A hazugsággal nincs alku

Sokak véleménye szerint a magyar társadalom mai megosztottsága annak tudható be, hogy körülbelül ugyananynyian viszonyulnak megengedően, mint elutasítóan Kádár rendszeréhez és örökségéhez. A jobb- és baloldaliak alapjában véve érzelmi alapon állnak szemben egymással, ami megakadályozza, hogy felismerjék a közös, nemzeti érdekeket. Ez azért nagy baj, mert ma Magyarországon nem a valós helyzetnek megfelelően mélyülnek (mélyíttetnek) az árkok. Az igazi ellentét ugyanis az elmúlt húsz év gátlástalan harácsolói és az egyre nehezedő feltételek között tisztességesen megélni akaró, de fokozatosan visszacsúszó, az érzelmi megosztottság ellenére nagyjából azonos értékeket követő jelentős többség között húzódik, akik nem tudnak egymásra találni, többek között azért, mert elhiszik, hogy mindenért a túloldal a felelős, a saját oldaluk hófehér, a másiké pedig koromfekete. Nagyon sokan vannak, akik sértődötten visszautasítják a legenyhébb bírálatokat is, ezzel gátolják a párbeszédet.
Ez a helyzet akkor vált végleg tarthatatlanná, amikor nyilvánosságra került a miniszterelnök őszödi beszéde, amelyben büszkén állította, hogy hazudott, de hát erre szükség volt, mert különben a koromfekete másik oldal nyerte volna a választásokat. Másnap a Professzorok Batthyány Körének elnöksége éles hangú nyilatkozatban ítélte el a hazugságot, és aki beleolvas más nyilatkozatainkba is, láthatja, hogy általában sarkosan fogalmazunk: ami igen, az legyen igen, ami nem, az legyen nem. Mint oly sokan, szeptember végén mi is felismertük, hogy súlyos morális, társadalmi, gazdasági és politikai válságban van az ország. Október 5-én, a felfokozott hangulatban én is írtam egy cikket (lásd www.gondola.hu/cikkek/50578), amelyben talán túlzó általánosítással, nem kevés öniróniával azt írtam, hogy azért kerültünk ide, mert hazudtunk, hogy lophassunk. Azokat, akik jogosan érzik úgy, hogy ez számukra sértő, ezennel ünnepélyesen megkövetem. Semmiképp sem állt szándékomban bárkit vagy bárkinek az emlékét is megsérteni, vagy a kommunizmus bűntetteit relativizálni. Csak annyit állítottam, hogy senki nem hibátlan, s hogy az a sok egyszerű ember és rátarti értelmiségi, aki most az árok két oldalán egymás felé rázza az öklét, vegye észre, hogy sorstársak: több van, ami összeköti, mint ami elválasztja őket. Egyébként is: különbséget kell tenni a Kádár-rendszerben életben maradásukért gürcölő tömegek és a rendszert működtető, ebből busás hasznot húzó politikai karrierbűnözők között. A többes szám első személyű önvallomásban Radnóti szellemét idéztem: ,, Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép / s tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép.” Ő azért vállalta a bűnben való osztozás közösségét honfitársaival, hogy a közös katarzissal segítse a megtisztulást.
A mai magyar valóságot az jellemzi, hogy nem tudunk szabadulni Kádár örökségétől, amelynek lényegéhez tartozott a hazugság. Miután nagyon sokunknak van kisebb-nagyobb szégyellnivalója, működik a hárítás, ahelyett, hogy egyszer szembenéznénk a múlttal, hogy azután megkönnyebbülve tudjunk a tükörbe és egymás szemébe nézni. Nem önostorozásra gondoltam, ami letaglóz, hanem lelkiismeret-vizsgálatra, ami felszabadít. A párbeszédre nagy szükség van, mert ennek hiányában a hazugság diadalt arat. Míg ugyanis az önvizsgálatra kész, gyarló emberrel mindig lehet szót érteni, a hazugsággal nincs alku. Miután szeptember 17-től a miniszterelnök személye a hazugság szinonimájává vált, vele és csapatával nem lehet egyezkedni, nekik el kell tűnniük a színről. A Szeretem Magyarországot! mozgalom azért nem lehet – és nem is lesz – sikeres, mert nem a hazugsággal szemben mozgósít az összefogásra, hanem minden jel szerint Gyurcsányékat igyekszik legitimálni. Azt a maroknyi, de igen erős és gátlástalan csapatot, amely teljes erővel igyekszik megvalósítani Magyarországon egy neoliberális rémálmot, felrúgva a baloldal által is elsőrendű értéknek vallott szolidaritást, folyamatosan felőrölve az ellenállásra képes és kész autonómiákat, lábbal tiporva a demokrácia elemi szabályait. Ha nem hagyjuk megosztani az országot, kilábalhatunk a morális válságból. Ez ugyanis a legfontosabb feltétele annak, hogy a politikai és gazdasági válságból is ki tudjunk keveredni.

A szerző egyetemi tanár