Hatalomőrültek konstrukciós pere

Kétségtelen tény, hogy évtizedek óta konstrukciós per folyik a magyar társadalom, a nép és a nemzet sorsát szívükön viselő politikusok, értelmiségiek ellen.
A konstrukciós per a koncepciós alfaja. Abban különbözik tőle, hogy ez utóbbi valamely elképzelés igazolása hamis jogi eszközökkel, az előbbi rendszerként működik, s minden ízében kitervezett. Nemcsak a jogi eszközök hamisak, hanem az egész építmény is az alapkövétől az oromcserepéig. A koncepciós per abból indul ki, hogy a kulák, a zsidó, a keresztény, az ellenvéleményen lévő ellenség, tehát bűnös. Igaz benne az, hogy a vádlott tényleg módos gazda, valóban izraelita, csakugyan jobbat akaró, istenfélő stb. Megvádolják tehát valamilyen köztörvényes bűnténnyel.
Ezzel szemben a konstrukciós perben a cél maga a hatalom. A konstrukciós perben semmi nem igaz. A klasszikusak a Slansky, Rajk, Mindszenty típusú perek voltak, amelyeket a hatalom megszilárdítása érdekében szerkesztettek a gyalázatos imperializmus, Tito, a Vatikán, a Nyugat és hasonlók ellen, s egyúttal kilőtték az ellenség legjobbját. Az előre megszerkesztett vádirathoz mint műhöz válogattak alkalmas vádlottakat minisztertől útkaparóig, s gyártottak bizonyítékokat: „tárgyi bizonyíték: erdészház képe, melyben Rajk és Rankovics találkozott”, „a NÉKOSZ mint a nacionalizmus melegágya”. Elkészítették a bíró–vádlott párbeszédeket is – Péter Gábor vallomása szerint maga Rákosi Mátyás fogalmazta őket.
A mostani konstrukciós per célját és vádját szintén Rákosi Mátyás fogalmazta meg akkor, amikor a magyart „fasiszta népnek” nevezte.
Ezt a vádat vette át taktikai változtatásokkal 1990-től az akkori „legantikommunistább párt”. Gátlástalan és minden másképp gondolkodást gyűlölő hataloméhségében azóta nyíltan és folyamatosan horthystázza, diktátorozza, fasisztázza, szélsőjobbozza azokat, akik ellenfelei. Senkinek nem tűnik fel, hogy ugyanazzal rágalmazzák a teljesen eltérő karakterű, stílusú stb. Antallt és Orbánt. Pribékje számos újságíró és „értelmiségi”. Ugyanis ezek a vádak a legütősebbek a mai nyilvánosságban. Volt idő, amikor inkább imperialistáztak és revizionistáztak. Mindenki emlékszik, aki élt akkor, és akar és mer emlékezni. Bizony, merni kell, mert a konstrukciós per ügyészei azonnal a vádlottak partjára ültetik az ébereket.
Azóta is a szélsőjobb, a fasizmus a fő veszély. Ha az országlakosok valamelyik pártja előre tör, azonnal megkapja ezt a címkét, s ha hatalomra jut, mint az MDF, majd a Fidesz, akkor azonnal világszerte híresztelik a fajgyűlöletet, a náciveszélyt, a diktatúra kitörését, tehát a hamis vádakat. Tökéletesen gátlástalanok. Ősforgatókönyvük nyomán maguk szervezik a bizonyítékokat: eddig legalább két alkalommal tákoltak össze pár fős náci pártocskákat, amelyek amúgy semmiféle tömegtámogatást nem szereztek, számtalan csalárd ügyből koholtak országos, sőt világbotrányt: „hordót a zsidónak”, „Hanákné-ügy”, „zámolyi romák”, „erőszak”, „Orbán-bányák”. Sánta kutya díjas miniszterelnökük egy riportkönyvben kérkedik azzal, hogy részese volt a 23 millió románnal való riogatás és a „Kövér László-féle köteles akció” kitalálásának. Már két alkalommal fenyegették meg a Fideszt, hogy népgyűlésén robbantás lesz. Minden emlékezni merészelő előtt nyilvánvaló, hogy az ő kormányzásuk alatt a demokráciadeficit rendre és messze meghaladta a rágalmazott kormányokét. A pártatlan megfigyelők – Amnesty International, Freedom House – az elemi emberi jogok, a sajtó-, a gyülekezési, a véleményszabadság olyan súlyos korlátozásairól számoltak be, amelyek az Antall- és Orbán-időszakban fel sem merültek. Nem beszélve a multik javára és a hazaiak kárára elkövetett gazdasági vétkeikről.
A televízió szeptember 18-i ostroma nyilvánvaló provokáció volt. Kezdve azon, hogy a békés tüntetők maradtak a Kossuth téren, egy bizonyos kisebb csoport vonult át a Szabadság térre. Kik voltak közöttük? Aztán: mi történt volna, ha a tévések beolvassák azt a bizonyos kiáltványt? Semmi? Ajjaj! Ezért nem olvasták be? Akkor sem, amikor a behatolók már megtehették volna? Vagy a profi verekedők mindenképpen szétverték volna a rendőri sorfalat? Láttuk őket, még csak burnótnak sem tekintették a könnygázt. Kik képezték ki? Kik szerezték oda őket? Ugyanazok, akik magukat Kossuth téri árusoknak álcázva rágót és miegyebet ajánlanak kamaszoknak, ha hangosan zsidóznak? A tévé ostromakor jól megkülönböztethettünk két magatartást: leszedték az EU-zászlót, majd visszatették. A vízágyút vadul elfoglalták, majd személyzetét biztonságba helyezték. Betörtek az épületbe egy oldalablakon át, két srác azonnal internetezni kezdett a bekapcsolva talált gépeken. Hogy e kétféle lélek két különböző indíttatású csoportban mutatkozott-e meg, s milyen küldetéssel működtek e csoportok, azt döntse el az olvasó.
