Such György, az ikonikus figura

A rendszerváltozás utáni médiaháború egyik legfontosabb csatája zajlott le július 10-én a Magyar Rádió elnökének megválasztásával. Az ügy jelentőségéhez képest minimális figyelmet kapott a sajtóban, pedig a választás előzményei és körülményei, nemkülönben következményei éppenséggel részletes elemzéseket, vitákat indokolnának.
Lássuk akkor az eseményeket: 2006. július 10-én a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hét szavazattal és egy tartózkodással Such Györgyöt jelölte a rádió elnökének. A jelen- lévő civilekkel 28 fősre bővült nagykuratórium négyórás meghallgatás után a jelöltet tizennyolc igen, kilenc nem és egy vitatott, majd utólag igennek tekintett szavazattal, tehát éppenhogy az előírt kétharmados arányban, de jogilag aggályos módon mégis megválasztotta. Az azonban, hogy egyáltalán van-e új elnöke Such György személyében pillanatnyilag a Magyar Rádiónak, vagy nincs, végül is két civil kurátor – Gráf Csilla és Pós Péter – által elindított ügyészségi és bírósági eljárások végén derül majd ki. Egyelőre azonban nézzük meg, hogy mit is lehet tudni Such Györgyről, és mit lehet várni tőle.
Such a rendszerváltozástól a liberális körökhöz csatlakozott. 1990–93 között a szélsőségesen keresztény- és magyarellenes Magyar Narancs rovatvezetője. Erre az időszakra esett a II. János Pál pápa történelmi jelentőségű látogatása ellen kiadott, gyűlölködő hangvételű Pápaszem című különszám megjelenése, amelyből a „cápalátogatás” kifejezés és Eörsi István hírhedt verse maradt meg leginkább az olvasók emlékezetében.
„Kis golyóálló műanyag autókában érkezik a megváltás. Kicsit sokba fog kerülni, de biztosan megéri (…). Aki nem gondolja azt, hogy jobb lesz neki, ha alumínium pápafejre akasztja kulcsait (…), az ilyen ember 5 napig ne vegyen újságot, ne nézzen televíziót, ne hallgasson rádiót, ne menjen utcára, csukja magára az ajtót, és reménykedjen, hogy nem harap ki belőle túl sokat a spirituális terror cápája.” (Vezércikk a Pápaszemből, 1991. augusztus.)
1992-ben, egy interjúban Demszkyt a város hercegének, sőt Budapest vőlegényének nevezi, amire a főpolgármester büszkén hivatkozik később (Mozgó Világ, 2003. december).
Az Élet és Irodalom 2001. június 15-én pedig így idézi Suchot: „Nos, egy fiatal konzervatív, meglehet, valóban szánalmas, de ami az Eörsi István képében megjelenő vén radikálist illeti, az bizony kifejezetten üdítő látvány.” Tehát az Eörsi-vers Such lapjában nem a véletlen műve…
A magát liberálisnak és az anarchizmustól sem távol állónak valló Bozóki András (Gyurcsány előző kultuszminisztere) így nosztalgiázik a Magyar Narancs-os időkről: „A politikai rovat munkatársai (Vágvölgyi B. András, Such György, Lovas Zoltán, Bozóki András, később pedig Seres László…) számára a legnagyobb kihívást – és a legnagyobb élményt – a »népnemzeti« ellenfelek pártkongresszusairól, illetve a parlamenti vitákról való tudósítás jelentette. Mint a felajzott vadász, ha végre megjelenik éjjel a nagyvad, úgy álltak lesben kollégáink egy-egy drámainak ígérkező MDF országos gyűlésen, a terem karzatán. A témául szolgáló »áldozatot« aztán leleplezték, elevenen ízekre szedték, nyelvileg és politikailag kipreparálták. A frissen megszületett beszámolókra egy emberként vetették rá magukat a szerkesztőség tagjai, hogy fékezhetetlennek tetsző, majd lassan elfúló röhögéssel nyugtázzák a legnagyobb poénokat.” (ÉS 47. évfolyam, 36. szám, 2003.)
