Elsöprő ellenzéki siker országszerte

Ki a győztes? A rendszerváltozás óta ez a kérdés hangzott el legtöbbször az önkormányzati választások eredményeinek ismertetése után. Eddig kétszer fordult elő, hogy egyértelműen meg lehetett nevezni a nyertes pártot vagy pártszövetséget. 1990 őszén a liberálisok, 2002-ben pedig a szocialisták és a szabad demokraták értek el megkérdőjelezhetetlen sikert. 2006. október 1-jén, a rendszerváltoztatás óta harmadszor állt elő egyértelmű helyzet. Az ellenzéki Fidesz csupán azért nem tudott kiütéssel győzni, mert a budapesti kerületekben és a főpolgármesteri székért folyó rivalizálásban, ha vérszegényen is, de megmaradt a baloldali fölény. Ezzel ellentétben viszont a kakukktojássá előlépő Heves megyét leszámítva narancssárgába borultak a megyei közgyűlések, és a tízezer főnél népesebb városokban is megduplázódott a jobboldali polgármesterek száma.
A 2002-es önkormányzati választásokon a balliberális oldal pártjai a kétszer száz napos osztogatással, ami időközben egy döbbenetes mértékű államháztartási hiányt eredményező kényszerpályára terelte az országot, gyakorlatilag megvásárolták maguknak a polgármesteri és önkormányzati képviselői székek többségét. Ehhez kellett a Fidesz akkori bénultsága is. Négy évvel ezelőtt irreális, a választópolgárok összességének tényleges politikai preferenciáitól gyökeresen eltérő erőviszonyok jöttek létre a legtöbb települési és megyei önkormányzatban. A most vasárnapi választások egyik legfontosabb eredményének azt tekinthetjük, hogy megszűnt ez a demokráciákhoz méltatlan egyensúlytalanság.

Elutasított koalíciós módszerek

Az idei választások a 2002-est meghaladó, rekordnagyságú részvételi arány mellett zajlottak le. Az emberek szép lassan beletanultak a demokrácia helyi szinten zajló folyamatainak alakításába, és egyre komolyabban veszik azt a felelősséget, ami a vállukon nyugszik. Ne feledkezzünk viszont arról, hogy az országgyűlési voksolásokat ennél lényegesen magasabb aktivitás jellemzi. Nagyon óvatosan kell tehát kezelni azokat a véleményeket, amelyek a hét végi eredményeket úgy kezelik, mintha egy parlamenti megméretésen születtek volna.
A mostani választás nem csupán arról szólt, hogy kiknek a kezébe kerül az egyes települések irányítása. Az MSZP–SZDSZ-koalíció négy éven keresztül tartó felelőtlen nem kormányzása, a Gyurcsány Ferenc által vezényelt, hazugságokra épülő politika súlyos gazdasági és morális válságba sodorta az országot. Ebben az alaphelyzetben minden egyes szavazat, amely október elsején az urnákba került, másodlagos jelentéssel is bírt. Ahol pártlistákra vagy pártok által támogatott jelöltekre voksoltak az emberek, ott egyben az ország egészének belpolitikai fejleményeiről is véleményt mondtak. Márpedig ennek a véleménynyilvánításnak az ismeretében kimondható: a 2006-os önkormányzati választásokon Magyarország felelős döntésekre képes polgárai elégtelen osztályzatot adtak a hatalmon lévő kormánykoalíciónak. Félreérthetetlenül kimondták, hogy nem bíznak a miniszterelnökben és a nevével fémjelzett megszorítócsomagban.
Elfogadhatatlannak tartják az iparszerűen művelt hazudozásokat és a minősíthetetlen stílusú, neokádárista hatalmi módszereket. A vasárnap este hét órakor elhangzott köztársasági elnöki beszéd azt igazolta, hogy Sólyom László tökéletesen megértette az elmúlt hónapok történéseinek hátterét. Az államfő szavai a végeredmények ismerete nélkül is összhangban voltak a népakarattal. Azok a módszerek, amelyekkel a baloldali koalíció tavasszal megőrizte a parlamenti többséget, nem folytatódhatnak. Az ország nyugalmának megőrzése érdekében nem fordulhat elő, hogy a kormányfői hazugságok beismerése következmények nélkül maradjon.
A döntés az MSZP és az SZDSZ parlamenti képviselőinek a kezében van. A választópolgárok véleménye alapján azt a következtetést kell levonniuk, hogy az áprilisban megerősített politikai legitimitásuk jelentősen csorbult. A csalódott és ingerült közvélemény bizalmát, amely nélkül nem lehet mélyreható reformokat meghozni, kizárólag akkor szerezhetik vissza, ha a kormány összetételében és az általa képviselt programban jelentős változások történnek, beleértve akár a miniszterelnök leváltását is. A Fidesz által javasolt szakértői kormány megalakítása kivitelezhető megoldás lehet, de csak akkor, ha a kormánytöbbséget alkotó pártok önmaguktól elfogadják ezt a megoldást. Az alkotmány megszabta kereteket azonban egyetlen érintett félnek sem szabad átlépnie: sem a Tisztelt Házon belül, sem pedig azon kívül, a tüntetők körében.
Az áprilisi parlamenti választásokon elszenvedett vereség óta eltelt időszakban olyan ziccereket kapott a vezető ellenzéki párt, amelyek külön-külön is elegendőek voltak egy nagyarányú győzelem megalapozásához. Vegyük sorra mindazokat a tényezőket, amelyek hozzájárultak a koalíció hitelének további fogyatkozásához!

