Piramisjáték

A magyar vadkapitalizmus fénykorában igencsak népszerű volt a piramisjáték. A piramisjáték: nomád vircsaft. A bizalmi és pénzügyi erőforrások előre megfontolt szándékú kifosztása. Nem gazdálkodási mód, hanem visszaélés a reménnyel. Önbecsapásra épülő kész átverés show. A szervezők eleve tudják, a bebukók pedig tudat alatt sejtik, hogy az extraprofit, extrakamat csak felemás úton: a további csatlakozók pénzéből fedezhető. Ha nincsenek további csatlakozók, akkor a rendszer finanszírozhatatlanná válik. Ez az a pillanat, amikor a befektetők buknak, a szervezők pedig lépnek. A piramisjátékot és minden gazdasági csalást a csődtől az különbözteti meg, hogy az elkövetők eleitől fogva tudják, hogy mi a helyzet, mégis belemennek, mi több, épp azért mennek bele a játékba, mert így haszonhoz juthatnak. A piramisjáték apoteózisa paradoxmód épp az összeomlás, amikor a nyerőgépből kinyomható az egész haszon. És a londinerek Hawaii szigetén nem tartoznak a kíváncsi emberek közé.
2006. szeptember 17. óta, egy önkéntelenül tett miniszterelnöki beismerő vallomás nyomán nyilvánvaló: Magyarország egy tudatosan játszott piramisjáték áldozata. Orbán Viktor csak odáig merészkedett, hogy kijelentse: a király sortban van. Gyurcsány Ferenc viszont önmagáról jelentette ki, hogy a király – miniszterelnök – meztelen. Négy év semmittevés, másfél esztendő hazugság. Ami eddig csak ellenzéki prófécia volt, az most a lehető „leghitelesebb” személy által igazoltatott vissza. Maga Gyurcsány Ferenc ismerte be, hogy a dübörgő gazdaságról, példátlan prosperitásról szóló meséken csak a hab volt igaz. Mese habbal, magyar jólét. Kiss Manyi hozzáfűzheti: fél kifli az uzsonnám.
A piramisjáték szervezői pénzre utaznak. Majd elutaznak. A nagy magyar piramisjáték szervezői nem a pénzre, hanem a hatalomra utaztak. És maradni akarnak. A nyugdíjemelés, az odavetett pénzek, juttatások: mind-mind csak beetetés, amikor pedig már bíztál bennük, már befektettél, akkor a szavazatodat veszik el. Ez az utolsó lehúzás. Utolsó, kicsi, megkuporgatott szavazatodat odaadod nekik, s másnap arra ébredsz, hogy vesztettél. Nincs több visszafizetett részlet. Háromszáz forintos vizitdíjra, ötszázalékos áfaemelésre ébredsz. Valójában mindvégig csak a szavazatod kellett nekik. Arról az egy pillanatról szólt minden, amikor bedobod az urnába.
Valamikor az ember varázslóhoz, a bölcshöz fordult ehhez hasonló nehéz helyzetben. Ma nincsenek varázslók és nincsenek bölcsek, csak nagyokosok vannak, bölcsesség végett hát az istenadta magyar államvasút segedelmével leutazom Tihanyra, hogy verjen vissza a visszhang. A tihanyi ekhó mint vátesz. Ő majd eligazít. „Húzzunk bele!” – kiáltom oda neki, mármint a tihanyi ekhónak, a válasz meg: „Húzzon el!” Hiába, már a tihanyi visszhang sem a régi. Torzít az is.

A szerző író