Az igazságszolgáltatás áldozatai, avagy a vesztesek igazsága

Vannak, akik szerint az igazságszolgáltatás (rendőrség, ügyészség, bíróság) semmivel sem működik jobb színvonalon, mint a vendéglátóipar vagy az építőipar, noha egészen más következményei vannak egy túlszámlázásnak vagy egy szavatossági hibának, mint egy emberi sorsokat meghatározó hibás ítéletnek. Persze minden általánosítás igazságtalan, mert minden ügy más, de vannak hibák és vannak annak következményei, amik mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mert a kormányzati hatalomtól való függetlenség csak akkor társadalmi érték, ha kellő felelősséggel párosul. A közelmúltban közzétett legfelsőbb bírósági adat szerint 43 jogerősen elítélt személyt mentett fel a legfőbb bírói fórum, ami természetesen nem jelent jogbizonytalanságot, vagy a jogállamiságban vetett bizalom megrendülését, de elgondolkodtató, hogy jogértelmezési jogviták eredményeként akár csak egy ember életét is tönkre lehet-e tenni, jogszerűen.
Persze lehetséges, hogy lényegesen nagyobb számban lenne szükség utólagos (esetenként előzetes) korrekcióra annak érdekében, hogy jóvátehetetlen emberi tragédiák ne következzenek be. Mint például az alábbi esetekben.
Devecsai Andrea igazsága
A pszichésen beteg férjet, aki évek óta nem mutat érdeklődést a 32 éves, csinos felesége iránt, a kisfiuk sérelmére elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolja az ügyészség a b.-i (Pest megye) városi bíróságon, ahol a házastársak között, az események hatására megindított válópert is tárgyalják. A válóperben a házastársaknak nincs vagyoni vitájuk, nincs közös lakásuk, egyetlen vitás kérdés közöttük a közös gyermek elhelyezése. A történtek miatt a megoldás egyszerűnek látszik, természetesen az anyánál helyezi el a bíróság az 5 éves kisfiút.
De nem. A bíróság 8 hónap után ideiglenesen az anyánál helyezi el ugyan a gyereket, de ezt a döntését két hónap múlva azzal hatálytalanítja, hogy az egész válópert megszűnteti egy olyan beadvány hiányára hivatkozva, amit az anya a Magyar Posta által bizonyítottan eljuttatott a bíróságra.
A per megszüntetését követően az anya azonnal beadta az új válókeresetet, ismételten kérve a kisfiú nála való elhelyezését, de a bíróság hónapok óta hallgat, a bíróság elnökéhez írt, azonnali segítséget kérő levélre az elnök 2 hónapja nem válaszol.
A gyermeke sérelmére szexuális bűncselekmény elkövetésével az ügyészség által vád alá helyezett férj mindezek alapján jogosult a sértett gyermeket akármikor magával vinni, magához venni. És mindezt tudja a városi bíróság elnöke, az ügyben eljáró bíró is, de nem látja szükségét, hogy bármit is tegyen. Pedig az aktában ott van az igazságügyi orvosszakértői vélemény is, amely szerint a férjet gyermekek közelébe sem lenne szabad engedni.
Nem tételezünk fel semmit, sem a városi bíróság elnökéről, sem az ügyben eljárt bírójáról, de óhatatlanul felmerül, hogy vajon tudatában vannak-e az őket terhelő felelősségnek.
Kristóf Mihály igazsága
Az sz.-i városi (szintén Pest megye) végrehajtó Kristóf Mihály jogosult javára az adósán behajtott 4 millió forintot, de ebből 1,2 millió forinttal nem tud vagy nem hajlandó elszámolni, a városi bíróság jogerősen elszámolásra kötelező határozata ellenére sem. Úgy tűnik, „lenyelte” a végrehajtó ezt az 1,2 milliót.
A rendőrség, ügyészség fél éve vizsgálódik az ügyben és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara a folyamatban lévő büntetőeljárás ismeretében még fegyelmi eljárás elrendelésére sem lát okot az ügyfelével elszámolni sem hajlandó végrehajtóval szemben.
