Az erkölcsi krízis alkotmányos válsággá dagadt

Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a 2006. május 25–26-i MSZP-frakcióülésen mondott és nyilvánosságra került beszéde sokkszerűen érte az országot. Súlyát tekintve Pozsgay Imre 1989-es bejelentésével – amelyben 1956-ot népfelkelésnek minősítette – vagy Nagy Imre 1956-os forradalombeli kijelentéseinek súlyával egyenértékűnek vélem – negatív értelemben.
Az elmúlt időszakban számos politológus, politikus elemezte a történteket; rendkívüli hiány, hogy jogi elemzés nem történt szakember részéről, holott ha jogállamnak tekintjük magunkat, lehetetlen, hogy ne beszéljünk a cselekmények jogi minősítéséről és a jogi felelősségről. Különösen most, az ellenzék átütő sikerét hozó önkormányzati választások után.
Mindenekelőtt kijelenthető, hogy az MSZP frakcióülése nem tekinthető zárt ülésnek. Ha egy miniszterelnök a parlament legnagyobb kormányalkotó frakciója, miniszterek előtt tesz az ország sorsát, helyzetét, az országgyűlési választásokat alapvetően befolyásoló súlyos kijelentéseket, amelynek nyomán elvárja, hogy az érintettek a beszéde alapján cselekedjenek, ez nem tekinthető „baráti körnek” vagy „családi körben” tett kijelentéseknek. Ez közügy. (Ha szocialista politikusok baráti vagy családi körben tesznek hasonló kijelentéseket, az őket minősíti. Ne legyenek azonban kétségeik, hogy „családi körben” tett hasonló kijelentéseik jogilag súlytalanok. Ha egy feleséget a gyermekek előtt folyamatosan k…-nak neveznek, az esetleg meginduló bontóperben az egységes bírói gyakorlat szerint a férjnek valószínűleg el kell hagynia a közös lakást, s nem számíthat arra, hogy nála helyezik el a gyermekeket.)
Második megállapítás, hogy a Magyar Rádió és a sajtó először a beszédnek csak néhány mondatát idézte – igaz, hogy ezek is bombaként hatottak, és önmagukban elegendőek a politikai és jogi felelősség megállapítására. Viszont a beszéd egésze, amely hallható volt a Magyar Rádió honlapján, még sokkolóbb, elsősorban a trágár kifejezések használata miatt. Szintén meggyőződésem, hogy hivatalban lévő miniszterelnök nem használt ilyen kifejezéseket sehol a világon. Érthetetlen, ha egy kormányfő „kurvának” nevezi azt az országot, melynek miniszterelnöke, saját magától miért nem távozik azonnal az országból, tisztségéről lemondva. Ez valószínűleg kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás bűncselekményét. Ha e megnyilvánulásoknak nincsenek jogi következményei, a szóhasználat büntetését törölni kell a jogi gyakorlatból. Ekkor tanárt a diák, orvost a beteg, férfi a nőt büntetlenül illetheti e jelzővel. Ekkor külföldi parlamentekben, nemzetközi szervezetekben a magyar miniszterelnökre hivatkozva nem kifogásolható többé e szóhasználat.
S most nézzük az őszödi beszéd szűkebb jogi minősítését. A miniszterelnök minden valószínűség szerint beszédében elismerte a választás, a népszavazás és a népi kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény elkövetését. A törvény szerint „Aki arra jogosultat a választásban (…) megtévesztéssel (…) befolyásolni törekszik (…), bűntettet követ el.” Vagyis a miniszterelnök elismerte, hogy ő maga és az MSZP a kampány és a választás során súlyos, jogilag is esetleg értékelhető cselekményt követett el. A megtévesztés elsősorban az ország gazdasági helyzetének, illetve a választások után következő kormányzati lépések ismertetéséből állt. (Amit egyébként a tények is alátámasztanak, hiszen a kormány teljesen ellentétesen cselekszik a választási kampányban tett ígéreteivel.) A beismerés alapján a miniszterelnök és az MSZP megsértette a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvényt, ennek 3. §-a szerint a választásban részt vevőknek érvényre kell juttatni a választás tisztaságának megóvását, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlást, és az esélyegyenlőséget a jelöltek és a jelölő szervezetek között.
Felmerülhet még a hamis statisztikai adatszolgáltatás elkövetésének lehetősége is az Európai Unió s az ország lakossága részére. („Elkövetett trükkök százaival…”, miniszterelnöki szóhasználattal.) Ha bárkinek kétsége lenne a fenti cselekmények minősítése miatt, nehezen vitatható a legáltalánosabb, mindent magába foglaló hivatali visszaélés valószínű elkövetése. A miniszterelnök a történtekkel megszegte a parlament előtt tett miniszterelnöki esküjét, ez pedig már az alkotmányos válság része. Mindezen cselekmények elkövetését a miniszterelnök beszédében elismerte, így a jogi felelősség megállapításához különösebb bizonyításra valószínűleg nincs szükség.
Ezek után elemezhető a tévészékház ostroma, két kiindulópont előrebocsátásával:
a) a miniszterelnöki beszéd és az ostrom ok-okozati kapcsolatban állnak egymással. A lakosságot, a tömeget felháborította, megalázta a beszéd, így a cselekedeteket ennek tudatában kell értékelni;
b) nem vitatható, hogy az ostrom közben és után köztörvényes bűncselekményeket követtek el. Úgyszintén minden együttérzésünk, részvétünk az áldozatul odadobott eszköztelen, s ezért hatékony védekezésre képtelen rendőröké.