Az ostromlók erőszakát mindenki elítélte azóta. Helyesen. De ki ítélte el a brutális rendőri túlkapásokat, amelyek a következő napokban történtek? Ha az MSZP–SZDSZ tényleg erőszakellenes volna, nem pedig hatalommániás, akkor megtette volna. Például annak a fiúnak az esetében, akit a saját otthona lépcsőházában fogtak el úgy, hogy rátörték a bezárt kaput. Természetesen engedély nélkül. Összeverték, fogát kirugdalták. Állítólag előbb dobálta őket. A fiú tagadja. És ha igen? Rendőrt dobálni bűncselekmény. Azt megakadályozni a rendőrnek joga és kötelessége. De a már nem dobáló menekülőn bosszút állni szintén bűncselekmény. Ráadásul olyasféle aljasság, mint amikor a falábú bekk az öltözőben rugdossa meg a csatárt, akit a pályán nem ért utol. Egy Sántha Balázs nevű rendőr így versel az Iwiw közösségépítő portálon (2006. szept. 20. 20.51.): „Nincs is felemelőbb látvány, bíz annál, / mikor a gyáva huligánbanda meghátrál. / Már nem oly bátrak, lapossak nagyon, / jó érzés ezeket ütni-verni agyon. / (…) / Nyüszítsen a féreg, végre sírjon-ríjon, / tüdejébe vért, orrán át szívjon! / Remélem otthagyja néhány a fogát, / úgy kell őket verni, mint szódás a lovát!”
A magyar „demokrácia” gyökeresen eltér az európaitól. Mégpedig abban, hogy nincsen. Ugyanis a demokrácia egyebek mellett: meghányni-vetni közös dolgainkat. Nálunk viszont a politikai, gazdasági, kulturális viták nem az értelem és a párbeszéd keretei között zajlanak. Alig hangzanak el tárgyszerű érvek a felmerülő ügyekben, a hatalommániások azonnal a konstrukciós perük főtárgyalására rángatják ellenfeleiket. S ott bármennyire eltérhetnek az eredeti kérdésektől, bármilyen képtelen rágalmat zúdíthatnak az előállítottakra, semmi egyebet nem hajlandók elfogadni tőlük, csak az általuk előre megírt beismerő vallomást. A mostani tüntetéseket kísérő – vitát helyettesítő – vádeljárás olyan, mint a Rákosi-rendszerről írt abszurd drámák akármelyike. A romlottság boszorkányszombatja. A pulpituson a bűnösök handabandáznak, a vádlottak padján a nép kushad. Hangadói: a Kossuth téri népszónokoktól kezdve a Fidesz vezetőiig, nem tudják, hol vannak, s mi a teendő ilyenkor. A sajtópribékek és a megmondó „értelmiségiek” pedig keverik és keverik…
A májusi őszödi beszédnek legalább fél tucatnál több olyan mozzanata volt: a semmittevés, a hatalommentés bármi áron, az adathamisítás, a sajtómanipulálás és a hazudozás beismerése, a demokrácia kijátszása, az ország többszöri lekurvázása, az alpáriság és a gonoszság, a „csináljunk egy másik világot” sötét terve, ami miatt a kormánynak és számos vezető pártpolitikusnak, valamint minden sajtópribékjüknek azonnal távoznia kellett volna a közéletből, ha a becsület szikrája él bennük. Nem él, mert konstrukciós pert csakis szikrátlan emberek képesek szerkeszteni embertársaik ellen. Szikrás ember nem hatalomőrült, hanem normális. Nem gondolkodik politikában, még hazában, más nagy szavakban sem. Egyszerűen azon tűnődik, hogy mi az ok. Mi történik, ott, ahol hazudnak? Ott amit reformnak mondanak, az lopás. Ott a lét leromlik. Mindenkié. Mert ott a becsület bűn lesz, viszont minden hitványság, csalás, lopás, káromlás, erőszak, sőt a gyilkosság is megengedetté válik. Na és? Miért ne? Értelmezés kérdése.
A hatalomőrült konstrukciós perszerkesztők nem a Fidesz, nem a Jobbik, még csak nem is a pártusgőzös turbómagyarok, és legkevésbé az erőszak ellen küzdenek, hanem a létrontásért. Az anarchiáért, a legelemibb emberi kapcsolatok felbontásáért, a züllöttségért,s szabadság szabadosságra cseréléséért, az erőszakért. Mindenki ellen. Azok ellen is, akik sipákolnak, jaj, csak ne vitatkozzunk, maradjunk nyugton! Csak a vak nem látja, hogy pontosan ez az a „másik világ”, amit a hatalomőrültek csinálni akarnak. A rendőr költő világa.
Vajon tiltja-e őket ettől az alkotmány, kedves jogtudorok? Ha nem szabad a demokratikus államrendet erőszakkal megdönteni, szabad-e csalárdsággal? Vajon állhatunk-e alkotmányos alapon, ha a fejsze a lét gyökerére vettetett?

A szerző író