Létezik-e ma baloldal Magyarországon?

Nem értek egyet azzal, hogy ma Magyarországon baloldali párt(ok) vannak hatalmon. Én magamat radikális konzervatívnak tartom – erre a sokak szemében ellentmondó összetételre alább még visszatérek. Csak azért nem alkalmazom magamra a jobboldali jelzőt, mert akkor ellenfeleim baloldaliak lennének.
Van-e, létezik-e ma két oldal, kétféle párt?
Az amerikai költő és bölcselő, Wendell Berry mintegy tíz évvel ezelőtt arról írt, hogy ma a világ lényegében egy kétpárti rendszer. Az egyik a globális gazdaság pártja, a másik a helyi közösségeké. Természetesen kevés csoport állítja ezt manapság, de a kinyilvánított célok alapján tudni lehet, hogy a kettő közül ki hová tartozik. Az is előfordul, hogy az egyik oldalon áll a parlament döntő többsége és velük szemben egyetlen, nemmel szavazó képviselő. (Bár persze a parlamenten kívül igen sok ember érthet egyet ezzel az egyetlennel.)
Sokan tudjuk, hogy a jobb- vagy baloldali kifejezés elavult és megtévesztő. Nem számít, hogy a parlament elnökétől balra vagy jobbra ülők milyen nézeteket vallanak, hogy hol ülnek a radikálisak, és hol a konzervatívok.
A jobboldaliakra jellemző, hogy ők a megóvók, megőrzők, megtartók, a nemzeti hagyományokat (nyelvet, kultúrát, zenét, öltözködést, vallást, erkölcsöt, a családot stb.) őrzők, akik fontosnak tartják a nemzeti összetartozást. Egyesek szerint nacionalisták, bár nem szeretem az idegen szavakat, és szívesebben mondom rájuk, hogy hazafiak, esetleg ha valaki az idegen szavakat jobban kedveli: patrióták. Mindenesetre a kisebb egység értékeit becsülik: ellene vannak minden megszállásnak, védekeznek tatárok, törökök, osztrákok, oroszok ellen. A nemzeti kisebbségek önazonosságuk fenntartása érdekében követelik a függetlenséget vagy legalábbis a területi autonómiát. Egyesek úgy vélik, hogy a NATO, az EU, a globalizáció ellen is meg kell védenünk magunkat, örökségünket.
A nemzeti érzelmű konzervatívok meg akarják őrizni a múlt értékeit. Kérdés, hogy milyen távoli múltét. Nem az olajmécsest, a lóháton való poroszkálást, a pusztító járványokat kívánják vissza, hanem a szellemi-lelki értékeket, az ősi kultúránkat, a világvallások, a misztikusok alapvető tanításait – a természetet, élőhelyünket, a közösségeket: a Földet levegőnkkel és ivóvizünkkel együtt.
A megőrzés és a haladás (korszerűség) mértékét, összhangját.
Molnár Tamás katolikus bölcselő konzervatív forradalmi mozgalomról írt, Sulak Sivaraksa, a meg nem alkuvó, börtönbüntetésre ítélt, majd száműzött thaiföldi buddhista forradalmár radikális konzervativizmusról. (Lehet, hogy ők baloldaliak?)
A baloldal meghatározása nem régi. Valamikor voltak rabszolga- vagy parasztfelkelések, földfoglalók, eretnekek, valdensek és albigensek, kelyhesek, lázadók, fölforgatók, forradalmárok, és akik gyakran, ha hatalomra kerültek, azt meg akarták őrizni minden változtatás nélkül, tehát konzervatívok lettek.
A XX. század elején voltak Magyarországon baloldali parasztmozgalmak, és a két világháború között volt kétféle baloldaliság. Az 1945 előtti Szociáldemokrata Párt és egyes szakszervezetek baloldaliak voltak. Volt egy másik baloldal is: a falukutatók, népi írók mozgalma: Kovács Imre, Féja Géza stb., és nyomukban a Győrffy-, majd a Nékosz-kollégiumok tagsága. A két baloldal nem találta meg egymást, amiben jelentős szerepet játszott egyes szociáldemokraták dogmatikus gondolkozása. A népiek nyitottabbak voltak, egy harmadik útban gondolkodtak (Szárszó).
1945-ben megjöttek a moszkoviták, akik csupán önmagukat tekintették baloldaliaknak, felszámolták, megsemmisítették a Szociáldemokrata Pártot, beépültek a népi írók táborába, a Nemzeti Parasztpártba, néhány régi emberük szerephez jutott (Veres Péter, Darvas József, Erdei Ferenc), mások nyugatra távoztak. Nem volt többé baloldal Magyarországon: létrejött egy államkapitalista, elnyomó rendszer, amelyik magát marxistának, kommunistának nevezte. Mind a két baloldalt felszámolták, a szociáldemokratáknak be kellett olvadniuk a kommunista pártba, és ha ez nem tetszett valakinek, akkor mint jobboldali szociáldemokratának sorsa csak a kivándorlás, a börtön, a megsemmisítés lehetett. A népi írók Nemzeti Parasztpártja szép lassan feloldódott a Magyar Dolgozók Pártjában.
Nem volt többé baloldal Magyarországon. (Ma sincs.) Nem lehetett, hiszen a Szovjetunió sem volt baloldali, az a Sztálin sem, aki megegyezett Hitlerrel, és kiadta neki a hozzájuk menekült német kommunistákat.