Végül még egy idézet Bozóki Andrástól: „Nemzedékemből leginkább Hegedűs Istvánnal, Körösényi Andrással, Such Györggyel, Sükösd Miklóssal, Urbán Lászlóval és Vágvölgyi B. Andrással pendültem egy húron. Biztosan nem véletlen, hogy 1988-ban mindannyian tagjai lettünk a Fidesznek. Nagyszerű éveket töltöttem ott. Nem akartam politikus lenni, ezért csak addig politizáltam, amíg örömet okozott. A párt irányvonala megváltozott, és nem volt kedvem követni őket a jobboldalra. 1993 őszén léptem ki.” (Népszabadság, 2004. április 14.) A Fideszből Such is kilépett, akárcsak Fodor Gábor vagy Ungár Klára, miután 1993 novemberében néhány társával együtt memorandumban óvja a Fideszt a jobboldali fordulattól.
Such 1994–98 között a Baló György-féle ultraliberális TV3-nál tölt be fontos pozíciót (marketingigazgató), majd 1998 márciusától az ugyancsak liberális Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese. 1999-ben, Szabó László Zsolt elnöksége alatt, pár hónapig az MTV gazdasági és kereskedelmi alelnöke, majd ösztöndíjjal az USA-ba távozik. Az elnöknek egyébként különböző zavaros gazdasági ügyek miatt később le kell mondania, és Such sem tér vissza többé korábbi székébe. Ezek után az Antenna Hungáriánál volt tanácsadó, majd a Kóka János által tulajdonosi képviselőként befolyásolt Infostart Rt.-nél vezérigazgató. Such tehát nemhogy egyenlő távolságra lenne a politikai erőktől, de pályafutása arról tanúskodik, hogy politikai tevékenységének kezdetétől a legkeményebb liberális–globalista nézeteket képviselte, és semmi jele sincs annak, hogy ezekkel szembefordult vagy szakított volna.
2005 tavaszán Szadai Károly, a Fidesz által delegált kuratóriumi alelnök kezdeményezésére pályázza meg a rádióelnökséget. A kuratóriumi elnökség akkor egy tartózkodás mellett (Hankiss Ágnes), a többi pártdelegált egyetértésével jelöli elnöknek. A nagykuratórium azonban a május 9-i ülésen, erősen kifogásolva a pályázatában foglaltakat, végül nem támogatta a szükséges arányban, vagyis elutasította megválasztását.
2005. augusztus 1., Kondor Katalin mandátumának lejárta után zűrzavaros hatalmi állapotok és a médiatörvényt sértő események közepette Hollós János és Gőblyös István személyében kettős alelnöki rendszer alakult ki. Azóta három elnökválasztási forduló is lezajlott, de az MSZP és az SZDSZ nem voltak hajlandók olyan jelölteket támogatni az elnökségben, akik esélyesek lehettek volna arra, hogy a kuratórium kétharmadának tetszését elnyerjék. Ilyen volt Németh Miklós Attila, aki a jelenlévők szerint rendkívül színvonalas pályázatot nyújtott be, vagy Balogh Gábor, de őket végül az elnökség nem jelölte, így nem is lehetett róluk szavazni.
A Gellért Kis vezette elnökség ezek után 2005. decemberben 2006. júniusi, azaz féléves beadási határidővel írt ki újabb pályázatot, hivatkozva a közelgő országgyűlési választásokra mint „zavaró tényezőre”, de nyilván meg akarták várni azt is, hogy az áprilisi sorsoláson a kuratórium civil öszszetétele számukra kedvezőbben alakuljon. Az új fordulóban Such György, aki közben egyszer sem indult, egy év után újra beadta pályázatát, és láss csodát: a kuratórium elnöksége megint csak az ő személyében vélte megtalálni a „konszenzusos” jelöltet.
Azok után, hogy egyértelműen kiderült Such politikai irányultsága és az első pályázata alapján a közszolgálati rádiózásról alkotott nem éppen nemzeti szellemű elképzelése, Szadai Károly, Trombitás Zoltán és Hankiss Ágnes (Fidesz) Gellért Kis Gáborral, Agárdi Péterrel és Novák Gergellyel (MSZP), illetve Szente Péterrel (SZDSZ) egyetértésben elnöknek javasolták. Az elnökségi döntés után a nagykuratóriumnak kétharmados többséggel kellett megszavazni a jelöltet. Az ülés előtt és alatt az MSZP-s és fideszes elnökségi tagok gőzerővel lobbiztak azért, hogy a civil kurátorok megszavazzák Suchot, aminek hatására végül is összejött a szükséges kétharmados arány. Az egyik szavazatot a számlálóbizottság ugyan érvénytelennek nyilvánította, de Szadai és Gellért Kis az eredmény ismeretében (!) kierőszakolták, hogy a kuratórium ezt a mindent eldöntőt az igen szavazatok közé számolja, majd kihirdették Such Györgyöt elnöknek. Két civil kurátor a bírósághoz és az ügyészséghez fordult az eredmény megsemmisítése érdekében.