Nyolc biztos ok a vereségre

Egy: a dilettáns, csupán lobbizásra képes pártpolitikusokból összerakott kormány, amelyből egészen az államtitkári szintig száműzték a szakmai felkészültséget. Kettő: az értelmetlenül erőltetett álreformok, amelyek tovább fokozták az államigazgatásban egyre jobban elharapózó káoszt. Három: a mély vízben fuldokló ember kapálózására emlékeztető megszorító intézkedések, amelyekről már most sejthető, hogy a korábbi évek nadrágszíjmeghúzásaihoz hasonlóan újfent csak tüneti kezelésre lesznek majd elegendőek. Négy: a valamennyi társadalmi csoportot magára haragító miniszterelnöki arrogancia és pökhendiség, az „Akinek nem tetszik, mehet Szlovákiába!” típusú beszólásokkal körítve. Öt: a budapesti tömegközlekedés minden korábbit felülmúló krízise, élen a Combino villamosok csődjével. Hat: az augusztus 20-i tömegkatasztrófa öt halottal és a húsz órán keresztül bujkáló Gyurcsány Ferenccel egyetemben. Hét: a szeptember közepétől kibontakozó sztrájk- és tüntetéshullám, az egyetemektől a kórházakig végighullámzó tiltakozássorozat. És talán a legsúlyosabb: az őszödi hangfelvétel nyilvánosságra kerülése, amelyben lelepleződik Gyurcsány Ferenc hazugságpolitikája és útszéli hangneme. Ebben azzal kérkedik frakciótársai előtt, hogy hazudott, félrevezetett, adatokat hamisított, és egyáltalán nem kormányzott. Mindezzel megszegte miniszterelnöki esküjét.
Valamennyi közvélemény-kutató intézet egybehangzóan azt jelezte, hogy példa nélküli tempóban zuhannak a kormánypártok és a tavasszal még szárnyaló miniszterelnök népszerűségi mutatói. A megsemmisítő vereség felé sodródó szocialisták csupán azokban az elemzői megállapításokban bízhattak, amelyek szerint az önkormányzati választásokon a hivatalban lévő polgármesterek és helyi képviselők általában nagyobb eséllyel indulnak a kihívóiknál. Az október elsejei végeredmények azonban ezzel ellentétben azt jelzik, hogy a helyi politikai erőviszonyokat sokkal nagyobb mértékben befolyásolják az országos történések, mint ahogyan ezt többen korábban feltételezték. Mindezek után az lett volna a szenzáció, ha nem sikerül a Fidesznek országos szinten legyőznie a saját maguk által gerjesztett válságban fuldokló szocialistákat.
A vezető ellenzéki pártnak azonban semmi oka az elbizakodottságra. Az MTV székháza elleni támadás, majd az ezt követő utcai zavargások értelmetlensége és brutalitása várhatóan hónapokig fog még muníciót szolgáltatni a szélsőjobboldali veszéllyel való riogatásra specializálódó baloldali pártok számára. A Fidesznek a saját érdekében világosan és egyértelműen meg kell végre határoznia, hogy milyen mértékig tartja lehetségesnek az együttműködést a tőle jobbra lévő pártokkal. Ki kell mondania, hogy a hazai belpolitika erőterében nem csupán a két pólusképző tömb, az MSZP és a Fidesz között húzódik törésvonal. Az alkotmánytisztelő politikai erők és az anarchiára törekvők sem kerülhetnek azonos térfélre. Nem állítja senki, hogy azok a nemzeti radikális pártok, amelyek több budapesti kerületben vagy vidéki településen szövetségre léptek a Fidesszel, nem tisztelik a békét és a jogállam intézményeit. Viszont az amúgy kicsiny és jelentéktelen pártok holdudvaraiban olyanok is ott rejtőznek, akiknek helyenként nevetségesen naiv, máskor pedig ijesztően agresszív megnyilvánulásai a későbbiekben alkalmasak lehetnek arra, hogy újra az MSZP és az SZDSZ mellé sorakoztassák fel az elbizonytalanodásra hajlamos baloldali szavazókat. Ezek a baloldali szavazók ugyanis eleve szorongásra és félelemre vannak szocializálva az MSZP és az SZDSZ riogatásra építő kampányüzenetei miatt. A símaszkos Budaházy György rémképe valószínűleg hozzájárult a kormánypártok budapesti eredményeihez.