A téren történtek háttere ma még ismeretlen, ezért jogilag minősíthetetlen.
Néhány érthetetlen eseményt azonban rögzíteni lehet az „ostromlók” és a „hatalom” részéről is.
Egy tízfős csoportnak nincs „joga” petícióját beolvastatni a médiában – ellenkező gyakorlat beláthatatlan következményekre vezetne. De miért kell ezért megostromolni s szétverni a tévészékházat, mikor a téren jelen lévő Hír TV valószínűleg eleget tett volna az igénynek? A tévészékház elfoglalóinak láthatóan semmi politikai céljuk nem volt; hajnali négykor hagyták magukat békésen kituszkolni az épületből. Ha a petíciót akarták beolvastatni, miért nem törekedtek erre az épület előterének szétverése helyett? Miért kellett levenni az épületről az EU-zászlót, amit a háttérben lévő tömeg követelésére azonnal vissza is tettek?
A hatalom részéről viszont megmagyarázhatatlan, miért nem mentesítette fél órán belül a székházat védő rendőröket. Az ostromlók 150-200-an lehettek; őket megfelelő létszámú, felszerelt rendőr tíz perc alatt nyugodtan feloszlathatta volna. Nincs kétszáz azonnal bevethető rohamrendőr az ország fővárosában? Mi történne egy terrortámadásnál vagy súlyos földrengésnél? Miért kellett magára hagyni a tömegben a vízágyús kocsit? Valószínűleg arra sincs példa a világ rendőrségeinek történetében, hogy egy ilyen kocsit puszta kézzel elfoglaljanak!
Nem állítható bizonyosan, hogy a hatalom részéről provokáció történt; túl sok azonban az érthetetlen cselekmény. Az ostrom, a székház szétverése, a tehetetlen rendőrök bántalmazása a hatalomnak tett jót – megkockáztatható, még néhány rendőr halála is bekövetkezhetett volna –, a hatalom ugyanis semmit nem tett ellene. Mindez felveti a rendészeti miniszter, a legfelső rendőri vezetés részéről esetleg a hivatali visszaélés elkövetését – bár ezt ma még biztosan állítani nem lehet. A jogi felelősség megállapítása több tényezőtől függ. Viszont a bekövetkezett alkotmányos válság egyértelmű.
Néhány szót a pártok tevékenységéről. Megdöbbentő, hogy az őszödi beszédet végighallgató kormánypárti képviselők egyike sem fejezte ki tiltakozását a helyszínen. A későbbiekben az SZDSZ- frakcióval együtt bizalmat szavaztak a felálló kormánynak. A beszéd elfogadásával véleményem szerint a képviselők tevékenységüket „nem a köz érdekének” [Alk. 20. § (2) bek.] megfelelően végezték. Ezzel a válság – az erkölcsi krízis mellett – alkotmányos válsággá dagadt. Ebben e helyzetben, mivel a kormány az Országgyűlésnek felelős (Alk. 39. §), érthetetlen, hogy miért nem kerül sor bizalmatlansági indítvány benyújtására (Alk. 39/A. §) bármely párt részéről. Ebben az esetben ugyanis a képviselőknek, akár név szerinti szavazással, az ország előtt, választóiknak kellene nyíltan színt vallaniuk. Megjegyzendő, hogy az MSZP és tagjai a különböző rendezvényeken az ellenzéki párttagok és szimpatizánsok fényképezésével, összeírásával valószínűleg elkövette a jogosulatlan titkos információgyűjtés bűncselekményét.
Néhány szót a köztársasági elnök szerepéről, aki a válság idején láthatóan kiegyensúlyozó szerepet kíván betölteni. Közvetlen beavatkozási lehetősége valóban nincs; nem oszlathatja fel az Országgyűlést, nem nyújthat be bizalmatlansági indítványt. Erkölcsi súlya viszont nagy, s ebből adódnak közvetett jogi lehetőségei, melyeket eddig nem használt ki: részt vehet és felszólalhat az Országgyűlés ülésein (Alk. 30/A. §). E körben javasolhatja akár bizalmatlansági indítvány előterjesztését is; gyakorolhatja az egyéni kegyelmezés jogát [Alk. 30/A. § (1) bek.] akár az ostromban részt vevők esetében.
Véleményemmel nem kívánom cáfolni mindazokat, akik a kialakult helyzetben a morális válság jelentőségéről szólnak. Emellett azonban súlyos alkotmányos válság is kialakult, ahol több vezető kormánypárti politikusnak a jogi felelőssége is felmerülhet. Ha azt állítjuk, hogy jogállamban élünk, ahol a jogegyenlőség elve alapján mindenki jogi felelősséggel tartozik, a lezajlott – és zajló – események jogi értékelése feltétlenül szükséges, akár jogi szakemberek véleménye alapján is. A válság megoldása a parlamenti képviselők, s a köztársasági elnök bölcsességén múlik. Közben elvitathatatlan, hogy az állampolgár békés, törvényes tüntetéseken gyakorolhatja gyülekezési és véleménynyilvánítási jogát.
Természetesen véleményem nem köt és nem jogosít senkit; a jogi felelősség megállapítása ügyészségi vádemelés után bírói eljárásban történhet – ezek bekövetkezése nyilvánvalóan bizonytalan.

A szerző egyetemi tanár