Pedig a képlet igen egyszerűnek látszik. Tény, hogy a végrehajtóhoz befolyt 4 millió forint, tény, hogy ebből 1,2 millió hollétéről nem tud elszámolni. Hol van ez a pénz? Mondja meg, vagy ha nem tudja, akkor vonják felelősségre. Persze manapság a Hol a pénz? kérdésre ennél sokkal nagyobb nagyságrendű összegek esetében és sokkal magasabb sarzsijú személyek sem tudnak válaszolni, és őket sem vonja felelősségre senki. Akkor meg mit akar Kristóf Mihály azzal az 1,2 milliócskával? Gondolhatják a végrehajtói kamarában és a rendőrségen, ügyészségen.
Az előző két eset folyamatban lévő ügyekről szólt, amelyek még várhatóan kedvezően fejeződnek be, noha az 5 éves kisfiú jelene is éppen elég komoly aggodalomra ad okot, és Kristóf úr pénze sem biztos, hogy valaha is előkerül.
Az alábbi eset azonban egy jogerősen bejezett ügy.
Nyeste Ferenc igazsága
Nyeste Ferenc 63 éves rokkantnyugdíjas egyszerű ember. Szókimondó, igazságszerető munkásember. Olyan, aki nem szereti a „hasdumát”, a politikailag korrekt nyelvet. Évtizedekig hivatásos gépkocsivezetőként dolgozott, de megszerezte a nehéz- és könnyűgép-kezelői jogosítványt, sőt a darukezelőit is. 1990 után gerincbetegsége miatt leszázalékolták, de már egyébként is kiprivatizálták alóla a munkahelyeket.
Soha nem volt dolga a rendőrséggel, de még bírósági ügye sem volt.
Egészen 2000. június 28-ig.
A baj ott kezdődött, hogy a különösen forró nyári nap késő estéjén a kutyáját sétáltató polgárőr felfigyelt a vadonatújnak tűnő biciklit toló, bizonytalan járású idős férfira, Nyeste Ferencre. A polgárőr akcióba lépett. Telefonon felhívta a hajdúnánási rendőrséget, és intézkedést kért a szerinte gyanús egyénnel szemben.
Nemsokára a tetthelyre robogott a járőrkocsival Timári Zsolt r. törzszászlós, és – elmondása szerint – az idős embernek segítséget kívánt adni, ezért odament hozzá és érdeklődött, de Nyeste arrogáns hangon, trágár szavakkal elutasította a segítségét. Ekkor felszólította, hogy igazolja magát, de ő csak tovább tiltakozott a rendőri intézkedés ellen. Most már a kerékpár tulajdonjogának igazolására szólította fel a rendőr, de ismét csak elutasító volt a válasz.
Ezt az állampolgári öntudatot már nem tolerálhatta az állítólagos segítségnyújtás szándékával érkező, de inkább egy feltételezett kerékpártolvajjal szemben intézkedő hatósági közeg, ezért úgy döntött, hogy a rendőrségre előállítja a renitens öreget, aki közben már le is kommunistázta őket, kilátásba helyezve a leszereltetését is. Ez azonban nem ment olyan könnyen, mert az ártatlansága tudatában lévő ember vitatkozni mert, kritizálva a jogellenes rendőri intézkedést. Később az előállítás jogszerűségét azzal indokolták, hogy Nyeste Ferenc megtagadta a személyazonosságának igazolását, amit ő tagad és az igazoltatást semmi sem indokolta, hacsak az nem, hogy a rendőr megsértődött az intézkedés alá vont állampolgár kijelentésein, szóhasználatán. A lényeg az, hogy a rendőr és a polgárőr megpróbálták az öreget a rendőrautóba betuszkolni. De előbb el kellett választani a biciklijétől. Nyeste Ferenc ugyan felajánlotta, hogy ő a kerékpáron, a járőrkocsi előtt hajtva önként bemegy a rendőrségre, de ezt a megoldást a rendőr nem fogadta el, sőt azt javasolta, hogy a biciklit hagyják a helyszínen, majd visszajön érte az öreg, ha végeztek.
Ez a változat pedig – érthető okból – Nyeste úrnak nem tetszett, így kezdetét vette az a rendőri intézkedés, amelynek eredményeként Nyeste Ferenc maradandó testi károsodást szenvedett. A rendőr és a polgárőr megragadták a férfi egy-egy kezét, a polgárőr a bicikli ülésen lévő jobb kéz csuklóját fogva hátracsavarta az idős férfi karját, a rendőr pedig a kerékpár kormányát markoló bal kezet úgy fejtette le, hogy a férfi hüvelykujját hátratörte. A művelet közben leesett szemüveget összetaposták, a biciklit az autó csomagtartójába rakták, az idős embert megbilincselték, és a gépkocsiba tuszkolták, majd a kb. 500 méterre lévő kapitányságra szállították. A polgárőr nem szállt be az autóba, hanem a kutyájával szaladt be a rendőrségre.
