért. Semmiféle milliomos pártelit, embereket gyötrő és megalázó kisebbség elhatározását nem támogatják, a Gyurcsány-csomag napi nélkülözésekkel járó, rájuk nehezedő anyagi terheit nem kívánják elhordozni. Az ígéretekben milliomos félrevezetők, de semmit nem teljesítő győztesek uralmából nem kérnek. Rákositól Kádárig tartott az ígérgetősdi, és lett belőle tizenháromezer forintos öregségi támogatás azoknak, akik férjükkel együtt „egy könyvre” dolgoztak gazdasági-cselédi sorban a kezdetektől, és mára ennyit érdemelnek. Több mint kétmillió nyugdíjas él országunkban, de közülük a kiemelt párt- és szakszervezeti, nőmozgalmi és egyéb felemelt nyugdíjat élvező csupán pár tízezer.
Milyen érdekes, hogy őket egyetlen szóra mozgósították a rendszerváltozás vámszedői, ők talán mindössze karlendítés nyomán összegyülekeztek, és kinyilatkoztatták, támogatják, mert megértik az ország nehéz helyzetét, és úgy, mint régen is tették, felsorakoznak a szocialista–szabad demokrata vezetők mögé közös akarattal és elhatározással.
Hősi és öntudatos kiállásuk felháborította az egész országot. Kinek a nevében mertek szónokolni? Magyarország egyötöde, a tegnapi munkások-parasztok öregei lemondásokkal, nélkülözésekkel építették fel az országot. Háborús romokból, de nem volt elég a mérhetetlen veszteség, háborús jóvátételt mi mindenkinek fizettünk – a Szovjetunió jóvoltából azt is az a sokat emlegetett dolgozó nép fizette meg. Ők, a mai kivételezett, kiemelt elvtársi vezetők, igen-igen, a mai Gyurcsány-támogatók pártboltokban vásároltak olyan élelmiszereket – déligyümölcsöket –, amilyenekről a tömeg akkor csak álmodhatott. Minden bizonnyal most sem a postások havi érkezését lesik-várják, hanem elvtársi megtakarításokból „tengődnek”, és sokan gombnyomásra nyilatkoznak kétmillió valóban szegény, nélkülöző, elesett ember nevében. Nekik van szövetségük, ők együtt maradtak, és ők hallatják a szavukat.
Nehéz volt összegezni a vidéken, nem tömeggyűlésen, nem is országos nyugdíjas-találkozókon elhangzott beszélgetések lényegét, mert ezeken a találkozókon a hiteles emberek megbotránkozott felindulásait kellett feljegyezni a magunk körében, mert az emberek ma is mindössze panaszkodni mernek – csöndesen. Morgolódósan, úgy, hogy ne hallatszódjon az utcára. De már egyre több helyen, egyre egybehangzóbban mondják, és már a harag is ott bujkál a megszólalók hangjában. Ma még az MSZP szatellitszervezetének és nyugdíjasainak a kiállását közvetítik hangosan a hírközlések megfizetettjei, de mi lesz, ha „vihart aratva zendül a magyar nyár”?
Mondják helyettünk, akik tehetik, aki a mi szavunkat képviselik, hogy „alávalóságnak tartjuk, hogy nevünkben, nyugdíjasok nevében mi odaállunk e mellé a minket egyvégtében alázó kormány mellé. Semmi közünk a nyilatkozókhoz”. Nem kisebb országháborodást okozott a kormány és tagjai részletes üdülési programjainak ismertetése. Irány Hollandia és minden alapos pihenést-kikapcsolódást kiváltó világtáj, hiszen nagyon kifáradtak. Nagy szellemi megerőltetést jelentett, hogy új és még újabb ígérgetéseket találjanak ki a kampányban. Tehát valóban kimerültek. Az ország és népe meg „hadd forogjon keserű levében”. Mire megjönnek, már élvezzük a mindennapi kenyér drágulását, a benzin árának emelése pedig elindítja a sort, hiszen a szállítás alapja az üzemanyag. Itthon maradt természetesen a hű sajtó (a szolgahad), és az ő feladatuk mindenre magyarázatot találni a távollévők érdekében. Azért az olajozottság, ami a baloldali politikát illeti, csikorog. Megszaporodtak a baloldali kiábrándultak, már igyekeznek mosni kezeiket: ők nem is erre a kormányra szavaztak. Természetesen ha az önkormányzati választások idején újra hadrendbe állnak is a párthűséges nyugdíjasok, és újra „megnyilatkoznak”, bizonyos, hogy adnak még egy „utolsó lehetőséget” félrevezetőinknek. Annyi már bizonyos, hogy az országháborítás folytatódik – és ki tudja, hol áll meg?