Szellem a palackból

Gyurcsány helyében egy ép erkölcsi érzékű ember az inkriminált beszéd nyilvánosságra kerülése után bocsánatot kért volna az ország népétől. Tehette volna ezt a tőle megszokott bűnbánó, képmutató mosollyal, majd a bocsánatkérés után kezdhette volna felsorolni esetleges mentségeit. Ennek most a fordítottja történt: tanúi vagyunk annak, hogy az ország minden morális értéke veszendőbe megy.
Egyedül persze már rég belebukott volna. A jog és a törvény különösen súlyosnak tekinti a bűnszövetkezetben elkövetett cselekményeket; Gyurcsánynak méltó társai voltak az MSZP és az SZDSZ vezetői, jelesül az erkölcsi tartásában megroppant Kuncze Gábor és a szabad magyar sajtó prominenseinek többsége. (Kivételes tisztelet eközben Baló Györgynek.) Gyurcsány kiengedte a szellemet a palackból, bár sokkal valószínűbb ennél, hogy ő maga a szellem. Fel kell hát tennünk a kérdést: miféle szellem ő? A másik kérdés: ha nem szorul vissza a palackba, mi lesz velünk?
A májusi beszéd teljes szövege itt van előttem. Egy elbizakodott, önmagát mindenki fölé helyező ember paranoid gondolatait tartalmazza, s tárja fel meggyőző erővel egy olyan helyzetben, amikor a szuggesztív stílus és a gátlástalan magamutogatás arra szolgál, hogy tettestársai együttműködését biztosítsa.
Tisztáznunk kell: ez nem nyílt beszéd, nem vallomás vagy beismerés: az elképesztő szavak zárt, megbízható, cinkos környezetben hangoztak el, a nyilvánosság teljes kizárásával. Gyurcsányt nem az őszinteség vágya vezérli, csupán – általa „böszmének”, ostobának tekintett – cinkosainak meggyőzése. Tehát abból, hogy véget akart vetni a hazugságnak, egy szó sem igaz, éppen az a hazugságok csimborasszója, amit azóta művel. Mentségére szolgál talán, hogy rákényszerült? A böszme, mohó szocialisták Medgyessy, majd az ő vezetésével lehetetlen helyzetbe hozták az államháztartást és az országot, s közben saját magukat is. Gyurcsány ezt az „igazság pillanatának” nevezi, ebből a helyzetből keres kiutat a maga módján. Aki látott már angolnát horgon tekeregni, tudja, hogyan.
Ha most azonnal befejezné a hazudozást és képmutatást, mellét verné és mea culpázna sokak előtt, akkor sem nyerhetne bocsánatot. Amit cinizmusával előidézett, megbocsáthatatlan. Sajnos Magyarországon az a mondás, hogy a hazugnak akkor sem hisznek, ha igazat mond, mostanra – a szervilis sajtó tevékenysége révén – úgy módosult: a hazugnak akkor is hisznek, ha hazudik. Az ország egyik fele szinte büszke rá, hogy hazug csepűrágó a miniszterelnökünk, aki minden trükkre képes, minden helyzetet megold. Aki derűsen mondja: „Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok, gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések. Lehet tüntetni a parlament előtt. Előbb-utóbb megunják. Hazamennek.”
Ismételten leszögezve, hogy ez az ember semmit sem ismert be az ország népe előtt, hanem csak saját cinkosait igyekezett fanatizálni, beszéde alapján bizonyítani kívánom az alábbiakban, hogy egy megátalkodott egoista személyiséggel van dolgunk, egy megszállottal, aki vélt igaza hajszolása közben senkire és semmire nincs tekintettel, aki megalázott és tönkretehet mindannyiunkat. Ily módon kívánok mindenkit – szocialistát, liberálist, konzervatívot – figyelmeztetni: ne higgyünk neki, ne dőljünk be újra annak a szómágiának, amellyel eddig megbabonázott bennünket: „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”
Tehát: „És akarok most nektek mondani három percet (!). Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utóbbi másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és… fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtania a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól… Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok…”
Öt mondattal alább: „Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tennem, mint hogyha kormányoztunk volna. Ehelyett hazudtunk reggel, éjjel meg este.”
Másutt: „Nincsen más választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet… És közben nem csináltunk semmit négy évig. Semmit! Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére.”
Ez, így egybeolvasva és együtt látva a következőket jelenti: „Elkúrtuk. Hazudtunk. Nem csináltunk semmit… Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Fantasztikus egy országot vezetni.” Ez így maga a rémálom, az őrület. Nem?
Gondolhatja bárki, hogy ez az ember nem fog többé hazudni? Hiszen nemcsak az ország népét nézi hülyének, hanem párttársait is. Beszéd közben a paranoia eluralkodik rajta. (Amikor azt mondja, hogy „a szarból visszahoztuk a kormányzást”, meglepően szerény. Mondhatta volna így is: Kihúztalak benneteket a szarból. Nem mondja, de gondolja és hiszi.) Az országról nincsen szó. Magáról és Orbán Viktorról beszél. Ki a nagyobb? Ő, Gyurcsány Ferenc! Mindenkinél nagyobb. Mert például: „Aki az MSZP környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben, Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a kicsodáig… Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárd nagyságrendű tévedésben vannak… Odajött hozzám Magyarország legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor nagy hanggal… Hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor hétszáz-nyolcszáz milliárdot fogunk megtakarítani. Mondom, Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudnál számolni, áldjon meg a jó Isten… Odajön Surányi Gyuri… És kiderül, csak azt nem tudja, létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon.”
Nos, ha erről filmet forgatnánk, Napóleont látnánk megszeppent marsalljai között.
És még egyszer a hazugságról, amelynek az egyik formája az elhallgatás: „Az a problémám, hogy nem ötvenmilliárdot kell összeszedni, hanem, nem mondom meg, hogy mennyit…” Még a cinkosainak sem mondja meg. Hát még nekünk!
Ez az ember tudatosan hazudott és hazudik. Lehet, hogy a beszéd nyilvánosságra hozásával önmagát buktatta le, mivel annyira magabiztos, pimasz és szemtelen. Talán túlmegyek az illendőség határán, amikor azt mondom, hogy hozzá képest a piaci légy kerecsensólyom?
Kissé túl vagyok hevülve, akárcsak ő azon a napon. Mert tegnap éjszaka az ablakomon át bedübörgött az utca, a Blaha Lujza és a Köztársaság tér.
Attól tartok, ezek nem unják meg, nem mennek haza. S van egy kérdésem: vajon fojtogatta-e Gyurcsányt a röhögés, amikor választási vitájuk során hazugsággal vádolta az ellenzék vezérét, miközben az, hülye tanácsadóira hallgatva, a pökhendiség kontrasztjaként olyan szerénységbe burkolódzott, mint egy viseletes lódenkabát?
Ha a pimasz ebből a helyzetből is győztesen kerül ki, mi lesz ezzel az országgal, mi lesz, ha a szellem nem megy vissza a palackba? Ismétlem Radnóti Miklós sorait: „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”