A szakértői kormány értelme és összetétele

A miniszterelnök Balatonőszödön, az MSZP-frakció előtt tartott beszédének nyilvánosságra kerülése után a magyar közvélemény magától Gyurcsánytól tudhatta meg, hogy az ország pénzügyi-gazdasági helyzete az ellenkezője annak, amit ugyanő a választások előtt hirdetett. Dübörgő gazdaság helyett ugyanis vészesen rohan az ország a pénzügyi csőd felé. Most természetesen mindenki a megoldást keresi, a kormány is, a maga módján. Úgy akarja elvenni a magyar lakosságtól a GDP hat-nyolc százalékának megfelelő jövedelmet (1500-1700 milliárd forintot), hogy közben azt hirdeti, nem kell félni, nem fog fájni. A bizalmát vesztett nép máris érzi a fájdalmat, és az utcákra vonult, jelezvén, hogy nem fogadja el a kormány által kínált megoldást, a rendszerváltás utáni immár harmadszori életszínvonal-kurtítást. Ráadásul akkor, amikor a társadalom ennek éppen az ellenkezőjére készült. Ezt a hitet nemcsak az ország európai uniós tagsága táplálta, de a jóléti rendszerváltásról szóló korábbi kampány is.
A békés tüntetők, köztük sok közéleti szereplő, valamint a politikai élet józanabbjai mélyreható változásokat követelnek. Így merült fel a jelenlegi kormány menesztésének és az átmeneti-szakértői kormány hivatalba lépésének a gondolata. Ez alkotmányos keretek között megvalósítható, ha a jelenlegi kormányt bizalmatlansági indítvánnyal elmozdítani akarók megszerzik a többséget, továbbá ha a szakértői kormány kinevezéséhez is megvan a többség. Tudva, hogy egyáltalán nem biztos egy szakértői kormányzat létrejötte, mégsem hiábavaló áttekinteni azokat a területeket, amelyeken egy ilyen kormánynak teendői vannak.
Mindenekelőtt jelentősen meg kell erősíteni a költségvetés alkotmányos védelmét. Ez alatt elsősorban az értendő, hogy a kiadásokat a költségvetés elfogadása után, a folyó évben csak az alkotmányban foglalt rend szerint lehetne változtatni. Az éves költségvetésnek elengedhetetlen részét kell képezze az éves hitelfelvételi terv és ütemterv. Az ettől való eltérést is alkotmányos rendnek kellene szabályoznia. Az állami vagyonmozgás és az éves költségvetés konszolidált kezelésének is végre meg kell valósulnia, hogy a vagyonértékesítésből befolyó összegek mozgása nyomon követhető legyen. Szükséges az Állami Számvevőszék jogköreinek kiterjesztése, elsősorban a folyamatba épített ellenőrzések rendszerének megteremtése. Ennek keretében az Állami Számvevőszék fel lenne hatalmazva, hogy a kiadási előirányzatát túllépő költségvetési szerv kifizetéseit a kincstárnál leállítsa. A felsorolt teendőkhöz kapcsolódó törvénymódosítások jórészt kétharmados többséggel hozhatók meg, ugyanakkor ezek biztosítják, hogy a jövőben egyetlen kormányzat se engedhesse meg magának az elfogadott költségvetéseken kívüli költekezést. Az elmúlt tizenhat évben ugyanis több mint húszezer milliárd forintot költöttek el a kormányok az elfogadott költségvetésen kívül. Emiatt minden magyar állampolgárra kétmillió forinttal kevesebb állami vagyon jut, aminek kieső hozamát az állampolgárok jövedelméből kell elvonni.
