Nyugdíjrendszer: ketyeg a bomba

A hiszterizálódó közbeszédünkben egyre többször kerül elő a nyugdíj kérdése, méghozzá többféle aspektusból. Az egyik, hogy a megszorítások lassan a kormány legfőbb bázisát jelentő nyugdíjasokat is elérni látszanak, a másik, hogy egyre több vészjósló jelentés vetíti előre a nyugdíjrendszer közelgő összeomlását.
A nyugdíj intézménye történelmileg jellegzetesen a western modernitás (magyarul: kapitalizmus) terméke. Azért vált szükségessé, mert a tradicionalitás brutális szétroncsolása egyúttal felszámolta azokat az évezredes szolidaritási kötelékeket is, amelyek a generációk között azt megelőzően léteztek. A rendszer lényege az volt, hogy az állam biztosítási rendszer keretében a munkavállalókat arra kényszeríti, hogy folyó fogyasztásuk egy részéről lemondjanak, ezeket az összegeket tőkeként forgatva kamatoztatja, és bizonyos életkor elérését követően ezekből fedezi a nyugdíjakat. Fontos hangsúlyozni, hogy ezek kötelezően előírt biztosítások voltak, tehát mindenki az általa befizetett pénzt kapta vissza.
Ezt azért nagyon fontos előrebocsátani, mert egy idő után ezekben a rendszerekben kialakul egy sajátos optikai csalódás. Ennek az a lényege, hogy ha az adott társadalom demográfiailag egyensúlyban van, tehát legalább annyian lépnek be a munkaerőpiacra, mint amennyin kilépnek onnan, akkor az éppen aktív korúak befizetéseit látszólag közvetlenül odaadják az akkor már nyugdíjban lévőknek. De hát végtére is: egy bank technikailag szintén a betétesek pénzéből fizet azoknak, akik éppen kivesznek pénzt. Azt azonban mindenki abszurditásnak tartaná, ha egy bank, arra hivatkozva, hogy mostanában a betétesek nem fizetnek be elég pénzt, ugyan elismeri, hogy jogos a követelésem, de neki most éppen csak kevés pénze van kifizetésekre, érjem be enynyivel, punktum. Ebből persze az is kiderül, hogy az állam itt valójában egy bank, és hogy igazából rejtett államadósságról van szó. Magyarország esetében például ez a rejtett államadósság már 1997-ben is, amikor megbontották az addig egységes nyugdíjrendszert, nagyobb volt, mint a GDP 100 százaléka, és az új rendszer ellenére ma ennél is nagyobb. (A Világbank becslése szerint, ha semmi nem történik, ez a rejtett államadósság húsz év múlva akár az akkori GDP 400–500 százalékát is elérheti, ami ugye a maastrichti 60 százalékos kritériummal összevetve elég mulatságosan hangzik. Feltéve persze, hogy 2026-ban már tagjai leszünk az eurózónának.)
A nyugdíjról szóló hamis közbeszéd lényege tehát az, hogy ezt az államadósságot a globális hatalom nem hajlandó valódi pénzügyi tényként elismerni, az állami, hibásan felosztó-kirovó rendszerben lévőket egyszerűen felelőtlen léha ingyenélőként bélyegzi meg, szemben az öngondoskodás szép erényével bíró magán-nyugdíjpénztárosokkal. A hamis közbeszéd állításának kiindulópontja egyszerűen az, hogy éppen a fentiek miatt az állami rendszer az összeomlás előtt áll, ezért csakis a globális pénzügyi rendszerek részeként működő magánnyugdíj hozhat megoldást.
A valóság ezzel szemben az, hogy a nyugati világ nyugdíjrendszereinek problémái mélyén mindenütt, így Magyarországon is, az egyre mélyülő demográfiai krízis áll. Az egyre alacsonyabb termékenység és egyre alacsonyabb születésszám következtében a népesség belső egyensúlya veszélyesen megbomlóban van. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem véletlenül alakul így. („The capitalism is the best contraception”, vagyis „A kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló” – írja erről Ben Wattenberg amerikai demográfus.) És hogy erre a demográfiai válságra a magánnyugdíjrendszer ugyanúgy nem tud választ adni, mint az állami. Egyszerűen azért nem, mert a népesség belső egyensúlyának megbillenése nyomán egy idő után a kereslet-kínálat mechanizmusai ott is lenyomják a nyugdíjkövetelések árfolyamát. Vagyis, ha nem sikerül helyreállítani a népesedési egyensúlyt, akkor a nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíjjárulék növelése és a nyugdíj reálértékének csökkentése, illetve e három „megoldás” valamilyen kombinációja elkerülhetetlen.
Miért alakulhatott ki mégis az a hamis látszat, hogy a magánnyugdíjrendszer a megoldás, miért ment át, mint kés a vajban az 1997-es nyugdíjreform, és miért irányulnak a nyugdíjreform kilátásba helyezett lépései ennek a zsákutcának a továbbfejlesztésére? A látszat azért alakulhatott ki, mert a magánrendszer lényegében a globális bank- és biztosítási üzlet ellenőrzése alatt áll Magyarországon is, és ez elvileg lehetővé teszi a globális erőforrás- újraelosztás kifosztó mechanizmusainak működtetését. A világ számos más tereiben, főként Ázsiában ugyanis van bőven demográfiai forrás is, és az ott tevékenykedő globális tőke kifosztó tevékenysége nyomán hatalmas extraprofit is. Ha tehát egy magán-nyugdíjbiztosító ilyen részvényekbe fekteti a leendő nyugdíjasok befizetéseit, akkor ezt a világméretű újraelosztást hajtja végre.
Csakhogy ebben a globális üzletelésben veszíteni is lehet, és akkor odavész az egész öregkorra való előtakarékoskodás. Másrészt nincs garancia arra, hogy az alávetett harmadik világ a következő évtizedekben is ugyanilyen békésen tűri, hogy a Nyugat, saját nyugdíjasai féken tartása érdekében, kifossza. Valójában tehát globális méretű, tízezermilliárd dollárokkal mérhető gigantikus pilótajátékról van szó, amelynek látványos összeomlása csak idő kérdése. Magyarországon azért kellett a Világbank határozott nyomására bevezetni a nyugdíjreformot, mert a fő cél éppen az volt, hogy a magyar pénzfolyamok egyik legnagyobbikát egyre inkább kivonják a magyar nemzetgazdasági térből, és becsatornázzák a globális pénzfolyamokba. Másrészt a hatalmas tranzakciós költségeken (például az elszipkázó reklámokon) keresztül a magánpénztárak működtetése fajlagosan kb. tízszer többe kerül, mint az állami rendszer, így óriási profitokat lehet kivonni, illetve a kollaboránsok rokonait, barátait és üzletfeleit magas fizetésekkel méregdrága luxusszékházakban lehet jól tartani, természetesen a mit sem sejtő leendő magánnyugdíjasok előfelhalmozásaiból.
Az újabb nyugdíjreformok tehát ezt a szivatytyút akarják az eddiginél is brutálisabban működtetni, miközben egyre világosabbá válik, hogy a magánrendszerek még akkora nyugdíjat sem fizetnek majd, mint az állami. A nyugdíjbomba tehát valóban ketyeg.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár