Vissza a demokráciához!

Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves egybegyűltek, magyarok határon innen és túl!
Ötven év, fél évszázad, két emberöltő, mérföldkő és magaslat. Mérföldkő, mert még sokan velünk vannak a résztvevők és a szemtanúk közül, de már a magunkfajta, a szabadságharc után születettek is elég érettek, hogy megérthessék, mit miért tettek, illetve nem tettek szüleik és nagyszüleik. Magaslat, mintha ötven km-re távolodnánk a hétköznapjainknak otthont adó házunktól, egy hegy tetejéről visszanézve már nemcsak az utcánkat, hanem az egész várost is, ahogy a körülölelő tájba kapaszkodik. Minden október 23-án egy felejthetetlen pillanatot akarunk megragadni, megérteni a titkot, a XXI. század embere elveszítette a feltétlen elfogadás képességét. Nem elég neki a csoda. Ha csoda történik velünk, azonnal a nyitját, a titok megfejtését is akarjuk. Ötven éve akarunk megérteni egy pillanatot, amelyet a fotóriporter örökít meg, amint a magasugró a léc fölé kerül. Bár tudjuk, nem lehetünk állandóan a léc fölött, mégis ez a másodperc vésődik mindannyiunk emlékezetébe. Mintha a magasugró így élne, örökké a léc fölött, fittyet hányva a fizika törvényeinek, örökké a csúcson. 1956 csoda volt születésében, az volt tiszavirágéletében és az volt halálában is. Ott és akkor jött a világra, ahol és amikor senki sem számított rá. Egy olyan nép hazájában történt a csoda, amelyet a XX. század legnagyobb hazugsága, a szocializmus kétszer is meggyötört. Bőséget, igazságot, új, hibátlan emberfajtát, sőt mennyországot ígért, ám csak mérhetetlen szenvedést zúdított a magyarokra. A Német Nemzetiszocialista Munkáspárt és a magyar nemzetiszocialisták ámokfutása éppen véget ért, és már be is jött Magyarországra a másik szocializmus, a nemzeti unokatestvére, a nemzetközi. S mi, közép-európaiak megtudhattuk, annyi közöttük a különbség, mint az Északi- és a Déli-sark között. Tíz év szocialista kormányzás után Magyarország kimaradt Európából, és mégis a XX. században a szabadság éppen Magyarországon született meg. Egy szegény, egykori nagyságának harmadára zsugorított országban, amely az első után elveszítette a második világháborút is. Félrecsúszott forradalmak és rendszerváltások apasztották életerejét, majd a szovjet megszállás alatt a hazaáruló kommunisták uralmát nyögte. Mégis nekünk, magyaroknak adatott meg a század legfelemelőbb forradalma. Minden józan számítás, nagyhatalmi paktum, keleti brutalitás és nyugati hitszegés ellenére éppen a világpolitikai befolyását tekintve súlytalan, gazdasági erejét nézve elhanyagolható ország tett hitet a szabadság mellett, sőt hozott érte véráldozatot.
Kedves barátaim!
Kivételes idők, napok, hetek egyetlen ponttá tudnak sűrűsödni, mintha egyetlen pillanatig tartottak volna. Csillaggá változnak és halhatatlanok. Október 23-án varázsütésre álltunk talpra. Néhány óra alatt megbukott a kommunizmus, megalakult a nemzetőrség, a munkástanácsok, újraéledtek a betiltott pártok, felállt az új kormány, kiléptünk a Varsói Szerződésből. Egyetlen hét alatt a Szovjetunió egyik tartományából újra nemzeti közösség, önálló állam lettünk.
A titok nyitja a szívben lehet, a szív nemcsak repesni tud, vagy vergődni, ha fájdalma van, de látni is, ha engedjük. Ha a szívek kitárulnak, többé nem csak a szemünkre hagyatkozhatunk. A magyarok 1956 őszén nem a szemüknek hittek. Ha a szemüknek hittek volna, akkor csupán egy valaha volt nagysága romjain tengődő, vörös rongyokba öltöztetett országot látnak ázsiai megszállókkal és a hazugság mindent elborító pókhálójával. Ha a szemüknek hittek volna, csak a megpróbáltatások mély árkait látták volna az arcokon, a reményvesztettség ürességét a szemekben, az ernyedt megadást a mozdulatokban. De a történelem ura megnyitotta a szívüket, és megláttak egy másik világot, egy szabad, független, méltóságteljes magyar életet, ahol az emberek bizalommal fordulnak egymás felé, irigység helyett a másik sikere feletti öröm, osztályharc helyett szeretet tölti be a lelkeket. Igen, 1956 őszén mindenki láthatta a szabadságot. Láthatta a szabadságot a maga tökéletes és hibátlan szépségében. Ha most becsukjuk a szemünket, mi is láthatjuk. Ott jár-kel az újra európai Budapest utcáin és terein, sorban áll a boltok előtt, ahol kenyeret osztogatnak, leül a családi asztalokhoz, ha eljön a vacsora ideje, megjelenik a hivatalokban, a füsttől ragacsos pályaudvarokon, a kocsmák bánatos fémpultjainál, és jövetelekor a magyarok felállnak, és nemzeti himnuszukat éneklik. És csoda volt halálában is, bár jeltelen sírba, arccal lefelé, kátránypapírba csavarva, lábát szögesdróttal összekötözve temették el, mégis feltámadt, itt van közöttünk ma is, és egybegyűjt bennünket.
Mérföldkő és magaslat, a magyar szenvedéstörténet megrendítő ikonja. A születés, a halál és a feltámadás reményének legmegrázóbb ünnepe. Felemel és megtisztít. Október 23-án, ötven év után is bennünket, magyarokat felemel és megtisztít. Köszönet, hála és dicsőség érte ’56 hőseinek. Gloria victis!
Tisztelt egybegyűltek!
Ötven évvel ezelőtt a magyarság legszebb arcát, jelelmének legvonzóbb oldalát mutatta a világnak. A magyar szó bátorságot, szabadságszeretetet, méltóságot, hűséget és hősiességet jelentett az egész nyugati világban. Ötven évvel ezelőtt a történelem egyik legsúlyosabb igazságtalansága esett meg: a magyarok megmentették Európát a kommunizmustól, de Magyarországot nem sikerült megmenteniük. Ha magunkat nem is tudtuk, de legalább Európát megsegítettük, anélkül ismerhették meg a kommunizmus valódi természetét, hogy testközelből át kellett volna élniük. A magyar nép halálos sebet ejtett a kommunizmus világbirodalmán, olyan sebet, amely azonnal üszkösödni kezdett. Ötven évvel ezelőtt sokan voltak, sokan voltak, akik a kommunista ideológiát, a szocialista rendszert izgalmas, haladó, magasabb rendű demokráciához vezető kísérletnek, a Szovjetuniót pedig olyan hatalomnak tekintették, amely felszabadítóként állomásozik az elfoglalt országokban. A sajtó, az értelmiségiek, a szakszervezetek egyre baloldalibbak lettek. A kommunista pártok több országban is a hatalom küszöbén álltak, fogalmuk sem volt, miféle pusztító áradat veszélye fenyegeti a nyugati civilizációt. A szocializmusról szóló viták meggyőző bizonyíték híján eldöntetlenek maradtak. 1956, a magyarok üzenete szolgáltatta a hiányzó bizonyítékot a világ számára. Perdöntő bizonyíték volt ez, a téveszme végleg megdőlt, az illúzió szertefoszlott, a Szovjetunió lelepleződött. Bebizonyosodott, hogy a kommunista ideológia a gyakorlatban állami terror. A szocialista rendszer veszedelmes diktatúra, a Szovjetunió pedig közönséges megszálló. A magyarok üzenete szíven találta a világot. 50 év múltán azért ünnepel itt velünk Budapesten az egész világ. Azért ünnepelnek a világon mindenhol a szabadságszerető emberek, mert 1956 hősei, Ács Lajos ipari tanuló, Babér István lakatos, Tóth Ilona orvostanhallgató, Zádor János bányász és táraik nemcsak Magyarországot változtatták meg véglegesen, hanem az egész világot.
A világ megértette, hogy a szocializmus nemcsak elméletileg, de a gyakorlatban is veszedelmes ellensége a nyugati demokráciáknak. A világ megértette, hogy a kommunizmus kijavíthatatlan, mert bajait nem beteges kinövések, hanem eredendő szervi elfajzások okozzák. A világ azt is megértette, semmilyen paktumot, semmilyen kompromisszumot nem lehet vele kötni, a szabad világ népeinek össze kell fogniuk, hogy a kommunizmust a nemzeti szocializmushoz hasonlóan megfékezhessék, majd megsemmisíthessék. Az ’56-os magyarok üzenete utat talált az elszánt angolszász és európai államférfiakhoz, akik előbb kifullasztották, majd csődbe taszították a gonosz birodalmát, és végigmentek a kommunizmus és a Szovjetunió felszámolásához vezető hosszú úton, amelynek kapuját az 1956-os magyarok nyitották ki.
Az ’56-os magyarok üzenete nélkül, kedves barátaim, még mindig ott feszülne a vasfüggöny, Berlin testébe hasítana a fal, Európa félbevágva, megosztottan, zsibbadt végtagokkal heverne, igen, az ’56-os magyarok velőtrázó üzenete nemcsak a szabad Magyarország, de a szabad Európa, sőt a szabad világ kialakulásához is nélkülözhetetlen volt. Legyünk hát büszkék rá, míg magyar él a földön.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Ötven évvel az ’56-os szabadságharc és 16 évvel a rendszerváltás után már tisztán látszik, bár a nemzet visszanyerte katonai függetlenségét, és kiharcolta a szabad választások jogát, milliószám élnek még hazánkban olyan magyarok, akik nem érzik szabadnak magukat. Hiába szabad kívül a nemzet, ők belül nem szabadok. Számukra a nemzet szabadsága nem hozta el az igazságosságot, sorsuk nem változott, és ha mégis, inkább romlott. A rendszerváltással kiszabadulniuk sikerült, de felszabadulniuk nem. Ők ma is kiszolgáltatottak. Az ország kiszabadult, de szabadsága csak törékeny lehetett. Törékeny, mert a rendszerváltoztatás felemás módon ment végbe, a szocializmus csődjéért viselendő felelősség tisztázása elmaradt, a felelősök számonkérése elsikkadt. Ez, és csak ez tette lehetővé, hogy másfél évtized után a hazugság visszatérjen, és ismét eluralja az életünket. A hazugság visszatért, és újra pénzügyi válságba sorolta Magyarországot, a pénzügyi válság lyukat ütött a gazdaság oldalán, a meglékelt, oldalára forduló gazdaság pedig megélhetési válságba sodorja családok százezreit, mert az ország gazdasági válságot okozó urai most velük fizettetik meg hazug és dilettáns kormányzásuk árát.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Ma már nem pártok állnak szembe egymással, nem jobb- és baloldal között feszülnek az ellentétek, hanem egy megcsalt, becsapott, a valódi választás lehetőségétől megfosztott, ezért elkeseredett és ingerült ország áll szemben illegitim kormányával. Nem felejtjük, hogy a felelősség most is az országot csőd szélére juttató országvezetőké. De azt is tudjuk, a gödröt ugyan ők ásták, de mindannyian benne vagyunk. A pártok ugyan fontosak, de az ország még fontosabb. Csak egy kicsit kellene jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat, és minden megoldódna. Aki képes csak egy kicsit jobban szeretni a hazát, mint a hatalmat, azonnal belátja, a válság orvoslásához szükséges és elkerülhetetlen áldozatot a magyarok csak akkor hajlandók meghozni, ha a felelősök félreálltak, ha felelősségre vonják őket, és ha az emberek garanciát kapnak arra, hogy ez még egyszer nem történhet meg Magyarországon.
Tisztelt ünneplő gyülekezet!
A hazugságok, csalások és szemfényvesztés után ki kellett állnunk az igazság mellett. Nem fogadhattuk el, hogy a közéletet az alvilágba süllyesszék a hazugságok. Kiálltunk, mert ez volt az erkölcsi kötelességünk, tartoztunk enynyivel magunknak, a rendszerváltásnak és tartoztunk ennyivel 1956-nak is. Ez hozott bennünket nap mint nap, újra és újra a Kossuth térre. Kiállásunk a hazugság történelmi vereségét, és az igazság történelmi győzelmét hozta az önkormányzati választásokon. Köszönet a kitartásért! De a magyarok millióinak feje fölött sűrűsödő veszélyt még nem sikerült elhárítanunk. Kedves barátaim, ősi igazság, hogy a rossz önmagában hordozza a büntetését. Nem külső ítélet, nem külső büntetés semmisíti meg, önmagát számolja fel. Aki rossz útra lépett, hiába fogadkozik, hiába hirdet összefogást, mégis rossz úton jár. Rossz az előjel, és ezért minden, még a legdicséretesebbnek tűnő tettek is negatívra változnak, ez nem véletlen, hanem végzetszerű. Aki megszegi a közösség törvényeit, gúnyt űz eszméiből és ideáiból, aki félrelöki a közös élet fundamentumát adó közmegegyezéseket, legyen szó családról, munkahelyről vagy nemzetről, veszedelmet zúdít a közösségére. Ha az országvezetők gátlástalanul hazudnak, megtévesztenek, csalnak, erőszakhoz nyúlnak, mindenki azt hiheti, hogy így is lehet, és ha ez bekövetkezik, kedves barátaim, átszakad a gát, a pusztító erkölcsi özönvíz után nem marad semmilyen mérce. Mérce, amihez igazodhatnánk, amivel magunkat és tetteinket megmérhetnénk, ami szerint gyermekeinket nevelhetnénk, és akkor olyan istentelen világ köszönt ránk, amelyben bármi megtörténhet. Nekünk ezért kell kitartanunk a lelkiismeret parancsa mellett. Rossz eszközökkel jót elérni, igaz ügyet szolgálni nem lehet. A cél sohasem szentesítheti az eszközt. Bármily erős a kísértés, bármily magas a hullámverés, a gát nem szakadhat át, a vizet mindig meg kell tartani. Ezért nem lökhetjük félre ma sem a rendszerváltáskor közösen alkotott szabályokat, hiába kötik meg a kezünket. Ezért utasítjuk el az erőszakot, és ezért tartunk ki a demokrácia nehézkes szabályai mellett. Ám azt sem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy kilátástalan állapotok közé sodorják az embereket, hogy reménytelenségbe lökjék a családokat, hogy lerontsák a hazánkat, kézlegyintéssel intézzék el a köztársasági elnök felszólításait, üres színjátékká silányítsák a parlamentarizmust, és erőszakkal törjék le az emberi jogokat. Cselekednünk kell, megoldást kell találnunk.
Kedves barátaim!
Olyan megoldásra van szüksége a magyar embereknek, amely három bajt orvosol egyszerre. Megakadályozza, hogy a reformok helyett közönséges pénzbehajtás történjen, feloldja az ország cselekvőképtelenségét, amely azért állt elő, mert amit a kormány akar, azt az emberek utasítják el, amit az emberek elfogadnának, azt a kormány nem akarja, és elhárítja annak veszélyét, hogy az ajtónkat feszegető megélhetési válság, és a hatalom arcátlansága miatti elkeseredés leszorítsa a tömegeket a demokrácia mezsgyéjéről. A megoldásért 1956 üzenetéhez kell visszanyúlnunk. A baj gyökere a tavaszi parlamenti választásokba kapaszkodik, hiába mentek el választani a magyarok, valójában nem tudtak az ország és a saját jövőjükről szavazni. Hazudtak, becsapták és félrevezették az embereket. Az ország nem dönthetett a valóság ismeretében, elvették tőle a szabad választás jogát. Azt a jogot tagadták meg, amit mi, demokraták, 1956 örökösei harcoltunk ki, amit mi tettünk hozzá a függetlenség és a szabadság ügyéhez. Meg kell hát adni az embereknek a lehetőséget, hogy szavazzanak arról, ami ma akaratuk ellenére történik. Meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek a jövőről, a reformokról, igen, most is egy demokratikus szavazás jelentheti a megoldást, egy népszavazás. Egy ügydöntő reformnépszavazás, amelyen az emberek most már valóban szabadon dönthetnek. Ezért holnap népszavazási kezdeményezéseket nyújtunk be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében. Igen, ügydöntő népszavazási kezdeményezéseket nyújtunk be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében. Ezzel kiköszörülhetjük a magyar demokrácián esett csorbát, és eldől a hazugságokra épülő kormányzás sorsa is.
Kedves barátaim!
A reformnépszavazás feloldja a cselekvőképtelenséget, megakadályozza a megélhetési válságot okozó pénzbehajtást, és visszavezetheti Magyarországot a demokrácia útjára, ahonnan a hazugságok letérítették. Ez a megoldás nyugalmat fog teremteni. Ez méltó ’56 szelleméhez, ez megfelel az ősi törvénynek, miszerint, ha nem állsz ki semmiért, elesel mindentől. Mi, 2006-os magyarok be fogjuk bizonyítani, hogy a demokrácia, amelyet mi alkottunk, és amelyben még mindig hiszünk, képes a legsúlyosabb gondok megoldására is. Képes rá, ha hűségesen kitartunk mellette, ha állhatatosan kiállunk érte. A demokrácia kötelez – ez a 2006-os magyarok üzenete.
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!