Az SZDSZ utolsó mohikánja

Nem elhanyagolható szempont a önkormányzati választások eredményeinek áttekintése során, hogy a parlamenti ciklus közben megnyilvánuló választói akarat milyen mértékű változásokat indukál a meglévő erőviszonyokban, beleértve akár a pártszerkezet módosítását is. Ha a Fidesz 1990-ben, az akkori parlament egyik legkisebb pártjaként nem ért el volna várakozáson felüli eredményeket a helyhatóságokért folytatott küzdelemben, akkor aligha lett volna sikeres később a pólusképző párttá való átalakulása. A 2002-es kisiklást leszámítva választásról választásra javultak a fiatal demokraták pozíciói, amelyek most alighanem elérték azt a maximumot, amit egy jobboldali párt ellenzéki pozícióban a hazai pártpreferenciák ismeretében elérhet. A szabad demokratáknak az országos politikában betöltött súlyát egészen mostanáig meghatározták a tizenhat éve megszerzett önkormányzati pozíciók, különös tekintettel a főpolgármesteri szék birtoklása. Már az előző megméretéseken is érzékelni lehetett, hogy az SZDSZ önerőből már nem tud új önkormányzati pozíciókat szerezni, sőt a kezükben lévő posztok megtartására is egyre kevésbé képesek. Négy évvel ezelőtt a megyei közgyűlésekben csökkent minimálisra a párt képviselőinek száma. Idén pedig összedőlt az egyik legfőbb pillér: valamennyi vidéki számottevő polgármesteri széküket elveszítették, például Veszprémben, Békéscsabán, Szekszárdon vagy Jászberényben. Az SZDSZ parlamenti jelenléte szempontjából fontos vidéki szavazók elsősorban azokban a városokban voltak fellelhetők, amelyekben a sokáig népszerűnek mondható liberális polgármesterek töltötték be hivatalukat. Mivel a kisebbik kormánypárt Budapest határait átlépve lényegében megszűnt, a mostani bukássorozat akár végzetes is lehet a következő parlamenti választáson. Néhány kerületi polgármesterrel együtt – szó szerint – Demszky Gábor maradt a szabad demokraták utolsó mohikánja. Amennyiben Tarlós István profi módon felépített budapesti kampányát nem szorítják napokon át háttérbe a fővárosban elharapózó erőszakos események, illetve sikerül kikényszeríteni egy kétszereplős főpolgármester-jelölti vitát, talán a legfontosabb önkormányzati tisztségben is bekövetkezik a változás.