Sosem értem, hogy az MSZP és az SZDSZ miért nevezi magát baloldalinak. Lehetnek-e baloldaliak milliárdosok, üzletemberek? A baloldali jelző azért ragadt rájuk, mert ők a régi, bolsevik rendszer örökösei. Az Egyesült Államok republikánus (neokon) kormánya támogatja a magyar baloldalt? Izraelben a jobboldali kormányt? A pénzhatalom, a bankok jobboldaliak? Hiszen a globalizáció megszünteti a nemzeti érzést, az erkölcsöt.
Ugye hogy egyszerűbb a Wendell Berry-féle besorolás? Igazabb, a mai kornak sokkal jobban megfelelő.
Az a kétféle párt, a pénzhatalom és a falu pártja ritkán található meg egy-egy parlamentben. Ha van két ellentétes nézet, akkor azok saját magukra és a másikra is akasztanak jelzőket: bolsevik, kommunista, szocialista, liberális, konzervatív, neonáci, neokonzervatív, háborús uszító. Ezek javarészt megbélyegzések, másokra aggatott jelzők, nem pedig önmeghatározások.
A fogalmak rendszerint nem tiszták. Fasiszta jelzővel illetik a nemzetiszocialista Németországot, holott a fasizmus, bár valóban nem demokratikus többpártrendszer, egyetlen pártot föltételező, korporációs társadalom.
A kommunista is elítélő jelző, holott én inkább a bolsevik, sztálinista rendszereket ítélem el: a Varsói Szerződés országait, a vietnami, a kambodzsai, az észak-koreai, a kínai kommunista rendszereket. Kommunisztikus közösségben éltek és élnek vallásos csoportok (Jézus tanítványai, az őskeresztények, a hutteriták, az amishok, a kelyhesek), és volt egy paraguayi jezsuita kommunista állam, amelyikben a legnagyobb büntetés a kiutasítás volt.
Nevetségesnek tartom sokszor a pénzhatalom szolgálatában álló pártok és mozgalmak baloldaliként való jellemzését. A mai baloldal alapvető jellemvonása, hogy szemben áll a globalizációval, a WTO-val, az Egyesült Államok gyarmatosító birodalmi tevékenységével, a neokonzervatív fölfogással. Venezuelában Chávez, Bolíviában Evo Morales, Mexikóban Marcos valóban baloldaliak.
A rendszerváltozáskor két mozgalmat, irányzatot kerestem: a zöldet és a harmadik utat, ami számomra azonos volt. Ellenszenvesek voltak nekem az SZDSZ szabadelvű, lényegében szabad piacot, szabad rablást hirdető, olykor thatcherista szólamai. Igazán tiszta harmadik utas szellemiségben Czakó Gábor írt havonta a Vigília hasábjain. Először rokonszenves volt számomra az MDF. Azt reméltem, hogy alapítói egy igazságosabb, netán keresztényibb szellemiséget képviselnek, azonban az alapítók által képviselt nézetek egyre inkább háttérbe szorultak, a küzdelem az alapító kizárásával végződött.
Az MSZP a korai időben (teljesen jogosulatlanul) „baloldali” pártként szerepelt, miközben kapcsolatai révén tagjai megkaparintották a régi pártvagyont, és megszerezték a gazdasági hatalmat. Felhasználva az emberek vonzalmát egy gondviselő és újraelosztó állam iránt, hazug szólamaikkal megnövelték a befolyásukat. Az emberek egy része hitt a „baloldali” szólamoknak.
A Fidesz pragmatikus pártként határozta meg magát, de idővel megszabadult a liberális szellemiségű vezetőktől, és megtalálta helyét a politikai porondon. Lassan kialakította arculatát, jövőképét. Ennek az alapkövei, csomópontjai a nemzeti gondolkodás, az erkölcs, a család fontossága, a határon kívüli magyarok iránti testvéri szolidaritás, a kis- és a középvállalkozások támogatása a nemzetek felettiekkel szemben, a magyar föld védelme. Nem jutott még el a megóvó, megőrző, megtartó magatartásig, de mintha közeledne ahhoz.
Megkérdezheti valaki, hogy mi a véleményem a liberalizmusról. Veszélyes és parttalan eszmerendszer. A szabadság nevében mindenki azt tesz, amit akar: büszkén vonulnak föl a homoszexuálisok, engedélyezik a magzatelhajtást, a fiatal lányok sterilizálását (a szabadság nevében, mondván: mindenki rendelkezik a saját testével). Szabad vagyok, gúnyolhatom a másik vallását, javasolhatom a keresztények kiirtását, közölhetek gúnyrajzokat Mohamedről. Mert szabad a sajtó.
Daniel Quinn Izmael című könyvében egy tanító, aki mellesleg egy igen okos gorilla, tanítványt keres. Újsághirdetést ad föl: „Tanítványt keresek. Követelmény a világ megmentése iránti határozott elkötelezettség.”
Azt tanítja, hogy csak kétféle magatartás létezik: az elvevőké és a megtartóké. És követelmény, hogy felismerjük, ki a végpusztulást előidéző elvevő, és ki a megmentő, a világot megtartó.

A szerző tudományos tanácsadó