Az 1956-os forradalom Japánban

Bár az igazi ünnepi hangulattól messze eltérő volt az „ünneplés”, ennek ellenére bizonyára sokan nézték a tévében az üresen kongó Kossuth téri ceremóniát október 23-án. A meghívottak között ott volt Inagava Terujosi japán nagykövet is, holott Japán nem fogadott be menekülteket. Akkor vajon mi volt a japán szereplés az ’56-os forradalom kapcsán, és azt miként is tartotta számon a japán társadalom?
A szigetországban az ’56-os forradalmat kétféleképpen fogadták. A széles közvélemény szimpatizált a forradalommal, és a Magyarokat Megsegítő Japán Társaság, amely a legaktívabban tevékenykedett országszerte, segélyakciót szervezett és adományt is juttatott magyar menekülteknek. Másik reakció a baloldali értelmiségi körökben kialakult óriási vita volt, ez pedig sajtó nyilvánossága előtt zajlott le.
A Magyarokat Megsegítő Japán Társaság a forradalom után két politikus együttműködésével alakult meg. De szervezőtagjai főleg irodalmárok voltak, például Komacu Kijosi irodalomkritikus vagy Tamura Rjudzsi újságíró. A társaság pénzt és adományokat gyűjtött, sok helyen előadásokat tartott, tevékenységéről kiadványokat is megjelentetett. Az adományok már pár hét alatt szépen gyűltek, amit a társaság tagjaiból álló küldöttség közvetlenül nyújtott át a magyaroknak Bécsben a japán nép lelki támogatását és vigasztalását kifejezve. A Bécsbe utazott küldöttség egyik tagja volt Kojama Ikotó népszerű írónő, aki az utazásról visszatérve sokat írt ottani tapasztalatairól. A delegáció további tagjai Imaoka Dzsúicsiró magyarszakértő kutató-tanár és a már említett irodalmárok voltak, akik Kojamához hasonlóan hírt adtak az eseményekről előadások, könyvek és cikkek formájában. December végétől egy hónapot tartózkodtak Bécsben. Meglátogattak több menekülttábort (Stift Lager, Rotschild-Spital Lager, Traiskirchen Lager stb.), a Nemzetközi Vöröskereszt bécsi központját, és a határszakaszt is megszemlélték Andaunál, Halbturnnál, valamint Pamhágennél. A Japánban összegyűjtött pénzadományokat átadták az ottani vöröskeresztnek. A társaság hazaérkezése után nemsokára vendégként Japánba érkezett három fiatal magyar menekült is: Platthy Jenő író, Bíró Csilla ápolónő és Mezei Csaba egyetemista. Ők hozzávetőleg ötven előadáson vettek részt országszerte, és ismertették a magyarországi fejleményeket és tapasztalataikat. Mindig nagy érdeklődés kísérte a japán közönség részéről beszámolóikat. A társaság bécsi útján filmet is készítettek. Ezt akkor a japán televízióban és előadásaikon vetítették le. A filmben láthatók például a magyar– osztrák határon átmenekülő magyarok megérkezésének feszült drámai pillanatai és a tábori élet mindennapjai. Sok interjút is felvettek. A társaság szervezésében több mint ötmillió jen adomány gyűlt össze. Ez mai pénzre átszámítva közel százmillió forintot jelent. Előadásokon és az utcán gyűjtött pénzen kívül jelentősebb ipari cégek, egyetemek, társadalmi szervezetek, egyházak is hozzájárultak, továbbá magánemberként adományozó politikusok és tudósok neve is olvasható a kiadványban.
A Japán Pen Klub jelenleg és az akkori időkben is az egyik legbefolyásosabb társadalmi szervezet a szigetországban. 1956. november 3-án közzétette az egész világnak a segítséget kérő nyilatkozatát Képes Géza, a Magyar Írószövetség alelnöke. Erre reagálva a Japán Pen Klub is rögtön szolidaritását fejezte ki: „Mi, a Japán Pen Klub tagjai, mély szimpátiát érzünk a magyar írók és értelmiségiek iránt – Kavabata Jaszunari, a Japán Pen Klub elnöke.” Amikor a Magyarokat Megsegítő Japán Társaság által Japánba jött három magyar menekült, akkor meghívták a Pen Klub vezetőségi ülésére Platthy Jenőt, felkérték, tartson beszámolót. Az akkori Pen Klub hivatalos kiadványa szerint Platthy elmesélte a magyarországi helyzetet, hangsúlyozta, hogy az ország történelmében a magyar írók mindig nagy szerepet játszottak, s hogy a magyar írók mindenképpen kitartanak saját lelkiismeretük mellett akkor is, ha az időnként az életükbe is kerül. Kifejezte a magyar emberek háláját a japán társadalom együttérzéséért és támogatásáért. Azután ismertették a tagokkal a Londonban levő Nemzetközi Pen Központ tevékenységét, közzétették a segélyprogram részleteit. Ebben az olvasható, hogy a Pen Klub londoni központja hivatalosan elküldte Kádár Jánosnak a tiltakozó levelét is. Végeredményképpen azt mondhatjuk, hogy a japán társadalom számon tartotta a magyar forradalom nagyságát, legtöbben együttérzéssel viszonyultak hozzá.