Nem volt problémamentes a járőrkocsiból való kiszállás sem. Az úgy történt, hogy a lábánál fogva húzták ki a kocsiból az öreget úgy, hogy a nadrágja is lecsúszott a bokájáig. Mindeközben – természetesen – Nyeste úr karjai hátra voltak bilincselve. Így húzták be a rendőrség épületébe, miközben rugdosták is, mert annyi baj van vele.
Rá is ripakodott Csősz János r. zászlós, hogy szedje rendbe magát, hogy néz ki, húzza fel a nadrágját. Persze a zászlós úr még valószínűleg nem próbálta hátrabilincselt kézzel felhúzni a nadrágját, ami bizonyára neki sem sikerülne. Nyeste Ferenc eközben tiltakozott a durva bánásmód miatt, káromkodott, szidta az őt bántalmazó rendőröket.
Bezárták az előállítóba, de ott sem maradt veszteg, kiabálva követelte, hogy engedjék ki, vigyék orvoshoz, sőt közölte, hogy feljelenti őket, leszerelteti őket. Na ezt már a rendőrök sem hagyhatták annyiban, Csősz zászlós megpróbálta jobb belátásra bírni a háborgó „vén majmot” (így szólította az idős embert). Előbb egy jól irányzott rúgást vitt be, aminek a következménye hereduzzanat lett, majd az összegörnyedt embert összekulcsolt kézzel tarkón ütötte. Végül átvitték az orvosi ügyeletre. Az ügyeletes orvost nem hatotta meg az összetört ember látványa, megmérte a vérnyomását, adott egy injekciót, és megállapította, hogy 8 napon belül gyógyuló sérülései vannak. Ezután visszavitték a rendőrségre, és alá akartak vele íratni valamilyen papírt, amit szemüveg hiányában nem tudott elolvasni, ezért nem írta alá. Felolvasták a szöveget neki, de abban az is benne volt, hogy a rendőrök nem bántalmazták, ezután pedig emiatt nem volt hajlandó aláírni. Erre kirúgták az éjszakába. Csősz zászlós azzal bocsátotta útjára, hogy ha fel meri jelenteni őket, azt is megbánja majd, hogy megszületett. Nem hitt a rendőrnek, bízott a rendszerváltozásban, a jogállamiságban. Reggel viszszament, hogy panaszt tegyen, de a rendőrkapitány nem fogadta, pedig aznap volt a fogadóórája.
Feljelentést tett a megyei főügyészség ügyészségi nyomozó hivatalánál, de az még a nyomozás elrendelését is megtagadta. A döntés ellen panasszal élt a megyei főügyészségnél, de ott sem talált meghallgatásra, még a nyomozás elrendelését sem tartották szükségesnek.
Nyeste Ferenc azonban makacs ember, és az önérzetében, emberi méltóságában megsértettek öntudatosságával vállalta a harcot az igazság kiderülése érdekében. Tovább ment.
A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya hatályon kívül helyezte a megyei nyomozó hivatal határozatát és elrendelte a nyomozás lefolytatását. De a hajdúnánási rendőröket és a debreceni nyomozóhivatali ügyészeket sem olyan fából faragták, hogy egy egyszerű rokkantnyugdíjas kibabráljon velük.
Először is a rendőrség mint szabálysértési hatóság 20000 forintra megbírságolta Nyeste Ferencet, mert a rendőri feljelentés szerint megtagadta a személyazonosságának igazolását. A büntetést végül a Hajdúböszörményi Városi Bíróság 5000 forintra mérsékelte. Persze ahhoz képest, hogy az idős férfi nem tagadta meg a személyazonosságának az igazolását, még ez is vérlázítóan sok.
De nem a hajdúnánási rendőröknek, akik ezután rendzavarás címén indítottak új szabálysértési eljárást. Szerencsére Nyeste úr panaszára a Hajdúböszörményi Városi Bíróság megszüntette az ügyet, megállapítva, hogy ugyanezen tényállás miatt már megbüntették egyszer, személyazonossága igazolásának megtagadása címén.