A szavazáson történt szabálytalanságok nemcsak a kuratóriumi elnökség kormánypárti tagjaira, de ellenzéki képviselőire is nagyon rossz fényt vetnek. Gellért Kis Gábor és Agárdi Péter eddigi tevékenységébe ez az eljárás beleillik, az nem kétséges. De hogyan számol el Szadai, Hankiss, Trombitás és Frisch a nemzeti oldal választóinak, hogy nyilvánvaló szabálytalanságot támogatnak? Ennyire szükségük van Such György elnökké választására? Az ismertetett pályafutás alapján ez ép ésszel föl nem fogható.
A Magyar Rádió jelenleg politikai és kulturális értelemben vegyes szerkezetű, és az összes elektronikus média közül leginkább megfelel a közszolgálatiságnak. (Érdemes ezzel kapcsolatban akár az ORTT tanulmányait is megnézni.) A várható változások viszont, úgy tűnik, épp a közszolgálatiságot veszélyeztetik. Such úgy nyilatkozott, hogy fontosnak tartja a közszolgálatiság „helyreállítását” (Hírszerző, 2006. július 13.), ami az ő szájából meglehetősen fenyegetően hangzik, mert az előjelek alapján a liberális–globalista hegemónia és véleményuralom helyreállítását jelenti. Ha a nemzeti oldalon valakinek voltak illúziói a várható fejleményekkel kapcsolatban, az gyorsan elfelejtheti az új vezető eddigi nyilatkozatai és intézkedései alapján.
Az összes elektronikus médium egyetlen karakteresen nemzeti jelegű műsorszáma, a Vasárnapi újság egyelőre nem szűnik meg, de Such augusztus 9-i Népszabadság-beli nyilatkozata egyértelműen a műsor ellehetetlenítésére utal. „Nem akarom, hogy szekértábor-műsorok legyenek.” Nem kis csúsztatással azt mondja: „ha valaki napi politikai, közéleti témával akar foglalkozni, az nem teheti meg, hogy a másik felet nem kérdezi meg” – elfelejtve, hogy a műsor százszámra mutathatja fel a megkérdezett, de nem nyilatkozó (bojkottáló) politikusoknak küldött nyilatkozatkérő leveleket. Majd miközben a médiatörvény első mondatában a vélemények és a kultúra sokszínűségének érvényre juttatása szerepel, Lovas István és Németh Miklós Attila népszerű és nagy hallgatottságú jegyzeteit betiltotta oly módon, hogy a jegyzet műfajának megszüntetésére adott utasítást. „Erre a ikonikus figurára a Magyar Rádiónak nincs szüksége” – mondta a Magyar Nemzetnek Lovasról. A Vasárnapi Újságban legutóbb már az eseményeket értelmező, kommentáló Hírháló is az elnök áldozata lett.
Ugyancsak hivatalba lépése után nem sokkal belső értekezleten jobboldali elhajlással vádolta meg a Krónika munkatársait, mert a műsor szerinte „Gyurcsány Ferencet általában úgy mutatja be, mint a főgonoszt”. Ezt ugyan elég nehéz volt kivenni a Krónika hangvételéből, de a politikai elvárások kinyilvánítása óta a rádiósok már félelemmel dolgoznak. Az Aktuális szerkesztőség élére Kresz László helyett máris a Magyar Hírlap-os Sztankóczy Andrást jelölte, ami szintén nem a középen állást jelzi.
A 168 Órában Mester Ákos három nappal az elnökválasztás után már a Napközben műsor elleni támadásra ösztönzi Suchot. Biztos véletlen, hogy az augusztus 9-i interjúban Such már a szolgáltatós-betelefonálós műsorok létjogosultságát kérdőjelezi meg.
A tervek szerint a Petőfi rádió jellegét fiatalosabbra venné, ami várhatóan annyit jelent, hogy egy nyolcvanhatodik kereskedelmi adóvá lehetne zülleszteni a Petőfit. „Ahol egyszerre van rockzene és magyar nóta, az nem tud karakteres lenni” – nyilatkozta a leendő elnök, ami például a magyar nóta kitiltására tett egyértelmű célzás. A Kossuthnak a Klubrádió, illetve az Info Rádió fazonjára átszabása (úgynevezett „news and talk” rádió) pedig egyenesen merénylet a világ teljes magyarsága számára történő értékközvetítés ellen. Ezt támasztja alá az új vezetőnek a határon túli magyarokkal foglalkozó műsorszámokat illető véleménye is, amely ijesztő. A tavalyi meghallgatáson kifejtette, hogy ilyen műsorokra azért nincs szükség, mert minden magyarnak egyféle műsort kell adni.