Nem csak hitelfelvételek történtek több ezer milliárdos nagyságrendben anélkül, hogy azok bevételként és kiadásként az éves költségvetésekben megjelentek volna. A teljes állami vagyonértékesítés úgy folyt, hogy az éves költségvetésekben a bevételeket nem lehetett nyomon követni. Mára mindenki 1,4 millió forint negatív állami vagyonnal, azaz adóssággal büszkélkedhet. Szerény számítás szerint személyenként tizenháromezer forint havi többlet elkölthető jövedelemtől foszt ez meg minden magyar állampolgárt. Ha ezek az összegek nem tűntek volna el „súrlódási” veszteségként, ma Olaszország jövedelmi szintjén lehetnénk.
A sürgős törvény-előkészítési munka mellett legalább ilyen hangsúlyos feladat az ország valós pénzügyi helyzetének felmérése, és az orvoslásához szükséges intézkedési csomag előkészítése. Ez sem tekinthető egyszerű feladatnak, hiszen a szakértői kormánynak is azokkal az emberekkel kell együtt dolgoznia, akik a jelenlegi kormányzatnak a hamis adatok szolgáltatásában is asszisztáltak. Szükséges lesz ezért korlátozott körben a kormánynak és a kormánytagoknak olyan személyzeti jogkörök biztosítása, amelyek jelentősen eltérnek a jelenlegi köztisztviselői és közalkalmazotti munkáltatói normáktól. A csomagba bele kell érteni bizonyos átmeneti büntetőjogi szankciókat is, hamis adatszolgáltatás esetére.
A rendszerváltás tizenhat éve sajnos azzal a következménnyel is járt, hogy a szakértői munka is átpolitizálódott. Különösen így van ez a nemzetgazdasági pénzügyek területén. A közbeszédben és a médiában forgó nevek nagyobbik hányadától ma már nem elvárható, hogy szakértői kormány tagjaként korábbi egyik vagy másik intézkedésükről őszinte, netán elmarasztaló véleményt nyilvánítsanak. Ezért találtam meglepőnek az általam eddig nem ismert Nézőpont Intézet személyi javaslatait, miszerint két korábbi jegybankelnök kerülne a kulcsfontosságú pénzügyi és gazdasági tárca élére. Korábban ugyanis egyikről sem hallottuk hivatali ideje alatt, hogy tiltakoztak volna a Nemzeti Bankban folyó nyílt könyvhamisítás ellen, aminek az eredménye, hogy a jegybankban felhalmozott 2000 milliárd forintnyi veszteséget egy számszakilag ellenőrizetlen folyamat keretében új államadósságként szintén a költségvetés megkerülésével az állam nyakába zúdították. Elképzelhetetlen, hogy Surányi György elfogulatlanul tájékoztasson az MNB bécsi leányvállalata, a CW Bank bukásáról, vagy éppen a 2000 milliárdos „ajándékcsomagról”. Hasonlóképpen nem elvárható, hogy független szakértőként működjenek a jegybank 1997 előtti alelnökei, a hivatalban megfordult pénzügyminiszterek, politikai és közigazgatási államtitkárok. Az ügyekről vallott hivatalos és magánvéleményük vélhetőleg jelentősen eltér egymástól, és nem mentes politikai motivációktól. Hasonló lenne a helyzet, ha a szakértői kormányba csődbe ment, felszámolásra került, konszolidált és töredékértéken privatizált bankok volt vezetői kerülnének be.
Azt is gondolhatnánk, hogy ezek után már nincs is választás. Ez távolról sem így van. A rendszerváltáskor diplomázó pénzügyes generáció már negyvenes éveiben jár, és akad néhány az idősebbek között is, akiknek szakértelme nem volt megvásárolható, és pártérdekek szolgálatába állítható, összeférhetetlen igazgatósági vagy felügyelő- bizottsági tagságokért cserébe. Nem túlzás állítani, hogy egy átmeneti kormányban a pénzügy-, továbbá a gazdasági miniszter feladata nagyobb lesz, mint a miniszterelnöké, hiszen a társadalom megújulásához az alapot a gazdaság és kiváltképp a pénzügyek megújulása adhatja.
Ha a megújulást nem független személyek készítik elő, ismét fennáll a veszélye, hogy csöbörből vödörbe kerülünk.

A szerző volt miniszter