Katona Kálmán voksai

Folytathatnánk a sort a Dávid Ibolya által vezetett MDF önálló, a Fidesztől minden áron különbözni akaró, harmadik utas politikai stratégiájának felidézésével. Ennek a képzeletbeli alapkőletételét a 2002-es önkormányzati választásokon elért, akkor még csekélynek tűnő sikerek jelentették. A magyar demokraták vasárnapi eredményének az az üzenete, hogy a közvélemény egy csekély része szimpatizál ugyan Dávid Ibolya pártjával, ám a nagy többség komolytalannak tartja és elveti az elnök aszszony tavaszi óhaját, miszerint 2010-re a Fidesz romjain építi fel a jobboldal új pártját. Az egri polgármester-választás végkimenetele, ahol az utolsó napokban valamennyi ellenzéki párt felsorakozott a végül győzelmet arató civil jelölt mögé, egyértelmű üzenet minden érintett számára. Az emberek az ésszerű együttműködést és a korábbi sérelmek félretételét díjazzák. Az MDF tehát nem diktálhat feltételeket, és azzal is el kell számolnia, hogy Katona Kálmán elindításával milyen mértékben gyengítette Tarlós István győzelmi esélyeit. S ne feledkezzünk el a radikális jobboldalról sem, amelynek a települési önkormányzatokban elvileg sokkal könnyebb lenne a térnyerés, mint az országgyűlési választásokon. Még a radikalizmussal következetesen szembeszálló Németországban sem sikerült megakadályozni, hogy szélsőséges erők bejussanak néhány tartományi parlamentbe. Ehhez képest Magyarországon a korábbi választásokhoz hasonlóan ezúttal sem rúgtak labdába nyíltan rendszerellenes szerveződések.

Választás 2010-ben vagy előbb

Az MSZP eddigi sajátos erényei aligha fognak egyik napról a másikra eltűnni. A szocialisták hagyományosan összezárják soraikat, ha a jobboldal irányából a legcsekélyebb kihívás is éri őket. Képesek tanulni a hibáikból, és a Fidesszel ellentétben sokszor meglepő gyorsasággal hozzák meg a kényes személyi döntéseket. Egyetlen percig sem szabad abban a hitben ringatózni, hogy nem lesznek képesek végigküzdeni a ciklus hátralévő részét. Bár a Fidesz a 23 megyei jogú város közül 16-ban megszerezte a polgármesteri széket, de azokon a településeken – és ideérthetjük a pesti oldal legtöbb kerületét is –, ahol megfelelő teljesítményt nyújtó városvezető szállt újra harcba a választópolgárok kegyeiért, több esetben magabiztos szocialista győzelmek születtek. A koalíció jelenlegi gyenge pontját sokkal inkább az SZDSZ jelentheti. A liberálisok végzetes meggyengülése előrevetítheti a párt vidéki tagságának lázadását, és ennek következményeként a koalícióban betöltött szerepük újragondolását is.
Kuncze Gábor pártelnöki pályafutása várhatóan hamarosan véget ér. Tegyük hozzá, hogy Gyurcsány Ferenc új keletű pártvezéri ambícióinak sikerére sem lesz érdemes túl nagy összeggel fogadni. Az ellenzék prominensei egyelőre nyugodtan hajthatják álomra a fejüket. De csak néhány napig érdemes pihenni. A jelenlegi jobboldali pártszerkezettel, benne egy kiszámíthatatlan MDF-fel és egy önállótlan KDNP-vel, egyelőre nehezen lehet parlamenti választást nyerni.
Az ország jövője érdekében is fontos, hogy minél előbb megvalósuljon egy széles alapokon nyugvó, a felek egymás iránti tiszteletére épülő ellenzéki együttműködés. Korántsem vehető biztosra, hogy 2010-ig kell várni egy új Országgyűlés megalakulására.