Persze a megyei nyomozó hivatalnál sem olyan ijedősek, ők az elrendelt nyomozás lefolytatása után sem találtak elegendő bizonyítékot a rendőrök elleni vádemeléshez. A megyei főügyészségen azonban tudták, hogy a Legfőbb Ügyészség magához vonja az ügyet, ha a megyeiek nem járnak eredménnyel, ezért a megyei főügyészség pótnyomozást rendelt el az ügyben, ami végül a két rendőr és a polgárőrrel szembeni vádemeléssel zárult.
Vagyis bíróság elé került az állampolgár megalázásának ügye, ahol a vétkeseknek felelniük kell tettükért. Ha nagy nehezen is, ha csak a Legfőbb Ügyészség ukázára is, de győzött a jogállamiság. A helyi hatalmasságok azonban nem adták fel, és végül is megmutatták, hogy ki az úr a házban. A bírósági eljárásban tovább folytatódott Nyeste Ferenc megaláztatása.
A bíróság folyosóján nevetgélve élcelődtek a vádlottak a szintén ott várakozó öregen, biztosítva arról, hogy mindenki az ő oldalukon áll, beleértve az eljáró bírót is.
Nekik lett igazuk. A városi bíróság a vádlottakat bizonyítékok hiányában felmentette, ártatlannak nyilvánították őket. Az ügyet tárgyaló bírót (aki a városi bíróság elnöke) nem győzte meg Nyeste úr által előadott, meglehetősen életszerűnek tűnő története és a látlelettel igazolt sérülései. Az ítélet indokolása szerint Nyeste úr egy hazudós vénember (bírósági szóhasználat szerint: a legcsekélyebb mértékben sem szavahihető a sértett). A hüvelykujját nem a rendőrök törték hátra, hanem még a rendőri intézkedés előtt, amikor a biciklijével elesett, akkor a kezével való kitámasztásnál törhetett hátra az ujja. De ha esetleg mégis a rendőri intézkedés során törték ki az ujját, azért a rendőrök akkor sem tartoznak felelősséggel, mert jogszerű eljárásuk során keletkezett a sérülés, hiszen Nyeste Ferenc megtagadta a személyazonosságának igazolását, amit már egy jogerős szabálysértési határozat is megállapított. (Ugyanaz a bíró állapította meg, mint, aki ezt az ítéletet hozta.) Vagyis akár így, akár úgy tört ki Nyeste úr ujja, csak magának köszönheti a bajt.
Annyi megjegyzés azért mindenképpen idekívánkozik, hogy nagyon nehezen képzelhető el az, hogy egy hátratört hüvelykujjú személynek fizikai erőszak alkalmazásával kellene lefeszítenie a sérült ujjú kezét a kerékpár kormányáról. És reményeim szerint talán még akkor sem lehet valakinek jogszerűen kitörni az ujját, ha netán nem igazolná a személyazonosságát egy őt állítólag segítségnyújtás céljából igazoltató rendőrnek.
A városi bíróság elsőfokú ítélete ellen az ítélet kihirdetését követően a jelen lévő ügyész fellebbezést jelentett be, de a megyei főügyészség ezzel nem értett egyet, így másodfokú kontroll nélkül, egyetlen helyi fórumon véglegesen befejeződött az ügy.
Nyeste Ferenc a bal hüvelykujját persze már sohasem fogja tudni behajlítani, és a sok képesítése ellenére sem tud munkát vállalni. Marad a kicsiny nyugdíj és a lelkében a begyógyíthatatlan fájdalom az igazságba vetett hitének elveszítése miatt. Nyeste Ferenc már a bírósági eljárás alatt elköltözött a hajdúnánási rendőrkapitányság illetékességi területéről, de még a megyéből is az őt ért rendőri zaklatások miatt.
Persze érdemes azon is elgondolkodni, hogy mi történt volna, ha a bíróság a rendőröket bűnösnek találja és elítéli őket. A maradandó testi fogyatékosságot okozó testi sértést a törvény 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A 35 éves, 3 kiskorú gyermek után tartásdíjat fizető fiatalember rendőri karrierje kettétörik, és a rendőrségnek, végső soron az – amúgy is nagyon nehéz helyzetben lévő – állami költségvetésnek 1-2 millió forint kártérítést kellett volna fizetnie a megnyomorított nyugdíjas részére.
Lehet mérlegelni: a társadalmi igazságosság mikor érvényesül jobban.

A szerző ügyvéd