Most viszont a másik irányzatra kell áttérnünk. Japánban az ’56-os forradalomnak közvetlen nagy hatása volt a baloldali írókra és értelmiségekre. A II. világháború előtti időben mesterségesen erős nacionalizmus tapasztalható Japánban, ennek ellenhatásaként az 1945 utáni társadalomban elég jelentős volt a baloldali körök befolyása. Számos ismert író és kritikus nyíltan vallotta, hogy kommunista párttag. A magyar forradalom erre a körre nagy csapásként hatott, és éles vita zajlott le országszerte. Például a Nobel-díj többszöri jelöltje, Abe Kóbó, a népszerű író ehhez a csoporthoz tartozott, sőt kommunista párttag is volt. Éppen a forradalom előtti időben utazott el Kelet-Európába, és tapasztalatairól esszékötetet adott ki. A könyv kiadása viszont már forradalom után történt, ezért a magyar eseményekről is hozzáírta a véleményét. Színvonalas irodalmi művei ellenére Abe Kóbónak a szocializmusról elég naiv elképzelése volt. Helyeselte az ’56-os szovjet beavatkozást. Tehát ezzel Giorgio Napolitano, Olaszország mai köztársasági elnöke nem volt egyedül. Azonban sok baloldali értelmiségi a magyar forradalom után otthagyta a pártot, kiábrándult az eszméből. Nagy vita folytán eltávolodtak bizonyos csoportok a kommunizmustól, és elindították az úgynevezett Új Baloldali mozgalmat Japánban.
Most a forradalom ötvenedik évfordulója kapcsán megkérdeztünk néhány japán írót. Konaka Jótaró ismert esszéista, a Pen Klub vezetőségi tagja elmondta, hogy az ’56-os forradalom nagy befolyást gyakorolt a japán baloldali írók körében, ez tovább folytatódott a csehek ’68-as prágai tavasza és a ’82-es lengyel szolidarnoscs idején. Ilyen szempontból nagy jelentősége van. Úgy vélte, hogy ezután a 60-as években megélénkült japán egyetemista baloldali mozgalomnak is egyik alapja lett. Amikor az 1989-es rendszerváltozás végbe ment, a magyarországi szerepet nagyra értékelte, aminek az akkori sajtóban gyakran hangot adott.
Még a baloldali értelmiség egyik képviselőjének is kikértük a véleményét. Kurihara Jukiónak, aki az egyik vezető ideológus a liberális szférában, több könyv szerzője, egy kiadó szerkesztője, s aki elszánt kommunista volt, de az ’56-os forradalom utáni vita folytán 1961-ben otthagyta a pártot. Mesél arról, hogy a forradalom éppen a Sztálint kritizáló szovjet pártkongresszus után történt, és sokkhatást gyakorolt a japán értelmiség köreire. Akkor sok könyvet olvasott a magyar forradalomról, amelyekről néhányat felsorolt. Az akkori emlékeiről a következőket emelte ki: a japán kommunisták egy része a sztálinizmus összeomlásának kezdeteként fogta fel a magyar forradalmat, és a baloldaliak is tiltakozó gyűlést szerveztek a szovjet erőszak ellen. Abban az időben egyik tanárának a következő szavai erősen hatottak rá: „Ha a magyar lakosság azt mondja, hogy nekik nem kell szocializmus, akkor akár menjen tönkre ez a szocializmus!” Ezt mint fontos elvet hangsúlyozta Kurihara a későbben kiadott egyik művében. Ez azt sugallja, hogy a japán baloldali értelmiségnek a pártelvek és a Szovjetunió voltak fontosak, emiatt a valóságtól is el voltak szakadva. Ilyen szempontból a magyar forradalom és szabadságharc a dogmatikus kommunistákat felébresztette Japánban.
Egyébként Japánban más a hagyomány, más a nép jellegzetessége, mint Magyarországon. (Tokióban ugyanis nincs Kossuth tér.) A történelmük során lentről jövő tiltakozó akciók, zavargások vagy puccsok ugyan voltak, azonban nem volt még igazi forradalom. Például a japán írók a II. világháború előtti erőszakos militarizmushoz különböző módon viszonyultak. Természetesen voltak ellenállók, ezek inkább kommunisták, illetve baloldaliak voltak, s börtönben szenvedtek miatta, azonban voltak a hatalmat kiszolgáló, háborút szépítő írók is. De az volt a jellemző, hogy a többség nem adott hangot véleményének, csendben maradtak, félrehúzódtak, s várták az idő múlását.
Manapság szerencsére már írásai miatt senkinek nincs veszélyben az élete Japánban. Időnként nyomást vagy hatást gyakorolnak a politikára a közvéleményt befolyásoló írók. A politikusok is együttműködnek velük, a felmerülő konkrét kérdések kapcsán felkérik a bizottság tagságát.
Például múltkor az emberi szervek átültetésével kapcsolatban nagy vita keletkezett. Erre Umehara Takesi filozófust, az akkori Pen Klub elnökét is felkérték a bizottság tagjának. A bizottság olyan törvényt hozott volna, hogy nagyon könnyen elvégezhető lett volna a szervek átültetése. De Umehara ez ellen erősen tiltakozott, bár kimondottan kisebbségbe szorult a véleménye a többi taggal szemben, végül ezt a törvényt sokkal óvatosabb, visszafogottabb formában alkották meg. Ez a vita a közvéleményét megosztotta, ezért sikerült a másik véleményt is belefoglalni a törvénybe. Gyakran felemelik a hangjukat környezetvédelmi területen vagy oktatási kérdésekben is az írók. A magyarokkal ellentétben a japán írók egyöntetűen dicsőséget nem tudnak elkönyvelni a társadalomban, csak véleménykifejezéssel próbálnak felelősséget vállalni és lelkiismeretüket megőrizni.

A szerző történész, egyetemi adjunktus