Sajtóban megjelent információk szerint az MSZP közeli Szayly József lenne a műsorkészítésekért felelős alelnök. Ugyanakkor érdekes, hogy jogi vonatkozású kérdésekben, például az alelnökök kinevezésében Such egyelőre nem mer dönteni. Elképzelhető, hogy – bár erről nem beszél – mégiscsak ad esélyt annak, hogy a megválasztás szabálytalanságát a hatóságok is kénytelenek lesznek elismerni, és ennek nagyon kellemetlen következményei lehetnek.
A Magyar Rádió a jelek szerint tehát abba az irányba fog elindulni, ahol a Gyurcsány-kormány ízlése szerint működő „közszolgálati” televízió most tart.
Mi végett akkor ez a hihetetlen konszenzus a nyilvánosság előtt ádáz harcot folytató pártok kurátorai között? A jól értesült globalista–neokonzervatív Hírszerző – nem titkoltan tapsolva az eseményeknek – figyelemre méltó megjegyzést tett: „Úgy tudjuk, Such lehetséges elnökségét egy hallgatólagos Fidesz–MSZP kuratóriumi megállapodás tette lehetővé, bár rádiós forrásaink – egyelőre minden bizonyíték nélkül – attól tartanak, valójában a nagy értékű Bródy Sándor utcai rádiószékház lecserélése, illetve a pártok reménybeli ingatlanbiznisze állhat a háttérben.” (2006. július 13.)
Mindenesetre legalább meg kellene vitatni, különböző nézeteket ütköztetni, mi is történik a Magyar Rádió körül. Ám mintha mindenki falazni akarna ezzel kapcsolatban. Mintha ez az elnökválasztási cirkusz a titokzatos hátterével együtt nem tartozna a nyilvánosságra. Ha a Fidesz vezetői nem tudtak arról, milyen elnököt jelölnek a kurátoraik, akkor annak súlyos következményei kell legyenek. Szadai maga is úgy értékelte saját helyzetét még tavaly, hogy ha egy kompromisszumos jelölt utóbb mégis politikailag befolyásolhatónak bizonyul, az számukra a személyes konzekvenciák levonását is elengedhetetlenné teszi (Magyar Narancs, 2005. május 4.). A rádió liberális– globalista kézre kerülésének korántsem csak anynyi a következménye, hogy az ellenzéki politikusok kevesebbet fognak megszólalni, esetleg nem a leghatásosabb, hanem a leggyengébb mondataikat fogják idézni. Sokkal, de sokkal többről van szó.
Vass Csaba a Média a rendszerváltásban című tanulmányában alapvető felismerést fejteget: a médiaháború tulajdonképpen identitásháború, és nem csupán a média mint eszköz megszerzéséért folyik (ahogy a háborúkat sem a fegyverkészletek megszerzéséért folytatják), hanem az emberek identitásának meghatározásáért. A szerző szerint Magyarországon az ún. nem legitim hatalmak által gyakorolt identitásdiktatúrához vezetett. A Magyar Rádió elmúlt négyévi működésében az identitásszabadság képviseletével, a nemzeti és nemzetiségi kultúra közvetítésével, az emberi értékek hangsúlyos megjelenítésével valamelyest segített a nyomasztó balliberális médiadiktatúra enyhítésében. Ha a rádió is csatlakozik a kiüresített azonosságtudatot előállító médiatöbbséghez, a nemzet most még kitartó, gondolkodni képes, értékekre fogékony része is identitásvesztést fog elszenvedni nemcsak nemzeti, hanem általános emberi értelemben is. Tartósan ellenséges környezetben ugyanis nem lehet vagy nagyon nehéz egészséges lélekkel fennmaradni.
Az ikonikus figura Such György elnökké választásának procedúrájában tehát annak az egy szavazatnak, illetve az arról szóló jogi döntéseknek most már ilyen dimenziói vannak…

A szerző a hazai kulturális szervezetek képviseletében volt tagja a rádiókuratóriumnak